" Az élet túl fontos ahhoz, hogy mindig komolyan vegyük "
-Oscar Wilde

A ruha pont megfelelő. Kellően kényelmes, nem szorítja nagyon a sebem. Takarja a vállamat, így nem sértem meg a hercegi párt. Nem annyira díszes szerencsére, de mégis elegáns. A szoknya nem zavaróan rövid. Könnyen tudok benne mozogni. A hozzá kapott fehér magas sarkúm pedig alacsonyabb a szokásosnál. Tudom hogy Angliában a királynő egyenesen gyűlöli a magas sarkú cipőket, és ha nem veszem fel akkor igazán alacsony leszek. Nem vagyok magasabb százhatvannyolc centinél. Úgy hogy elnézést kérek, de kell ez a kis sarkú cipő.

Készen vagytok.-állít minket egymás mellé, Izabella.-Csodásan néztek ki.-tapsol örömében. Nevetve megcsóválom a fejemet eme szeleburdi, de annál aranyosabb lányon.

-A tiara!-kiállt fel Ashley, és vissza szalad a szobába választani nekem egy tiarát. Nálunk pedig az a sértés, ha valaki nem veszi fel a rangjához illő jelvényét. Nálam ez a tiara, ahogy Anyámnál is. Atyám a koronát veszi fel, mivel egy hercegi pár érkezik hozzánk. Atyám személyes sértésnek fogja venni ha Katalin hercegnő fején nem lesz tiara.

-Parancsolj hercegnő.-helyezi fel a fejemre a választott tiarát.

-Hogy áll?-kérdezem körbefordulva.

-Mesésen.-mondja Ashley.

Mivel kopognak ezért mind az ajtó irányába fordulunk.

-Tessék.-szólok az illetőnek. Az ajtó kinyitódik és Tony dugja be rajta a fejét.

-Áh szóval van rajtatok ruha. Jobban örültem volna ha nincs, de mindegy.-mondja vidáman, majd beljebb jön. A lányokra pillantok akik elkerekedett szemmel néznek rám. Wandán kívül.

-Lányok ő itt Tony Stark. Perverz, egoista, milliárdos, zseni és Vasember. Azt hiszem ennyi.-mondom gondolkozást tettetve. A férfi mellém lép és a kezét nyújtja.

-Ideje indulni.-gyorsan megköszöntem a lányoknak a munkájukat, majd siettünk is a bejárat elé fogadni a hercegi párt. Tonyba karolva haladtam a folyosón, mögöttem Wanda jött.

-Nem bírok járni.-nyöszörög Wanda.

-Ne szenvedj! Egy nemes sosem szenved. Csendben tűri.-mondom szigorúan. Aztán megtorpanok.-Ugye tudsz pukedlizni?-fordulok felé kétségbeesve.

-Azt hiszem.-húzza el a száját grimaszolva. Lemondóan megcsóválom a fejemet.

-Majd utánozz engem.-hagyom rá, és újra elindulok.

-Nagyon szépek vagytok.-mondja Tony mellőlem.-Többször nézhetnél ki...-mondja Wandának, de elakad és keresi a megfelelő szót.-Így.-mondja végül. Én felnevetek, de Wanda csak a fejér csóválja.

-Kössz Stark. Te aztán tudsz bókolni.-mondja Wanda majd kikerülve minket kimegy az udvarra a többikhez.

Mi is kilépünk a meleg, napsütése udvarra. Friss virágillat terjeng a levegőben. Az ég felhőmentes. Pont tökéletes a fogadásukra.

-Ezt mire véljem?-kérdezi Atyám sejtelmesen mosolyogva és fejével egy aprót biccent Tony felé. Tudom, hogy arra gondolt hogy miért az ő oldalán, belé karolva léptem ki a palotából.

-Segített járni.-helyezem finoman az oldalamra a kezemet, ahol a ruha alatt a kötés húzódik. Bólint egyet, de nem hiszem hogy elhitte. Pedig részben igaz. Kellett a segítség a hosszabb távú úthoz. Honnan veszem, hogy nem hitte el? Hát onnan, hogy összehúzott szemekkel méregeti Tonyt. Nem tudom, hogy ettől most félnem kéne e.

