,,Az embernek ámítás nélkül szembe kell néznie a rosszal, különben nem tudja, mi a valóság, és hogyan győzze le."
-George Bernard Shawn

A hír miszerint a bátyám újra megtisztelt minket jelenlétével gyorsan terjedt. Az ország össze lakosa mára már tudja. Beleértve a turistákat is. Rengetegen szobroznak a hatalmas kapu előtt arra várva, hogy a bátyám mutatkozzon. Persze nem hibáztatom őket. Tíz éve senki nem látta, kíváncsiak arra hogy hogy nézhet ki. Én is kíváncsi voltam...Meg persze nem tudhatják, hogy nem lakik a palotában. Remélem ez a lelkesedés nem a visszatértének szól, mert akkor hatalmas bajban leszünk.

-Felség az édesapja azonnal beszélni akar magával.-mondja az egyik szobalányom. Éppen az ablakon tekintek ki a sok emberre akik kint állnak. Erre viszont felé fordulok.

-Nem mondta pontosan őfelsége, hogy miért hivat?-kérdezem tőle, bár van ötletem mit akarhat.

-Azt mondta őfelsége, hogy sürgős, és hogy nagyon elegánsan öltözzön fel a hercegnő mert hosszú napja lesz és rengeteg fontos emberrel fog találkozni. A ruháját már a gardróbjába raktam. Küldhetem a sminkest és a fodrászt?-kérdezi halkan.

Kevésszer láttam még ezt a lányt ezen a szárnyon. Ide nem léphet be ugyebár akárki. Eléggé fiatal, de nagyon szép vonású hölgy. Azért is álltam félre míg beágyazott, mert el tudom képzelni mennyire feszélyezheti a jelenlétem. Így hát nem is figyeltem míg dolgozik. Alapos és rendes munkát végzett.

-Köszönöm a tájékoztatást, és mondja meg nekik hogy tíz percet kérek.-mosolygok rá kedvesen. Meglepődik a magázódáson. Elvárom hogy megadják a tiszteletet, mert ezt belém nevelték, de ez nem jelenti azt hogy én nem adhatom meg a tiszteletet például egy szobalánynak. Sokat köszönhetünk a személyzetnek. Így hát nekik is kijár a kellő tisztelet és hála.

-Ahogy óhajtja hercegnő.-pukedlizik, és elhagyja a szobát. Vagyis elhagyná, de én még utána szólok.

-Hogy hívják?-kérdezem tőle.

-Amanda felség.-mosolyognom kell a nevén. Szinte egyezik az enyémmel.

-Köszönöm. Elmehetsz.-engedem útjára.

Miután kilép, nem is várok sokat hanem egyből a gardrób felé veszem az irányt. A ruha amely ott fogad engem is lenyűgöz. Persze huszonhét év alatt rengeteg csodás ruhát viseltem, de ez...Ez felülmúlta minden elképzelésemet. Egyszerűen elbűvölő.

Sötétkék, elegáns, könnyen tudok benne mozogni. Pont megfelelő ha egy parlamenti gyűlésre megyek. Nem mutat sokat, csak éppen annyit amely megengedett egy hercegnőnek. Nem garantálom, hogy így a nyár folyamán nem lesz benne melegem, de ez legyen a legkevesebb gondom.

Egy egyszerű tiarát veszek fel mellé. Halványkék ékkövek díszítik.

Éppen hogy felvettem a ruhát mikor kopogtak.

-Ki az?-szólok ki.

-Tony.-mondja, majd beinvitálás nélkül benyit.-Merre vagy hercegnőm?-hallom meg a hangját immáron az ajtón belülről.

-A gardróbban.-kiálltok ki. Másodpercekkel később meg is jelenik a gardrób ajtajában.

Mikor meglát akkor döbbenten néz végig rajtam. A szája egy kicsit elnyílik. Elismerően bólint egyet, majd felém lép.

-Talán egy milliméterrel lehet nagyobb a gardróbod mint az enyém.-mondja szórakozottan. Igaza is van. Megfelelne a gardróbom egy szobának.

-Segítenél?-fordulok házzal felé. A tükörbe látom ahogy lassan közelebb lép felém.

