„Inkább meghalok most, mint hogy száz évig éljek tovább nélküled."
-Pocahontas

Látszott a hercegnén, hogy meglepődött, de ezt palástolta egy mosollyal. Nem mertem Tonyra nézni, mert féltem a reakciójától.

Mert hát lehet, hogy kevesebb mint egy hónapja ismerem, de ebben az egy hónapban többet tett értem mint bárki a huszonhét évemben összesen. Nem áltatott, nem mondta nekem a sablonos szöveget, miszerint mindem jobb lesz. Átérezte a helyzetemet, és végighallgatott. Őszintén megmondta a véleményét, nem félt attól, hogy hercegnő vagyok. Mert közeledni, még ha ehhez az is kellett, hogy meglőjenek. Tudom, hogy bízhatok benne, és számíthatok rá bármikor. Apámnak is szimpatikus ezt már csak onnan tudom, hogy nem csinált felhajtást, hogy nyilvánosan mutatkoztam vele pont mikor a hercegi pár megérkezett.

Tudom, hogy Tony milliárdos, zseni, playboy, emberbarát, és hatalmas csajozó gép. Persze hogy tudok róla, mert informáltak, és Apám nem kérne meg olyan embereket a védelmemre akikben nem bízik. Ezért sem küldte el őket a merénylet után. Bevallom nem helyeslem, és undorítónak tartom amit Tony tesz vagy tett. Mindenki meg tud változni, ha azért a valamiért, vagy valakiért érdemes. Én nagyon örülnék, ha itt maradna mellettem. Ahogy a többiek is. Szükségem van rá. A közelségére, a pillantásaira, az érintésére. Azt hiszem mérhetetlenül, és reménytelenül beleestem Tony Starkba.

-Nincs kedved sétálni a városban? Elég lapos a hangulat.-biccentek halott rokonaim felé. A hercegné halkan felnevet, majd feláll.

-Szívesen megismerném az országod. Sok jót hallottam már róla. És persze nagyon régen nem vettem részt csajos napon.-mondja, és elcsodálkozik hogy ezt így fogalmazta meg.

-Én soha nem vettem részt csajos napon.-mondom miközben kimegyünk a kriptából, és beszállunk a bejárat előtt álló kocsiba. Annyira furcsán hangzik a mai nyelv a számból. A régies beszédhez vagyok szokva kicsi korom óta.

-Néha visszakívánom a régi életemet. Ahol bolond egyetemista voltam, pasiztam, tanultam, dolgoztam, buliztam.-mondja, és nem törődik a kíváncsi Bosszúállókkal.

-Miért nem vonul vissza?-kérdezi Nat. Katalin rámosolyog. Viszont én válaszolok helyette.

-Vilmos herceg miatt ugye?-kérdezem, mire bólint.

-Ezt hogy kell érteni?-kérdezi Steve, aki mindig szereti hallgatni a régmúlt történéseit. Részben azért, mert jó hosszú ideig jégbe volt zárva.

-Vilmost az egyetemen ismertem meg. A kapcsolatunk nem volt zökkenőmentes. Én egy átlagos lány voltam, míg ő az angol trón várományosa. Többször le akart mondani, azért hogy együtt legyünk. Ebből rengeteg vita alakult ki. Nem voltam jártas a témában, de annyit tudtam hogy nem engedhetem. Nem adhatja fel az egész életét miattam. Inkább váljanak el útjaink, mint hogy cserben hagyja az országát, a népét, és a családját. Nehezen, de elfogadta. Egy időre különváltunk. Vilmost nem lehetett többször lányokkal látni, és részegen kijönni szórakozóhelyekről. Feladta ezt az életmódot. Hónapokkal később felkeresett, hogy van egy utolsó esély arra hogy együtt legyünk. Rengeteget gondolkozott ezen, és addig a pillanatig nem mert előállni vele. Megmelengette a szívemet, hogy hónapokon keresztül csak a megoldást kereste, hogy hogyan is tudnánk együtt lenni. De aztán...-mondja, de az emlék túl erős hogy befejezze.

Hallottam a történetet, és jobban tudom bárkinél hogy mi folyt le akkor abban a házban. Tudom, hisz az édesanyja itteni látogatásánál mesélt nekem róla. Megfogom a kezét bíztatóan, mire megszorítja.

-Mi történt aztán?-kérdezi Tony halkan, és kíváncsian. Hol engem, hol pedig a hercegnét vizslatja.

-Vilmos herceg előállt a megoldással.-folytatom a hercegné helyett, mire köszönöm képpen megszorítja a kezemet.