Egy percet sem vártunk, mikor a hatalmas kovácsoltvas kapu kitárult, és három fekete, golyóálló, hátul sötétített ablakú, családunk címerével ellátott autó gurult be az udvarba. Egészen a palotába vezető lépcsőig jöttek, ahol középen a középső autó megállt. A sofőr kinyitotta a felénk eső ajtót, és először Vilmos herceg szállt ki, majd egyből utána Katalin hercegné. A kerítésnél álló rajongók, alattvalók hangosan kiabálták a nevüket. Fotóztak, videóztak. Megörökítették a pillanatot, mikor két királyi család találkozik egymással.

Szinte megszédültem mikor Katalin hercegné kiszállt az autóból. Nem hittem a szememnek, hogy tizennyolc év múlva végre találkozhattam a példaképemmel. Ugyan olyan gyönyörű volt mint a fotókon. Barna haja enyhén hullámosan omlott a vállára. Egy bézs színű, deréknál csipkés ruhát viselt, mely takarta a vállát, de szellős is volt a nyári idő miatt. Nem magas sarkút, hanem a ruhájához illő, bézs balerina cipőt viselt. Az arcán hatalmas mosoly volt, úgy integetett a tömegnek, mely részben miatta gyűlt össze.

Idegességemben egyik lábamról a másikra álltam. Nem hiszem el, hogy huszonhét évesen ideges tudok még lenni valamitől. Pedig megedződtem az évek alatt.

Amint kiszálltak a három kocsi elhajtott. Míg mi üdvözölni fogjuk egymást, addig felviszik a csomagjukat a számukra előkészített szobába. Szerencsére a szobájuk pontosan mellettem van. Elég nagy kettejüknek, saját hálóval, egy tágas fürdővel, és egy kisebb nappalival.

Fellépkednek a lépcsőn, és egyből tiszteletüket is teszik a szüleim előtt. Katalin hercegné pukedlizik, Vilmos herceg meghajol. Mert ugyebár a szüleim rangban felettük állnak. Mikor majd mi fogunk egymásnak bemutatkozni, akkor ilyesmit nem kell tennünk. Vagyis náluk nem, de nálunk igen. Grófoknak már nem hajtunk fejet, de a velünk egy rangban állóknak még igen. Így elismerjük őket, és nem fogják azt hinni hogy többre tartjuk magunkat. Persze én egyáltalán nem fogok haragudni, ha nem hajolnak meg. Náluk ez nem elvárás ellenben nálunk az.

-Köszönjük a meghívást felség.-fog kezet Vilmos herceg Atyámmal, míg Anyám Katalin hercegnével. Majd ezt fordítva is. Utána én fogok sorra kerülni.

Érzem magamon Steve, és Tony kíváncsi tekintetét. Gondolom az érdekli őket, hogy hogyan fogok reagálni. Na ez engem is érdekel. Bruce izgatottan nézi a hercegi párost. Nagyon imádja Angliát, így természetesen az ország uralkodójának a leszármazottait is.

-Szeretném maguknak bemutatni a lányomat, Ameeraht Nenita szigetének a hercegnőjét.-néz felém Atyám. A hercegi pár idelép elém. Én pukedlizek előttük, mire átsuhan az arcukon a döbbenet, és az elismerés. De ez mind csakis egy másodpercre. Majd gondolkodás nélkül Vilmos herceg meghajol, Katalin hercegné pukedlizik. Melegséggel tölti el ez a kedves gesztus a szívemet.

-Örülök a találkozásnak hercegnő.-mondja Vilmos herceg.

-Én is.-mosolygok rájuk.

-Bocsássanak meg nekem és a feleségemnek, de sürgősen a parlamentbe kell mennünk. Az ügy mely miatt odahivattak nem tűr halasztást.-mondja Atyám bocsánatkérően.

-Menjen nyugodtan felség.-mondja Katalin kedvesen.

-Ameerah körbevezeti önöket a kastélyban. Megtisztelnének minket egy vacsorával?-kérdezi Anyám.

-Szívesen csatlakoznánk magukhoz, köszönjük a meghívást.-mondja Vilmos herceg.

