,,Az ember néha nem is érzi, mennyire kimerült, csak akkor veszi észre, amikor a körülmények megengedik, hogy erre is odafigyeljen."
-Scott Kelly

Mosolyogva szálltam fel a quinjetre. Meglepődve néztem körbe. Mint egy vadászrepülő belseje. Legalábbis szerintem. Székek, mind a kettő oldalán, középen egy asztal. Elöl a pilóta helye. Különféle műszerek. Van még pár ajtó ami gondolom mosdót, és néhány szobát rejthet. Bevallom tartok egy kicsit a quinjettel való repüléstő. Fogalmazzunk úgy, hogy nem ehhez vagyok szokva. De eddig nagyon tetszik.

-Gond adódott?-kérdezi Natasha.

-Hogyan?-szakadok ki a gondolataim közül.

-Valami baj van?-kérdezi meg újra.

-Oh hogy az.-nevetek fel.-Azon kívül, hogy le lettem teremtve, mert hercegnőhöz nem méltó módon fogok késni, semmi különös nem történt.-hebegem elvörösödött arccal. Natasha ezt betudta a késés kínosságának, de részemről egésze más oka van az elpirulásomnak.

-Javaslom ülj le, ha nem akarsz felkenődni a falra.-mondja Clint sajátos stílusában.

-Igenis uram.-teszem engedelmesen azt amit mondott.

-Helyes katona.-kacsint rám. Elnevetem magam.

Egészen könnyedén szállunk fel. Nem is kell kifutó, egyből a levegőbe emelkedünk, és szinte kilövellünk mint egy rakéta. Kicsit a székembe tapadok, de percekkel később már akár szabadon járkálhatok a fedélzeten. Ahogy a többik is teszik.

-Mit mondott még a felséges király?-vágódik le szó szerint mellém Tony.

-Honnan veszed, hogy mondott még valamit?-húzom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, ezzel leplezve zavaromat.

-Nem hiszem, hogy azért pirultál el, mert késni fogsz. Na halljam?-mosolyog rám ravaszul.

-Jó.-törődök bele.-Áldását adta ránk.-hadarom el gyorsan. Meglepődik szavaim hallatán.

-Elnézést nem hallottam jól. Megismételnéd?-kérdezi szemtelenül. Morcosan nézek rá.

-Megengedte, hogy együtt legyünk.-mondom lassabban.-Így már hallottad?-kérdezem unottan.

-Tökéletesen.-húz magához, és egy csókot nyom a homlokomra. Meglepetten pislogok. A többiek felé tekintek akik csak sokat tudóan somolyognak. Tehát összejátszott velük. A ravasz...

-Mennyi idő mire odaérünk?-kérdezem a vállára dőlve.

-Egy óra maximum.-mondja, közben átkarol és a hajamat simogatja.

Az út további részében a többiekkel beszélgettünk. Clint a gépet vezette, így ő csak foszlányokat hallott. Szó volt Tonyról, és rólam. Meséltek a küldetéseikről, és arról hogyan mentették meg a világot. Persze egymásba is belemartak néha, egy-egy csípős megjegyzéssel.

Az ő életük mennyivel izgalmasabb! Azt tehetnek amit akarnak, senki nem szab meg nekik semmit. Bulizhatnak, élhetik az életüket. Hozzájuk képest én szinte nem is éltem. Nem beszélem a szlenget, nincsenek vicces történeteim. Sosem lógtam még iskolából, vagy egy megbeszélésről. Nem éltem át egy háborút, nem raboltak el, nem voltam a Hydránál. Nem értem haza később a megbeszélteknél. Persze ők is ismertek világszerte, és az ő vállukon is nagy felelősség van, de nem kötik hozzá az életüket egy országéhoz, és a benne lakó emberekhez.

-Megérkeztünk.-jelzi Clint pontosan egy órával később. A gépet óvatosan teszi le, egy nagyobb sík felületre. Mielőtt a többieket követve leszállnék, Tony marasztal egy kicsit.

-Mi a baj?-kérdezi enyhén aggódva. Megmelengeti a szívemet, a felém irányuló féltése, és szeretete.

-Csak elgondolkodtam, de teljesen felesleges dolgokon.-rázom meg a fejemet mosolyogva. Megfogja a kezemet, és követeli, hogy a szemébe nézzek. Kutató tekintete láttán nem tudom, mit gondoljak.

-Jól figyelj rám.-kezdi lassan.-Bármi ami veled történik, amire te gondolsz, amit te érzel az nekem nem hülyeség. Őszintén kíváncsi vagyok minden gondolatodra.-biztosít afelől, hogy minden érdekli velem kapcsolatban.

