,,Te akkor is láttál, amikor láthatatlan voltam."
-Neveletlen hercegnő

-Hercegnő ébredjen!-kelt fel a szobalányom Anna.

Az egyik legrosszabb dolog az éltemben az az, hogy sosem kelhetek fel akkor amikor akarok. Na nem mintha bármi mást a saját akaratom szerint tudnék csinálni.

-Fent vagyok.-ülök fel az ágyban.

-A ruháját már kiraktam felség. Miután felöltözött a szülei várják reggelire.-meghajol, majd elhagyja a szobámat.

A szobám...Mivel egy kastélyban lakok, ezért nincs olyan hogy kicsi szoba. Az enyém nem hogy kicsi, hanem hatalmas. Maga az ajtó fehér, finomra csiszolt fa, arany kilinccsel. Kétszárnyú, de általában csak az egyiket nyitom ki. Vagyis nyitják ki. Az ajtóm előtt a fenyegetések óta minimum egy őr áll. Megmondom nem a legkényelmesebb dolog. Szóval...A szobám halvány barack színű. Ehhez a színhez vannak válogatva a bútoraim. A falakon alig van pár festmény. Azokban egyértelműen van valamennyi barack szín, azért hogy illeszkedjen a szoba képébe. Az ágyam nagyon puha, francia ágy. Az ágynemű, és a pléd mely rajta van mind barack, vagy sheavaj színűek. Az ágy világos fehér fából van, mint a legtöbb bútor. Két kis éjjeli szekrény van mind a kettő oldalán. Egy kisebb kanapé is van, szemben az ágyammal. Két hatalmas ablakom van, az egyik alatt még kis ülőke is helyet foglal. Ehhez jön hozzá a másik falon hosszan húzódó könyvespolcok. Igaz nincs sok időm olvasni, de ha van szabad percem azt az ablaknál töltöm egy izgalmas könyv társaságában. Van egy fésülködő asztalom is. Az ágyam előtt még elterül egy hatalmas, nagyon nagyon puha sheavaj színű szőnyeg. Két oldalán két darab ajtó van. Az egyik egy-a bejárati ajtómnál kisebb-kétszárnyú ajtó. Ez vezet a gardróbomba.

A gardrób közepén egy puha kis puff van. A legtöbb részt a ruha foglalja el. Főleg alkalmi, de hétköznapi viselet is van. Összesen egy darab farmerem, és egy darab pólóm van. Minden más szoknya, blúz, ruha, vagy hatalmas báli ruha. Mindenféle színű cipőm is van. Vannak lapos talpúak, de a legtöbb az magassarkú a kis termetem miatt. A fehérneműket külön egy cégtől kapjuk. Szigorúan csak azt használhatjuk, mivel már réges régóta állnak szerződésben a családunkkal. Van külön szekrényem az ékszereimnek. Fülbevalók, nyakláncok, gyűrűk, karkötők...És persze ami a legfontosabb egy hercegnő számára az a tiara. Egész gyűjteményem van belőle. Persze ezeknek csak a töredéke van nálam. A többit gondosan egy széfben elzárva tartjuk a többi koronázási ékszerrel együtt. Mint például a koronát is. Ami majd egyszer az én fejemen lesz.

Abból is van két fajta. Egy női és egy férfi. Mivel országunk történelmében rengeteg női uralkodó volt, ezért kellett külön nekik is egy korona amit majd az utánuk jövő fog viselni. Így lett hát, hogy az a korona ott lent, a vastag falak, és védelmi rendszerek rejtekében csak rám vár.

A következő ajtó a fürdő volt. Egyszerű, letisztult, és világos színek uralták. Volt benne fürdőkád, és zuhanyzó is. Két mosdókagyló volt, egészen sok hellyel mellettük. Volt még ugye wc is és egy kis törölköző tartó is. Két vékonyabb szekrény volt még a helyiségben. Az egyikben voltak a mindenféle szépségápolással foglalkozó dolgok. A másikban a sminkjeim voltak. Nem szerettem őket használni, de itt kit érdekel az hogy én mit szeretek? Szinte törvénybe volt vésve a napi használatuk.

A szobám ennyi is lett volna.

Most felveszem az előre kiválasztott ruhámat, hosszú, fenékig érő, barna hajamat kifésülöm, majd mivel eleve hullámos, ezért csak felfogom egy kis részét laza lófarokba. A ruha azért elegensább, mert ma fognak megérkezni az új testőrim. Eleve ha nincs semmi nyilvános megjelenésem, akkor kicsit kényelmesebb, egyszerűbb ruhában szoktam lenni. Persze nem nadrágban. Ruhában akkor is. Sminkem egy kicsit csillogott, de még lehet visszafogottnak nevezni.

