A/N: Nem tudom, hogy mondtam-e már, de lesznek változtatások a sztoriban, szóval attól függetlenül, hogy a Tél Katonája után, de az Ultron Kora előtt vagyunk, nem minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. 

—————————————————

Egyikünk sem szólalt meg mióta beszálltunk a kocsiba, amikor is megkérdeztem, hogy hova megyünk és csak annyit tudtam meg, hogy nem a Stark Toronyba. Nem is nagyon érdekelt, a lényeg az volt, hogy messzi legyen. Messzi innen, ahol anya és apa fekszik a földön élettelenül. 

Fájt. Fájt a haláluk, fájt, hogy hazudtam. Mert azt tettem, nem? Elhallgattam előlük a legnagyobb titkomat, elhallgattam, hogy én vagyok az Álmodó. A furcsa névről megint az alakok jutottak eszembe. Most fogtam csak fel igazán mi is történt.

Valahogy kitudódott a titkom és egy egész csoportnyi ember tud róla. Bármikor leleplezhetnek és akkor nem leszek biztonságban, hiszen mindenki tőlem akar majd információt a Bosszúállókról és a jövőről. 

Ezért voltak ott. Olyan gyorsan cikáztak gondolataim, mint még soha. Ez viszont azt jelenti, hogy a szüleim miattam haltak meg, hogy engem ezek elfogjanak és információt szedjenek ki belőlem. Ah, úgy szeretnék bosszút állni rajtuk, viszont nem hiszem, hogy képes lennék rá. Persze, egy csomószor végignéztem ahogy az álmaimban mások harcolnak, így elméletben én is tudok ezt-azt, de nem vagyok elég erős hogy ténylegesen harcoljak.

Az, hogy nem vagyok jó kondiban, enyhe kifejezés volt. Tesin mindig én voltam a legutolsó aki beért a célba a futásnál, képtelen voltam egy fekvőt megcsinálni és a felülések száma sem szökött az égbe. Ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessek tanulni harcolni úgy, hogy ne essek össze két ütés után, is kell egy hónapos kemény, de fokozatos edzés. De ne rajtam múljon: én nekikezdek már ma. 

- Öhm... - nem tudtam, hogy minek kéne szólítanom az ügynököt, de ő gyorsan kisegített. 

- Natasha Romanoff ügynök vagyok a SHIELDtől. 

- Tudom, felismertelek, a N-New Yorki űrlényes dologban elég aktívan részt vettél - próbáltam nyugodt maradni annak ellenére, hogy a New Yorki eset még mindig felkavart. - Szólíthatlak Natashának? Mert a Romanoff ügynök az én számból elég fura... - az arcán semmi érzelem. Lehet, hogy rosszat mondtam? - De ha te azt szeretnéd, szólíthatlak úgy is! - próbáltam jobbra fordítani a helyzetet. 

- Szólíthatsz Natashának - válaszolt végül egy féloldalas mosollyal. A francba, szépen beégtem már az elején. Arcom felvett egy erőteljes vörös színt ahogy elfordultam Natashától és kinéztem az ablakon. Ennyivel meg is elégedtem volna így első beszélgetésünkként, de volt még egy megválaszolatlan kérdésem.

- Mit tudunk a támadóimról azon kívül, hogy egy H.A.B. nevű szervezet? - kérdeztem reménykedve, hogy a nő válasza nem csupán annyi lesz, hogy "sajnálom, de titok". Ám a következő szavak már a sokadik sokkot okozták nekem aznap.

- Semmit.

-*A*-

Ismeritek azt az érzést, amikor valami éppen meg fog történni, amit annyira vártatok, de ahelyett, hogy örülnétek, inkább féltek, hogy biztosan elszúrjátok? Na, én pontosan így éreztem, ahogy ott álltam egy hatalmas, szerintem 80% üvegből lévő épület előtt, aminek egy nagy A betű volt a közepén (?).

Fogalmam sincs, hogyan kellene majd viselkednem, hogy mit kéne majd mondanom, hogy hogyan fog történni ez az egész. Mármint, most mégis hogyan fogok találkozni velük? Ott ülnek majd a nappaliban - ha egyáltalán van -, én meg majd bemegyek Natashával és köszönök, hogy "helló, itt vagyok felkavarni az amúgy sem nyugis életeteket"? Ráadásul totál el fogom rontani.

- Nyugi, annyira nem rosszak - összerezzentem Natasha hangjára, teljesen elfelejtettem hogy ő is itt van. Mondjuk nem volt nehéz, az után, hogy okozott egy kissebb szívrohamot nekem azzal az egyetlen szóval, és elindította gondolataim kavalkádját, már nem szóltunk egy szót sem.

