,,A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él."
-Neveletlen hercegnő

Elindítottam a lovamat. A Bosszúállók pedig követtek.

-Nem kell félni. Ők a legnyugodtabb lovak az országban.-nézek hátra rájuk.

-Ha maga mondja.-mondja Clint.

-Látják megy ez.-mondom mikor mellém érnek.

Nem hittem volna hogy egyszer lóháton fogom látni a Bosszúállókat.

-Lassan megy.-jegyzi meg Natasha.

-Viszont én szeretnék egy kicsit gyorsítani már ha nem bánják.-mosolygok rájuk.

-Nyugodtan.-biccent egyet Tony.

Jelzem Freedom-nak hogy gyorsítani szeretnék. Készségesen engedelmeskedik. A sétából ügetés lesz, az ügetésből pedig vágta. A hajam lobog a szélben. A Nap gyengéden cirógatja az arcomat. Freedom sörénye lobog. Hangja sincsen annak ahogy vágtázunk. Nem nagy a kastély parkja, de kedvemre vágtázhatok. Megkerülöm az üvegházat, elvágtázok a terasz előtt. A szárat szorosabban fogom. Jobban ráhajolok a lóra. Érzem ahogy együtt mozgunk. Érzem ahogy levegőt vesz. Mind a ketten koncentrálunk. Már csak pár méter a sövény. Mindjárt...Miközben ugrik, vele együtt mozgok én is. Mikor az első lábai a földet érik akkor én kiegyenesedek. Miután átugrottuk a sövényt lassítunk a tempón. Tanügetésben várom be a Bosszúállókat.

-Ez hihetetlen volt felség.-dicsér meg Clint.

-Köszönöm. Maguknak pedig nagyon jól megy a lovaglás.-mosolyodok el.

-Egyszer bőven elég volt.-morogja Tony.

-Sajnálattal hallom Mr. Star. Hetente kettőször minimum kilovagolok. És ha jól tudom akkor maguknak mellettem kell lenniük.-mosolyodok el ravaszan.

-Remek.-forgatja meg a szemét.

———

A lovakat leszereltük majd visszaöltöztünk. Visszamentünk a palotába.

-A szobájuk az én szintemen van. Miss. Romanoff és Miss. Maximoff egy szobában lesznek ha nem okoz kellemetlenséget.-nézek rájuk.

-Tökéletes felség. Köszönjük.-válaszolja Natasha.

-Remek.-mosolyodok el.-Mr. Banner és Mr. Stark lesz egy szobában emelett Me. Rogers és Mr. Barton is. Tudtommal maga visszamegy Asgard-ba igaz Mr. Odinson?

-Jól mondja felség.-hajt fejet.-Ha nem lenne gond én mennék is.-megfogja a kezemet majd megcsókolja.

-Menjen nyugodtan.-pukedlizek egyet. Végülis ő király.

Thor meghajolt és elment.

-Megfelelők lesznek a szobák?-kérdezem miután körbenéztek.

-Teljes mértékben.-biztosítanak.

-Ennek nagyon örülök.

Sietős lépteket hallok a folyosóról. A többiek is meghalják. Aggodalomra viszont semmi ok, mivel csak egy komornyik siet felénk.

Meghajol előttem, majd megszólal.

-Bocsásson meg felség. Az apja látni szeretné.

-Köszönöm. Elmehet.-meghajol, majd távozik.

-Úgy látom nem is olyan sokára találkoznak a királlyal.-sandítok rájuk.

-Van okunk aggódni?-kérdezi Steve.

-Nincsen.

Miközben Atyám irodája felé tartok nyomomban a Bosszúállókkal kihúzom a hátamat, és felemelem a fejemet. Lesimítom a szoknyámat, a lépteimet könnyeddé teszem. Mintha suhannék. Magabiztosan, erőt sugallva.

Az ajtó előtt álló őrök meghajolna, és kinyitják nekem az ajtót. Atyám az asztalánál ül, és szokás szerint el van foglalva. Érkezésemre viszont felkapja a fejét, majd meglátva a vendégeinket feláll és megkerüli az asztalt.

