Anyukám elvállalta Andreast, de Hercegnő már az én felelősségem. Papírok elintézve, Londonban Luke-nál jó helyen lesz, amíg én Bostonban leszek. Görcsbe zsugorodott a gyomrom. Még látogató sem voltam comic conon, nemhogy meghívott. Állítólag csak ülnöm kell, és autogramot osztogatni, és kedvesen mosolyogni. Na az nem fog menni. Hogy is tudnék idegenekre mosolyogni, amikor a családomra is nehezemre esett.
De megfogtam, az esküvőn kiteszek magamért. Luke fülig érő manóvigyorral fogadott, és vele még valaki.

- Bobby! Hát te! - mintha tegnap lett volna, hogy találkoztunk. Ugyanolyan barátságos farkcsóválással fogadott, de Hercegnővel már kevésbé volt kedves, nagyon jól tudtam hogy mi az oka. Az én kis dívám megmorogta, aztán, hogy a kötelező szaglálás is megvolt, már nem volt gond. - Nem mondtad, hogy Bobby is itt lesz.

- Mert én sem tudtam. Tom nem akarta másra hagyni. Gondolod hogy örültem, mikor beállított vele.

- És Zawe?

- Nem bírják egymást. Én meg két hét múlva megyek nászútra, addigra hazajöttök. - közelebb húzódott, és sejtelmesen kacsintott: Tényleg... ti ketten megint? Mesélj már.

- Nem! Nem lép. Megígérte az apjának, hogy nem válik el. Így semmi értelme. Az a baj Luke - tértem el a tárgytól -, hogy Hercegnő tüzelni fog. Ne hagyd magukra őket. Sőt, az lenne a legjobb, ha különzárnád... Vagy nem is tudom. Minek is hoztam magammal? De megyek is, ne haragudj! Már vár a menyasszony. Te nem készülsz?

- Oh, én ráérek. Még most jön majd az apukám, aztán...

- Ne haragudj! Szerettem volna a tiéden is ott lenni.

- Semmi baj. Menj csak. Bostonban meg... sok sikert. Én azért szurkolok nektek. Ha te nem is tudsz az én esküvőmön ott lenni, én szeretnék a tiéden.

- Ne fűzz hozzá reményt. Lehet nem is fogok találkozni vele. - akkor úgy éreztem, nem is akarok. De legalább egy valami boldoggá tett. Tudom már ki Emma titokzatos vőlegénye. Hiszen csak tőle tudhatja meg, hogy Tom és én újra közeledtünk egymáshoz.

- Amúgy mondtam, hogy csodaszép vagy?

- Ezt a menyasszonyodnak tartogasd inkább. Sok boldogságot! - mondtam megjátsszva a szomorúságot.

Ahogy közeledtem a megadott címre, úgy lett egyre kisebb a gyomrom újra, és tűnt el az önbizalmam. Zawe ki fogja kaparni a szemem. Ez tuti, és Diana szintén. Megálltam az épület előtt. Valami rendezvényház lehet, visszafogott stílusú, de mégis impozáns. Ha én férjhez megyek egyszer, biztosan nem itt tenném meg. Túl személytelen. A bejáratnál már vártak. Fiatal nő, elegánsan, elnavigált, karomba kapaszkodott közben folyamatosan adta ki az utasításokat. Virág ide, torta, oda, zenekar készüljön, de csendben. Profin nyomta, arca nyugalmat árasztott. Nem úgy az enyém.

- Itt a menyasszony, és a női vendégek. Ott a vőlegény, oda ne menjen be.

- Már itt van ő is?

- Pár perccel ön előtt érkezett meg.

Igyekeztem visszagondolni, de senkit nem láttam. Ez a vőlegény egy nagy rejtély volt. Azt hittem ő láthatatlan ember. Nagy levegő, beléptem. Emma még nem volt kész, Dianaval veszekedett, aki mikor meglátott, elakadt a szava.

- Szép jó napot mindenkinek. Emma! Kis barátnőm. - végre megölelhettem. Senki mással nem törődtem. - De szép vagy! És nagyon titokzatos. Még mindig nem árulod el, hogy ki a vőlegény?

- A saját anyjának se, majd pont neked mondaná el. - gondoltam hogy az idő sem segít a mi kapcsolatunknak. Sem az idő, sem a távolság. - Mi szél fújt erre?

- Leticia a tanúm anya. Fogadd el.

- Diana? Hogy működik a csípőd?

- Muszáj neki jól működnie. - ekkor nyílt egy oldalajtó. - Zawe, idenézz. Micsoda nem várt vendégünk van.

Megütköztem rajta. Árnyéka volt önmagának. Sovány, beesett arcú, és csendes. Egy gyönyörű, hófehér ruhácskába öltöztetett kislány kezét fogta. A szemei, Tom szeme. Rögtön megláttam benne. - Szia Leticia.

- Szia. Hogy vagy?

- Tina, kicsikém, menj oda mamihoz angyalkám.

A hangja is megváltozott abban a pillanatban, hogy hozzám fordult.

- Köszönettel tartozol nekem. - Nem értettem miért mondja ezt, és azt sem, miért van még mindkét szemem a helyén. - Megkíméltelek egy rossz házasságtól. Egy férjtől, aki már az esküvő után két nappal megcsal, aki ha itthon van állandóan iszik, és goromba. És aki most is szeretőt tart! Légy hálás! - leroskadt a székbe. Vonzotta a tekintetet, a fájdalom látható volt rajta, ahogy az is, mennyire szenved. - Diana. Döntöttem, és léptem is. Ma ügyvédnél voltam, és beadtam a válási papírokat. Ne haragudj! Megvárom, hogy hazajöjjön Bostonból, aztán elköltözök. Elfogadom az állást Amerikában.