- Tudom, csak... olyan fura. Tegnap még egy átlagos New Orleans-i lány voltam, ma meg annyi minden történt... Valaki követett a suliba, aztán sikerült furcsa módon megfagyasztanom a forró csokimat, most meg éppen a Bosszúállók bázisán vagyok - vallottam be. Mintha megint láttam volna egy pici megértő mosolyt mielőtt megindult volna előttem, de nem vagyok biztos benne.

- Gyere, el kell vigyelek Fury igazgatóhoz, beszélni akar veled a továbbiakról.

- Rendben - válaszoltam ugyanolyan hangon, nem téve sok érzelmet bele, pedig a fejem majd' fel robbant a sok gondolattól. Tehát Nick igazgató. Akkor pár dolog azért máshogy alakult, hiszen a híradóban láttam, hogy egyébként Natasha és Amerika Kapitány legutóbbi kalandja, amiben a HYDRÁt és a SHIELDet egyszerre intézik el, megtörtént. Bár ki tudja, lehet hogy nem pont úgy történt, a hírek nem olyan részletesek.

Mire befejeztem gondolatmenetemet, meg is érkeztünk a megfelelő szintre és éppen közelítettünk az ajtóhoz, amikor kijött rajta Clint Barton, alias Sólyomszem.

- Helló, te biztosan Laura vagy - mosolygott rám. - Én-

- Clint Barton vagy, tudom - bólintottam, próbáltam hidegvérrel kezelni a helyzetet. - Láttam a New York-i támadást a hírekben.

- Akkor gondolom már a többieket is ismered - én csak bólintottam és Clint Natashához fordult. - Egy pár napig nem leszek, bevetésem lesz.

Ahogy mondta ezt, azt az érzést keltette bennem, hogy nem bevetésre megy. De ha nem, akkor mégis hova ilyen titkosan? Hiszen itt élnek, nem?

Natasha viszont csak bólintott és egy jelentőségteljes pillantást küldött barátjának, ezzel valami üzenetet közvetítve, amiből annyit tudtam kivenni, hogy "ha nem csinálod meg, kitekerem a nyakad". A kedvesség csak úgy ömlik néha Natashából...

Azzal Clint eltűnt, Natasha meg szintén elsietett a másik irányba miután elköszönt és sok szerencsét kívánt a "kalózzal".

-*A*-

- Oh, Miss Stanley! Már kezdtem azt hinni, hogy Romanoff ügynök kitérőt tett Grönland felé.

- Gondolkodott rajta, azt mondta, hogy ezzel jobban tudja idegesíteni Barbarossát, de sikerült lebeszélnem - vettem fel én is egy Natasháéhoz hasonló féloldalas mosolyt. Lehet, hogy ma az ilyen mosolyok napja van. Tényleg, kéne egy mosolynap, ahol mindenki boldog. Oké, mától november 29 a mosoly napja. Jegyezzétek fel a naptáratokba, kedves olvasók. Éééés itt romboltam le a negyedik falat! Achievement unlocked.

- Nos - Fury bunkón figyelmen kívül hagyta a viccemet. Azért ennyire csak nem volt rossz, vagy igen? Na mindegy, szóval, mesélem tovább a sztorimat, még mielőtt mindenki kiakad -, szeretnék kölcsönös információ átadást folytatni önnel az esetről.

- Pontosan milyen információkat kér és milyen információkat kapok cserébe? - kérdeztem, magamat is meglepve hivatalos hangnememmel. Persze, nem akartam magamról rögtön mindent elmondani. Természetesen tudtam, hogy Fury és a többiek megbízhatóak, hiszen jó pár momentumot végigkísértem az életükből ahhoz, hogy ebben biztos legyek, de ha még a szüleimnek se mondtam el, miért mondanám most el nekik olyan hirtelen?

- Utóbbit nem cserébe adom ugyanis joga megtudni. Az ismeretlen csapat neve H.A.B. Vezetőjük ismeretlen, ám céljunk nem. Rögeszméjük, hogy a Bosszúállók nem igazi hősök, mert a hősök születnek, és nem mesterségesen állítják elő őket, mint Stark a páncélt, vagy az apja Rogers erejét, esetleg ahogy a Hulk jött létre. Úgy látszik felkutatják azokat, akikben van mutáns gén, ami hitük szerint az egyetlen szupererő, amit kiérdemelten lehet használni. Maga volt az első akiről biztosan tudjuk, hogy ennek a bandának célpontja.

- Ha van is mutáns génem, csak ma kezdett mutatkozni - tettem hozzá. - Ha minden igaz, tudok fagyasztani.