-Atyám.-pukedlizek előtte. Érzékelem, hogy mögöttem is meghajolnak.

-Felség.-üdvözli Tony.

-Örülök, hogy épségben megérkeztek.

Elbeszélgettek egy kicsit. Aztán kifejtette, hogy miket kellene csinálniuk. Elmesélte a fenyegetéseket, a közelgő fontosabb eseményeket. Tájékoztatta őket a legtöbb menekülőútról. Említette, hogy kikkel vigyázzanak. Hívta őket, hogy étkezzenek velünk. Szinte minden fontos kérdést megvitattak.

-Ameerah.-szól nekem.

-Igen Atyám?-lépeke elé.

-Holnap az országházára kell mennünk. A miniszter úr gyűlést rendez.-mondja kelletlenül. Gondolom ez hiányzik neki.

-Mi lesz a vita tárgya?-ráncolom a szemöldökömet.

-A jogod a trónra.

Lefagyok egy pillanatra. Azt hittem, hogy ezen már régen túl vagyunk. De úgy látszik sokaknak kétsége van bennem.

-Miért akar vitát?-kérdezem beletörődve.

-Jól tudod miért. Vegyél fel holnap egy szép ruhát. Ne hagyd hogy megfélemlítsenek. A tiara is fontos. A tekintély miatt. Kilenckor van itt az autó. Addigra legyél kész.-adja parancsba.

-Ahogy óhajtod Atyám.-pukedlizek egyet, és elhagyom az irodát. Elmegyek a zavarodott, és kíváncsi tekintetű Bosszúállók előtt.

-Ameerah!-szól utánam Atyám. Visszafordulok és kérdőn nézek rá. Ó csak had szabadulhassak innen! Nem törhetek össze előtte.-Nálad jobb uralkodója nem lehet az országnak.-mosolyodik el.

El sem hiszi, hogy mennyit jelentenek nekem a szavai. Mégis...Nem csak az ő szava számít. Hanem az a rengeteg parlamenti képviselőé is.

Ezúttal nem szól utánam, hanem hagy elmenni. Végigrohanok a folyosón-igen magas sarkúban-majd szólok az egyik komornyiknak.

-Hozzák ki a kocsit.

-Igen felség.-hajol meg, majd szalad is el.

Alig vártam pár percet míg az autó megérkezett. Egy fekete, golyóállók Mercedes. Kényelmes is, de a fő az az, hogy biztonságos.

Beszállok az autóba.

-Jó napot hercegnő! Hova szeretne menni?-kérdezi mosolyogva Mr. Andrews.

-Sajnálom hogy csak így hirtelen riasztottam.-mosolygok vissza rá.

-Ez a munkám felség.

-De akkor is. A szokásos helyre vigyél kérlek.-nézek ki az ablakon.

-Nagy a baj?-jön rá egyből.

-Az majd holnap kiderül.-suttogom halkan, de biztos vagyok abban hogy hallotta.

Kikanyarodik az udvarból. A hatalmas vaskaput kinyitják nekünk. Persze a turisták egyből felfigyelnek ránk. Most viszont nincs kedvem hozzájuk. Ahogy a Bosszúállókhoz sem. Lehet hogy az a feladatuk, hogy mellettem legyenek, de most nem bírok társaságot elviselni.

Leparkolunk a bejárat előtt. Már szólt az érkezésemről, ezért le is zárták a helyet. Persze a turisták körülállták. Gondolom pont rám vártak.

-Hercegnő-üdvözöl a helyiség igazgatója.

-Örülök a viszontlátásnak Erik.-mosolygok rá.

Az emberek a nevemet kiáltozzák. A telefonukkal videóznak engem. De nem sokáig, mert már el is tűntem az épületben. Lementem a lefelé vezető lépcsőn. Lentebb hidegebb volt. Végighaladtam a különböző márványból készült sírok mellett. Mind az őseim voltak. De én egy ember sírját keresem. Történelmünk meghatározó személyiségét. A példaképemet. 