Atyámék csak bólintanak, majd elmennek, de előtte én is és a hercegi pár is meghajol.

-Lehetek az idegenvezetőjük?-kérdezem mosolyogva. Ugrálni, és sikítozni tudnék az örömtől, mint egy kamaszlány.

-Ha van ránk ideje hercegnő akkor élnénk a lehetőséggel.-mosolyog rám Katalin hercegné.

-Akkor kezdhetjük is.-mondom, majd hagyom hogy az őrök kinyissák a palota kétszárnyú ajtaját.

-A két lépcső között helyezkedik el a trónterem. Balra van Atyám dolgozószobája. Jobbra az étkező, és egy nagyobb nappali szerűség. A trónterem bálteremként is szolgál, mivel a belmagasság és a szélessége is elég nagy. Persze vannak még kisebb fogadásokra fenntartott termeink is. A lépcsők vezetnek fel a szobákhoz. Lakosztályok, vendégszobák, fürdőszobák. A lefelé vezető lépcsővel kijutunk a hátsó kertbe. Ott található egy kisebb lovarda, és egy hatalmas kert tele virágokkal. Ideális hely ha már nem tudod mit kezdj magaddal a palota falai között. Ezen kívül a palota alatt található, szigorúan pihenés, nem szórakozás gyanánt egy hatalmas medence.-mondom mosolyogva. Tonyék ledöbbennek, mert ezt nem említettem nekik. Elfelejtettem volna?

-Hatalmas ez a kastély. Lefogadok nagyobb mint a Buckingham palota.-néz körbe ámuldozva Vilmos herceg.

-Bármi megeshet.-sandítok rá.

-Úgy érzem, hogy maga hercegnő valamiért sokkal több időt szeret kint tölteni, mint itt.-néz rám Katalin hercegné.

-Jól érezte. Ha kérhetem önöket, és nem okoz kellemetlenséget akkor tegezzük egymást hogyha nincsenek a közelben a szüleim.-kérem őket, fellépkedve a lépcsőn, és a könyvtárba tartva.

-Remek ötlet. Megköszönnénk.-mondja Vilmos herceg.

-Gondolom elfáradtatok, ezért javaslom hogy a beszélgetést a könyvtár kényelmes karosszékeiben folytassuk.-lépek be a helyiségbe. Ámuldozva néznek körbe a plafonig érő könyvespolcokon. Tényleg hatalmas volt ez a hely, a galériával együtt is.

Azért nem féltem megkérdezni a tegezést, mert tudom milyen kellemetlen az egész napos udvariaskodás. Néha nekünk is jár annyi, hogy a kíváncsi szemektől távol mi is megszegjük egyszer kétszer az etikettet. Ha Atyám nem szerez róla tudomást, akkor nem is lesz olyan hatalmas gond az, hogy tegezzük egymást. Eleve csak egy kicsit több mint tíz évvel idősebbek nálam. Rangban egy helyen állunk. Tehát semmi akadálya.

-Mi volt az a sürgős ügy ami miatt a parlamentbe siettek ha szabad tudnom?-kérdezi Vilmos herceg leülve a felesége mellé.

-Nos...-lesimítom a szoknyámat.

Furcsa, hogy Tony nem ül mellettem. Most a többiekkel a könyvtár szélén állnak, és árgus szemekkel figyelnek. Minden ajtót, és ablakot. Minden könyvespolc közötti sort. A hercegi pár testőrei az ajtón kívül maradtak. Ők a külső folyosókat felügyelik. Most több emberre kell vigyázni a testőröknek, ezért növelték a létszámot, és emeleték a védelem szintjét.

-Kevesebb mint három hét múlva lesz a koronázás. Gondolom hallottak a bátyám körüli botrányról.-nézek rájuk, mire ők bólintanak. Az etikettet betartva nem szólnak közbe, de látom, hogy lenne néhány kérdésük. Most nem leszek kedves, hanem befejezem amit elkezdtem. Utána úgy is tudnak kérdezni.-Ők úgy gondolják, hogy ezek után is a bátyámat illeti a trón. Hiába nincsen már meg a címe, és hiába nem része már a családunknak. Nem akarnak egy nőt látni a trónon. Vagy a bátyám, vagy maguk közül valaki. Hetente hívnak minket egy gyűlésre a parlamentbe, hogy találtak egy ellenem szóló indokot. Szerencsére sosem lett ebből semmi.-sóhajtok fel belefáradva az egészbe.

