- Ha estig sem megy le a láza, akkor nincs más választásunk. Be kell fektetni. Ez nem játék, és ha lehet, ne nagyon érintkezzen vele. - Tom morog valamit, hogy nem érdekli. - Pedig jobb lenne, ha igen. Bármi van, a központi számon azonnal szóljon, és küldik a mentőt. Engem meg ezen a számon ér el! És igyon, maga is, de ő még többet, mert megint ki fog száradni. Sós vizet, teát, ha nem akarja is! Ha kell erőszakkal.

- Ki engedte be őket? - kérdezem, mikor hallom hogy visszajön. - Ugye nem maga?

- Nem, persze. Bobbyt kértem meg rá.

- Nagyon vicces. - fáj a combom, ahová a tűt szúrták, de nem csak az, minden izmom, még a csontjaim is. - Na jól nézünk ki. Két szerencsétlen, elhagyatva, éhen fogunk halni.

Megsüpped az ágy, ahogy belefekszik. Tiltakozni akarok, hogy ne ide, sőt még a szobába se maradjon, de nem érdekli. Azon gondolkodom, vajon a csókot csak álmodtam? Lázálmom volt? Mert ha igen, akkor nem érdekel, ha bele halok is. Még akarom álmodni. Luke csókja ehhez képest semmi volt.

- El fogja kapni! Nem elég, hogy majdnem agyonvertem, még ez is. Inkább elmegyek, leköltözöm a nappaliba.

Bevillan, Hercegnő és Bobby. Mi lesz velük? Nem mehetünk ki! - Tom, a kutyák?

- Ne aggódj. - a hangja annyira lágy és megnyugtató, hogy tényleg eltűnik minden probléma. - A nővérem elvitte őket. Nem örült, de majd kompenzálom valamivel. Két hétig kibírja. Különben Luke hívott. Ő nem kapta el. Csodálkoztam volna ha igen.

- Majdnem lefeküdtem vele. Vagyis inkább majdnem megerőszakolt. - a láztól azt hihette félrebeszéltem, mert halkan felnevetett - Mondom! Higgye már el!

Közelebb húzódott, érzetem a lélegzetét. - Teljességgel képtelenség.

- De miért lenne az?

A homlokom érzem a száját de elhúzódtam, bármennyire is jól esett. - Még nem ment le a lázad. Ha este is lázas leszel, akkor kórházba kell menned. Nem akarom! Nem akarok egyedül maradni.

- Tom! Miért képtelenség, hogy szexelni akartunk? Ha nem jön az édesanyja, akkor biztos hogy...

Megérintette az arcomat, a csókja hűtötte a forró bőröm. - Mondom, hogy ez butaság. Luke meleg.

- Meleg! A francokat meleg! Biztos hogy nem az, hiszen le akart velem feküdni. Azért azt megérzem ha kívánnak vagy nem.

- Hívom a kórházat, ez nem csökkent egy fokot sem. Ránézek, és akkor látom, hogy nem csókolt meg, lázmérő csík van a kezében, azt nézi aggódva. Nem akarok kórházba menni, csak oda ne.

- Kérem, ne! Priznic. Az segíteni fog. - alig tudtam beszélni, a fejem mintha satuba lett volna szorítva, annyira fájt. A kezem sem tudtam emelni, pedig úgy szerettem volna kivenni a telefont a kezéből. - Szomjas vagyok!

Szívószállal itatott, valami borzalmas ízű löttyöt. Minden íze volt, sós és édes egyszerre, és még keserű is. Biztos gyógyszer volt benne. - Nem tudom, mi az a priznic, de mindjárt utána nézek.

Fél óra múlva ott feküdtem, az egész testemen nedves, hideg törölközővel. Elég érdekes egy történet lenne elmesélni, hogy kerültek ezek rám, de inkább kihagyom. Csak annyit, hogy becsukott szemmel nem egyszerű megoldani ezt a problémát. De sikerült neki. Néha oda nyúlt, ahová nem szeretett volna (vagy ha szeretett volna is jól titkolta), de most nem volt idő finnyáskodni. A gyógyszer és a hűtés együtt kezdett használni. Este kilencre már "csak" 38 volt a lázam.

- Maradhatok?

- Igen, de aludnunk kell. - Hozott pizsamát. De az átöltözést rám bízta, aminek nagyon megörültem. Kellemetlen volt az egész.

- Annyira röstellem magam. Azt ígértem szolgálom, erre tessék. - próbáltam rámosolyogni, de valahogy nem jött össze.

- Jó éjt, lent alszom a kanapén.

- Hogy is ne! Magának nagyon mozognia sem szabadna. Emlékszik? Agyrázkódása van. Feküdjön csak le. És hogy lássa, mennyire jó vagyok magához, megnézem azt a Bosszúállókat. Amúgy kin akarnak bosszút állni?

