Teljesen kész voltam. Remegett mindenem, úgy, hogy alig tudtam felmenni a lépcsőn. Még nyolc nap, utána elmegyek. Már most is mennék, de nem lehet. Ez borzasztó, pedig minden olyan jól alakult. Elkaptam a párnámat, és azon töltöttem ki mindent. Téptem, szaggattam, foggal szakítottam fel a huzatot, hagyva, hagy repüljön belőle a töltés minden felé. Szavam nem volt, se könnyem. Minek? Ezt a csatát és magát a háborút is elvesztettem.

Harcoltam volna bárkivel, Zawe-vel, Dianaval, bárkivel, de egy babával nem fogok. Amikor egy párnával végeztem, és még mindig tombolt bennem a vihar, jött a másik, a harmadik. Sokára higgadtam le annyira, hogy meg tudtam pihenni. Egy csatatér volt a szoba, én meg a közepén a legyőzött, több sebből vérző elesett harcos, aki aki az életéért küzdve rogy le.

- Nem ezt érdemlem Uram! - szakadt ki belőlem végre valami. Tőlem szokatlan módon nem káromkodás, vagy szidás, csak egy egyszerű kérdés.

- Leticia... Leti, én annyira sajnálom. - talán már az elejétől fogva ott állt, vagy csak néhány perce, mindegy volt is. A kezében még mindig ott tartotta a papírt, a másikban a telefont. - Beszéltem vele. Nem veteti el.

Felugrottam, és ami a nálam volt, azt vágtam hozzá. A rongyosra szaggatott, üres párnahuzatot.

- Te meg akarod öletni a babát? Azt a legegyszerűbb, ugye? Tipikus férfi gondolkodás. - szóra nyitott a száját, de leintettem. - Hozzám ne merj szólni. Soha többé! Inkább add ide a doki számát. Bevitetem magam a kórházba. Add ide a számot!

Hevesen rázta a fejét, sarkon fordult, és csak a döngő lépteit hallottam, ahogy rohan le a lépcsőn.

- Ne szórakozz velem Hiddleston, add ide azt a kurva számot, mert megfojtalak!

Eltűnt, se a konyhában, se a nappaliban nem találtam. A fürdőszobába elvből nem lép be, amióta szakítottak Taylorral, ezért ott nem is kerestem. A kertben el sem tudna rejtőzni, nincs hová. De azért benéztem még a kukába is.

- Ha most bújócskázol velem... Toporzékolni tudtam volna dühömben, és meg is tettem. Életemben először, mint a hisztis kislányok, és használt, és lenyugodtam, így végre tudtam tisztábban gondolkodni.

Lehet kiment a hátsó kertkapun. De minek, elöl is meglóghatott. Hagytam a francba az egészet. Lerogyva a nappaliban, dühömet a festésben akartam levezetni. Borús, sötét színek, kidolgozatlan arcok, elnagyolt vonalak. Minden ami jött. De főleg Tom. De akármennyire összecsapott volt az egész, mind szépre sikeredett. Őt egyszerűen képtelenség csúnyán megfesteni.

Az utolsó képbe magamat is belefesetettem. Loki, ahogy szemében a mélységes gyásszal és fájdalommal néz Thorra, anyja halála után.

Néztem néhány percig, aztán vérző szívvel egy kupacba gyűrtem az egészet, és kezdtem mind apró cafattá szaggatni. De azt nem voltam képes. Azt az egyet nem. Inkább magamhoz szorítottam a vékony lapot, és ringattam, mint anya a gyermekét. Ahogy majd Zawe is fogja Tomét.

- Azt hiszed én ezt akartam?

- Azt mondtam, ne szólj hozzám!

- Igen, de ez az én házam.

Felnevettem, keserűen, méreggel tele.

- Köszönöm hogy figyelmeztettél. Magamtól sosem jöttem volna rá. És pontosan ezért követelem, hogy add végre ide a számot. Hogy magadra hagyhassalak a teeee naaaagy hááázadban. - Nem érdekelt mennyire vagyok szemtelen, bántani akartam. Gúnnyal, pofátlan megjegyzésekkel...mindennel.

- Csak kihasználtalak téged is.