Óvatosan megfogja oldalt a ruhát és a cipzárt. Ujjai ahol megérintik a bőrömet, jóleső bizsergést hagynak. Lassan húzza fel a cipzárt míg én eltűröm a hajamat. Mikor teljesen felhúzta nem veszi el a kezét, hanem az egyiket a vállamra simítja míg a másikat lehúzza a kezemen, és óvatosan a derekamra teszi. Gyengéd, mégis mintha áramütés érne ott ahol megérint.

-Gyönyörű vagy mint mindig hercegnő.-hajol a fülemhez, és gyengéden belesuttogja. A lehelete csiklandozza a bőrömet. Óvatosan hátra fordítom a fejemet. Tekintete a szemem és az ajkam között cikázik. Tudom jól, hogy mire gondol. Én is arra gondolok. Alig van az arcunk között pár centiméter. Kicsit közelebb hajolok hozzá, de ekkor kopognak az ajtón. Csalódottan felsóhajtok, és ellépek tőle.

-Szabad!-szólok ki.

-Felség.-pukedliznek a lányok.-Zavarunk?-pillant Tonyra.

-Dehogy.-mosolygok rájuk erőltetetten. Igazából nagyon zavarnak.

-Kérem üljön le ide.-mutat a fésülködő asztalom felé. Beletörődve leülök, közben egy bocsánatkérő pillantást vetek Tonyra. Halványan elmosolyodik, és egy köszönés után távozik a szobámból.

A hajamat félig kiengedve hagyták, de a tetejét befonták. A sminkem nem lett annyira sötét mint a ruhám, de feltétlenül kék színű a szemem, hogy ne térjen el a ruhám és a cipőm színétől.

-Készen is vagyunk hercegnő.-szakítanak ki a gondolataimból a lányok.

-Köszönöm.-biccentek, mire ők elhagyják a szobámat.

Igazából azt sem tudom, hogy mit csináltak az elmúlt húsz percben. A gondolataim ezer felé jártak. Tonyra gondoltam és arra, hogy mi történt volna ha a lányok nem jönnek. A bátyámra...A nemsokára esedékes gyűlésre...A titokzatos fenyegetőkre akiket Natasha és Bruce kutat...

Nem elmélkedhettek tovább, mert muszáj lenne elindulnom. Így hát megrázva a fejemet, egyenesen a vörös szőnyegre koncentráltam mely a palota folyosóin van. Hátha így nem tereli el semmi a figyelmemet. De pont hogy ez terelte el, mivel nem figyeltem és rosszul léptem a lépcsőn, ezért megbotlottam. Még éppen időben elkaptam a korlátot, mielőtt lezakóztam volna.

-Jól vagy?-kérdezi Wanda először észrevéve engem.

-A lehető legjobban.-jegyzem meg csípősen. Kihúzom magamat, és egyenesen az előttünk álló fekete kocsit nézem. Így haladok el mindenki mellett.

-Merre járnak a gondolataid?-csatlakozik hozzám Atyám. Direkt nem pillantok Tonyra, mert nem akarom elárulni magam. Hogy mivel? Valószínűleg elpirulnék.

-Mindenfelé csak nem ott ahol kellene.-mondom elhúzott szájjal. Hátrapillant és mikor konstatálja, hogy a többiek egyáltalán nem fognak hallani minket akkor megszólal.

-Mi van közted és Mr. Stark között?-kérdezi halkabban. Döbbenten meredek rá. Hogy is gondolhattam hogy itt bármi is titokban marad...Na nem mintha titkolni kellene valamit mert még én sem tudom, hogy mi van közöttünk.

-Semmi.-mondom az igazat.-Úgy sem lehet mivelhogy egy nemeshez nemes illik.-regélem el amit kiskorom óta belém neveltek.

-Ez így igaz, de a kivétel erősíti a szabályt, és Me. Stark sokkal különb egyes hercegnél.-jegyzi meg csak úgy mellékesen. Döbbenten meredek rá.

-Most burkoltan azt mondtad, hogy megengednéd hogy legyen valami kettőnk között?-kérdezem meg félve.

-Így talán egyszerűbb lett volna igen...-gondolkodik el. Úgy szint ledöbbenek.-Legalább lenne aki vissza tudna fogni. És ő jó ember. Látszik, hogy több vagy neki mint egy egyéjszakás kaland.-mosolyog rám majd beszáll az autóba. Kell egy perc, hogy feleszméljek és csak akkor szállok be utána. Csak Steve és Tony utazik velünk. A többiek a hátsó kocsiban jönnek Anyámmal. Anyám utólag jött velünk, nem volt tervben. De ház...Ez a család csatája így hát ő sem maradhat ki belőle.

