Amikor kiértünk, Tori ölelgette a kistesóit, Noah-t és Timmy-t, Cora és Alli is összebújtak, Mark és Jace pedig egy jó méterre tőlük ültek nagy szemekkel nézve, hogyan néz ki a világ.

Mark és Jace öt évesek és nincsen emlékük a kinti világról. Két évesek voltak, amikor Zack átvette a vezetést.

- Hova megyünk most, Lau? - kérdezte Tori, kissé összezavarodva. Nem hibáztattam őket, azon kívül, hogy el akartam jönni innen, nagyon én sem tudtam, hova menjünk.

- És ki ez? - tette hozzá Timmy, nem véve le a szemét Carláról.

- Ő itt Carla. Menő képességei vannak és segít nekünk - magyaráztam el gyorsan. - Szerintem kövessük az utat a legközelebbi városig. Úgy emlékszem, hogy közel van Hartford.

- És ha nem érünk oda napnyugta előtt? - aggódott Alli.

- Mindig tudok egy iglut építeni - vontam meg a vállam. Már most tudtam volna aludni, a menekülő akció nem volt éppen frissítő, de ha el tudjuk érni Hartford-ot, akkor ráérek ott aludni.

- Lau, beszélhetnék veled? - hívott félre Alli ahogy meneteltünk előre.

- Ühüm. Gondolom Carláról van szó - egy bólintás után folytattam. - Sokat én sem értettem abból, amit mondott, de lényegében a neve Idő és elég régóta ismer. Én tartom életben egy ideje... Azt hiszem az álmaim is miatta voltak.

Láttam, hogy Alli nem örült az új jövevénynek és nem hibáztattam érte. Elég furcsa volt az egész és nem volt sok okunk, hogy bízzunk benne. Én mégis úgy éreztem, hogy jó szándékkal van itt, bár megmondani nem tudtam volna, hogy miért.

- Vigyázz magadra, Lau - suttogta, miközben Időre nézett. 'Clara' éppen beszélgetésbe elegyedett Corával, aki kuncogott, ahogy a fehérszemű tinédzser kislánnyá zsugorodott.

Visszanéztem Allire és elmosolyodtam.

- Megleszek, hugi. - Allison láthatóan megkönnyebbült és egy picit elmosolyodott. Biztos örült, hogy még mindig hugomként tekintek rá.

- Rendben, tesó.

-------------------------

- Kaptunk egy jelentést egy nagyon furcsa esetről, Tony - szólt Rhodey. Stark a laborjában dolgozott, mint gyakran mostanság. Az utolsó funkciókat táplálta be a nanopáncél szoftverébe. Barátja hirtelen jövetelére megugrott a székében, majd egy szúrós pillantást küldött felé.

- Hol? - sóhajtott, tudva, hogy Rhodes nem igazán fog meghatódni a grimaszától.

- Hartfordtól nem messze. Egy család akart elmenni kirándulni az erdőbe, de az utón megláttak a város felé menetelni 9 gyereket, mind szakadt és véres ruhákban, de aztán hirtelen eltűntek onnan, de amikor a család elhajtott, biztosak voltak benne, hogy látták őket a visszapillantó tükörben.

- Tuti, hogy nem csak odaképzelték? - tette fel a kérdést szkeptikusan a feltaláló, ahogy válogatott a régi páncélok között, amiket felvehet egy esetleges küldetésre.

- Nem. Az úton vérfoltokat talált a rendőrség és ahogy beljebb mentek, havazott. Ezután visszafordultak, nert féltek mit találnak, ha tovább mennek.

- Ezek a gyerekek hogy néztek ki?

- A rendőrségi bejelentés alapján azt mondták, hogy kisgyermektől késő kamaszig mindenféle életkorúak voltak és az egyik világított, mielőtt eltűntek - látszott, hogy Rhodey nem nagyon szeretne többet beszélni az ügyről.

- Úgy látszik megyünk kirándulni, Rhodes - mosolyodott el Tony. Már éppen kezdte volna mondani Pénteknek, hogy mozgósítsa a többieket, még mindig nem szokva hozzá, hogy nincsenek itt a többiek, de aztán eszébe jutott. Parkert nem akarta belerángatni ebbe, mert ha veszélyes, nem fogja tudni fedezni ekkora túlerővel. Csak ketten voltak.

---------------------------------

- Basszus! Clara, egy kocsi! - szóltam, megijedve, hogy meglátja valaki a kis háborús veteránnak beöltözött csapatunkat. Valószínűleg kapnánk pár zsarut a nyakunkba és mint jelenlegi tömeggyilkos, ezt akartam a legkevésbé.

Clara gyorsan cselekedett. Mindenkinek szólt, hogy kapaszkodjunk meg benne, majd megállította az időt. Csak mi tudtunk mozogni. Sajnos a család látott minket, de ez ellen már nem tudtunk mit tenni.

Elrejtőztünk a fák mögött, majd hirtelen visszatért az erdő és a szél hangja, a kocsi pedig elhajtott. Amint nem láttuk a közvetlen közelben, rögtön visszaszaladtunk az útra és folytattuk a menetet.

Talán egy óra volt még, amíg elértük a várost. Hagytuk Timmy-t és Mark-ot dolgozni elektromos és telekinézises erejükkel a legközelebbi automatán, hogy szerezzünk pénzt szálláshoz, közben én jéggömbökkel segítettem, hogy letisztítsuk magunkról a koszt és vért.

Amikor kész voltunk, egy motelbe mentünk, de csak ketten hárman, hogy ne legyen gyanús, ráadásul Carla felnőtté változtatta magát és úgy vettünk egy szobát erre az éjszakára.