Pár teremmel arrébb meg is találom. Egy letisztult, fehérmárvány sír van a terem közepén. A sír teteje márványból kifaragott rózsákkal van tele. Indák tekeregnek rajta, ezek zárják le a sírt. A neve arannyal van a gránitba vésve.

Aricia Izabella Ameerah Kerrich

Dédnagymamám. Tőle kaptam a nevemet. Férj nélkül az oldalán, egyedül egy kisfiúval negyven évig uralkodott. Ebből a kisfiúból lett később az én nagyapám. III. Henry király. Az ő fia az apám John. Az Atyám az apja második nevét viseli.

-Nem mehet csak úgy el.-hallok meg egy ideges hangot. Tony.-Vigyáznunk kel, magára.

-Sajnálom. Kellett egy kis levegő.-ülök le a koporsó előtt lévő padra.

-Itt?-kérdezi. Gondolom a többiek a kinti tömeget próbálják megfékezni.

-Igen.-nézek vissza a koporsóra. Érzem ahogy leül mellém.

-Ki ő?-kérdezi a koporsóra utalva.

-Aricia Izabella Ameerah Kerrich volt az első olyan női királynő az országunkban akit szeretett is a nép. Kivétel nélkül. A népe érdekét nézte mindig. Olyan döntéseket hozott meg, melyekbe senki sem tudott belekötni. Ezek a döntések a legjobbat hozták az országnak. Negyven évig uralkodott. A saját érdekeit, kívánságait mindig a háttérbe szorította. Egyedül nevelte a gyermekét az én nagyapámat miután a férje meghalt. Erős, bátor, gyönyörű, és okos nő volt. Ő a példaképem még ennyi idő után is. Ha egyszer hagyják, hogy trónra üljek akkor olyan akarok lenni mint ő.-sóhajtok fel,

-Nagyszerű ember lehetett.-mondja halkan.-Hogy érti ha hagyják?-kérdezi.

-Minden királynő a férje halála után került a trónra. Ő is. Sosem volt még példa a történelmünkben arra, hogy valaki egyből királynő legyen. Persze a törvényeink ezt nem akadályozzák. Nem kell férjhez menned ahhoz, hogy uralkodj. De mégis...-fordítom felé a fejemet. Érdeklődve néz rám.-A minisztériumnak nem tetszik az ötlet, hogy egy kislányt ültessenek a trónra. Megpróbálnak mindenbe belekötni amit teszek. Holnap azért kell a parlamentbe mennem, mert megint kitaláltak valamit arra, hogy hogyan vegyék el a trónt a családomtól.-szomorodok el.

-Először is maga nem egy kislány, hanem egy intelligens, felnőtt nő. Másodszor miért ennyire fontos nekik, hogy kié lesz a trón?-ráncolja össze a szemöldökét.

-A hatalom vonz mindenkit. Nincsen tapasztalatuk az irányításban. Nem vezettek még országot. A családunk viszont már igen. Kisgyermek koromtól fogva ebben éltem. Én tudom mi kell a népnek. Mi jó nekik. Nekem csak az ő boldogságuk kell. Nem a hatalom. Ezért kell mindenképpen megszereznem a trónt. Ha elbukok akkor az ország is velem együtt bukik. Nem tehetem tönkre az emberek életét.-hajtom le a fejemet.

Pár perc néma csend után érzem, hogy megmozdul. Gondolom itt akar hagyni, had hisztizzek mint egy kényes kislány. De nem. Finoman az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet pont annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Leengedte a kezét.

-Nem ismerem magát olyan régóta, de egyet elmondhatok. Senkit sem láttam még ilyen kitartóan küzdeni. Még a kis zöld barátomat sem. Látszik, hogy maga az országa érdekét nézi. Ha pedig leszavazzák, akkor igazi barmok. Nem tudják mit fognak veszíteni.-mosolyog rám.

-Köszönöm.-mosolygok vissza halványan. A szavai nagyon jól estek.

-Holnap mindent elkövetek, hogy senki ne zavarja a parlamenti gyűlést. Egy dolgot viszont kérek cserébe felség.-néz rám vészjóslóan.

