,,Minden szívnek saját dallama van."
-A hercegnő

Reggel a szokásosnál is hamarabb keltem. Az eszem még reggeli közben is a mai parlamenti gyűlésen járt. El sem tudom képzelni, hogy mit akarnak mondani.

-Ameerah menny fel és öltözz át. Ne feledd! Minél elegánsabb vagy, annál jobban fognak megriadni. Sugározz magabiztosságot.-szól még nekem Atyám miután felálltam. A Bosszúállók csak csendben reggeliztek.

-Igen is Atyám.-hajolok meg előtte és Anyám előtt.

Kivételesen rám lett bízva, hogy milyen ruhát veszek fel. Valami elegánsra, de mégis visszafogottra gondoltam. A sajtó az biztos hogy ott lesz. Nem szabad gyengeséget sugároznom.

Egy egyszerű, baba kék ruhát választottam. Egy kis része súrolta csak a földet. Pont jó hogy járni tudjak még benne. Dekoltázsa lehet, hogy egy kicsit kirívó. Mélyen be van vágva, csak egy hálós rész takar. A ruhának volt egy kis kényelmes garbós nyakrésze is. A vállán kör alakban futott végig az anyag. Nálunk nem olyan fontos a vállak takarása, de mégis jobb ha úgy van. Igaz egy kicsit látszik a vállam, de éppen az elviselhető kategóriában van. A nyakrészén színes virágos ékkövek vannak. Ezek átnyúlnak egy kicsit a vállrészbe is. Ez fut végig a kivágáson, még jobban takarva. A dereka karcsúsított, kiemelve ezzel az alakomat.

Hajamat a fodrászom egy feszes kontyba fogta. Csak néhány tincset hagyott kiengedve. A fejemet még egy visszafogottabb tiara is díszítette. Mert hát ugye ez elmaradhatatlan.

Elindultam a főajtó felé. Atyám is velem tart. Így az ő és az én testőrségem is velünk jön. A golyóálló kocsikkal fogunk elmenni a parlament épületéig. A parlament a közelben van, de fontos a biztonság. Szívem szerint én elsétálnék odáig. De sajnos nem lehet.

Magas sarkúmban lépdelek le a lépcsőn, mire az összes lent álló rámkapja a tekintetét. Atyám szemében büszkeséget látok. Tony elismerően néz rám. Natasha és Wanda csillogó szemmel nézik a ruhámat. A többiek pedig csak mosolyognak. De jó hogy jó kedvük van.

Miután lelépek a lépcsőről, azonnal pukedlizek egyet Atyám előtt,

-Indulhatunk felség?-kérdezi apámat az egyik őr.

-Mindjárt.-inti le.

Felém lép és kinyújtja nekem a kezét. Egyik kezemmel megfogom a ruhám elejét, és egy kicsit megemelem, hogy ne essek el. Másik kezemet az övébe csúsztatom, és hagyom had vezessen a kocsihoz.

-Gyönyörű vagy.-suttogja. Elmosolyodom.

-Köszönöm.

Ő az elsőbe, én pedig a másodikba ülök. Minimum három autó szokott egyszerre vinni minket. Ez arra szolgál, hogy ha esetlegesen meg akarnak támadni minket, akkor ne tudják hogy éppen melyikben ülünk. Most is éppen ezért váltunk külön.

Velem tartanak-mint személyes védelmezőim-a Bosszúállók is. Viszonylag elegánsan öltöztek fel, mert nekik is jelen kell lenniük a gyűlésen. Miattam. Egy ilyen gyűlés tökéletes alkalom egy merényletre. Sokan vannak, és a legbefolyásosabb emberek ülnek ott. Mint például mi.

Az autó út viszonylag csendesen telt. Ilyenkor a várost szoktam nézni. Oly kevésszer jutok ki a kastély védelmet nyújtó falai közül. Akkor sincs sok időm turistáskodni. Egyből megtalálnak a fotósok és a járókelők.

-Izgul felség?-kérdezi Natasha.

-Egy kicsit.-felelek őszintén.-Egy ilyen gyűlés fontos dolog. Főleg hogyha a trónöröklésről van szó. Ilyenkor a parlamenti képviselők oroszlánként tudnak viselkedni. Könnyen megsértődnek, és a sikerük érdekében képesek bármit elkövetni. Saját eszméiket követik, amiben nincs benne az, hogy egy férj nélküli nő legyen az uralkodó, mégha a királyi vérvonalból is származik.-sóhajtok fel, és rájuk nézek.