- A mutánsok ereje általában csak a te korodban mutatkozik, szóval ez teljesen normális - bólintott Nick. - Mindazonáltal, merem feltételezni, hogy ők nem ma vették önt célpontba, tehát már előtte volt valami-

- Sajnálom, de hacsak az nem számít szuperképességnek, hogy rekordgyorsasággal eszek muffint, akkor sajnos csak fagyasztani tudok.

Komolyan azt gondolta, hogy majd én csak úgy közlöm vele a titkaimat, hogyha nem tud róla? Egy frászt!

- Szóval, mi a tervük velem? Mert gondolom nem csak azért hoztak ide, hogy ezt elmondja nekem.

- Nem, egy esélyt adunk önnek. Ha csatlakozik hozzánk, akkor itt lakhat, ahelyett, hogy árvaházba menne, és egy esélyt kap, hogy bosszút álljon a szüleiért.

- Nem hiszem, hogy elég jó kondiban vagyok hogy harcoljak, egyébként sem tudok, akár évekbe is telhet egy kiképzés...

- Tisztában vagyunk a fizikai képességeivel, de a mutáns gének segíteni fognak és a folyamatos edzés is.

- Mindezt egy 15 éves gyerekbek felajánlja?

- Visszautasítja?

- Persze, hogy nem! - mosolyodtam el.

-*A*-

Kint egy SHIELD ügynök várt rám, hogy megmutassa a szobámat, ami hát...

WOW. Just wow.

De tényleg. A régi szobám se volt rossz, de ez... Az ágy kétszemélyes volt, sötétkék ágyneművel: valószínűleg csak hogy passzoljon a hely stílusához, de pont a kedvenc színem! A falak krémszínűek, akárcsak a bútorok, míg a padlón hatalmas kék szőnyeg hevert, (ugyanolyan színű, mint az ágy). A kedvenc részem az íróasztal. Szemmagasságban van egy üveglap hologramos időjárás kijelzővel, kis sticky note hologramokkal és órával és úristen! Lámpa volt, látszólag manuális, hiszen volt rajta egy bekapcsoló gomb, de amint megvizsgáltam közelebbről, rájöttem, hogy sokkal több funkciója is van, de azokat távvezérléssel oldja meg valaki. Vagy inkább valami...

- Jarvis? - suttogtam felismeréssel. Ha Tony itt van, akkor végülis ő sem lehet messze... Mégis mikor egy ismerős hangot hallottam, majdnem kiugrott a szívem a helyéről ijedtemben.

- Igen, Miss Stanley?

- J-Jarvis, te működteted a lámpát is?

- Igen, kisasszony, én felelelek a világításokért is. Jól van? Felemelkedett a szívverése.

- Persze, jól vagyok, Jarvis.

- Szabad kérdeznem valamit öntől, kisasszony?

- Persze.

- A memóriámban nem találok adatokat arról a beszélgetésről, ahol ön megtudta a nevemet, pedig a programom hibátlan.

- Már hallottam a nevedet korábban - feleltem bizonytalanul. Elvégre nem hazudtam, igaz? Tényleg hallottam a nevét... Álmomban.

- Jarvis, te hallottad mit beszéltem Furyvel, igaz? - kérdeztem habozva.

- Természetesen, Miss Stanley.

- Kérlek maradjunk a Lauránál rendben?

- Igenis, Miss Stanley - felsóhajtottam. Ezzel se fogok egyről a kettőre jutni ha tegeződésről van szó...

- Szerinted az hogy csatlakozom hozzájuk, mit jelentett? Nem hiszem, hogy akár a Bosszúállóknál, akár a SHIELDben hasznomat vennék.

- Mr. Fury meg van győződve arról, hogy ön egy kis edzéssel remek tagja lesz valamelyik csapatnak, a képességei döntik el melyikben. Az oktatási eredményei kifejezetten jók és van valami önben, ami kellett az ellenségnek. Jelenleg "próbaidőszakon" van - ah, szóval erről van szó. Megfigyel, hátha kiderül a titkom. Hát, arra várhat! Viszont, talán tényleg hasznára lehetek a csapatnak az álmaimmal, anélkül hogy tudjanak róluk...

Nem lesz még egy New York.

Ezzel az elhatározással kértem meg Jarvist, hogy navigáljon el a nappaliba.

-*A*-

A látvány, ami fogadott a nappaliban, eléggé... Nem az volt, amire számítottam.

Steve Rogers, Amerika Kapitány, Cap, vagy ahogy akarod hívni, Clint Bartonnal Star Warst néztek.

Az Új Reményt és ha jól látom épp most kezdték, ugyanis Leia most adja át R2D2-nak az üzenetet.

Ahogy azonban megérkeztem, felnéztek rám, Clint megállította a filmet és ennyit kérdezett:

- Csatlakozol?