Sejtelmesen vigyorogni kezdett, és már ettől jobban éreztem magam. Amikor megjelent a film elején Loki, gondolatban a levegőbe öklöztem. Ez az a mosoly, amit ő is villantott, és ettől valami olyan érzés öntött el, amit nem tudtam megmagyarázni. Félnem kellene tőle, hiszen nyilvánvaló, hogy ebben a filmben Loki az ellenség - vagyis nagy valószínűséggel rajta fognak bosszút állni -, de valahogy mégis egész végig neki szurkoltam.

Tom valamikor a háromnegyedénél elaludhatott, én meg végig izgultam, hogy ne győzzenek a Bosszúállók. Örültem, hogy aludt, mert legalább nem látta rajtam, mennyire odavagyok Lokiért.

Azt hiszem szerelmes lettem. Szerelmes egy kitalált fickóba! És Tomra nézek, nem Lokit látom benne. Pedig ő az. Minden porcikájában.

Arcizma se rándult, miközben az oldalán feküdt, felhúzott térddel. Haja belelógott az arcába, néha a szemöldöke megmozdult, a szeme is. 8 millió rajongó, mit nem adnának ezért. És én mit nem adnék, ha boldog lenne. Ahogy néztem, lassan elnehezültek a szempilláim, és belezuhantam a mélységes mély sötétségbe.

Reggel arra ébredtem, hogy nagyot kordult a gyomrom, fájdalmasan követelve az ételt. Tegnap nem ettünk, csak teát ittunk. Tom mögöttem aludt, kiterülve, halkan hortyogva. Meglepően jól éreztem magam, úgyhogy csináltam gyorsan néhány szendvicset, szikkadt kenyérből és kolbászból. Teát egy nagy kancsóval, és felvittem. Még mindig aludt. Letettem az asztalkára, és elmentem zuhanyozni. Végre, már kezdett olyan szagom lenni, mint egy vízilónak. Folyt rám a melegvíz, és nem gondoltam semmire. Tényleg semmire!

Aztán hirtelen leforráztak. Nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Azonnali reflex, ki a zuhany alól, amit azonnal követett a pánik, meg a szégyen!

Tom valószínűleg elfelejthette, hogy ha lehúzza a WC-t, akkor a csőből az összes hideg víz elfogy. Ott álltunk néhány pillanatig egymással szemben, én tök csupaszon, ő meg, hát nos, dolga végeztével, és megállt az idő. Mozdulni sem tudtam, ő szintén, de hamarabb észbe kapott és elfordult.

- Bocsánat! Bocsánat! - úgy menekült a fürdőszobábából, hogy zavarában a kifelé nyíló ajtót befelé rángatta.

Nekem már mindegy volt. Látott már hátulról, most meg elölről. Megtörölköztem, és rá sem mertem nézni, úgy igyekeztem átosonni a hálószobáján keresztül, át az enyémbe. Szerintem magamra falazom az ajtót, vagy nem tudom. A karanténból még van tíz nap, addigra talán elfelejti amit látott. Vagy megjátszom, hogy lázas vagyok, elvitetem magam a kórházba, és onnan megszököm. Ez is egy megoldás, sőt, talán a legjobb. Már a kilincsen a kezem, amikor zavartan megköszörüli a torkát.

- Köszönöm. Ez jól esett.

Ó hogy a fene egyen meg. - gondoltam magamban, aztán kirobbant belőlem. - Azt meghiszem, hogy jól esett. Nem vagyok egy modell alkat, de azért megfordulnak utánam az utcán, már ha járok utcán.... - nézett rám, majszolta a szendvicset és csillogott a szeme. Micsoda egy szemétláda, de annyira bírom. Aztán lenyelte a falatot, és nevetett. Na ne. Végem van tőle.

- Nem tudom, te mire gondoltál, de én a szendóra. Finom. Már éhes voltam.

Csak az a törölköző volt nálam, amit magam köré tekertem, és ez volt a szerencséje. Különben hozzá vágom. A forróság áthullámzott a testemen, és az arcomon gyűlt össze. Káromkodtam egy cifrát spanyolul, és kirobogtam.

- Értettem ám! - kiabált utánam, és a nevetését még sokáig hallottam. Felvettem gyorsan egy melegítő alsót, és amikor végeztem a tükörből egy szakadt takarítónő nézett vissza rám, kócos hajjal, és megnyúlt pólóval. Egy olyan takarítónő, aki ráadásul egy napig lázas volt. Néztem magam, és kiszakadt a sóhaj: Így nem mehetek be hozzá. Aztán rájöttem, tök mindegy. Minek is áltatom magam. Az anyja gyűlöl, nem tudok öltözni, viselkedni, meg sem merne velem jelenni sehol, mert csak szégyent hoznék rá.