-Miért ne ülhetne a trónon egy nő? Az én nagymamám már több mint ötven éve áll az ország élén. Ugyan úgy maga is megállná a helyét.-mondja Vilmos herceg kedvesen, és felháborodva a parlamenti képviselők viselkedésén.

-Én már abban sem vagyok biztos, hogy megéri ez a sok harc. Belefáradtam már.

-Igenis megéri a harc. Csodálatos királynő lennél, és ezt a néped is tudja. Ahogy a képviselők is. Pontosan tudják, hogy milyen jól el tudnád vezetni ezt az országot. És ők éppen ettől félnek.-mondja Katalin kedvesen.

-Mitől?-kérdezem kíváncsian. Ez a nő mindig olyan bölcsen szól, és általában mindig igaza lesz. Ő egy vérbeli hercegné még ha nem is született bele.

-Attól, hogy a döntéseiddel megszilárdítod a hatalmad. A nép meg fog kedvelni, és így nehezebb lesz eltávolítani a trónról. Mert még ha hibát is fogsz véteni, az el fog törpülni a sok helyes cselekedeted mellett, mely az országot, és a néped szolgálja.-mondja Katalin, és mintha csak áramütés ért volna azonnal felkapom a fejemet.

Igaza lehet. A képviselők többsége gyűlöli, hogy az országunk államformája királyság, és nem köztársaság. Ha köztársaság lenne, akkor az ország ügyeinek intézésébe ők is többször szólhatnának bele. Így viszont csak meghallgatják a javaslatukat, de a király nélkülük is tud döntést hozni. Nálunk az országgyűlés hatvannégy tagból áll. Minimum húsz embernek kell jóváhagynia a király nagyobb erejű döntéseit. Nem szabad hagynom, hogy nyerjenek. Harcolnom kell a népemért.

-Talán igazad van. Ha ők irányítanák az országot, akkor azzal háborút is szíthatnak. Nem engednék át a legtöbb görög, és török hajót az Égei-tengeren. Így nem érnék el a kereskedelmi útjuk a Földközi tengert. Botrány lenne, és a két ország egymást hibáztatná. Beleértve minket is. És akkor aztán elvesztené az országunk minden szövetségesét, és minden pénzét. A nép szenvedné el rossz döntésük következményét. Nem hagyhatom nekik.-nézek rájuk szilárd elhatározással.

-Mi pedig segítünk neked amiben csak tudunk.-fogja meg a kezemet bíztatóan Katalin hercegné.

-Köszönöm.-mosolygok rá.-Elmondhatatlanul hálás vagyok nektek.

-Bocsássanak meg a hölgyek, de le kell bonyolítanom egy hívást őfelségével.-kér elnézést Vilmos herceg, majd kisiet a könyvtárból, fel a szobájukba.

-Úgy látom ketten maradtunk.-nézek rá. Ő felhúzott szemöldökkel körbepillant.-Óh tényleg. Elviekben ketten.-javítom ki a mondandómat.-Mutathatok egy helyet a hercegnének?-kérdezem. Nem hiszem, hogy igennel fog felelni, mivel elfáradhatott az utazásban.

-Szívesen töltené, veled az időmet, szóval igen. Mutasd az utat.-áll fel.

A királyi kriptához vezetem. Szerencsére senki nincs most itt, és az épület vezetője gondoskodik is arról, hogy senki ne zavarjon minket. Úgy éreztem, hogy muszáj neki megmutatnom az egyetlen menedéket az életemben. Most Wandát otthon hagytam, hogy végezze el helyettem a sürgős dolgokat. Mivel ő az udvarhölgyem keményen három napra, ezért ki is használom az alkalmat.

