,,A világ változik, és a változás maga az élet."
-On Sai

Elérkezett az utolsó nap. A többiek éjjel-nappal szorgosan dolgoztak. Nem tudom, hogy mit találhattak ki, de a látottakból biztos vagyok benne, hogy nem éppen a trón ökléséről szóló papírt állították ki. Valamit a Bosszúállók terveznek, mert Atyámék a háttérbe szorultak. Nem akarom őket siettetni, de nagyon szeretném már a Napot látni.

Én sem maradtam tétlenül. Bár ez nem látszott, de gondolkodtam. Olvastam már rengeteg regényt, melyben a főhőst elfogták, és meg kellett menekülnie egy adott idő belül. Volt segítsége, de nagyrészt egyedül dolgozott. Minden egyes ajtó nyitódáskor megfigyeltem a kinti folyosót. Ez az egyetlen ajtó rajta, és kettő őr áll előtte állig felfegyverkezve. Valószínűleg körbe leszünk véve fegyveres őrökkel. Észre lehetett rajtuk venni, hogy csak a megfélemlítés miatt kellenek. Legalábbis én nem vagyok annyira veszélyes, hogy a legjobb embereit küldje miattam a Bosszúállók elé. Az sem kizárt persze, hogy ezek a kimagasló teljesítménnyel rendelkező gyilkológépek valahol a közelben lesznek, biztosítva, hogy az legyen amit a főnökük akar. Nem bánik velem kesztyűs kézzel, még úgy sem hogy nő vagyok. Vannak rajtam véraláfutások, horzsolások, és kisebb nagyobb vágások, mégis egyben akar tartani, hogy ne üsse meg a bokáját. Vagyis, tehetek bármit mindenképpen életben hagy amíg az alku be nem teljesedik. Így ha jól számoltam, és beválik a tervem akkor megkönnyíthetem a Bosszúállók helyzetét, és nem leszek láb alatt. Húzós lesz, de lehet beválik.

Kettő órával a ,,csere" előtt a többiek eltűntek a képernyőről, mert kihúzták a tévét. Vagyis nemsokára elindulunk arra a helyre, ahol találkozunk. A számításaim helyesek, mert azonnal ki is nyílt az ajtó. Adriann lépett be rajta, a kezében kötél, és zsák pihen.

-Drágám van kedved hajókázni?-kérdezi vigyorogva, de a kérdése felesleges, mert pontosan tudja, hogy nincsen választási lehetőségem.

-Van más választásom?-kérdezem unottan.

-Nincs.-rántja meg szórakozottan a vállát.

Nincs értelme ellenkezni, ezért hagyom, hogy a kezemet a hátam mögött összekösse. Felszisszenek ahogy szorosan megrántja a kötelet, és a kikívánkozó nem túl kedves mondatot magamban tartom, mielőtt még a saját káromra lenne. A zsákot a fejem felé emeli, de én elrántom a fejem.

-Ezt te sem gondolod komolyan?-nézek rá felhúzott szemöldökkel.

-Jó szórakozás lesz, hogy te kétségbeesve próbálod kitalálni, hogy hol vagyunk. Bevallom nem szükséges, de úgy sincs választásod, úgyhogy ne makacskodj különben csúnyán megjárod.-mondja fenyegetően.

Egyáltalán nem félek tőle, csupán csak azért nem ellenkezek, mert megígértem az Anyámnak, hogy nem hergelem fel feleslegesen. Bár nem tagadom, jól esik beszólni neki. Mégis most inkább csendben tűröm, ahogy a fejemre húzza a zsákot. Nem is húzza hanem rántja. Tényleg frusztráló, hogy nem látok semmit a környezetemből.

-Indulj, nem érünk rá.-lök meg, hogy induljak már.

-Esetleg segítenél, mert fogalmam sincs hogy merre menjek!-csattanok fel.

-Hogyne felség.-mondja gúnyosan, majd a karomat megragadva rángatni kezd valószínűleg a kijárat felé.

Ahogy érzékelem, egy lifttel megyünk felfelé, nem tudom hány emeletet. Utána végigsétálunk egy zsúfolt folyosón, de ahogy érzékelem mindenki elcsendesedik, mikor Adriannt meglátják. Biztos hatalmas a tekintélye. Kilépünk egy ajtón, és a zsákkal a fejemen is meg tudom állapítani, hogy kiértünk a szabad levegőre. Merthogy azonnal megcsap a sós illat. Tehát közel vagyunk a vízhez.

Egy emelvényen kell felfelé sétálnom, majd egy sima felületre lépek. Azonnal megbillenek, ezért gondolhatom, hogy éppen a hajón állok. Tán egy közönséges komp mérete lehet, de nem tudom pontosan megállapítani. Percekkel később a hajó elindul. Ha jól számoltam, akkor egy órát hajókáztunk egyenesen, távolabb a parttól. Nem hallottam sirályokat, ebből gyaníthatom. És nem csak mi mentünk erre, ha jól veszem ki a hullámok hangját, akkor percenként csapódnak a hajó oldalához. Kísérnek minket. Hogy hányan? Azt nem tudom.