-Legyen.-egyezek bele.-Ahogy most ti meséltetek, elgondolkodtam, hogy az én életem mennyire nem nevezhető életnek. Szinte nem is éltem.-rázom meg kínosan nevetve a fejemet.-Nem éltem át olyan első élményeket, mint az első buli, mikor először lesz részeg az ember. Nem járhattam kiskoromtól kezdve velem egykorúak közösségébe. Nekem nem volt a barátaimmal, és a szüleimmel megélt diplomaosztóm. Nem mehettem el nyaralni sehova. Nem voltak barátaim. Igaz barátaim. Nem élhettem meg azt az örömöt, hogy megvehessem életem első saját házát. Nem járhattam minden nap dolgozni. Nem ülhettem egy kávézóban, laptoppal, és füzettel. Nem lehetek fent a közösségi oldalakon, csakis egy álprofillal. Nem szólhatok szabadon, mert megkötötték kezemet. El sem hiszed, mennyire kipróbálnám a páncélod!-ábrándozok a lehetetlenről.-Kézen fogva sétálnék veled New York utcáin. Bejárnánk a világot! Én ezeket mind a könyvekből élem meg. Csak elgondolkoztam, hogy mennyire jobb életetek van az enyémnél. Ennyi. De most már menjünk.-mondom, befejezve gondolatomat. Viszont mikor Tonyra pillantok, meglepődök. Az arca dühöt tükröz.

-Miért csinálod ezt?-kérdezi idegesen.

-Micsodát?-kérdezem értetlenül.

-Miért sajnáltatod magad? Mit akarsz ezzel elérni? Talán magadhoz akarsz láncolni? Meg akarod mutatni, hogy te mennyivel jobb vagy nálunk?-kezd el kiabálni. Ijedten lépek egyet hátrébb. Félelmetes Tonyt dühösnek látni.-Mióta idejöttem, a te hülyeségeidet hallgatom. Egyszer sem tudtam beleszólni, mert a hercegnőnek ugyebár senki sem parancsolhat! Undorítóan felsőbbrendűként viselkedsz.-szavai hallatán megborzongok.-Játszod az esetlent, de annyira álszent vagy. Látszik, hogy csak a hatalom és a hírnév érdekel. Csöppet sem izgatnak mások érzései. Boccs de ez nekem nem pálya.-rázza meg nevetve a fejét. Fogalmam sincs mi lehet vele, de a szavai tőrként hatolnak belém.-Ugyan olyan gúnyos, erőltetett, felséges, és öntét vagy mint a társaid. Mondok én neked valamit felség.-mondja. Szavaiból csak úgy csöpög a gúny.-Azt mondod, hogy különb akarsz lenni a többi felségestől, de had mondjak valami. Ugyan olyan vagy mint ők. Sosem leszel a dédnagyanyád! Ő sokkal jobb ember volt mint te. El sem hiszem, hogy hogyan szégyenkezhet most miattad. Szánalmas vagy.-fejezi be.

Lesokkolva állok előtte. Hogy mondhatta ezt? Pontosan azt vágta a fejemhez amit sosem akartam hallani. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belé, de a szavai kegyetlenül megsebeztek. Nagyon jól tudja, hogy minden erőmmel próbálok különb lenni a többi hercegnőnél. Kiöntöttem neki a szívemet, elmeséltem az életemet. Minden nehéz, és boldog pillanatot. Minden helyzetet ahol egy döntést kellett meghoznom. Mindig is mások érdekeit helyeztem a sajátom elé. Sosem siránkoztam amiatt az élet miatt amit élek. Tudom, hogy rengetegen lennének a helyembe. Elmondtam a gondolataimat, ahogy most is. Ezért nem értem, hogy mi történt. Visszaélt a bizalmammal, és a legrosszabb dolgokat vágta a fejemhez. Pont azokat amiket sosem akartam hallani.

Se szó se beszéd, a könnyimet visszatartva hagytam ott az ideges Tonyt. Éppen eleget mondott, többet már nem akartam tőle hallani. A többiek valószínűleg az egészet halhatták, mert sajnálkozva néznek rám. Megállok mellettük, de nem szólok egy szót sem.

-Figyelj biztos nem úgy gondolta.-kezd magyarázkodni Wanda. Én csak leintem. Nagy nehezen megtalálom a hangomat.

-Nem érdekel. Egy hercegnőt akar kapni? Hát megkapja. Ezentúl úgy fogok viselkedni amilyennek ő lát. Remélem nem fogok neki csalódást okozni.-mondom keserűen mosolyogva.

-Ameerah várj kérlek!-szalad utánam Tony percekkel később. Tudomást sem veszek róla. Félek olyat mondanék, amit később megbánnék. Így hát egyenesen a elém sietőigazgatóhoz megyek, nyomomban a Bosszúállókkal. Köztük az engem szólongató Tonyval.-Állj már meg.-kapja el a karom, és fordít meg a tengelyem körül. Kétségbeesve néz rám, de én csak hidegen tekintek rá.

