„Ha nem tudsz valami kedveset mondani, inkább ne is mondj semmit."
-Bambi

Én elmondtam neki egy olyan dolgot magamról, amit eddig senkinek. Kiöntöttem neki a lelkemet, és ő otthagyott. Még el sem mondta, hogy mire értette amit mondott. Miért szórakozik velem? Miért kell egyszer kedvesnek, máskor ridegnek lennie? Nem értem.

Már csak három hét van a kitűzött koronázásig. Az előkészületek folynak, még úgy is hogy a parlament nem fogad el királynőjének. A bátyámról szóló ügyet elvetettük, mivel egy hét alatt nem sikerült megtalálni őt. Vagy bármit ami hozzá köthetné. Így megkezdődtek a készülődések. Ami ugyebár nagy felhajtással jár. Ruhapróba, beszéd, és ilyesmi lényeges dolgok.

Tony továbbra is ridegen viselkedik velem. Nem tudom mi baja van, de kezd idegesíteni. Míg ő ilyen, addig a többiekkel egészen jól összebarátkoztam. Rengeteget ülünk együtt a könyvtárban esténként, és beszélgetünk.

Atyámon látszik, hogy titkolnak valamit. Idegesek, és egyre többször beszélnek a Bosszúállókkal. Több őr van a palotában, mint eddig bármikor. Minden lépésemet figyelik. Az átlagnál is kevesebbszer tudtam egyedül maradni. A palotát el sem hagyhatom. A lovakhoz kimehetek, de nem tovább. Mint Aranyhaj. Egy börtönben élek.

-Mára csak kettő fontos dolgok van.-mondja Anyám a reggelinél, miközben lerakja a csészéjét.-Délelőtt el kell látogatnod egy gyermekotthonba, utána pedig sajtótájékoztatót kell adnod. Mi nem tudunk elkísérni, mert a közelgő ceremónia miatt még rengeteg dolgunk van.-mondja, és feláll. Illedelmesen felállok.-És el ne felejtsem mondani, holnap látogatóba jön Vilmos herceg a a feleségével. Három napig fognak maradni.-ezzel ő lezártnak tekintette a beszélgetést. Meghajoltam előtte.

-Várj!-szólok neki, mire megfordul és kérdőn néz rám.-Hogy kik jönnek ide?-kérdezem döbbenten.

-Vilmos herceg és Katalin hercegné.-miután elismételte, megfordul és elhagyja az étkezőt. Ami tegyük hozzá megfelel egy családi ház alsó szintjének.

A sokktól, amit kaptam le kellett ülnöm. Nem jöhetnek ők ide. Az képtelenség.

-Felség jól van?-kérdezi Natasha.

-Persze. Csodásan.-válaszolok a nekem feltett kérdésre, ami amúgy fogalmam sincs hogy mi volt.

-Biztos?-kérdezi most Steve.

-Mi?-kapom rá a tekintetem.

-Olyan fehér mint a fal.-szól Tony hanyagul.

-Ja hogy az.-nevetek fel zavartan, majd felállok.-Tudják engem mindig is Katalin hercegné inspirált. Rengeteget tanultam tőle. Abban a nőben annyi kedvesség és szeretet van, mint egy ember egész testében. Önzetlen, és feladta átlagos életét, hogy a szeretett férfi mellett legyen. Tisztelem és csodálom őt. Sajnos egyszer sem tudtam vele találkozni. Pedig meg akartam mondani neki, hogy ő tartotta bennem a lelket a bátyám távozása után. Annyit segített, mikor elolvastam, hogy aznap mit cselekedett. Melyik otthont látogatta meg. Hogy sikerült őt lefotózni míg a gyerekeivel játszott. Képes volt megmosolyogtatni mikor senkinek sem sikerült. Egészen eddig.-pillantok gyorsan Tony-ra, de azonnal el is nézek.

-Tényleg remek ember.-mosolyog Wanda.

-Az bizony.-mosolygok vissza.

-Most viszont mennünk kell.-heseget fel a szobámba Bruce.

-Igenis uram.-nevetek fel, amit ő viszonoz is.

Ugyan csak egy előre kiválasztott ruhát kell felvennem. Az előre kikészített magas sarkúval. Meg persze tiarával. Mert ugye az annyira szükséges.