-Képesek lennének tönkretenni magát? Ennyire fontos, hogy ki uralkodik?-értetlenkedik Clint.

-Nekik nem az számít, hogy ki uralkodik a népen. Vagyis de, de nem ilyen értelemben. Nem érdekli őket a nép. Csakis a hatalom. Viszont a hatalomból is megárt a sok. Van amit nem szerezhetsz meg a neveddel, a rangoddal és a pénzeddel. Van amihez a tudásod kell. Bizton állíthatom, hogy az évek alatt eléggé sokat megtanultam a politikáról. Jártas is vagyok benne.

-Idióták.-rázza meg a fejét Tony.

-Azok.-mosolyodok el. Én ilyet nem mondtam volna, mert az etikett nem engedi. Viszont támogathatom eme nézetet.

-Hogy hogy nem látszik magán az idegesség?-kérdezi Wanda. Szólni akartam volna neki, hogy megállapodtunk a tegezésnél, de el is felejtettem, hogy itt van a sofőr és egy biztonsági őr is a palotából.

-Az évek alatt megedződtem. Ha minden érzésemet kimutattam volna, akkor mára már darabokra lennék szedve. A sajtó minden arckifejezésre egyből ráharap. Addig addig boncolgatják a témát, míg rá nem jönnek az igazságra. Így meg kellett tanulnom elrejteni azokat az érzéseket, melyeket később ellenem fordíthattak. Ilyen például a döbbenet, a szomorúság, vagy netán a csalódottság.

-Nehéz lehet. Nem is tudom én hogy tudnék így élni. Szerintem azonnal elszöknék.-nevet fel kínosan Clint.

-Ez nem volt szép Clint.-súgja neki Bruce.

-Hagyja csak.-intem le.-Néha nekem is megfordult a szökés a fejemben a nehéz időkben.

-Mi tartotta vissza tőle?-kérdezi Steve aki szokatlanul csendes volt eddig.

-A népem. Szükségük van rám. A bátyám már elhagyta őket. Nem tehetem meg velük én is.-borzongok meg még a gondolattól is.

-Felség megérkeztünk.-szól hátra a sofőr.

Nagyot sóhajtok mielőtt elfogadnám Steve kezét, és kiszállnék az autóból.

A parlament bejáratához vezető lépcső tele volt fotósokkal. Az elkerített rész sem akadályozta meg őket abban, hogy előretolakodjanak. Szinte átestek a biztonsági kordonon. Folyamatosan kérdésekkel bombáztak, miközben belevakuztak a szemembe. Felemelő érzés.

Szerencsére hamar túljutottunk rajtuk. Mielőtt beléptem volna a terembe, még megálltam a Bosszúállók előtt.

-Köszönöm, hogy segítettetek.-mosolygok rájuk.

-Mire célzol?-kérdezi Tony.

-Jó valaki olyanokkal beszélgetni akiket nem érdekel mennyi pénzem van és mikor kerülök a trónra. Ti nem ezekről kérdeztetek, hanem magamról. Sosem beszélgettem még senkivel sem magamról. Az érzéseimről. Szóval köszönöm.-nézek rájuk hálásan.

-Mi köszönjük hogy megosztod az életedet velünk.-mosolyog rám Clint.

-Most viszont menny, és mutasd meg nekik, hogy kit is illet a trón. Mi ott leszünk veled.-néz rám bíztatóan Nat, mire a többiek bólogatnak.

Nagy levegőt veszek az ajtó előtt, majd belépek rajta.

A teremben a székek a hozzájuk tartozó asztalokkal együtt félkör alakban vannak elhelyezve, úgy hogy lefelé haladjanak. Mint egy ókori színház. Ezekkel szemben van a mi helyünk. Királyi hely és nehezebb döntéseknél a bíró helye. Minden más képviselő velünk szemben, a nekik kijelölt helyen ül. A teremben nincsenek ablakok, ajtó is csak kettő van. Amint most beléptem és és egy vészkijárat. Mindenhol ahol ülnek, van egy pohár víz. Persze a teremben vannak még vizes üvegek. Ezek azért is kellenek, hogy ha a sok beszédtől kiszáradunk és általában nálunk nem szokás egy ügyet félbehagyni. Addig nem szoktunk kimenni a teremből, míg döntésre nem jutunk.