-Eressz.-rántom ki a kezemet a szorításából.-Nem mondtál már eleget? Mit akarsz még? Felejtsd el nem is érdekel. Hercegnőt akartál? Hát megkapod.-mondom keményen.-Mi felsőbbrendűek nem állunk szóba ilyen kis senkikkel.-nézek rá lenézően.

-Kérlek ne csináld ezt.-kérlel kétségbeesve.-Csak had magy...-nem hagyom folytatni.

-Nincs rád időm. Fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom.-fordítok neki hátat. Pont látom a lesütött tekintetű Bosszúállókat.

-Felség megtiszteltetés.-hajol meg előttem az igazgató.-Andrew Black.-fog velem kezet.

-Örvendek a találkozásnak. Ha készen áll, indulhatunk is.

-Máris felség.-enged maga elé.

Mr. Black megmutatta, hogy náluk hogyan működik a munka. Külön részlege van az árukeresőknek. Külön van hely az ellenőrzésre megállított hajóknak is. Megmutatta, hogyan nézik át a rakodóteret, és elmondta hogy miket keresnek. Ha a szenzor valami gyanúsat észlelt az adott hajó rakodóterében, árui között akkor azt kutyákkal, és emberekkel ellenőrzik. Robbanóanyagot, tiltott árukat keresnek. Ha tisztának találják, akkor útjára engedik a hajót. Ha viszont nem, akkor a hatósági vizsgálat következik. Az nagyobb felhajtással jár. A személyzetet is ellenőrzik, a hajó többi részével együtt. A tiltott árut-ha találnak-elégetik, az embereket, pedig tárgyalás során vagy felfüggesztik, vagy börtönbüntetésre ítélik. Vagy maradnak nálunk, vagy a büntetés idejét a saját országukban ülik le. Ilyenkor értesítjük az adott országot ahova a hajó alatt, hogy mi miatt nem fog odaérni. Eléggé összetett munka, és teljes figyelmet igényel. Az embereket jól megválogatják, a biztonsági őrök pedig a legjobbak. Sokan csalni akarnak. Ilyenkor kisebb összetűzésekre kerül sor. Ilyenkor lépnek közbe a biztonságiak.

-Köszönöm szépen az alapos körbevezetést.-mosolyog rá a túránk végén Mr. Blackre. Olyan egy kettő órát vett eme program igénybe, de nem bántam. Élveztem nagyon.

-Nagyon szívesen felség. Remélem máskor is láthatjuk itt.-mondja kedvesen. Egy negyven év körüli férfi Mr. Black. Rövid barna haja van, és elegáns inget hord. Alaposan, és látszik, hogy hatalmas kedvvel végzi a munkáját

-Igyekszem legalább kéthavonta egyszer eljönni.-ígérem meg neki, miközben visszakísér a quinjet felé. A Bosszúállók egész idő alatt távolról figyeltek, és körbenéztek a környéken. Tony tekintete lyukat égetett a hátamba egész idő alatt, de sikeresen figyelmen kívül hagytam.-Elnézést, de merre találom a mellékhelyiséget?

-Az a kétemeletes ház az.-mutat egy irodaféleség felé.

-Köszönöm.-ellépek tőle, és egyedül elindulok az épület felé. Szerencsére egyik testőröm sem kísér el a mosdóba.

Furcsán csönd van bent. Sem a rádió nem megy, sem a lámpa nincsen felkapcsolva. Az egész előtérben félhomály uralkodik, a redőnyök le vannak húzva. Az ajtók be vannak zárva, és sötétség szűrődik csak ki belőlük. Rossz érzés kerít hatalmába, de beljebb lépek. Natasha nézte át személyesen ezt a helyet. Nem lehet is semmi gond. Befordultam jobbra, mert arra felé jelezte a mosdót. Viszont ahogy befordultam, valaki elém ugrott, és egy kendőt helyezett a szám elé. Esélyem sem volt menekülni, mert amint belélegeztem a fehér kendőn lévő valamit, elvesztettem az emlékezetemet. Egyszerűen tehetetlenül elájultam, és csak abban tudok reménykedni, hogy valaki még időben megtalál mielőtt elvinnének.

-----------

A fejem ezer felé megy, és ahogy kinyitom a szememet, homályosan látok. Ahogy kitisztulnak az érzékszerveim, körbenézek a szobában ahol vagyok. Először is észreveszem, hogy egy székhez vagyok kötözve. A kezeimet a hátam mögött kötötté meg. A lábaim a fém szék lábához vannak kötve. A szoba sötétzöld színű. Hideg, üres, és rideg. Csak egy acél ajtó van benne, és egy pislákoló lámpa, ami belevilágítja a kicsinyke szobát. Fogalmam sincs, hogy hol, és kinél vagyok, de arra rájöttem, hogy nagyon nem kedvel engem. És ekkor észre veszek még a sarokban egy igen nagy tévét, ami pontosan szemben van velem. Vajon ki vagy, és mit akarhatsz?