A ruha sötétebb narancssárga. Nincs pántja, ezért nem tartja semmi. A dereka be van varrva, a hátulján cipzár helyett egy anyagdarabbal fűzték össze. A mellrésze nem volt mélyen dekoltálva. Mondhatjuk, hogy alig mutatott valamit. A ruhán, egy átlátszó, háló szerű dísz van. Ezt a hálót a széleken, és középen gyöngyökből kirakott dísz van. A háló elől, és hátul két részen bele van varrva a ruhába. Hátul össze lehet kötni, úgy hogy ne fedje el teljesen a ruha miatt szabadon hagyott hátam. Egyszerű, de elegáns viselet.

A tiara a ruhához illően aranyozott színű. Vékony, és csak pár darab ékkő díszíti. Ugyan annyira visszafogott mint a ruha. Egyszerűen mesébe illő.

Hajam hullámos tincsekben omlik a vállamra, sminkem pedig alig van. Ehhez a ruhához nem illik egyáltalán a smink.

Fáradtan szálltam be az autóba. A Bosszúállók már mind bent ültek. Még Tony is.

-Mi a baj hercegnő?-kérdezi Wanda.

-Lefáraszt es a nagy felhajtás.-döntöm a fejem az ablaknak, és lehunyom néhány másodpercre a szememet. Ebben a meleg időben jól esik a hűvös ablak, és a kocsiban lévő kellemesen hűvös levegő.

-Mintha olyan sok mindent csinálna.-hallom Tony mormogását.

Kinyitom a szememet, és ránézek. Az egy dolog, na levegőnek néz. Nem beszél velem, és kerül. Rendben van. De nekem ne merje azt feltételezni, hogy ez a készülődés teljesen stressz mentes. Ez a ceremónia nem is nekem készül, hanem a népnek. Teljesen felesleges lenne, de nekik örömet okoz. Sok benne a munka. Persze még nem jártam a templomban, melybe a koronázás lesz, de holnap oda is el kell mennem. Ott pedig igazán sok dolgom lesz. Ráadásul holnap Vilmos herceg is meglátogat minket.

-Képzelje csak el, hogy ez az esemény nem nekem fontos, hanem a népnek. Őket érdekli, ők izgatottak miatta. Persze én is az vagyok. De ők akik erre várnak már mióta azoknak ez egy feledhetetlen pillanat lesz. Még akkor is, ha nem jöhetnek be a templomba. Még akkor is ha nem sokat láthatnak aznap. Volt akik már látták ahogy az Atyámat is megkoronázták, és most azt várják, hogy meg tudják e élni az enyémet is. Ez az esemény rengeteg előkészülettel jár, hogy ne okozzunk nekik csalódást.-mondom enyhén mérgesen.

-Tony igaza van. Nem tudom miért vagy vele ellenséges, de ha nem értesz valamihez, akkor abba ne szólj bele. Nem tudom mit tennél, ha hirtelen a helyében lennél.-rázza meg a fejét helytelenítően Bruce.

-Jól van.-emeli fel Tony a kezét, majd az út további részén csendben is marad.

-Hova megyünk pontosan felség?-kérdezi Natasha.

-Szerintem tudják, de azért elmondom.-mosolygok rájuk. Tudom, hogy Atyám mesélt nekik a helyről.-Ez az árvaház a legrégebbi a városban. Van vagy ötszáz esztendős. Azóta többször is fel kellett újítani, de meg mindig áll. Ugyan úgy tárt karokkal fogadja az otthonra vágyó gyerekeket. Az itt dolgozók meleg szívvel viselik gondját minden gyermeknek. Mióta ez a ház áll, a királyi család tagjai havonta ellátogatnak-vagy többször ha tehetjük-és eltöltünk egy délutánt a gyerekekkel. Akit innen elvittek, azok sosem jöttek többet vissza. Következőnek szerető családjuk társaságában látjuk őket viszont. Ez a ház rengeteg dolgot, és szeretetet adott az embereknek. Mindenkinek egyaránt. Megérdemli a törődést. A szeretetet a benne lakó gyerekektől kapjuk.-mosolyodok el.

-Gyakran szokta meglátogatni őket?-kérdezi Steve lágy hangon.

-Amikor csak tudok eljövök hozzájuk Mr. Rogers.-nézek rá.

-Hercegnő megérkeztünk.-szól Mr. Andrews.

-Köszönöm.