-Mi lenne az óhaja?-kérdezem előre is félve a választól.

-Csak annyit kérek, hogy ne adja fel. Mutassa meg azoknak az idiótáknak, hogy maga többet ér mint ők. Rendben?-kérdezi és kinyújtja a kezét.

Elmosolyodom, majd apró kezemet az övébe csúsztatom.

-Rendben.-ahelyett viszont hogy megrázná a kezemet a szájához emeli és kezet csókol nekem.

Még utoljára a sírra nézek, majd nagyot sóhajtok. Pukedlizek egyet előtte, ezzel leróva a tiszteletemet. Lassan elindulok. Nem akarom megváratni az embereket. Cipőm sarka visszhangot ver s csendben.

-Felség.-jön utánam Tony.

-Igen Mr. Stark?-fordulok hátra. Az egyik lábam már a lépcsőn volt, de érdekel annyira amit mondani akar, hogy megérje maradni.

-Nem lesz olyan királynő mint ő. Sokkal jobb lesz.-mondja nekem.

Elmosolyodom. Erre nem tudok neki mit mondani, ezért csak megfordulok és felmegyek a lépcsőn. Tudom, hogy tudja hogy nem bántásnak szántam.

Amint felérek, már ülök is be a rám váró autóba.

——-

Vacsora előtt még ellátogatok a könyvtárba. Kell egy kis magány. Egy kis csend. Ezekben a könyvek vannak a segítségemre.

Nem csinálhatok semmit sem ami egy kicsit veszélyes. Nem mehetek ki testőrség nélkül a palotából. Nem ehetek azt amit akarok. Nem vehetek fel azt amit akarok. Nem csinálhatom azt amit akarok. Az életben nem. Viszont ha könyvet olvasok, akkor úgy érzem hogy teljesen átélem a történetet. Azonosulok a főszereplővel. Vele együtt teszem meg a célig vezető kalandos utat. Ilyenkor úgy érzem, hogy előttem a világ. Szabad vagyok. Nincsenek buta szabályok, és etikett. Nincs sajtó aki minden lépésedet követi. Csak én vagyok és a könyv. Ennyi nekem bőven elég.

Néhány perce, vagy órája olvashattam az egyik fotelben ülve mikor valaki letelepedett a szemben lévőre. Fél szemmel láttam csak, amit láttam az is csak az árnyéka volt. Vagyis kettő árnyék. Bizton állíthatom, hogy kettő lány ült le velem szemben. Ez esetben pedig nem lehetnek mások mint Natasha és Wanda.

-Felség. Már megint eltűnt.-hallom ki a rosszallást Natasha hangjából.

-Sajnálom Miss. Romanoff. Kellett egy kis kaland.-emelem fel a könyvet. Úgy látom érti mire céltok, mert elmosolyodik.

Megjelölöm az oldalt ahol tartottam, majd becsukom a könyvemet. Lerakom az asztalra, és rájuk figyelek.

-Mit tehetek önökért?

-Csak szerettünk volna beszélgetni felségeddel ha van ideje. És ha szabad.-mondja Wanda.

Elmosolyodom. Sosem volt olyan akivel önfeledten tudtam volna beszélgetni. Erre jöttek ők. Tapasztalatból tudom, hogy ha senkiben sem bízhatsz csak a társaidban, akkor használd ki az alkalmat és mesélj el mindent ami bánt. Ugyan azt élem át amit ők. Így eltudom dönteni, hogy kiknek beszéljek. Nekik lehet. Bízom bennük.

-Nos. Kíváncsian hallgatom a kérdésüket.-teszem keresztbe a lábamat. Persze ezt is a legnagyobb eleganciával.

-Mi is csatlakozhatunk?-hallom meg Steve hangját. Hátrafordulok és a fiúkra mosolygok. Bocsánat...férfiakra.

-Persze. Foglaljanak helyet.-mutatok a kanapék és fotelok felé.

Szerencsére elég nagy a könyvtár. Kellemesen ellehet benne férni.