Felállt, és megvetőn mért végig.

- Látom neked bejött az élet. Ha tudnád, hányszor kellett végighallgatnom, hogy milyen nagyszerű a képregényed. És tudod mit... Nem hagyom hogy boldog legyél. Most is csak második lehetsz. A szeretője látnád miket küldözget neki?

- Zawe! Ne most. Kérlek, ez az én esküvőm. Ne szapuld a bátyámat. Főleg, hogy ő nincs itt, hogy megvédje magát. 

Egy szót se szóltam, pedig belül majd szétfeszített a boldogság. Úristen az égben! Szabad az út! Legszívesebben most azonnal indultam volna Bostonba. Ráadásul Zawe és Diana sem tudja, hogy én vagyok az a másik. Már bent voltunk a teremben, amikor Diana mellém ült, és a fülemhez hajolt.

- Amióta összeházasodtak, a fiam nem találja a helyét a saját otthonában. Szereti, sőt imádja az unokámat, mégis a szemem előtt sorvad el a fiam. De... - Mosolyogva szétnézett, mintha valami nagyon kedveset mondana nekem, de tudtam, most fog kést döfni belém - , remélem nem melletted találja meg a boldogságot. 

- És ha igen? Akkor mit csinál?

Annyira biztos voltam most a dolgomban, mint még soha. És ez óriási önbizalmat adott. Nem szólt, annyira abszurdnak tartotta még az ötletet is, hogy keserűen felnevetett és otthagyott. Követtem a szememmel, és láttam, hogy Zawe-hez megy, hozzá hajol, valamit súg aztán mindketten rám néznek. A kis Tina - mit sem tudva a felnőttek harcáról - integetett nekem. Barátságos gyermek, és nagyon szép. Nem csoda hogy Tom annyira szereti. Vajon a fiam is fogja szeretni.

Nyílt az ajtó és felhangzott a nászinduló. Mindenki felállt, én elfoglaltam a helyem. Végig éreztem magamon a kicsit sem barátságos tekintetét a két nőnek.

Kicsit sem lepődtem meg, mikor Emma belépett a terembe, azzal a férfival az oldalán, akihez nőül menni készül. Manómosolya engem is megmosolyogtatott. 

- Úgy tudtam... - súgtam Emmának, mikor elfoglaltam a helyem mellette.

- Persze, csak úgy mondod.

- Nem vagyok egy Sharlock Holmes, de sikerült összeraknom. De most figyelj oda, mert éppen férjhez mész, és ha elrontod Luke mit fog szólni? 

Néztem őket, ahogy fogják egymás kezét, és az a hátsó gondolatom támadt, hogy Luke csak elérte, amit akart. Tom közelében marad, ha máshogy nem úgy, hogy feleségül veszi a húgát. Aztán el is szégyelltem magam, hogy mennyire gonosz vagyok. Hogyan is feltételezhetem, hogy ez nem igazi szerelem? Hiszen elég rájuk nézni. 

Windsor asszony és úr, ott álltak, fogadták a gratulációkat, én mellettük állva nyugodtnak tűntem, de a lábam már ment volna. A szívem zakatolt, a szám égett a csókjaiért, a testem könyörgött, hogy hagyjak itt mindent, és rohanjak hozzá.

De mi van, ha nem vár? Hisz hetek óta nem válaszoltam neki? Mi van, ha már továbblépett, sokadjára, és végleg?

- Leti. Mire vársz? - úgy ölelt magához Emma, mintha az életét mentettem volna meg. - Miért nem mész? 

- Mintha ez ennyire egyszerű lenne. 

- Mert az is. - Luke gyengéden megölelte a feleségét, és adott egy forró csókot az arcára. - Menj nyugodtan. Lepd meg.

- És mi lesz, ha rosszul sül el? Mi lesz, ha... - a legrosszabb eshetőség jutott eszembe - , ha van vele valaki?

Egymásra néztek, összebújtak. - Ezt meg kell lépned Leti. Ne mond el neki, hogy Zawe válni akar. - Luke Emmire nézett. - De azt a másikat igen. Tudnia kell végre a fiáról. 

- Ki fog borulni. - nem bírtam bent maradni, levegőre volt szükségem. Kifutottam az épületből, de Luke utolért.

- Az biztos! - Luke magához ölelt, és ettől még jobban ideges lettem. - Gyűlölni fog, mert eltitkoltad, és nem fogad majd el majd semmilyen kifogást. Csak szeresd, és hagyd dühöngeni. Majd lenyugszik. Rendben? Ne szólj, ne mentegetőzz, ha elküld, menj el. Időre lesz szüksége. De vissza fogod kapni. Tudom. Ti megérdemlitek egymást. 

- Köszönöm Luke. Angyal szóljon belőled. - újra megölelt, és villant a vaku. - Mi a fasz volt ez?

Luke elengedett, és belenézett a sötétbe. - Valaki képet csinált. Ne törődj vele. Indulj! Menj még ma este.

Mentem volna, de nem volt már egy szabad jegy sem. Sürgettem az időt, percenként néztem az órámra, de az mintha megmakacsolta volna magát, még lassabban járt. 

- Holnap. - ennyit küldtem üzenetben. - Holnap látjuk egymást.

Percekig nem jött válasz, és az a rohadt óra megállni látszott. - Holnap. 

Még pár óra. Mi ez a két évhez képest, semmi. Eddig nem éreztem, mennyire hiányzott, és azon csodálkoztam, hogy egyáltalán kibírtam nélküle. És hogy mindent félretéve, nem rohantam hozzá. Mindegy is. De ez a múlt. Csak előre tekintek, a jövőbe, a közös jövőbe. Ha lesz olyan egyáltalán. Ugye lesz Tom? Ugye lesz?