Ékszert most nem raktam fel. Nem éreztem szükségesnek.

Magas sarkúm kopogott a márvány, csillogó padlón. Nem siettem, mert időben voltam.

A hatalmas ablakokon keresztül láttam, hogy ma tökéletesen szép időnk lesz. Talán ha fogadtuk a vendégeket, akkor kilovagolok egy kicsit. Elvégre itt ez a hatalmas kert.

-Jó reggelt Atyám. Anyám.-aprót pukedlizek előttük, majd helyet foglalok Anyámmal szemben.

Két dolog a legfontosabb atyámnak. A tisztelet, és a pontosság. Ha kellő tiszteletet mutatsz más iránt, akkor idővel te is meg fogod kapni a népedtől. Ha elkésel, akkor nem csak az etikettet szeged meg nagyon csúnyán, de tiszteletlen leszel a másikkal szemben.

-Jó reggelt lányom. Hogy aludtál?-kérdezi Atyám, teljes figyelmét nekem szentelve.

-Köszönöm kérdésedet jól. És te?-mosolygok rá.

Nem mindig használjuk a hivatalos hangnemet. Általában reggel szoktuk, olyan napi etikett gyakorlás. Már szinte szokás lett. De nem baj. Így is kevés időt tudunk együtt tölteni így hárman. Sokszor egész nap nem találkozunk.

-Mikorra várhatóak a vendégek?-kérdezem Anyámat.

-Egy óra múlva fognak megérkezni. A kastélykertben fogjuk őket várni. Pontos légy.-néz rám szigorúan.

Engedékeny szülők attól függetlenül is, hogy uralkodók. Persze néha előrébb helyezik a kötelességet, mint azt hogy a lányuk vagyok. Sokszor viselkednek velem is alsóbbrendűként. Csodás uralkodók és csodás szülők is. Az országunk szerencsés.

Csendben fejeztük be a reggelit. Csak az evőeszközök koppanása hallatszott a tányéron.

-Ha megengeded Anyám még elmennék a könyvtárba.-készülök felállni.

-Menj csak, de ne felejtsd el a tiarádat.-szól még rám, majd biccent egyet, hogy elmehetek.

Felállok az asztaltól, és a szobám felé veszem az irányt.

Először előveszem egy tiarát, mert hajlamos vagyok úgy belefeledkezni egy könyvbe hogy teljesen elveszítsem az idő érzékemet.

A sok közül kiválasztok egy visszafogottabbat. Sosem szerettem a drága dolgokat. Sosem szerettem a feltűnést. Nem szerettem felsőbbrendűnek tűnni másoknál. De sajnos ezek elkerülhetetlenek voltak.

Ezeket senkivel sem tudtam megbeszélni. Sosem voltak barátaim. Nem is tudtam volna hol szerezni. Magántanárom volt, és elzárva éltem a kastély falai között. A szüleim mániákusan féltenek mióta a bátyjám tíz éve elment, és semmit nem hallottunk róla. Félnek hogy ha bajom esik, netán meghalok akkor kihal a vérvonal. A bátyjámat kitagadta a családból, és megfosztotta hercegi címétől. Így vehetjük úgy, hogy rajtam kívül nincsen más örökös.

Persze Atyám most a szokásosnál is idegesebb. Ez a szervezet-mely meg akar támadni minket-pont a legrosszabb időpontot fogta ki. Mármint számunkra a legrosszabb. Április van, és még ezen év nyarán át akarja nekem adni Atyám a trónt. Míg a ceremónia zajlik, és míg el nem telik minimum egy hét, addig az ország a legsebezhetőbb lesz.

A kényelmetlen tiarát felhelyeztem a fejemre, majd konstatáltam hogy az egy órából alig maradt tíz perc. Úgy elmerültem a gondolataimban.

Ráérősen sétáltam le a főlépcsőn. Amerre csak elhaladtam, a szobalányok és komornyikok fejet hajtottak előttem. Gyűlöltem ha a nálam idősebbek magáznak és meghajolnak. Kényelmetlennek éreztem a helyzetet, és huszonhét év után sem szoktam meg.

A kastélykert az a hatalmas kastély mögötti kertet takarta. Ott volt a rózsakert, az istálló, az üvegház. A kastély előtt elhelyezkedő kisebb udvarszerűség-melyre a turisták rálátnak-azt nevezzük csak simán kertnek.

Ráérősen kisétáltam a kertbe, majd leültem az egyik székre. Míg meg nem érkeznek, addig pihenek egy kicsit. Rájöttem már, hogy az ilyen alkalmakat ki kell használni. Ez régebben még unalmas dolog volt. Ma már annyira nincsen időm semmire, hogy örülök ha egy percre meg tudok állni levegőt venni. Ezt is persze a kastélyban. A friss levegőre csak nagyon ritkán jutok ki. Ezt is úgy, hogy legtöbbször hivatalos megjelenéseim vannak. Sétálni a kertben már nagyon régen nem voltam. Lovagolni is utoljára egy hónappal ezelőtt mentem.