Kiszállok az autóból és beszívom a levegőt. Valamiért itt-a palotán kívül-teljesen másnak tűnik. Mintha frissebb lenne. Érzem a közelben lévő pékségből jövő isteni illatokat. A szél lágyan belekap kiengedett hajamba. Autók suhannak el mögöttem az úton. Emberek beszélgetnek, a mindennapi dolgokról. Olyan szabadabb itt kint, távol a szabályoktól. Távol mindentől.

-Felség. Örülök hogy újra látom.-jön ki mosolyogva elém Mrs. Aweray az otthon igazgatója. Nagyon kedves, és hatalmas szívű nő. Kicsit már idős, de nem is látszik rajta. Tele van életkedvvel. Nem csodálom, hogy a gyerekek imádják.

-Mrs. Aweray örülök hogy újra itt lehetek.-nézek rá. Olyan régóta a család barátja, hogy nem várom el tőle a meghajlást. Inkább nekem kellene előtte meghajolnom. Ez a nő szembement a nyilvánosság előtt Atyámmal, hogy ne rombolják le az árvaházat. Nem félt attól, hogy börtönbe mehet. Kiállt a döntése mellett. Ezért pedig tisztelem.

-A gyerekek már várják.-előre enged, én pedig belépek az árvaházba.

A ház kívülről elég idősnek tűnik. El járt felette az idő. Belül viszont teljesen modern. Hàrom szintes az épület. A földszinten van a hatalmas nappali, és az étkező. Van egy alagsor is, ahol a konyha helyezkedik el, és néhány dolgozói szoba. Az első emeleten a lányok szobája van, és Mrs. Aweray irodája. A második emeleten a fiúk szobája helyezkedik el. Szerencsénkre mind a kettő emeleten elég sok szoba van, így megesik, hogy néha egy kettő üresen marad. Minden emeleten van egy fürdőszoba, mely három mosdóból áll. Van benne kettő kád is a kisebbek részére, de a nagyobbak miatt van három zuhanyzó is. Négy mosdókagyló van a fürdőben, mindegyik felett tükör. A mosdókagylók közül kettő lejjebb van a kisebb gyerekek miatt.

A gyerekek kettesével vannak egy szobában, hogy ne legyenek egyedül. Korosztályukhoz illő gyerekekkel vannak egy szobában. Viszont ha nagyobb viták vannak,akkor a kisebbek kapna maguk mellé egy nagyobb, érettebb gyereket. Tizennyolc éves korig tudnak itt maradni, viszont ha utána ne, fogadták őket örökbe, akkor kapnak tőlünk némi pénzt, és segítünk nekik munkát keresni. Illedelmesek, és kedvesek. A legkedvesebb gyerekek akikkel valaha találkoztam.

-Ameraah!-kiállt fel az egyik kislány-Sarah-és el kezd felém futni. Az apró kislány nekiütközik a lábamnak. Nevetve felemelem az ölembe, és megölelem.

-Hogy vagy pöttöm?-kérdezem, miközben bemegyek a többi gyerekhez. Hasonló lelkesedéssel fogadnak, mint Sarah.

-Imádják magát.-mosolyog vidáman Mrs. Aweray.

-Srácok bemutatom nektek a Bosszúállókat.-mutatok a mögöttem álló, megdöbbent csapatra.

A gyerekek-főleg a fiúk-egyből letámadták őket. Persze a lányok is, de ők maradtak inkább nálam.

Az ott töltött idő alatt meséltem a gyerekeknek. Kérdeztek én válaszoltam. Játszottunk, nevettünk. Kaptak egy kis ajándékot is. A Bosszúállókkal is beszélgettek. Wanda megmutatta az erejét, melyet a gyerekek csodálva néztek. Bruce kiselőadást tartott az őssejtekről, és őszinte meglepődésemre volt olyan akit érdekelt is. Natasha pár harci mozdulatot tanított nekik, persze úgy hogy ha használják, akkor ne okozzanak a társuknak fájdalmat. Clint játék íjjal szórakoztatta a gyerekeket. Tony szerelt egy kicsit, egészen pontosam egy szép gyermekbiciklit. Steve a háborús időkről mesélt. Egyedül csak is egy gyermeket-egy kislányt-láttam egyedül ülni az egyik félre eső helyen. A körből-amibe időközben leültünk-felálltam, és odamentem a kislányhoz.