Olyan szenvtelenül, olyan ridegen vágta hozzám, hogy tátva maradt a szám.

- Mi van? - a határán álltam annak, hogy megüssem. Hogy a két vörös folt mellé, amit Zawe rakott az arcára, egy lilát kapjon tőlem. A szeme alá.

- Igen, kihasználtalak, és majdnem sikerült is a tervem.

- Mégis avass már be engem is, ha már egyszer rólam van szó.

Leültem, illedelmes kislány módjára összefűztem a karomat a mellkasom előtt, ezzel a testtartásom merevvé és elutasítóvá vált.

- Zawe.

- Mi van vele... Hányingerrel küszködve mondtam ki a nevét.

- Minden, vagyis semmi. Nem akartam vele lenni.

- Mégis lefeküdtetek.

- Ehhez semmi közöd.

- Bocsánat. Akkor ne hozd fel!

- Mindenki azt akarta, legyünk egy pár. Megpróbáltam, mert adni akartam egy esélyt, mert meg akartam felelni.

Előrehajolt, és bevillant Loki. Mikor kérdőre vonja Thort, amiért nem látogatta meg a börtönben. - Nem volt jó! Azt az egy alkalmat is részegen sikerült összehozni. Mintha a nővéremet fektettem volna meg. Ő persze élvezte.

- Persze, mit is gondoltam volna mást.

- Befelyezhetem? - elhallgattam, de a feszültség bennem nőtt, és a lábamnak nem tudtam parancsolni. Idegesen rángatott, mintha dekázási versenyen lennék. - Köszönöm! Szóval felhívtak a rendőrségről, hogy megvannak Bobby elrablói, és hogy nincs kapcsolat köztük, és közted.

Na ezt nagyon kár volt felhoznia. Érezhette rajtam, mert szelídebb hangnemre váltott.

- Hagy mondjam végig, csak hogy megértsd. Megtudtam, milyen nehéz helyzetbe kerültél, és kapóra jött. Amikor mondtam anyámnak, hogy segíteni akarok neked, rögtön azzal jött, hogy mit szól majd ehhez, Zawe, hogy nem fog tetszeni neki, és akkor talán el is hagy. Én meg pontosan ezt akartam. Megszületett a terv, és két legyet ütök egy csapásra.

- Tiszta lelkiismeret.

- Igen. Tiszta lelkiismeret.

- Ravasz. Tényleg egyek vagytok. Loki meg te. Ezt akár ő is kitervelhette volna.

Elém állt, és olyan szépen nézett, hogy teljesen lenyugodtam. Végül is nem akart ő rosszat, nem haragudhatok rá.

- Innék valamit. Valami erőset.

A harmadik pohár után már egy kicsit sem haragudtam rá.

- Ideköltöztél, Zawe persze tombolt, és "szakítottunk". Akkor este, mikor azt mondtam egy barátomnál alszom, igazából a húgoméknál voltam. És fogalmam sem volt, hogy utánam jön Amerikába. Jött azzal, hogy támogatni fog engem abban, hogy téged felkarollak, és hogy megismert, és kedvesnek tűntél neki.

- Na persze! Ki nem állhat!- fakadtam ki.

- Kölcsönös, úgy látom. Pedig ha megismernétek egymást...

- Nem tőlem függ, hidd el.

Ittunk még egy pohárral, közben kint besötétedett. Még 7 nap. Aztán az országot is elhagyom. Lesz pénzem, már tudtam is honnan. Zavaros gondolataim úgy kergetőztek a fejemben, hogy beleszédültem.

- Végül minden sikeres volt. Közöltem Zawe - vel, hogy a szakítást véglegesnek tekintem. Gondoltam az idő, amíg a forgatás tart, elég lesz neki, hogy elfogadja. De nem számoltam a járvánnyal, de legfőképpen... - ő lehet azt hitte olyan beszédet mond, amivel megállná a helyét a Lordok Házában, de én csak bódultan vigyorogva hallgattam. Akadozott a nyelve, a karjaival hadonászott közben. - de legfőképpen nem számoltam veled.

Feje oldalra billent, rá a kanapé párnájára, úgy figyelt engem. Megigazgatta a fejét, a szemébe nézve elbódultam. Én is, hozzá hasonlóan beledőltem a puha párnákba.