-Állj fel mindjárt itt lesznek.-lép ki Anyám a kastélyból.

Sosem volt az a nagyon szigorú nő. Ha Atyám nem ért rá, akkor ő foglalkozott velem. Később mikor nagyobb lettem már egyre kevesebb időt töltöttünk egymással. Sokkal jobban érdekelte az a téma, hogy jó feleséget-később uralkodót-neveljen belőlem. Egyenes hát, nem lógatjuk a fejünket, tisztelet, behúzott has. Naponta hallottam ezeket. Egyre kevesebbet beszéltünk úgy mint anya-lánya. Ettől függetlenül tudom, hogy mennyire szeret.

Ugyan ez van Atyámmal is. csak egy picit más a helyzet. Most sok időt kell vele töltenem, így is tanulom az uralkodást.

-Gyere ide.-int magához, mikor felálltam.

Odasétálok hozzá, és megállok előtte. Gondolom el mondja, hogy hogyan viselkedjek.

Nagy meglepetésemre viszont nem ezt tette. Magához vont és megölelt. Először meglepődtem, de egyből viszonoztam. Szorosan hozzábújtam, mint kiskoromban. Ritkán ölel meg, ezért minden pillanatot kihasználok.

-Csodálatos vagy.-tol el percek múlva, majd végigsimít az arcomon.

-Szeretlek anya.-mosolygok rá.

-Én is kislányom.-viszonozza a mosolyomat.

-Felség a vendégek egy perc múlva megérkeznek.-szól az egyik biztonsági őr.

-Köszönöm.-biccent Anyám kimérten.

-Atyám?-kérdezem, mert sehol sem látom.

-Dolga akadt.-mondja miközben lesétál a lépcsőn.

Meg akartam kérdezni tőle, hogy hova megy még, de ez szükségtelen volt, mert  távolban megláttam egy repülő szerűséget. Stílusos utazás.

A repülő a kertben landolt, nem messze tőlünk. Szokatlanul csendes volt, ezért gondolom akik benne vannak jól képzettek lehetnek. Ha nem láttam volna meg őket, akkor azt sem hallottam volna hogy leszállnak.

A fedélzetre vezető ajtó lenyitódott, majd nagy döbbenetemre eléggé ismerős személyek szálltak le róla. Persze mint egy jó hercegnőnek a döbbenet nem látszott az arcomon. Maradt a szelíd kis mosoly.

Nem mások mint a világ hősi szálltak le róla. Név szerint Tony Stark, Bruce Banner, Steve Rogers, Wanda Maximoff, Clint Barton, Natasha Romanoff, és Thor Odinson. Egyszerű, de elegáns ruhában sétáltak elénk.

Tényleg ők lesznek a testőreim? Ennyire nagy lenne a baj? Mert hogy Atyám semmit nem mondott nekem a fenyegetésekről. Egyszer kérdeztem meg, de nem felelt. Nem erőltette, tovább a dolgot, inkább hanyagoltam a témát. De vajon lehet okom aggodalomra?

-Fenség.-hajt fejet Anthony Stark. Felém fordul, és a szemei elkerekednek. Biztos egy kislányra számított.-Hercegnő.-hajt fejet nekem is.

Sorban köszönnek, ki fejet hajt, ki pukedlizik.

-Üdvözlöm önöket Nenita szigetén.-mosolygok rájuk.-Az én nevem Ameerah Kerric. Nenita szigetének a hercegnője vagyok. Ő itt az Anyám, Nenita szigetének a királynéja Marie Kerric.

-Üdvözlöm önöket. Köszönjük, hogy segítenek nekünk. A király nevében elnézést kérek, de sajnos nem tudott megjelenni. Üdvözletét küldi.-mosolyog rájuk halványan.

-Megtiszteltetés felség.-szólal meg Steven Rogers.

-Remélem még tudunk találkozni. Sajnos nekem mennem kell. A lányom majd körbe vezeti önöket, a csomagjukat pedig a személyzet felviszi a szobájukba. Vacsoránál találkozunk.-köszön el Anyám, majd belép a kastélyba.

-Jól telt az útjuk?-kérdezem.

-Remekül felség, csak egy kicsit hosszú volt.-mosolyog rám Wanda.

-Elhiszem. Pihenjenek le nyugodtan.-intek a kastély felé.

-Maga mit csinálna?-kérdezi Clint felvont szemöldökkel.

-Nem tudom Mr. Banner. Talán elmennék lovagolni.-nézek az említett hely felé.