Amint beléptem a hangzavar azonnal abba maradt. A képviselők leültek a nekik kijelölt helyre. A Bosszúállók is elfoglalták a képviselők közti üres helyet. Natasha közel a fő ajtóhoz ült, Steve pedig a vészkijárathoz. Bruce, és Wanda középtájt helyezkedtek el. Tony ült hozzám a legközelebb. Míg én az emelvényen ültem addig ő a félkör alakú ülőhelyek jobb oldalán, ami szinte össze van kapcsolva a mi asztalunkkal. Ott is a legszélén ült. Néha a termet pásztázta, néha pedig engem.

Középen egy lépcső vezetett el engem a királyi családnak fenntartott helyig. Míg leértem, addig minden képviselő meghajolt előttem. Még akkor is ha nem kedveltek.

Elfoglaltam az Atyám mellett lévő helyet. Mikor intett mindenki helyet foglalt a teremben.

-Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük ki fog engem követni a trónon.-ökölbe szorítom a kezemet.

Mennyivel egyszerűbb lenne ha elfogadnák, hogy én legyek a következő uralkodó. Nem kellene folyamatosan értelmet feltevések miatt összehívni egy parlamenti gyűlést, majd órák múlva befejezni azzal az indokkal, hogy nem történt előrehaladás az ügyben. Egy hónap múlva Atyám lemond. Ha addig nem találnak semmit, mely meggátolhatná, hogy én legyek az uralkodó, akkor engem fognak megkoronázni. Az idő pedig vészesen fogy.

Érzem magamon sok ember pillantását, de az egyikét intenzívebben. Oldalra sandítok, mire Tony kérdő tekintetével találom szemben magamat. Az ökölbe szorított kezem felé biccent. Erre észbe kapok, és ellazítom a testtartásomat. Kihúzom a hátamat, a kezeimet elegánsan a térdemre helyezem. Fejemet felemelem. Fő hogy méltóságteljesen viselkedjek. Bármi is legyen.

Visszanézek rá, mire csak egy bíztató mosolyt küld. Mind a ketten tudjuk, hogy ez hosszú egy ülés lesz. És még csak nem is hallottuk a feltevést.

-Aki akar, az most szóljon.-ül le Atyám.

Az egyik képviselő a hátrébb lévő sorok egyikéből hangos székcsikorgatással feláll. Látszik rajta, hogy kezd idősödni. Arca beesett, haja igencsak megfogyatkozott. Szerencsétlenségemre nagyon jól ismerem. Mr. Corner. A legtöbbször ő szólalt fel ellenem.

-A hercegnőhöz szólnék.-mondja apámnak. Biccent egyet, hogy folytassa.

-Maga nem lehet királynő.-jelenti ki szilárdan. Kezdődik.

-Mint mindig megkérdezem, mit szeretne Mr. Corner?-állok fel illedelmesen. A kezeimet magam előtt összefűzöm, és leengedem. Tekintetem szigorú, testtartásom merev.

-Valóban ön a trón várományosa.-fog bele a mondandójába.-De nem maga az első számú.-kijelentésére kisebb pusmogások hangzanak fel. Úgy hallom a képviselők nagyon izgatottak lettek.

-Hogy érti Mr. Corner?-ráncolom össze egy kicsit a szemöldökömet. Nem kell neki hogy lássa rajtam az aggodalmat.

-Úgy, hogy tudtommal van egy bátyja.-mosolyodik el.

A szemét.

Ledöbbenek, de csak egy pillanatra mutatom ki. Ujra előveszem a rideg álarcomat. Nyugodtnak kell maradnom, mielőtt még neki esek. Tudják, hogy a bátyám egy érzékeny pont. Tudják, hogy mi történt és jelen pillanatban is mi a helyzet. Ezért egy gyűlésen sem hozták még fel a bátyámat. Neki most mi indoka lenne erre?

