Leo és Kalüpszó beszélgetése:

-Szóval, te vagy az a hölgyemény. Ha jól emlékszem. Kalapos a neved.
- Kalüpszó, de mindegy - villant gyikosan a szeme.
Leó csettintett.
- Percy azt mondta rólad, csodálatos vagy, hogy magad vagy kedves és
segítőkész, de te...- A lány felugrott.
- De én?!
- Inkább hagyjuk! - legyintett Leó.
- Te talán kedves lennél, ha az istenek nem tartanák be az ígéretüket? Segítőkész lennél, ha továbbra is csúfot űznének belőled, és igazi hős helyett egy olyan selejtet
küldenének, mint... te?
- Ez költői kérdés volt? — pislogott Leó.
- Di Immortales! - sikította a lány, és bemasírozott a barlangba.
[...]
Kalüpszó kezet mosott egy tálban, összevont
szemöldökkel nézett Leóra, de nem küldte melegebb éghajlatra. Talán elfáradt.
Leó megköszörülte a torkát. Szépen kellett viselkednie, ha azt akarta, hogy a lány segítsen neki.
- Megértem, ha dühös vagy, és nem akartál új félistent látni a szigeten, miután Percy
dobott...
- És nem ő volt az első! - morogta a nimfa. - Előtte Drake dobott, a kalóz. Előtte meg az a disznó Odüsszeusz. Mindig ugyanaz volt a forgatókönyv. Az istenek a legnagyobb hősöket
küldték ide, akikbe menthetetlenül és fülig...
- Szerelmes lettél, aztán leléptek. - A lány szája megremegett.
- Ez a híres átok. Azt hittem, megszabadulok tőle, de háromezer év után is ezen a rohadt szigeten dekkolok!
- Háromezer év, nem semmi! Nem nézel ki annyinak.
- De a legnagyobb sértés az volt a részükről, hogy téged küldtek ide.
Leó gyomra összeszorult a dühtől. Jellemző. Ha Jászon esett volna ide, Kalüpszó olajat pisilve könyörögne
neki, hogy maradjon, de Jászon a nemes szívével inkább a kötelességet választaná, és a
varázstutaj szépen elúszna a sráccal. De nézzük az ő esetét! Kalüpszó számára csak egy
idegesítő vendég, akinek akkor örülnek, ha távozik, és soha nem szeretne bele.
Persze Leó nem is erre hajt, mert nem az esete a lány. Túlságosan beképzelt, túl gyönyörű és... de
inkább hagyjuk!