-Akkor semmiképpen nem megyünk. Vigyáznunk kell magára.-jelenti ki szilárdan Natasha.

-Én megleszek.-indulok el az istálló felé.

-Sajnálom fenség, de ebben az egyben nem engedelmeskedhetünk.-sétálnak mellém.

-Oh el is felejtettem. Atyám parancsa az enyém felett áll.-nézek rájuk féloldalasan, miközben az istálló felé tartok.

-Elnézést de Atyámnak szólítja az apját?-értetlenkedik Tony.

-Tudják kettő dolog fontos az Atyámnak. A pontosság és a tisztelet. Hiába az apám, nekem akkor is Atyám. Ugyan úgy meg kell előtte hajolnom, mint bárki másnak.-teszem egymásra a kezeimet és húzom ki a hátamat.

-Szörnyű lehet.-borzad el Natasha. Aztán mint akinek eszébe jutott valami ledöbben.-Sajnálom fenség én nem úgy értettem.-kér bocsánatot.

-Semmi gond.-intem le a kezemmel.-Magam is így gondolom, de nem tudok rajta változtatni.

Fejet hajtok az istállók előtt álló őröknek akik kitárják nekem a kaput. Amint belépek az istállóba megérzem a semmihez nem fogható szalma és ló illatot. Az istálló csendes, néha prüszköl vagy nyerít fel egy ló.

A vége felé sétálok, ahol ott vár engem az én gyönyörű, fekete fríz lovam. A szeme éjfekete, és ha belenézek, akkor teljesen elvarázsol. Szinte összekapcsolódunk.

-Csodás lova van.-mondja Clint.

-Köszönöm Mr. Barton.-közelebb megyek a boxhoz, és megsimogatom a fejét.

A szőre selymes, mint mindig. Az orra puha, és csikiz a meleg lehelete. A sörénye elöl egy picit a szemébe lóg. Gyönyörű volt.

-Mi a neve?-kérdezi Wanda.

-Freedom.-indulok el az öltözők felé.

-Miért lett a neve Szabadság?-értetlenkedik Tony.

-Nekem az életem percre pontosan meg van szabva. Sosem éreztem magam igazán szabadnak. Kivétel akkor, amikor lovagoltam. Úgy érzem hogy csak én vagyok és a ló. Nincsenek bálok, tiarák, etikett. Csak a végtelenségig nyúló zöld mező, és a lovam.-mosolyodok el.

-Mi is magával tarthatunk?-kérdezi Steve.

-Persze. Az öltözőket arra találják.-intek a férfi rész felé.-Maguk jöjjenek velem.-nézek Wanda-ra és Natasha-ra.

A szekrényemből kiveszem a csizmámat, a nadrágomat, és a pólómat. A pólómat inkább elegáns lovaglóblúznak nevezném. Sötétkék, rajta bal oldalt a családunk címere. A nadrágom vajszínű, jól illik a blúz varrásának a színéhez. A csizmám egyszerű fekete. Kobakot nem használok. Freedom szelíd. Sosem riadt meg semmitől. Meg persze vannak akik vigyáznak rám.

-Köszönjük a ruhákat fenség.-mondja Steve.

-Szívesen. Az istállómesterek adnak majd maguknak egy lovat.-visszamegyek a lovamhoz.

-Fenség.-hajt fejet az egyik lovász.

-Hagyja csak. Szeretem felnyergelni a lovamat.-mosolygok rá kedvesen.

Meghajol, és elmegy.

Fogom a sötétkék nyeregalátétet, és felteszem Freedom hátára. Miután megigazítottam, a nyerget is felhelyezem rá. A hevedert becsatolom, a kengyelt leengedem. Felrakok a fülére egy sötétkék fülvédőt, majd felrakom rá a szárat is.

-Ügyes kislány.-paskolom meg a nyakát.

Kivezetem az istállóból. A Bosszúállók már ott állnak a lovuk mellett. Elég érdekesek. Muszáj rajtuk felnevetnem.

-Mi olyan vicces hercegnő?-kérdezi Tony morcosan.

-Csupán annyi, hogy igen érdekesen néznek ki a ló mellett. Ugye tudnak lovagolni?-kérdezem elrejtve a mosolyomat.

-Persze!-vágja rá Wanda.

-Ezt örömmel hallom. Egy jó tanács. Ne féljenek. Mert megérzi a ló. Bízzanak benne.

Beakasztom a lábam a kengyelbe, és már fent is ülök a lovon. Elképedve néznek rám, és ők is felmásznak. Kisebb nagyobb sikerrel.

-Indulhatunk?-kérdezem mosolyogva.

-Hát hogyne.-szól Bruce.

-Akkor rajta.-indítom el Freedomot.