-Ez a családunk temetkezési helye.-mesélem, miközben sétálunk a díszesebbnél díszesebb koporsók, és kripták között. Van ami tömény márvány, kovácsolt vas díszítéssel lezárva. Vannak egész családi kripták is. A helyet halvány fény világítja meg, és kínosan ügyelünk arra, hogy senki ne készítsen képet a kriptákról. Nagy a biztonság itt. A vége felé vezetem, ahol Aricia Izabella Ameerah Kerrich sírja van.

-Miért érzem azt, hogy miatta vagy csak itt?-kérdezi leülve a sír előtt lévő padra, amelyen már oly sokszor elsírtam a bánatomat.

-Az érzékei nem csaltak. Csak miatta szoktam idejárni.-leülök mellé, majd szótlanul nézni kezdem a sírt.

Fehér márvány volt az egész. Sokkal kisebb mint a többi. Visszafogott. Kovácsolt vas rózsák zárják le, a tetején egy kereszt pihen. Elé egy márványlapba bele van vésve a neve. Lehet abszurd, ezeket mondani, és ilyen helyre jönni, de számomra fontos az ősök tisztelete. Hiszen nélkülük nem lennék itt. Főleg nem nélküle. Őrjítő érzés, hogy itt fekszik egy karnyújtásnyira. Szerencsés volt édesapám, hogy ismerhette.

-Ő volt a dédnagymamád ugye?-kérdezi mire továbbra is a sírt nézve bólintottam.-Hallottam a tengeren túli királynőről.-elmosolyodtam a névhallatán.-Csodáltam a tetteket, melyeket véghez vitt. Képes volt a boldogságát feláldozni, és egy arrogáns, gazdag herceghez hozzámenni. Képes volt az gyerekeit dadákra bízni, hogy ellássa a kötelességeit. Csodálatos egy királynő volt.-hallom a hangján, hogy mosolyog. Féloldalasan felé fordulok.

-Az volt. Szeretném ezeket én is ilyen könnyen véghezvinni.-mondom.

-Ezt hogy érted?-kérdezi értetlenül.

-Nálunk nem kell, hogy legyen férjem ahhoz, hogy trónra lépjek. De mégis...Huszonhét éves vagyok. Nem vezethetem úgy az országot, hogy nem áll mellettem senki. Szükségem van valakire. Azt mondta apám egy évet kapok. Egy év a koronázástól számítva. Addig én magam kereshetek férjet. Ezt persze úgy értette, hogy szerelemből. Ha letelik az egy év, akkor ő fog nekem választani. Érdekből. Valami herceget, vagy grófot. Én bárkit választhatok. De ha egy általa választott férfihoz kell hozzá mennem, akkor egy szavam sem lehet. Ez a kötelességem. Mit számítanak az érzéseim? A népnek kell egy herceg a királynőjük mellé. Akár szeretem, akár nem.-mondom fájdalmas arccal.

-Ez borzalmas.-fogja meg a kezemet bíztatásul.-Senkit, még egy hercegnőt sem szabad ilyenre kötelezni. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, az igaz szerelemre. Én is megkaptam. És Vilmos is. Neked is meg kell. És én segítek benne ahogy csak tudok.-mosolyog rám.

-Köszönöm. Ezt is.-sandítok rá, mire halkan felnevet.-Sokkal tartozok én magának.

-Csak egy dolgot kérek.-mondja, én pedig kíváncsian figyelem.-Tartsuk a kapcsolatot. És látogass majd el hozzánk. Jöhetsz a koronázás előtt is.

-Mindenképpen megyek, köszönöm a meghívást.

Percekig csak csendben ülünk, és magunk elé bámulunk. Megborzongok, de nem a lent lévő hűvös levegőre, hanem az érdek házasság gondolatára.

-Van már valaki aki tetszik?-kérdezi hosszas hallgatás után a hercegné,

-Őszintén?-sandítok rá. Bólint egyet.-Nem kaptam sok lehetőséget megtapasztalni milyen a szerelem. Mondhatom azt is, hogy fogalmam sincs róla, hogy milyen érzés. De...-itt gyorsan Tonyra pillantok, aki kíváncsian hallgat.-De...Lehet van egy férfi, aki fényt hozott a reménytelenségben elveszett szívembe.