Hirtelen megcsapott egy gondolat...Egy kérdés melyre választ kell kapnom.

-Szerinted...-kezdem nagyon halkan, hogy felhívjam magamra Atyám figyelmét. Felém is fordult, ahogy Steve és Tony is.-Szerinted büszke lenne rám?-kérdezem. Pontosan tudja, hogy kiről beszélek. A dédnagymamámról. Akinek a nyughelyét sokszor látogatom meg. Talán túl sokszor.

-Egészen biztosan büszke lenne rád.-nyugtat meg.-De ne a holtakkal hanem az élőkkel törődj.-mondja bölcsen.-Biztos vagyok benne, hogy tisztelettel adózik a kitartásodnak.-mosolyog rám.

-Igazad lehet.-suttogom az ablak felé fordulva.

Az út további része csendben telt. Az elsuhanó tájat néztem, és az autót fotózó embereket. Itt nagy szenzációnak számított, ha mi elhagyjuk a kastélyt. Azt is általában titkosan tesszük, hogy elkerüljük a feltűnést. Most viszont a közlemény után számíthattak rá az emberek, hogy többször fogunk a városba menni, azon belül is a parlamentbe.

Nem tagadom elég ideges vagyok. Hiszen mégiscsak egy fontos gyűlésen fogunk résztvenni. A képviselők minden erejükkel azon lesznek, hogy a trónutódlási jogomat megcáfolják. Elővesznek ügyeket a múltból is melyhez segítségnek hívták a sajtót. Valljuk be, hogy a családunk erősen kereszttűzben van mióta a bátyám elhagyott minket. A sajtó minden lépésünket figyelte, és figyeli. Azt várják, hogy mikor követünk el akár egy aprócska hibát is. Szerintük alkalmatlan vagyok a trónra. Tíz éve ezt próbálom megcáfolni.

-Készen állsz?-kérdezi Tony, miután Atyám már kiszállt az autóból.

-Nem lehetnék jobban felkészült.-mondom magabiztosan. A hangon több magabiztosságot rejt mint ami bennem van.

-Ez a beszéd. Alázd porig őket.-bíztat. Hálásan rámosolygok.-És tudd ha baj van csak szólj, és én azonnal melletted termek.-szájához emeli a kezemet, és egy lágy csókot lehel rá. Elpirulva fordítom el a fejemet, és szállok ki a kocsiból

Azonnal a szemembe villognak a vakuk. A riporterek kérdésekkel bombáznak, míg a rajongók sikítoznak engem meglátva. Az alig tíz méteres út a kocsitól a bejáratig, most vagy tíz kilóméternek tűnik. Felszegett fejjel, kihúzott háttal, kecsesen lépkedek fel a vörös szőnyeggel fedett lépcsőn. Úgy mint egy igazi hercegnő. Nem fogom hagyni, hogy a fotósok megingassák az önbizalmamat. Nem...Ma nem!

-Felség.-köszönt minket az egyik képviselő.-Mi készen állunk ha maguk is.-néz ránk.

-Akkor ne is húzzuk tovább az időt.-bólint Atyám. Én szorosan Anyám mellett haladok.

Az elmúlt pár hónapban rengetegszer jártam itt, és rengetegszer akartak már megalázni. Akárhányszor csak meglátom az épületet, a gyomrom görcsbe rándul, és a torkomban gombóc keletkezik. Oly' sok álmatlan éjszakáz okozott nekem már e hely, és még mennyit fog ha én leszek az uralkodó!

Napok óta csakis arra tudok gondolni, hogy mi van ha azt az embert aki rám lőtt az egyik képviselő bérelte fel? Lehet, hogy nem akart megölni hanem csak pihenő időre küldeni. Mégis...Annyiszor árulták el ezek a hataloméhes emberek a családomat, hogy bármit el tudok képzelni róluk. Lehet következőnek már nem az oldalamat fogja eltalálni a golyó, hanem egyenesen a szívemet.

Az emlék hatására önkéntelenül is a sebre szorítom a kezemet. Már nem fáj, de a nyoma még mindig ott van egy heg formájában. Megborzongok ha arra gondolok ahogy a golyó átszakította a bőrömet. Az a rengeteg vér....borzalmas volt...Sosem fogom elfelejteni.