-Mit akar ezzel mondani?-kérdezem színtelen hangon. Fél szememmel látom, ahogy Atyám is megfeszül. Merész döntés volt részéről, hogy Atyám jelenlétében hozza fel a témát. Ezért könnyen el is távolíthatnánk posztjából. De ahogy személy szerint gondolom jobb ha az ellenségeinket közel tartjuk magunkhoz.

-A herceg még nem nyilatkozott arról, hogy lemond a trónról.-ebben kétségtelenül igaza van.

-Ebben igaza van, annyi kivétellel, hogy már nem herceg.-teszem hozzá.-Mikor le akart mondani a trónról, egy hölgy miatt, és napokra elszökött, akkor amikor visszatért Atyám megfosztotta hercegi címétől, és kitagadta a családból. Azóta senki sem tudja merre járhat.-mondom színtelen hangon.

Belül viszont egészen mást éreztem.

-Ahogy mondja. Ezért javaslom azt, hogy keressük meg és kérdezzük meg, hogy nem akar e az apja nyomdokaiba lépni.-fordul körbe, hogy mindenki jól halja.

Megdöbbenten ülök vissza a székbe. Muszáj leülnöm. Meg akarja keresni a bátyámat? Ha megtalálta akkor mit akar majd. Idehozni? Mert én nem hiszem hogy tudnék vele találkozni. Azután nem amit tett.

-Hogy mit akar?-kérdezi Atyám.

-Véleményem szerint felség meg kellene kérdezni a herceget, hogy akarja e a trónt. Ő a törvényes örökös, nem a hercegnő.-int felém.

Atyám feláll a székéből, ezzel elhallgattatva minden egyes képviselőt.

-Az ülést berekesztem.-csap az asztalra.

Hála Istennek. Azonnal felpattanok, és kiviharzok a vészkijáraton. Mielőbb el kell innen tűnnöm.

Beülök az egyik autóba, és meg sem várva Atyámat vagy a Bosszúállókat elindulok a kastély felé. Nem tudok tovább ebben a légkörben maradni. Muszáj hazamennem.

Amint leparkol az autó a ház előtt, meg sem várom míg kinyitják nekem az ajtót, azonnal kiszállok és felrohanok a lépcsőn. Amennyire a magas sarkúm engedi. Becsörtetek a palotába, fel egészen a szobámig. Bevágom az ajtómat, és mit sem törődve a ruhámmal lecsúszok a földre. Felnyúlok a kilincshez, és kulcsra zárom az ajtómat. A könnyeim elerednek, elkenve a sminkemet. Nem érdekel. A tiarámat leveszem a fejemről, és az ágyamra dobom. Felhúzom a térdeimet. Fejemet a kezembe temetem, és hang nélkül sírok. Egyszer...Egyszer miért nem lehet valamit elfogadniuk?

Percek, vagy órák múlva kopogást hallok az ajtó felől. Még mindig előtte ülök. Nem felelek. Az illető-legyen az bárki-megpróbál bejönni, de nem tud mivel bezártam.

-Gyere ki kérlek.-hallom meg Tony hangját.

-Hagy most magamra.-szólok neki szipogva.

Gondolom hisztisnek tart. Egy érzelgős kis hercegnőnek, aki csak a pénz érdekel.

-Addig nem megyek el amíg ki nem jössz.-hallom meg a hangját egyre közelebbről. Gondolom követte a példámat, és leült az ajtó elé. A másik oldalra.

Egy darabig csöndben vagyunk. Nem tudom, hogy ez a csend azt jelenti hogy elment, vagy azt hogy gondolkodik. Ez mindegy is. Ha itt van, akkor nagyon jól esik a társasága. Még ha nincs is itt mellettem.

-Miért hozta fel a bátyát?-kérdezi gyengéden.

Rámordulnék, de nem teszem. Nem tudhatja, hogy mi történt itt tíz éve. Csak egy töredéket hallott. Azért pedig nem hibáztathatom, ha kíváncsi. Ebben a pár napban már egyszer segített nekem. Meghallgatott. Többet tett értem, ilyen rövid idő alatt mint bárki más. Ezért pedig nekem is tennem kell valamit.

Sóhajtottam egy nagyot. Pár percnyi csend után hallottam ahogy mozgolódik. Biztosan el akar menni.