Anyám egyszerű asszony, bár gyönyörű, de sosem foglalkozott se divattal, se azzal, hogy fesse magát. Apám így is imádja. Kifésültem a hajam, és inkább átöltöztem. Fekete nadrág, és virágos póló. Nem nagy szám, de így legalább nézek is ki valahogy.

- Megette? - kérdeztem be, és eldöntöttem, oda be nem megyek többet.

- Igen. Kiviheted a tányért, és hozhatsz nekem meleg teát? - amikor beléptem, végigmért rajtam. - Megyünk valahová? Vagy a kedvemért csípted így ki magad?

- Menj a francba! - szakadt ki belőlem és nem bántam meg. Amúgy sem tudom mikor tegeződtünk mi le.

- Még tíz napig nem mehetek sehová.

- Csak az agyamra. A legjobb lesz, ha felosztjuk a lakást. Az alsó szint az enyém. Ott alszom, és egyéb dolgokat ott végzek el. Ha éhes vagy, szólj, aztán meglátom lesz-e kedvem főzni.

- Nekem megfelel, de egy feltétellel. Ha elmondod, hogy mikor változott meg a véleményed Lokiról?

- Nem változott meg. Még mindig úgy gondolom, egy kis lúzer. És ez be is bizonyosodott. Megint elverték. A nyikhaj istenkét.

- De csak mert hagyta magát. Lokiban sokkal több van, mint azt megmutattuk, eddig.

Hevesen bólogattam. - Azt biztos, ennél csak több lehet. Nála egy utcai mutatványos is komolyabb bűvészmutatványokra képes. De a film nem volt rossz, és ez a Thor, egyre jobban tetszik.

Amikor rá néztem, és láttam a kaján vigyort az arcán, nem tudtam mire vélni. Aztán megvonta a vállát, és elheveredett az ágyon.

- Érdekes, hogy ezt mondod. Amikor nézted éjjel a filmet, én máshogy láttam. Mikor is tekerted vissza a filmet kétszer? Ja igen. Amikor Loki Natasha-val beszélgetett.

Szóval nem aludt. A sunyi kis féreg. Én meg lebuktam. - Kétszer is meg kellett néznem, mert nem hittem el, hogy összeköpködte az üveget. Vicces volt, komolyan. Ez is benne volta a forgatókönyvben? - Hiába volt minden, ő már sejtette. Én meg átkoztam az óvatlanságomat. - De mindegy is. Lokit elkapták, gondolom otthon megkapja a magáét.

- Ha kíváncsi vagy rá, akkor nézd meg.

- Kösz, de egy napra egy mesefilm elég volt. Ha valami kell, sikíts. Lent leszek. - persze amit leértem, majd megölt az unalom.

A rengeteg könyv viszont csábított. Sorba mentem, kezdve lent, haladtam egyre följebb, és eszembe jutottak a képregények. Hol is vannak? Egy nagy fiók tele volt velük. De mind nem érdekelt. Csak amiben Loki volt. Szépen kiválogattam, és találtam is elég sokat, szinte csak az volt.

A régi füzetek elég érdekesek voltak, főleg a ruhák. Testhezálló nadrágok, és kívül hordott alsógatya. Ma már nevetségesnek tűnnének bennük, de akkoriban ez menő lehetett.

Loki mostani kosztümje, az nagyon jó. Meg fogom festeni. Nem tudom, ki tervezte, de profi munka volt. A bőr, meg a csatok, a zöld szövettel. Bárcsak én is tervezhetnék egyszer egy filmbe.

Egyik képregény a másik után, teljesen magával ragadott. Mennyire más ez a Loki, sokkal ravaszabb, és erősebb, tarsolyában mindenféle mágikus képességgel és olyan erővel, aminek ha csak a fele meglett volna a filmben, az embereknek esélye nem lett volna ellene.

Vajon miért tértek el ennyire a képregénytől? Csakis azért lehetett, hogy a Bosszúállók győzzenek. A filmben tényleg egy nyikhaj istenke!

- Leticia!

- Igen királyom! Már rohanok is. - igyekeztem nem túl zajosnak lenni, és mielőtt beléptem a hálószobájába, kopogtam. Nem akarom még egyszer látni, azt. Mert ha csak felidézem, újra azt érzem, mint a fürdőszobában. Hogy leforráznak.

Egy pasim volt csak, úgy tíz évvel ezelőtt, kimondani is szégyen és fájdalmas, hogy huszonkilenc évesen egyetlen egyszer voltam pasival. Elvette a szüzességem, és lekoptatott. Állítólag fogadtak a haverjával, hogy melyikük fektet meg hamarabb. Az a barom győzött, a kis nudlijával.

És ahogy Tomra gondoltam, az jutott eszébe, ha kit kit érdemei szerint jutalmazott a Teremtő, akkor Tom jó ember, nagyon jó ember. Nagyon, nagyon jó ember.

A rég elfeledett zsibogás a hasamban azt jelezte, hogy nagyon is akarom még látni azt. Sőt, egyre jobban!