Erre hamar választ kapok, mert egy harmincas éveiben járó férfi lép be a szobába. Magával tol egy asztalt melyen különféle eszközök vannak. Köztük kés, és fegyver is. Kezdek megijedni. Nem fordul felém, csak bekapcsolja a tévét. Egyből a szüleim, és a Bosszúállók képe ugrik be.

-Ki maga és mit művelt a lányommal.-kérdezi rögtön Apám miután megpillantotta.

-Először is had mutatkozzak be felség.-mondja szórakozottan.-A neven Adrian Freegard, Hydra itteni vezetője.

-Hol van? Hol van Ameerah?-ezt már Tony kérdezi, kicsit sem kedvesen. Jobb esetben megmelengetné a szívemet az aggódása, de azok után ami történt egyáltalán nem tud meghatni.

-Itt.-lép odébb, ezzel én is láthatóvá válok. Ahogy megpillantom a többieket elborzadok. Kialvatlanok, szétszórtak.

-Jól vagy édesem?-kérdezi Anyám aggodalmasan. Per pillanat nem tudok rá figyelni.

-Mióta vagyok i...-kérdezném, de a szó belém fagy mikor meglátom, hogy ki áll előttem.-Te!-förmedek rá.

-Látom felismertél kedvesem. És hogy válaszoljak a fel nem tett kérdésedre kereken kettő napja vagy kiütve. Azt hittem már nekem kell lépnem, hogy végre felébredj.-sóhajt fel fáradtan.

-Ameerah ki ez az ember?-kérdezi Natasha komolyan. Sosem láttam még a szemében az aggodalmat, de ahogy most rám néz az összeszorítja a szívemet.

-Az aki rám lőtt.-felelek a vörösnek fogcsikorgatva.

-Oh nagyobb örömöt vártam felségedtől.-mondja szórakozottan.

-Én meg nem egy gyerekre gondoltam.-vágom rá.

-Meglep a hevessége felség. Jobb ha fékezi magát, ne hogy a pimaszsága a saját kárára menjen.-hajol közelebb, és suttogja az arcomba. Zöld tekintetét vizslatom, majd egyáltalán nem hercegnőhöz méltón elegánsan lefejelem. Azonnal hátrahőköl, és az orrát fogja. Dühösen méreget, majd a következő pillanatban már csak a lendülő tenyerét látom, érzem ahogy fájón csattan az arcomon. A fejem oldalra bicsaklik, és érzem a vér fémes ízét a számban. Tenyere helye sajog, az orromból pedig szivárog a vér.-Ribanc.-veti oda nekem.

-Hogy mert kezet emelni rá?!-csattan fel Tony.

-Megbánja azt is hogy megszületett.-mondja ökölbe szorított kézzel Clint. A többiek is hasonlókat mondanak a fogvatartómnak. Egy idő után a férfi megelégeli őket.

-Pofa be!-dörren rájuk.-Mondom mit akarok a lányért cserébe.-kezd bele.

-Nem holmi tárgy vagyok ember.-szólok bele a mondandójába.

-Akarsz még?-utal a pofonra.

-Rajta!-bólintok neki.-Ha attól nagyobbnak érzed magad, hogy megütsz egy nőt gyerünk.-hergelem. Fogalmam sincs, hogy ezzel mi a célom, de nem adom magam könnyen.

-Ameerah hallgass.-szól rám aggódóan Atyám.

-Hallgass rá, mert rosszul fogsz járni.

-A nagy főnök nem engedi meg, hogy a foglyai véleményt formázzanak? Szégyen gyalázat.-mondom. A hangom tele van gúnnyal. Újra az arcomon csattan a tenyere.

-Ameerah!-kiállt fel Tony. Elmosolyodom.

-Igazi szégyen vagy. Üss meg annyiszor ahányszor jól esik neked. Tudom mit akarsz, de nem fogom megadni neked. Nem kapod meg az országomat még ha halálra is versz.-vicsorgok rá. Mindenki csendben van a szavaim hallatán.

-Gyere be!-hív be valakit. Mivel az ajtó takarásban van, ezért én látom először a belépő személyt.

-Ez most valami vicc ugye?-kérdezem döbbenten.

-Ki az?-ugrik egyből Steve.

-Ameerah nézz rám.-kéri Wanda. Nehezen szakítom el a tekintetemet a mogyoróbarna szempártól.

-Ki az?-kérdezi meg nyugodtan Wanda. Hatalmasat nyelet, és kábán válaszolok.