-A bátyám és én elválaszthatatlanok voltunk.-fogok bele csendesen. Hallom ahogy megáll a mozdulata közben, majd azt is ahogy visszaül.-Mindent együtt csináltunk. Ő volt a társam a nehéz időkben. Ő volt az egyetlen ember a kastély falai között aki igazán törődött velem, és aki megértett. Feltétel nélkül szeretett. A szigorú etikett órákat mindig elhülyéskedte.-halványan elmosolyodom az emlék hatására.-Együtt lovagoltunk órákon át a kertben. Mikor tizenhét éves voltam, megkérdezte, tőle, hogy mi lesz most. Azt mondta, hogy bárhova is adjanak férjhez, ő mindig eljön meglátogatni. Bárhol legyek a világon, ő mindig mellettem lesz ha szükségem lesz rá. Megígérte, hogy sosem fog lemondani a trónról, hogy nekem jó életem legyen. Azért mondta ezt, mert míg velem szigorúan bántak addig ő esténként kiszökött. Bejárta a várost. Átutazott más országba. Én fedeztem. Ő-ha csak estére is-de szabad lehetett. Szerzett barátokat. Barátnőket. Én mindig csodálkozva hallgattam a meséit. Megígérte, hogy nekem nem kell a trónra ülnöm. Majd ő vezeti az országot. Én majd megtalálom a hercegemet. Addig utazok, járom a világot. Olyan szépnek tűnt. Később derült csak ki, hogy ez egy álom volt. Egy álom, mely egy éjszaka alatt szertefoszlott. Egyik este a bátyám bejelentette, hogy egy hölgy miatt kész lemondani a trónról. Meg is tette. Ott apám, anyám, és én előttem. Nem érdekelte, hogy a nevét suttogtam. Nem érdekelte, hogy sírtam. Atyám kitagadta szörnyű viselkedése miatt. Elvette tőle a hercegi címét. A bátyám mit sem bánva hagyta el a kastélyt. Még rám sem nézett. A családunkban többé már nem létezett. Legalábbis a szüleim számára. Bennem még él a remény, hogy egyszer visszatér. Persze haragszom rá. Kegyetlenül. Megszegte az ígéretét. Miután ő elment szigorú taníttatást kaptam. Meg kellett tanulnom a politikát használni. Egész nap olvasnom kellett. Beszédeket írtam. Hagyományos táncokat tanultam meg. Az eszembe kellett vésnem minden fontos embernek a nevét és az arcát. Egy szabad percem sem volt. Nem tapasztalhattam meg, milyen a palota kapuin kívüli élet. A legjobban az egészben az fáj, hogy még csak nem is keresett. Egyszer sem.-szipogok visszaemlékezve.

Tony egy darabig hallgatott. Szerintem emésztette amit mondtam neki.

-Én nem lettem volna képes ezt megtenni. El sem tudom képzelni, hogy nap mint nap mit élhetsz át. Nem tudnám elképzelni sem, hogy nem mehetnék sehova. Nem tehetném azt amit akarok. Te feladod a szabadságodat a népedért. Ostoba a bátyád ha még nem jött vissza hozzád.-hallom gyengéd hangját.

Felállok az ajtótól, és óvatosan kinyitom. Tony velem szemben állt. A szemembe nézett. Nem kellett semmit mondania. Ebben a tekintetben minden benne volt. Támogat, mellettem van. Ennyi nekem bőven elég.

Kijjebb tárom az ajtót, és megölelem. Hirtelen érte, ezért egy szempillantásig nem is ölelt vissza, de utána kezeit a derekamra vezette, és magához húzott. Magasabb volt nálam, ezért a fejem még magas sarkúban is csak a mellkasáig ért.

-Kicseszettül erős nő vagy.-suttogja a fülembe. Megborzongok ahogy a lehelete csiklandozza a bőrömet.

Kis idő múlva eltol magától. Mélyen a szemembe néz, majd sóhajt egyet.

-Ez nem helyes.-rázza meg a fejét, és hátrál egy lépést. Értetlenül állok előtte.

-Mégis mi?-kérdezem.

-Ez.-mutat rám, majd magára. Még mindig nem értem mit akar.

Nem és tudom megkérdezni tőle, hogy mire értette mert megfordul és ott hagy. Ott hagy egyedül a gondolataimmal.