Lelökdösött a hajóról, egyenesen egy raktárépületbe. Ott voltunk ahol a hajóról elkobzott illegális dolgokat tároljuk. Vagyis újra a szigeten vagyunk.

-Ammerah?-hallok meg egy ismerős hangot. A fejemet feljebb emelem, de esélytelen kilátni a zsák alól.

-Válaszolj.-lök meg Adriann. Nagyon elegem van már belőle. Előre esek a lökéstől, de nem tudok megtámaszkodni mivel a kezem össze van kötözve hátul, ezért fájdalmasan esek a oldalamra.

-Mi lenne ha nem lökdösnél te kretén?-kérdezem csípősen.

-Válogasd meg a szavaidat.-sziszegi valahonnan felettem.

Egy árnyékot látok a fejem felé közeledni, és már azt gondolom, hogy újra megüt, de nem. Egy mozdulattal lerántja rólam a zsákot. Hunyorognom kell a fényben. Majd miután a szemem megszokta a környezetet, előre pillantok ahonnan a hang jött. Meglepetetten veszem észre, hogy a Bosszúállók harchoz öltözve állnak a túloldalon. Egytől egyig fel vannak szerelkezve. Szerencsére a szüleim nincsenek itt. Ez meglepte Adriannt. Gondolom arra számított, hogy egyenesen a királlyal találja szemben magát.

-Unalmas, hogy folyton csak ezt mondod.-forgatom meg a szemem.

-Fogd be vagy esküszöm nem állok jót magamért.-morogja mérgesen rám nézve.

-Elrontottam talán a nagy monológodat? Bocsáss meg nekem.-színlelek sajnálatot.-Gyerünk üss meg még egyszer. Bizonyítsd mekkora férfi vagy, hogy egy védtelen nőt ütsz. Rajta. Mutasd meg ki a főnök.-húzom gúnyos mosolyra a számat. Már emelné a kezét, de meggondolja magát.

-Nem dőlök be neked te ribanc.-nevet fel.

-Add át a hercegnőt!-elégeli meg Steve a szócsatánkat.

Végül is de. Bedőlt nekem. Az a célom, hogy minél idegesebb legyen így hátha lesz esélyem. És eddig jól halad az őrült tervem.

-Majd ha megkaptam a papírt, hogy ő lesz az új uralkodó.-mutat a bátyám felé. Tüntetően nem nézek rá, de a szeme egész úton lyukat égetett belém. Nem hittem, hogy képes lesz a hatalom miatt valakinek a bábja lenni.

-Ha átadtad a hercegnőt.-mondja Tony. teljese jól halljuk egymást, mivelhogy idő közben közelebb jöttek, hogy megspóroljuk a kiabálást.

-Ez akkor így patthelyzet.-teszi keresztbe Adriann a kezét.

-Nem mondod?-szólalok fel.

-Maradj már kussban csak öt percig.-dörren rám.

-Mint egy házaspár.-jegyzi meg Natasha.

-Ezzel a barommal? Soha.-nézek mérgesen Natra. A következő percben csak egy ütést érzek az arcomon. Ez a szemét pofon vágott. De legalább haladunk.

-Tanulj meg viselkedni.-dörren rám.

-Ha még egyszer csak megfordul a fejedben, hogy megüsd, esküszöm neked, hogy fájdalmas halálod lesz.-mondja Tony elsötétült szemekkel.

-Tényleg? De ha engem bántasz, tudd hogy én meg a kis hercegnődet fogom.-vág vissza. Remek. Végre elkezdték a szócsatát. Körbeállnak minket a fegyveres eberek, de egyikük sem minket figyel, hanem az állig felfegyverzett Bosszúállókat. Így észrevétlen tudok lenni.

A koronámat elkobozta tőlem, mint egy sokat érő tárgyat, de én az egyik kristályt kiszedtem belőle. Megpróbálkozok azzal amit a filmekben csinálnak. Eléggé élesre csiszolták, és az idők alatt nem kopott el. A kötél ami fogva tartja a kezeimet, nem vastag. Észrevétlenül próbálom elvágni, míg ők fojtatják a szócsatát. Pontosan ezért hergeltem fel, mert akármennyire is haragszom Tonyra, őneki mégis fontos vagyok. Így, mivel mindig is imádott beszélni, leáll ezzel az idiótával szócsatát vívni. A többiek hiába próbálkoznak, nem tudják leállítani őket, így hát annyiban hagyják. Ezzel nekem csak időt nyer. Közben őket nézem felváltva, hogy ne legyen feltűnő, hogy éppen készülök valamire. Néha elejtek egy cinikus hozzászólást is. Egyedül Natasha néz engem mereven. Úgy érzem sejti, hogy mit csinálok. De azt még ő sem tudja kitalálni, hogy mekkora baromságot akarok tenni.