-Mit szeretnének tudni?-kérdezem.

-Milyen hercegnőnek lenni?-kérdezi Bruce.

Felnevetek.

-Erre sosem lehet válaszolni. Olyat kérdezzenek ami kitér mindenre. Mert erre csak az lesz a válaszom, hogy nem jó.-rázom meg a fejemet.

-Ha akarod.-rántja meg Natasha a vállát.-Vagyis akarja felség.-javítja ki magát.

-Először is szeretném, hogyha tegeznétek és Ameerah-nak hívnátok, ha így együtt vagyunk. Nem szeretem a formaságokat, már ha nem bánják.-mosolygok rájuk.

-Ahogy akarod. De te is tegezz minket.-mondja Tony.

-Rendben.-bólintok.

-Én azt szeretném kérdezni, hogy miért is te leszel az örökös?-hajol előle Wanda és megtámasztja a kezét a térdén.

-Ez eléggé bonyolult.-tűrök egy hajtincset a fülem mögé.-A bátyám már tíz éve elment. Senki sem tudja hogy hol van. Az Atyám kitagadta, és elvette a hercegi címét. Így tekinthető annak, hogy ő nem tartozik a családhoz még akkor sem ha királyi vér folyik az ereiben. Így mint másodszülött és egyetlen gyermek rám száll át a trón. Hiába vagyok nő, akkor is uralkodhatok. A Britt királyi család szabályai és törvényei ennél jóval szigorúbbak. Ennyi lenne.-tárom szét a karomat.

-Azta. Bonyolult egy élet.-ráncolja össze Steve a szemöldökét.

-Hát igen.-helyeselek.-Sokan azt hiszik, hogy a hercegnőség a szép ruhákból, csillogó cipőkből, fényes bálokból, hercegekből, tiarákból, és a szórakozásból áll. Persze. Ezek mind nem számítanak. Előre kiválasztják hogy mit kell felvennem. Meg van szabva hogy mikor és mit ehetek. Érdekházasságot kell kötni. Politikát kell tanulni. Minimum négy nyelven tudnom kell beszélni. Nem szeghetem meg az etikettet. Meg kel, tanulnom uralkodni. Közel sem tűnik egyszerűnek. És talán ami a legnehezebb az az, hogy hazudnom kell a népemnek.-sóhajtok fel.

-Ezt hogy érted?-kérdezi Natasha.

-A fontosabb ügyeket, melyek gondot okozhatnak az országnak, egy darabig titokban kell tartani. Először meg kell próbálnunk megoldani. Közben persze vidámnak kell látszani. Mosolyogni a kamerába mikor hivatalosan megjelenünk. Nem mutathatjuk, hogy gond van. A nép számára mi vagyunk a példa. Ha mi nyugodtak vagyunk, akkor ők is.

-Hazudni nekik? Helyes ez?-kérdezi Steve.

-Véleményem szerint nem. Nem az, de nincs beleszólásom abba, hogy mit csinálunk míg Atyám a király. Talán tudok ezen változtatni ha a korona már az én fejemen lesz. De addig el kell viselnem.-szorítom össze a számat.

-Mi az az érdekházasság?-kérdezi Tony.

-Más nemesi családdal való házasság. Ezekkel a házasságokkal a két ország uralkodója szövetséget köt. Segítik egymást a bajban. Pénzt adnak kölcsön, odaadják a haderejüket. Egyszóval szövetség. Csak szebb módon.-fintorodom el.

-Ahogy látom ez magának nem tetszik.-mosolyodik el Tony.

-Ez sem. De ugyan csak nem tudok mit tenni. A szüleink döntik el, hogy hagyják e hogy szerelemből házasodjunk, vagy keresnek nekünk párt.

-Szívesen beszélgetnék még, de neked holnap nagy napod lesz. És már tizenegy óra.-pillant rám Tony.

-Köszönöm, hogy meghallgattatok.-állok fel.

-Mi köszönjük, hogy ezeket megosztottad velünk.-mosolyog rám Steve.

Biccentek egyet, majd elhagyom a könyvtárat.