Ezt a részt Tamati1200 barátnőmnek ajánlom.

- Kerüljön beljebb. Engedje meg, hogy segítsek. - levette rólam a kabátomat.

Lopva belenéztem a tükörbe, de kár volt. Siralmasan festek, akár egy ázott veréb, de abból is a legcsúnyább.

- Át kellene öltöznie, még megfázik.

Végignéztem rajta. Sötétkék dzseki, futónadrág, alatta testhezálló harisnyaszerű valami, és ez mind vizes volt. Azon gondolkodtam, hogy lehet valakinek ilyen vékony a lába, és meglehet túl sokat méregettem, mert zavartan megköszörülte a torkát.

- Van száraz ruhája? - elindult be a nappali felé, én meg mozdulni sem tudtam. Eltűnt a szemem elől. Csak a hangját hallottam, de azt folyamatosan, mert be nem állt a szája. Ugyan nem hozzám, hanem a két kutyához beszélt, mégis olyan lágy, és megnyugtató volt a hangja, hogy lassan eltűnt minden szorongásom.

Kinyitottam a bőröndöt, de be is csuktam. Mindenem elázott, minden ami a bőröndben volt.

- Nem akar beljebb jönni? Vagy átöltözni? - túl sokáig álltam egy helyben, vagy ő öltözött át gyorsan. Egy szürke farmert, és egy fehér pólót vett magára, a haja borzosan tapadt össze.

Belerúgtam a bőröndbe. Nem tudtam igazán mire voltam dühös. Az esőre, erre a vacak kofferra, rá, vagy inkább magamra?

- Minden ruhám vizes.

Intett hogy kövessem. Ledobtam a cipőmet, aztán inkább mást gondoltam, és szépen egymás mellé raktam. Olyan rend volt a lakásban, hogy bűn lett volna csak úgy eldobálni a cipőt, megszentségtelenítve ezt a szentélyt. Mert az volt. A lakás meglepőn puritán és régies, de szellős, és finom édeskés illatú. Nagy ablakokon áradhat be a fény, ha süt a Nap.

A nappali nem túl tágas, egyik fala tele volt könyvekkel, vele szemben süppedős kanapé. Jaj, de szerettem volna bebújni a hatalmas párnák közé, magamra húzni mindet, és ki se jönni tavaszig. Vagy míg ez a rémálmom el nem múlik.

- Ott a fürdőszoba. Mindjárt hozok száraz ruhát. Ezeket vegye már le, mert rossz magára nézni!

Betessékelt a fürdőbe, becsukta rám az ajtót, és földbe gyökerezett a lábam. Amilyen egyszerű és letisztult a nappali és a konyha, olyan harsány és zsúfolt volt a fürdő. Színes csempe, hatalmas fürdőkád, mindenféle olajokkal telepakolva. Süppedős szőnyeg, és émelyítő illat. Gyertyák és mécsesek mindenfelé.

Vajon mi lehet a helyiség titka? Mert hogy valami oka van annak, hogy itt minden olyan, mint egy háremben, az tuti. Jó orrom van az ilyenekhez, és megérzem. Ráadásul a vastag por, ami megtelepedett a polcokon azt jelezte, hogy nem takarítottak itt egy ideje.

Alig bírtam magamról lehámozni a cuccomat, gigászi küzdelmet követően, ott álltam fehérneműben. De olyan kényelmetlen volt vizesen, hogy azt is ledobtam. Aztán így meztelenül eszembe jutott, hogy senki nem tudja hol vagyok.

Mi van, ha ez a fickó egy kéjgyilkos. Szinte semmit nem tudtam róla, csak amit a cikkből olvastam. Hogy Golden Globe díjas, hogy játszott valami Marvel filmben, nem is tudom kit..., meg abban a Bíborhegyben, ami ki van plakátolva az előszobában.

Nyugodtan kinyírhat, aztán feldarabol és elás a kertben. Ha így lesz Istenre esküszöm élete végéig kísérteni fogom.

Három halk koppintás az ajtón, és a kezem ügyébe kerülő első tárgyat felkaptam.

- Ki az? - ostoba kérdés volt. Ugyan ki lehetne ...?

- Beadom a ruhát. Csak ezt találtam, talán jó magára.