Szerencsére nem kérdeztek sokat, mi pedig szépen fölmasíroztunk a 23-as szobába. A gyerekek - Cora, Mark, Jace, Noah és Timmy - kapták az ágyakat, mi pedig a földön aludtunk, de én csak forgolódtam.

- Helló, Rhodey, ti még nem találkoztatok Elzával, ugye? - kérdezte egy férfi miközben odevezette hozzám barátját.

- Nem... Nem teljesen voltam őszinte veletek - hallottam a saját hangomat, de a helyszín megváltozott. Kanapékon ültek és mellettük álltak a Bosszúállók kiöltözve, mind rám bámulva összezavarodva.

- Nyugi, annyira nem rosszak - mondtam egy fiúnak, ahogy átnéztem a vállam felett. Egy kocsi előtt álltunk a füvön egy nagy épület felé fordulva.

- NE! - sikítottam, ahogy rászakadt egy épület egy vörös hajú nőre.

- Milyen volt az esti őrjárat, Pókfiú? - kérdeztem, de csak egy mosolyt és egy arcra puszit kaptam válaszul.

- Engedjetek a kőhöz! Csak szólok, hogy ilyen maskarába öltözött férfiakat eszek reggelire! - szegeztem jéglándzsámat Amerika Kapitány és Vasember torkának.

- Csak engedjetek az utamra, vagy nektek is lenyúlom a cuccotokat - forgattam meg a szemem Amerika Hősein.

- Peter... élj - nyögtem ki, ahogy a világ kezdett sötétülni. 

- Carla? - kérdeztem rögtön, amint a képek sora befejeződött. - Lehetséges, hogy az emlékeid egy része... nálam maradt?

A nő összevonta a szemöldökét és elgondolkozott. - A bátyám többet tudna a dologról, de lehet, hogy igen, ha még mindig össze vagyunk kötve részlegesen. Miért, láttál... valamit?

- Több mindent is, de nem ismertem fel az embereket és nem igazán értettem mi történik. Ezek az emlékek különböző alternatív idősíkokból valók, igaz?

- Igen.

- Volt, amikor loptam? - tettem fel a kérdést halkan.

- Volt egy, amiben egyedül nőttél fel az utcán és lopásból éltél meg. Nagyrészt zsebtolvajként. - A nő szomorúnak tűnt, hogy ilyen sorsom volt, én pedig csak örülni tudtam, hogy most legalább a gyerekkoromban volt egy ágyam. 

- És volt, amikor ellenük voltam, meg amikor a barátjuk? - gondoltam a Bosszúállókra.

- Előbb-utóbb mindig találkoztál vagy velük, vagy Pókemberrel, de a Bosszúállókkal sosem volt könnyű dolgod. Nehezen barátkoznak és egyszer-kétszer te sem akartálm - vallotta be az entitás.

- És Pókember? - kérdeztem, még mindig csodálkozva a kedves gesztustól, amit tőle kaptam egy egyszerű kérdésre. Carla kuncogott, de nem nézett a szemembe, amikor válaszolt.

- Peterrel szinte mindig, amikor találkoztatok, barátok lettetek és ha volt idő rá, össze is jöttetek.

Erre a válaszra nem számítottam. Vicces volt a gondolat és furcsa; nekem bármikor barátom legyen. Amikor kicsi voltam, elhittem, hogy ha felnövök, hirtelen varázslatosan lesz egy férjem, mint anyának, de amikor elfogtak, gyorsan felnőttem és rájöttem, hogy valószínűleg sosem leszek egészséges kapcsolatban. Aztán, ha véletlenül kijutok: ki bírná ki az életet mellettem, amikor én sem bírom ki?

- Volt amikor... meghaltam? - tettem fel az utolsó kérdést és Carla úgy nézett rám, mintha a szíve meg szakadt volna.

- Igen.

---------------------

A két páncélos landolt az úton, amin az eset történt. Szinte azonnal meglátták a vérnyomokat, Tony pedig begyűjtötte a mintát.

- Otthon leellenőriztetem Péntekkel. Kövessük az utat be az erdőbe, hátha találunk valamit - szólt, majd a páncéllal újra felszálltak. Pár kilométer után egy havas tájon találták magukat, az út mellett egy nagy épülettel. 

- Egy régi iskola? Mit tanítanak itt? - kérdezte Rhodey.

- Már semmit, régen erdészetet. Ez az iskola évtizedek óta le van zárva - felelte Stark, majd óvatosan beléptek. A folyosón látszólag egy jégszobor volt, ami egy férfit ábrázolt, alá karcolva: PSZICHOPATA. Egy kis elemzés után rájöttek, hogy valójában egy ember van befagyasztva. - Van egy jégszívű gyilkosunk is.

- Szerinted az egyik gyerek volt? - kérdezte Rhodey, egy kissé reszketve. - Szerinted hány fok van? Én -20-ra tippelnék.

- Nem hiszem, hogy nagyon messze jársz, barátom - nézett aggodalmasan Vasember. Ahogy mentek a folyosókon és a szobákba, rájöttek, hogy itt van egy pár halott. 

- Ezek mutánsok, Tony. Senki más nem tehetett volna ilyet.

- Igazad van, Rhodes - nézte a porkupacokat a földön. - Nem is biztos, hogy gyerekek.

--------------

A/N: Elég béna befejezés, de mindegy, remélem tetszett azért a fejezet. 

Hjaj, Laura, Laura... Inkább ne emlékeztél volna...

Véleményeket szívesen fogadok!

Sziasztok!