-Szia.-mosolygok rá kedvesen. Leguggolok, hogy az arcunk egy vonalba legyen. Kezét óvatosan elveszem az arca elől. Gyönyörű kék szemei szomorúan csillognak. Barna haja kicsit kócos.

-Szia.-szól félénken.

-Mi a baj?-kérdezem tőle gyengéden.

-Bevertem a kezemet.-szipogja. Megfogom a kezét, és adok rá egy puszit.

-Jobb már?-kérdezem. Megnézi a kezét, majd mosolyogva bólogat.

-Köszönöm.-hirtelen megölel, amire nem számítok ezért majdnem mind a ketten elesünk, de sikerült megtartanom az egyensúlyomat.

-Gyere.-felállok, majd felveszem az ölembe a kislányt. Visszasétálok a többiekhez, akik egész végig engem néztek.

Beszélgetünk még egy kicsit, nevetünk. A gyerekek jól érzik magukat. Es a lényeg.

-Te igazi hercegnő vagy?-kérdezi hirtelen az ölemben ülő kislány. Mindenki engem kezd el kíváncsian nézni.

-Igen. Az vagyok.-mosolygok rá.

-Én is hercegnő akarok lenni.-néz rám csillogó szemekkel.

-Hogy hívnak?-kérdezem tőle.

-Emily.

-Nos Emily.-tűrök egy tincset a fülem mögé.-Minden lányban ott van a hercegnő. Lehet, hogy nem hordasz tiarát, és nem laksz egy kastélyban, de attól még egy hercegnő vagy. A szívedbe.-mutatok az említett helyre.-Emily rám mosolyog, és szorosan megölel. Elérzékenyülve viszonzom, de utána szomorúan közlöm hogy tovább kell mennem.

A gyerekek nehezen akartak elengedni minket, csak úgy voltak hajlandóak, ha megígértem hogy minél hamarabb jövök hozzájuk.

-Nagyon szép volt amit tett hercegnő. És amit mondott.-mondja Steve.

-Köszönöm.-mosolygok rá halványan.-Tudom milyen fontos az, hogy gyermekkorban kapjunk törődést és a szeretetet. Egy gyermeknek szüksége van rá. Én ezt csak kis mértékben kaptam meg, de fel tudtam nőni. Nekik nincsenek szüleik. Csak mi vagyunk nekik. És ha akár csak egy délutánt is szebbé tudok nekik tenni, akkor már megérte felkelnem.

-Maga jó ember. Örülök hogy ismerhetem magát.-mondja Natasha.

-Maga is jó ember.-teszem a kezemet Natasha kezére és megszorítom bíztatás képpen, hogy én itt vagyok mellette.-Visszatérve arra amit Mr. Rogers mondott.-fordulok vissza a férfi felé.-Nem kell tiara ahhoz, hogy valaki hercegnő legyen. Elég ha úgy viselkedik mint egy hercegnő. Legyen kedves, és bátor. Önzetlennek kell lenni, és figyelni kell másokra. Mindegy milyen családból származol, ha olyan vagy mint amit elmondtam. Ezek egy hercegnő legnagyobb erényei.-mosolygok rá kedvesen.

-Igaza van. Mindegy a korona.-mondja Wanda.

-Úgy is kényelmetlen.-mondom mire felnevetnek. Tony csak halványan elmosolyodik.

A főtér felé tartunk, ahol a sajtótájékoztatóm lesz. Most kivételesen nem lesz itt Atyám, vagy Anyám. Így gondosabban kell megválogatnom a szavaimat, nehogy később felhasználják ellenem. Most csak magamra hagyatkozhatok, és a megtanultakra. Talán ez egy bizonyítás is, hogy ha már képes vagyok egyedül végigvinni egy sajtótájékoztatót, akkor a többi elvárást is teljesíteni tudom. Úgy kell rá tekintenem mint egy tesztre. Az újságírók kínos sztorikra és titkokra kíváncsi. Ha elszólom magam, és meghallják, akkor kitör a botrány. Ha pedig kitör a botrány, akkor rossz színben fogom feltűnni. Az emberek azt hiszik el amit az újság leír. Nem érdekli őket a többi, nem kezdenek el a dolgok mélyére nézni. A lényeget megtudták, és abból ítélnek. Ha pedig nem hisznek bennem tovább, akkor végem.