A keze megjelenik az ajtórésben, kikapom belőle a csomagot, és már csukja is be.

- A gyetyatartóval mit szándékozott tenni? - mintha a nevetését próbálta volna elfojtani, úgy csuklott meg a hangja.

- Milyen gyertyatartó? - Átlát a falon? Vagy tényleg gondolatolvasó?

- Csak egy pillanatra... - zavart halk nevetés - A tükörben megláttam. Ne féljen, nem fogom bántani. Még sosem ettem embert. Mondjuk egyszer elemiben nagyon összeverekedtem az osztálytársammal, Joey-val, - aki aztán a legjobb barátom lett - és beleharaptam a karjába, de nem ízlett. Inkább maradok a marhánál.

Atyaúristen! Meglátta a tükörben? Megfordulok, és elönt a forróság. Mögöttem mennyezetig érő tükör. Hogy a francba nem vettem észre.

- Szerintem mindjárt szörnyethalok a szégyentől. -Legalább egy köntöst felvehettem volna, vagy egy törölközőt. Mostmár mindegy.

A póló éppen hogy jó, bár mellben érdekes. Fekete póló, egy igazán jóképű férfi arcával. Amint felvettem a jó pasiból marslakó lett. Hatalmas szemekkel és homlokkel. Nem tudom kié lehetett a cucc, de hogy nem volt melle, az tuti. A kekiszínű szövetnadrág meg egy katasztrófa volt. Spanyol vagyok könyörgöm, van csípőm meg fenekem is. Egy kamasz göncei voltak ezek, vagy mi?

Kényelmetlenül szoros, és lehajolni sem mertem benne, levegőt venni is alig.

- Nagyon szűk! - de hiába kiabáltam, senki nem válaszol. Csak szuszogást hallottam az ajtó túlfeléről. Mégiscsak perverz, biztos kukucskált. Felvettem a gyertyatartót, és felrántottam az ajtót. Hercegnő állt ott, fekete gombszemével figyelt és hevesen csóválta a farkát.

- Ennyire tetszik az a gyertyatartó, hogy még mindig szorongatja? Magának adom, gyűlölöm azt a vackot. - persze akkor került elő a semmiből, amikor amazonként vetődtem elő a kivont öntöttvas gyertyatartóval.

- Nem jók rám. Nagyon szűk! - a mellem előtt összefontam a karom. Végigmért, de nyugod maradt, mintha valami próbababát vizslatna. Azt hittem tesz valami pimasz megjegyzést, de semmi. Hidegvérű angol, otthon már kapnám a részt.

- Valóban, de csak ez felnőtt ruha van itthon, ami kisméretű.

- Ez felnőtt? Azt hittem egy kamaszfiúé. Kire megy ez fel?

Nagyot sóhajtott, aztán tekintete a messzeségbe révedt. Túl a csempén, túl a falakon, talán az óceánon is messzebb, ki tudja hol járt gondolatban.

- Igen, Taylor túlságosan is vigyázott az alakjára. - hirtelen visszatért - Bocsásson meg, nem úgy értettem...

- Semmi baj, Hiddleston úr.

- Csak Tom, ha nem baj. Sajátomból tudok adni melegítőt meg pólót, ha megfelel.

Hogyne felelt volna meg, attól féltem, még egy nagyobb sóhajtás, és szétszakad rajtam a póló, és akkor mást is meglát, nem csak a fenekemet.

Keskeny lépcsőn mentünk fel, tipikus kétszintes sorlakás nyikorgó fa lépcsőfokain. Vajon miért itt lakik? Nem ismerem a Marvel filmeket, de biztos jól fizetnek. Fent három ajtó, gondolom a középső a mosdóba vezet.

- Ez az én hálószobám. - belép, de nem megyek utána. Kizárt, hogy egy idegen férfi szobájába bemenjek, oda ahol aludni, meg még kitudja mi más dolgot szokott csinálni. De furcsa mód nem is hív. Sötétkék póló, és fekete puha melegítő. Ezt nyomja a kezembe.

- A nadrág biztos hosszú lesz, majd hajtsa fel.

A szemközti ajtóra mutatott. - Az lesz az ön hálószobája. De ha zavarja, hogy.. Ha problémát okoz, hogy ennyire közel aludnánk... - be sem fejezi, elindul le a lépcsőn. Úgy kiállt vissza: Elalszom itt lent a kanapén.