Tony most mélyen az én szemembe néz. Várja a választ, ami talán segíthetne a kettőnk helyzetén. Hiába reménykedik. A válasz amit kapni fog, el fogja szomorítani.

-Ahhoz hogy együtt legyenek, az egyiküknek le kell mondani régi életéről. Vilmos herceg nem tehette, mert egy országért, és a benne élő emberekért felelt. Így hát Katalin folt az egyetlen aki meghozhatta a végső döntést. Vagy hagyja az egészet, és éli tovább az életét, kisebb média felhajtással, vagy pedig...-itt Tonyra nézek és ezeket a szavakat csak neki mondom.-Vagy pedig lemond régi életéről, hozzá megy Vilmos herceghez, bekerül a királyi családba, és hercegné lesz.-Tony szeme megrebben, de ennél többet nem mutat. Frusztrál, hogy nem mutatta ki mit gondol, és egy kicsit bánt is.-Katalin annyira szerette Vilmos herceget, hogy feladta addigi életét, és belépett a királyi családba. Ez igaz szerelem, még ha nehéz is volt az út a boldogságig.-nézek Tonyra, de nem tudom tovább nézni a kifejezéstelen arcát.

Fáj, hogy nem mutat semmit. Semmi megbántottságot, reménytelenséget, feladást. Csak ül az autóban, és mereven bámul. Elkapom a tekintetem, és a döbbent Bosszúállókat nézem.

-Komolyan képes volt erre?-kérdezi Steve, halkan. Gondolom egy régi emlék felzaklatta.

-Maga szerint most itt ülnék?-kérdezi Katalin, mire Steve bólint, megértve hogy ez nem volt valami jó kérdés.-Először nehezen ment. A sok szabály, a média...De mindenben ott volt nekem Vilmos. Lehet túl romantikusan fog hangzani, de bármikor számíthattam rá. Érte pedig megérte. Ezerszer is újrakezdeném.-mosolyodik el szerelmesen a hercegné.

-Remélem egyszer rám is így fog nézni valaki, mint ahogy te nézel rá.-suttogom közelebb hajolva hozzá, de biztos vagyok, hogy akinek kellett az meghallotta.

-Megérkeztünk királyi felségek.-áll meg a kocsi.

-Köszönjük. Várjon meg itt minket.-mondom miközben elfogadom Steve kezét, és kiszállok a kocsiból.

-Hol vagyunk?-kérdezi Bruce csillogó szemekkel. Tudós, és orvosként hajtja a kíváncsiság.

-Egy olyan helyen ahol a világ legjobb süteményeit készítik. Ahol ahogy látom most is sokan vannak.-lesek be az ablakon.

-Biztos be akar menni? A múltkori után nem kellene testőrök nélkül bemennie a tömeg közé.-mondja Natasha szigorúan. Ilyenkor egyből átkapcsol felelősségteljes hőssé.

-Nem lesz gond. Szeretek a népem közelében lenni. Ti majd vigyáztok ránk.-vigyorgok rá, mire csak megforgatja a szemét, és belép a cukrászdába. Mi követjük őt, kettő palotai testőrt az épület előtt hagyva. Tony, Steve, Clint és Bruce bejöttek velünk.

Bent nagy a nyüzsgés. Ez egy igen forgalmas turisztikai célpont. Persze most kevesebben vannak mint szoktak lenni, mert ahogy látom van néhány üres asztal is.

A frissen belépő vendégekre-azaz ránk-kapják a tekintetüket. A dolgozók szeme nagyra nyílik, a turisták pedig sikítoznak döbbenetükben. Előveszik a telefonjukat éd kameráznak.

-A hercegnő!

-Istenem de szép!

-Az ott Cambridge hercegnéje mellette?

-Mit keres itt?

-Hogy van a merénylet után?

Ehhez hasonló kérdések ezrét kaptam. Mindenkire kedvesen mosolyogtam, majd elvezettem egy üresen álló asztalhoz a hercegnét. Steveék szorosan a közelünkben maradtak, mert a tömeg nem hogy megfogyatkozott volna, hanem egyre jobban nőtt.

-Jó sokan kedvelnek.-mondja mosolyogva Katalin.

-Nem sokszor találkozhatok a népemmel, de ha lehetőség adódik rá, akkor megpróbálom minden időmet velük tölteni. Szeretem hallgatni az áradozásukat, az ötleteiket, a véleményüket. Nèha más meglátásba helyeznek egy dolgot, vagy egy döntést. Szeretek velük beszélgetni.