- Star Wars? Persze! - mosolyodtam el. Steve még mindig engem nézett, gondolom várva illedelmesen, hogy felé nézzek és bemutatkozzunk. Jól van Laura, csak őrizd meg a hidegvéredet. Ne sikíts, nem lesz olyan durva. Ő is csak egy ember, egy kedves, megértő ember, szóval nem ronthatod nagyon el. Csak ne sikíts, ne ugrálj, ne mondj butaságot. Vedd lazán. Komolyan, de lazán. - Steve Rogers? Laura, vagyok, Laura Stanley, de gondolom ezt már tudja.

- Nyugodtan tegezzél.

- Rendben, Steve - mosolyodtam el és próbáltam nem sikítani. Steve Rogersszel, kilenc éves korom óta az egyik példaképemmel éppen letegeződtem és most együtt nézünk filmet! - Szóval... Kihúzunk egy újabbat a listáról?

- Ho-honnan...?

- Ja, csak arra gondoltam, hogy ennyi év kihagyás után én is jegyzeteket készítenék és gondoltam, mivel te- semmi, hagyjuk - remek, máris sikerült elrontanom.

Miután végeztünk a filmmel, már este 10 volt, de ma még akartam edzeni. Persze nem úgy, hogy a többiek tudják. Valószínűleg jót röhögnének rajtam. Talán Steve nem. Nem hibáztatnám őket. Most komolyan, 15 vagyok és én voltam az egyetlen az egész évfolyamon aki nem tudott megcsinálni egyetlen fekvőtámaszt sem.

Szóval szépen mondtam egy jó éjszakát és bementem a szobámba. Összekészítettem egy törölközőt felvettem egy edzős trikót és cicanadrágot, bokazoknit és egy edzőcipőt, a hajamat nem kellett összefogni, mert ahogy azt már említettem talán, rövid. Most hogy így belegondolok, hasonlít a fazonja Natasháéra. Végül betettem egy palack vizet, mert egy darabig ott leszek.

És vártam. Hogy mire? Hát arra hogy mindenki elaludjon. Akkor már csak egy emberről kell gondoskodnom. Tony.

-*A*-

- Bingó! - kiáltottam fel suttogva, ahogy a laptopom jelezte, hogy mindenki alszik. Lehet, hogy nagyon béna voltam rengeteg tantárgyból és eléggé szenvedve izzadtam ki magamból az ötösöket, de ha valamiből jó voltam, akkor az az informatika és a hackelés. Meg persze a biosz, a fizika és a kémia, de az most más téma.

Nagyon korán kezdtem a hackelés művészetének tanulását és hát nem volt könnyű, de igazán nem gondoltam, hogy ilyen hamar be tudok törni a biztonsági rendszerbe. Mondjuk a SHIELD nem végez fényes munkát, Tonyt meg nem pont az a rész érdekelte, amit én feltörtem.

Nagyon erős a rendszer a labornál, majdnem ugyanannyira a saját szobájában, egész jó a ki- és bejáratoknál, a többinél meg elég hanyag munka. Nem tettem nagy behatolást, nehogy észrevegyék, de annyira pont elég volt, hogy pár kamerával szemmel tartsam a maradék ötöt.

- Jarvis, most jössz te - szóltam az M.I.-nek, akit fél óra unszolás után sikerült rávennem, hogy foglalja le Tonyt öt percig valamivel, mondjuk rontson el valamit, hogy neki meg kelljen javítania, mert nekem teljesen észrevétlenül kéne bejutnom az edzőterembe. Ja, és megtiltottam neki, hogy elmondjon Tonynak bármit is - megfenyegettem, hogy ha nem ígéri meg, meghackelem (ezt amúgy nem tudom megtenni).

- Miss Stanley, még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez-

- Laura. Jarvis, megbeszéltük. A csapatért és magamért teszem. Mi lesz, ha majd számítanak rám én meg mégcsak futni sem tudok velük, nemhogy harcolni. Fury azt gondolta, hogy elkezhetek verekedve edzeni már a jövő héten. Nekem az korai ha nem edzek előtte. Muszáj. Kérlek.

- Igenis, Miss Stanley.

- Laura.

—————————————————

A/N: Na, ez most hosszabb, bár minden egyes jelenetnél úgy éreztem hogy ott kéne abbahagyni, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis inkább gonosz leszek és az akció előtt hagyom abba. Muhahaha 😈😈😈😈😂

Sikeres lesz Laura első akciója vagy nem? Milyen lesz a találkozás Thorral, az istennel, illetve Bruceszal és Tonyval, akiktől Laura "örökölte" a tudomány-szeretetét?

We shall see....

.... A következő részben. *gonosz vigyor*

Vigyázzatok a szátokra,

Suzy