Engem ugyan nem zavarna - gondoltam. -, mert nem kéjgyilkos, az már tuti, mint ahogy az is, hogy meleg a szentem. Pedig annyira kedves és udvarias, ja és lágy. Vagyis inkább pont ezért.
De ki lehet az a Taylor?

Egy valaki jutott eszembe, Taylor Lautner, a kis vérfarkas srác. De az nem lehet, ő egy izmos fickó, és tuti nem hord ilyen szűl cuccokat. Dehát nem ő az egyetlen Taylor a világon.

Ez a ruha már sokkal, sokkal kényelmesebb. Fellélegeztem benne. A nadrágot felhajtottam. A hajam összefogtam kontyba a fejem tetején, és végre vehettem egy nagy levegőt.

És a levegőben ekkor éreztem meg azt az illatot, amitől olyat kordult a gyomrom, hogy a szomszédban is meghallották. Sült kolbász és tojásrántotta. Mentem az illatorgia után, és Pavlov elégedetten csapta volna össze a tenyerét a reflexem láttán. Esküszöm elcseppent a nyálam. Lent terített asztal várt, fehér abrosz, szalvéta és csillogó evőeszköz.

- Elnézést, csak ez volt itthon. Elvittem volna vacsorázni, de mivel nem volt száraz ruhája... - háttal állt nekem, aztán mikor megfordult, diszkréten felnevetett. Nem volt gunyoros, ezer gyönyörű foggal mosolygott, és rögtön bocsánatot is kért. - Mondjuk így is jöhetett volna, legfeljebb holnap ez lenne a divat.

Talán szikrákat szórt a szemem, vagy annyira szánalmasan festettem, hogy hirtelen abbahagyta a vigyorgást.

- Jó étvágyat. Biztosan éhes. - az voltam. Mint a farkas. Ő alig evett valamit. Hercegnő illedelmesen feküdt a nappali szőnyegen, de Bobby felugrálva kunyerált.

- Egyszerűen nem tudom leszoktatni róla, pedig sosem kap az asztalról.

- Hercegnő nem volt beteg?

- Kicsoda? - egy apró kis falatot kapott be, ami alig látszódott a villa hegyén.

- Hercegnő. A kutyám. Szójaallergiás.

Ránézett. - Bobby is az. Ezért nem adok neki semmit amiben az a vacak van. Illik rá a Hercegnő. Én Leticiának hívtam.

- Mint engem?

- Igen.

- De miért?

- Mert csak erre hallgatott. Nagyon jó kutya, megszerettem. És Bobbyval is jóban vannak, pedig ő fél az idegen kutyáktól.

Ahogy az én Hercegnőm is. Bobby megunta a kéregetést, és Hercegnő mellé feküdt. Nagyot sóhajtott, ezzel jelezte, mennyire szenved tőle, hogy nem foglalkoztunk vele. A két barna szőrcsomó, egymáshoz bújva hamar elaludt.

- Nagyon finom volt, köszönöm szépen. Elmosogatok, jó?

Nem engedte, csak azt hogy a szárítóba pakoljak. Közben beszélt, hogy Hercegnő milyen szófogadó volt, mennyire jól érezte itt magát, és ezekre bennem egyre gyűlt a méreg.

A következő pillanatban a kezem ügyébe kerülő tányér apró darabokban robbant szét, és a konyha minden zugába repült belőle. Összerezzent a hangra, ahogy a kutyáink ijedten kapták fel a fejüket.

- Nekem ne jöjjön azzal, hogy a kutyám mennyire megszerette magát! Ő az enyém, és nagyon jól megvoltunk mi ketten, amíg maga meg nem jelent! Feljelentett, pedig tudta, hogy nem én voltam! Tönkre tett, és azt hiszi, egy vacsorával ki vagyok engesztelve?

Rezzenéstelen arccal hallgatott végig.

- Most pedig elmegyünk! Hercegnő!

Nem szólt egész addig, amíg ott nem álltam a nyitott ajtóban, a csöpögő bőrönddel a kezemben.

- Leticia!

Azt hittem marasztalni akar, de csak végignézett rajtam;

El akarja vinni a ruhámat? Ne tegye kérem, ez az egyik kedvencem!