Mindketten-az etiketti szabályok betartásával-megettünk egy-egy szelet süteményt. Néha beszélgettem pár emberrel. Miután épségben kijutottunk a cukrászdából, megmutattam a főteret is. Persze nem felejtettem el a nemrég történt esetet, de ezt most félre raktam. Ott is szóba álltunk néhány emberrel. Persze képet nem adhattunk, mert az etikett tiltja a szelfit. Furcsa szabály, de akkor is be kell tartani. Szóval...Sétáltunk a meleg nyári időben egyet. Beszélgettünk, mellőzve minden politikai témát. Mesélt a gyerekeiről is. Mosolyogva hallgattam, de közben egészen máshol jártam.

Elgondolkoztam azon, hogy fog e valaha úgy nézni rám valaki, mint Vilmos Katalinra. Fog e valaki igazán annyira szeretni engem is mint ahogy a herceg a hercegnét? Lesz e egyszer egy férfi aki bármit megadna értem? Aki teljes szívéből szeret? Akinek évek múlva gyermeket tudok szülni. Akivel lehet egy gyönyörű családom. De ez mind álom. Huszonhét éve minden csak álom. Ez most miért lenne másképp?

-Szerintem már keres valaki.-biccentek a lépcsőn lesiető hercegre.

Most értünk csak vissza a palotába. Jól eltűntünk.

-Végre.-mondja, és megsimítja Katalin kezét. Az etikett szigorúan tiltja a nyilvános érintéseket. Majd ha csak ketten lesznek megölelheti a feleségét.

-Hercegnő.-sietem felém egy komornyik.

-Érdeklődve hallgatom.

-A király azonnal hivatja.-mondja, majd meghajol és elsiet. Fájdalmasan felsóhajtok.

-Történt valami?-kérdezi Katalin aggodalmasan.

-Nem tudom lehet e így fogalmazni egy hercegnőnek, de most fognak kegyetlenül lecseszni amiért eltűntünk. Az egész palota az Apám miatt fog zengeni.-húzom el a számat.

-Menjek veled?-kérdezi Katalin.

-Nem pihenj csak. Holnap bál van. Majd én megoldom. Jó éjt.-köszönök el. Mi már vacsoráztunk a városban, ezért most kihagyjuk.

Megindulok a trónterem felé, nyomomban a Bosszúállókkal.

-Ugye nekünk nem kell megjelenni?-kérdezi Clint fájdalmasan.

-Muszáj. Kérlek titeket normálisan viselkedjetek. Rengeteg befolyásos ember lesz ott.-mondom nekik rájuk sem nézve.

-Van már partnered?-kérdezi Nat, mire megtorpanok, de egy pillanattal később újra elindulok.

-Nincs.-felelem szűkszavúan.

Az őrök az ajtó előtt utat nyitnak nekem. A trónteremben megpillantom idegesen járkáló Atyámat. Mikor meglát, megáll, és szólásra nyitná a száját, de nem mond semmit. Két ujjával megmasszírozza az orrnyergét. Mindig ezt csinálja ha ideges. Nem akar kiabálni, mert király, ezért megpróbál megnyugodni.

-Mi a francért vitted ki a biztonságos kastélyból Cambridge hercegnéjét?!-kérdezi felemelve a hangját. Nem sokszor hallottam káromkodni. Szinte soha. Meg is lepődtem, de tudtam hogy valahol igaza van.

-Elnézést ha kellemetlenséget okoztam, de a hercegné meg akarta ismerni az országunkat. Csak a várost mutattam meg, és velünk voltak a Bosszúállók, emellett még más testőrök is.-mondom teljesen nyugodtan. Ha nem mindent, de ezt az egyet Anyámtól örököltem. Ő minden helyzetben meg tudja őrizni a nyugodtságát, még akkor is ha legszívesebben őrjöngene.

-Kellemetlenség? És ha baja esik abból kiindulva ami nemrég történt?-lép elém, és megfogja a vállamat.

-De nem történt semmi.-mondom felnézve rá. Utálom hogy ilyen alacsony vagyok. Mélyen beszívja a levegőt, majd kifújja.

-Csak téged féltelek.-mondja a szemembe nézve.

-Mitől? Kérlek ne mond azt hogy nincsen semmi, mert pontosan tudom hogy van valami. -mondom aggódva.

-Néha idegesítően okos tudsz lenni.-rázza meg a fejét, majd az egyik szék felé terelget.

Tonyék az ajtónál maradtak, látva hogy ez egy bizalmasabb beszélgetés. Biztos voltam benne, hogy mindent hallani fognak. Leültünk az asztalhoz, és én várakozóan néztem Atyámra. Ő sóhajtott egyet.