-Figyelj rám.-fordulok Anyám felé mielőtt belépnénk. Kérdőn pillant rám.-Arra kérlek, hogy te ne gyere oda velünk. Maradj itt hátul biztonságban, közel az ajtóhoz. Ha velünk bármi történne, netán egy merénylet, akkor téged hamar ki tudjanak juttatni. Így te még itt leszel az országnak. Rendben?-kérdezem aggodalmasan.

-Megnyugodnál ha ott maradnék?-mosolyog rám.

-Igen.-bólintok ellentmondást nem tűrve.

-Akkor hát legyen.-törődik bele.

-Clint majd vigyáz rád. Ugye?-fordulok kérdőn az említett felé.

-Egy haja szála sem fog görbülni felség.-mondja magabiztosan. Nincs olyan akire szívesebben bíznám a családom védelmét mint a Bosszúállókra.

-Ajánlom is. Különben a várbörtön sötét mélyébe vetem.-mondom szórakozottan.

-Értettem.-mondja.

-Hosszú lesz.-sóhajtja Atyám.

-Holnapig itt leszünk.-konstatálom kedvetlenül.

-Valószínűleg.-mondja unottan.

-Migrént fogok tőlük kapni.-sóhajtom.

-Inkább agyvérzést.-bólogat helyeslően Apám.

-Vitatkozhatnánk melyik a jobb.-húzom el a számat.

-Vitatkozunk majd most épp eleget.-zárja le a szenvedésünket, és belép a terembe.

Hogy ez mennyire igaz volt! Félig beletörődve, félig pedig mérgesen ülök az autóban hazafelé tartva. Mellettem az ugyan csak ideges Apám ül. Nemsokára éjfél és én újra lepörgetem magam előtt az elmúlt órák eseményeit.

A képviselők felzaklatottak voltak. Követelték, hogy a bátyám is jelen legyen a gyűlésen. Alig akartak hangot adni nekünk. Egymás szavába vágva kiabáltak nekünk minden félét. Már maga az egy óra volt, míg megvártuk hogy lenyugodjanak. Ez a nyugalom nem tartott sok ideig, egészen csak addig, amíg meg nem mutattam a kézzel fogható bizonyítékot avagy a törvénykönyvet. Sokan megkérdőjelezték, hogy ezt hozzuk fel ,,bizonyítéknak" miszerint jogos vagyok a trónra. Erre hivatkozva újra felsoroltuk a hónapokkal ezelőtti gyűléseken elhangzott érveket mellettem szólva, és a bátyám ellen. Még mindig szúrta a szemüket, hogy ő nem volt jelen. Időbe telt mire nagy morogva, de elfogadták a ,,bizonyítékunkat". Egy darabig nyugton lesznek, de ki tudja mi fog következőnek eszükbe jutni, amire hivatkozva a koronázásig újabb gyűlést hívnak össze.

Fizikailag is és szellemileg is lefáradtunk. Kemény öt órám vagyunk túl. Csak le szeretnék zuhanyozni, és le akarok feküdni a puha ágyamba.

Elköszöntünk egymástól. Anyámék elmentek a saját szobájukba ahogy a Bosszúállók is. Nat és Bruce nem jutott semmire sem a fenyegetőkkel szemben. Én úgy döntöttem, hogy eltolom egy kicsit a pihenést, és kimegyek a holdfényben úszó rózsakertbe levegőzni egy kicsit. Hát ezt is tettem. A rózsák között álltam, és a kertet figyeltem. Senki sincs kint rajtam kívül. Olyan nyugodt minden. Mintha az idő megállt volna körülöttem.

-Egy széphölgy mit csinál itt kint egyedül?-kérdezi mögülem Tony. Nem fordulok hátra, hanem tovább nézem a kertet. A kavicsok csikorognak a cipőtalpa alatt miközben közelebb jön hozzám. Megáll mögöttem, tisztes távolságban. A vállamra valami meleg simul. Tony rámterítette a zakóját. Bevallom az idő egy kicsit lehűlt.

-Köszönöm.-fordulok hátra. Azonnal elpirulok, mert ugyan úgy vagyunk mint reggel.-Csak levegőznöm kell.

-Szívesen. Ezt a kört megnyertétek.-mondja halkan.