- Hogy érted ezt? - kapaszkodnom kellet.

- Mi ketten karanténban...nem várt esemény. -
Kezdett tőmondatokban beszélni, de tökéletesen értettem. - Sajnálom, hogy...

- Mit? Mit sajnálsz? - Kérdeztem. Közelebb húzódott, ki vette a poharat a kezemből. - Hogy hamisan vádoltál, hogy kirúgattál? Hogy fel akartál használni?

- Igen.

- Hogy megcsókoltál?

- Azt nem... - már egészen közel volt, az orrunk szinte összeért. - Minden pillanatát élveztem. Veszélyes egy játék ez. Nem gondolod?

- Szerinted ez csak egy játék? - gyűlöltem magam, mert tudtam ezzel megint elrontok mindent, de meg kellett kérdeznem. Amikor a lehelete a bőrömet perzselte, már nem tudtam tovább tartani a fejem. A nyakam megfeszült, és nagyot sóhajtva hajolt rá. - Mi lesz vele, velük?

Most kellene befognom, de akkor nem én lennék. - Zawe és a baba? Mi lenne? Arra kértem, ne vetesse el.

Keze a derekamon pihent, és pillanatok alatt megtalálta a rést a póló és a nadrág között. A bőrömhöz ért, felsóhajtottam és már csókolt is. A sóhajom a szájában halkult el.

Ő kérte? Én meg pont az ellenkezőjét hittem. Drága jó Istenem, mekkora keze van. Melltartón keresztül markolt rám, és én odaadással simultam bele az érintésébe. Amikor hanyatt döntött, már tudtam. Se kukásautó, se telefon, de még a hátsókertben felrobbanó meteorit sem fog megzavarni.

Milyen puha a haja, a bőre...a csókja. Nem érdekel, ha most is kihasznál, tegye bátran, sokszor és hosszan.

- Ne menjünk fel? - nyögte elfúlva, és kezdte lehúzni a pólót rólam. Segítettem, segítenem kellett, mert nem boldogult egyedül, a hajam minduntalan beleakadt.

- Ne, itt jó lesz. - ezekbe a párnákba akartam belevackolni magam, rögtön, mikor először megláttam a kanapét.

A nadrágot együtt cibáltuk le mindkettőnkről. Ott feküdtem előtte, cseppet sem csábos fehérneműben, de nem zavarta. Úgy gyönyörködött bennem, hogy el sem hittem. Sóváran járt végig rajtam a teintete, és én zavartan takartam el magam, de nem hagyta. - Ne! Ne tedd!

A fején átbújtatta a pólót, és a zoknik is messzire repültek. És ahogy ott térdelt a combjaim között, megérintettem a hasát. Amit tegnap csak éreztem, most a szememmel láthattam. Szálkásra kidolgozott izomzat, mindenhol. Én meg itt fekszem, enyhe túlsúllyal és zsírpárnákkal. Elszállt az összes önbizalmam. Ki akartam csúszni alóla, de az izmok nem csak tetszetősek voltak, használni is tudta őket. Gyengéd erőszakkal fogott le, és addig csókolt, míg el nem hittem, tényleg engem akar. Nem babrált a melltartóval, csak kiszabadította a melleimet, hogy hosszú percekig becézgesse, ameddig csak hagytam. De már többre vágytam. Egészen másra. Rá, őt akartam érezni magamban. Tudatlanul - egyetlen rövid aktussal a hátam mögött -, de az ösztöneim által irányítva, éreztem, mi vár rám, és én mit tudok nyújtani.

Annyira tudta mire vágyom, mit szeretnék, minden mozdulata engem szolgált, minden szava hozzám szólt.

- Leti... - a szeme villant a sötétben, mozdulatlanná dermedve nézett rám. Ő már teljesen meztelen volt, de kettőnk között még ott volt a bugyi.
- Nagyon vágyom rád!

Az összes idegszálam zsibongott, a torkom kiszáradt, kezét a csípőmhöz vezettem. - Vedd már le ezt a vackot rólam.

Nem voltak korlátok, eddigre minden félelmem elszállt, és már mondania se kellett. Kívánatosnak és gyönyörűnek éreztem magam.