-Van egy szervezet. A célja az, hogy uralma alá hajtsa az államokat. Azért kell nekik az Egyesült Államok, mert onnan könnyen tudnának irányítani szinte mindent. Ahogy az atombombákat is. Ahhoz viszont, hogy Amerikát célba vegyék először is egy kisebb szövetségesüket kell tönkretenniük.-kezd bele, és nem kertel.

-Ahogy most minket.-vágom rá.

-Pontosan. Először Angliát célozták meg, de az túl nagy falat volt nekik. Utána jöttünk mi. Ha minket megtörnek, akkor megkapják az Égei-tenger kereskedelmi jogát. Megállíthatják az Amerikából jövő hajókat, ezzel hatalmas veszteségeket okozva az Államoknak.-avat be jobban a részletekbe.

-Így Amerika sebezhető lesz, és a megfelelő pillanatban elfoglalhatják. Hozzáférést kapnának minden kódhoz. Tönkretehetnék a világ összes országát.-kezdem összerakni a kirakóst.

Ez így igaz.-bólogat.-És hogy pusztíthatnak el minket a legegyszerűbben?

-Ha megölik az egyetlen trónörököst.-nyílnak nagyra a szemeim. Nem tudtam hogy ekkora a baj.

-Ezért kell az ő védelmük.-utal a Bosszúállókra.-Ezért is szeretne ha Me. Stark elkísérne holnal a bálba. Sokan lesznek, könnyű alkalom lenne támadni.-mondja apa, és az ajtónál álló Tonyra pillant.

-Szívesen lennék a partnere a holnapi bálon hercegnő. Megtiszteltetés lenne.-mondja egy mosolyt villanta, és még meg is hajol egy kicsit. Erre nekem is mosolyognom kell.

-Remek. Menj pihend ki magad.-áll fel Atyám. Én is felállok, és meghajolok előtte.

-Jó éjt Atyám.

-Neked is jó éjt kislányom.-simítja meg a vállamat, majd hagyja hogy elmenjek.

-Ez nem is volt annyira vészes.-jön mellém Wanda. Kicsit nehezen mozog a ruhájában, és a cipőjében. Látszik az arcán a grimasz.

-Nem azon kívül hogy megtudtam valakik meg akarnak ölni.-nevetek fel erőltetetten.

-Mi azért vagyunk itt hogy megvédjünk.-mondja nyugtatóan. Veszek egy nagy levegőt, ezzel megpróbálva lenyugtatni hevesen dobogó szívemet.

-Igazad van. Milyen napod volt?-váltok témát gyorsan. A szobám felé tartunk, és a magas sarkúink kopogásán kívül nem hallatszik más a palota folyosóján. Gyorsan hátra is pillantok. Pedig mögöttünk jönnek egy kicsit lemaradva a Bosszúállók is. Hogy tudnak ilyen halkak lenni?

-Fárasztó. Mivel az udvarhölgyed vagyok, ezért nekem kellett intéznem a holnapi ruhádat és a cipődet. A sminkessel ki kellett választani hogy milyen smink legyen rajtad. A fodrászoddal pedig egyeztetnem kellett a hajadról. Emelett tiarát is kellett neked választanom. Jesszus Isten mennyi tiara van ott!-kiállt fel miután elhadarta a mondandóját. Felnevetek a reakcióján.

-Bizony sok van ott, de egyik sem kényelmes.-húzom el a számat.

-A korona hol van? Mert nem láttam a teremben.-dönti oldalra egy kicsit a fejét, és kérdőn néz rám.

-A koronát a városban őrzik. Egy épületben a sok közül ahol a legmodernebb biztonsági rendszer, és a legjobban kiképzett őrök vannak. Rajtunk kívül csak néhány ember tudja a hollétét.-válaszolom sejtelmesen.

-Király.-bólogat Wanda.

-Jó éjt kedves udvarhölgyem, és kedves Bosszúállók.-nézek a kisebb társaságra.-Holnap hosszú napunk lesz. A ruhájukról egy egy öltöztető fog gondoskodni.-mondom nekik, és belépek a szobába. Köszönnek nekem, és hallom is ahogy elindulnak, de még visszanézek a vállam felett.-És Mr. Stark.-veszem komolyra a hangom. Ő megtorpan és visszanéz rám.-Ne késsen.-mondom mire felnevet, és elmosolyodik.

-Eszemben sincs megváratni felség.-mondja majd belépek a szobámba.