-Igen. A csatát már megnyertük, de a háborút még nem.-suttogom. A közelsége megdermeszt, és teljesen leblokkolok. Csak is a reggel történtekre gondolok. Vagyis a meg nem történtekre.

-Ne keseredj el.-fordít maga felé. Egyik kezem a testem mellett lóg, a másikkal a zakót fogom össze magam előtt. A kezét finoman az állam alá csúsztatja.-Amíg én itt vagyok, addig én segítek neked. Bármiben.-mosolyodik el halványan.

-És mi lesz ha nem leszel itt?-teszem fel a mindkettőnket nyomasztó kérdést. Nem adhatjuk át magunkat az érzéseinknek míg nem tisztáztuk, hogy mi lesz.-Ha megállítjuk azt a szervezetet aki fenyeget, akkor ti vissza fogtok menni az óceánon túlra, és továbbra is a világot fogjátok megmenteni. Ha engem megkoronáznak, akkor örökre a szigethez leszek láncolva. Hogy oldanánk meg hogy lássuk egymást?-kérdezem a szemét fürkészve.

-Fogalmam sincs. Alig ismerlek egy hónapja, de te más vagy mint az eddigi nők akikkel találkoztam. Gyűlölök minden férfit aki rád néz. Sosem éreztem ilyet azelőtt. Hidd el nekem, bármit megtennék hogy melletted lehessek. Akár örökre szögre akaszthatnám a Vasember ruhát.-mondja teljesen komolyan. Azonnal tiltakozni kezdek.

-Én sosem éreztem még semmit férfi iránt. Mikor megláttalak, már akkor tudtam hogy te nem leszel közömbös a számomra. De nem hagyhatom hogy feladd az életedet értem. Neked is van kötelességed.-rázom meg csalódottan a fejem.

Hiszem, hogy tudunk valami megoldást találni a problémánkra. A szívem csordultig van szeretettel efelé a férfi felé. A szívem tele van reménnyel, pedig az eszem pontosan tudja, hogy számunkra nincs kedvező megoldás. Az óceán két végén élünk. Valamelyikünknek hatalmas áldozatot kell hozni ahhoz, hogy együtt tudjunk lenni.

-Tegyük félre ezt a kérdést. Várhat a koronázás után. Addig is használjuk ki ezt a maradék két hetet.-simítja a kezét az arcomra.

-Rendben.-suttogom halkan. Fogalmam sincs hogy hányadán állunk.-De én nem akarom, hogy bármit is feladj értem.-kezdek hadarni.-Neked fontos feladatod van, a világ számít rá...-nem tudom befejezni a mondatot, mert nevetve felém hajol és lágyan megcsókol. Megdöbbenek, de egyből visszacsókolok. Bizonytalan vagyok, mert valljuk be, hogy még sosem csókolóztam. De ez a bizonytalanság egyből elszáll. Tony a derekamra csúsztatja a kezét, és szorosan magához húz. Én a saját kezeimmel átkarolom a nyakát. Kicsit lábujjhegyre kell állnom, hogy felérjem. A csókja lágy, és érzéki. Minden egyes porcikám beleremeg, és attól félek hogyha nem tartana meg akkor a térdeim felmondanák a szolgálatot.

Levegőhiány miatt válunk szét, de nem enged messzire. A homlokát az enyémnek támasztja. Mindkettőnk ajka mosolyra húzódik, és mélyen egymás szemébe nézünk.

-Én...-kezdek bele, de nem merem folytatni. Túl korai lenne még kimondani? Vajon így érez ő is? ,,Légy bátor és kedves!" Hangzanak fel bennem Anyám szavai.-Én...Szeretlek Tony.-suttogom. A mosolya még nagyobb lesz.

-Jobban mint az életemet.-mondja ugyan ezt sajátos formában.

Felemeli a fejét, és megcsókolja a homlokomat. Szorosan magához húz, én pedig a mellkasára hajtom a fejemet. Beszívom a jellegzetes parfümjének az illatát. A Hold felé fordulunk, és együtt nézünk el a messzeségbe.

Egyikünknek sem kell kimondania, hogy barmit megteszünk a másikért. Bármit megteszünk azért, hogy ez a kapcsolat túléljen minden akadályt. Csakis rajtunk múlik, hogy veszni hagyjuk e a kettőnk között lévő csodálatos dolgot, vagy harcolunk érte. Bármi is lesz az a jövő titka.