Percekkel később sikeresen elvágtam a kötelet. Nem szedtem még le a kezemről. Észrevétlenül közelebb csúsztam Adriannhez. A fegyvere az övén lóg. Könnyen le tudom szakítani. Mereven figyelem. Tony éppen valami vérig sértőt mondott neki, mert előre lépett egyet fenyegetően Adriann. Ez az én pillanatom. Gyorsan lerázom magamról a kötelet, és kinyújtott karral előre lendülök. Leszakítom az övéről a fegyverét, felállok, és a bátyámra meredek. A fegyver rossz vége éppen az ő szívére mutat. Mindenki döbbenten figyel engem.

-Mégis mit művelsz?-lépne felém Adriann, de én megállásra késztetem.

-Ha egy lépést is teszel a királyodnak annyi.-mondom le sem véve a szememet a bátyámról, de közben fél szemmel Adriannt figyelem.

-Azt sem tudod, hogy mit csinálsz.-nevet fel erőltetetten. Enyhe félelmet érzek a hangjában. Gyorsan oldalra pillantok. A Bosszúállók a döbbenettől meg sem tudnak szólalni.

-Dehogynem tudom. Ha ő nem lesz...-emelem fel egy kicsit a fegyvert, és a bátyám irányába rázom meg.-...akkor neked se lesz bábod akit használhatsz, hogy megszerezd az országomat. Ha én lövök, akkor engem azonnal megölnének, így semmi esélyed nem lenne. Valld be. Csakis azért tartasz életben, mert félsz hogy különben a bátyám ellened fordulna. Mert királyként nagyobb lenne a hatalma a tiédnél.-mosolyodok el ördögien.

-Tedd le a fegyvert, különben golyót repítek a fejedbe.-mondja mérgesen.

-Mi meg a tiédbe.-vágja rá Natasha.

-Na ez a patt helyzet drágám.-felelem Adriannek.-Ott maradsz.-teszem az ujjamat a ravaszra, mikor az egyik embere felém lép.

-Túlerőben vagyunk kislány.-jegyzi meg. Valahogy vissza akar vágni, nem tudja megemészteni, hogy túljártam a csodálatos eszén.

-Tudok célozni. Kipróbáljuk?-pillantok rá fél szemmel.

-Hazudsz.-vágja rá.

Elmosolyodom. A bátyám felé fordulok, és meghúzom a ravaszt. A golyó a bal karját súrolja, és kiszakítja az ingét, majd mögötte a földbe csapódik.

-Igaz, hogy íjjal tudok célba lőni, de ahogy látod ez sem jelent gondot.-mosolygok rá.

Natashára pillantok. Ő mereven engem bámul, mindkét keze a fegyverén van. Szememmel a combomra mutatok. Kell neki pár másodperc, mire leesik, hogy mire célzok. Először csak megrázza a fejét, de miután látja az elhatározott tekintetemet, beleegyezik. Még ha nem mondja ki, akkor is tudom, hogy ez egy öngyilkos feladat. Más ötletem viszont nincsen.

-Hogyan tovább?-néz rám lenézően Adriann.

-Egy neked nem tetsző módon.-vigyorok rá ravaszul.-Most Natasha!-kiáltom, mire ő megindul én pedig magam felé fordítom a fegyvert, és meghúzom a ravaszt. A golyó a combomba fúródik, nem messze az artériámtól. Így nem vérzek el még körülbelül egy óráig. Remélem sietnek.

E tettem után elszabadul a pokol. Én a földre esem, míg a bátyám felém rohan hogy segítsen. Nem akarom holtan látni, ezért nem ellenkezek mikor leszorítja a combomat, amiből nem mellesleg ömlik a vér. A szemembe könny szökik, de most nem foglalkozok vele. Próbálok minél lejjebb húzódni, mert ahogy említettem elszabadult a pokol. A Bosszúállók sorra irtják a Hydrasokat. Fegyverek zaja vesz körbe minket, és fél szemmel látom ahogy Steve éppen Adriannel harcol, majd egy pillanatban Adriann hátrarúgja Stevet. Körül néz, és amikor meglát elindul felém. Útközben tárat cserél. A félelem azonnal ellep. Remélem valaki észreveszi, és segít, mert én nem tudok innen felállni.

-Vár a pokol szépségem.-mondja, majd meghúzza a ravaszt.

Lehunyom a szemem, és várom hogy a golyó elérje a szívemet. De nem így történik. Kinyitom a szemem, és a bátyám könnyes arcát látom magam előtt.Kék inge a jobb oldalon, a mellkasánál lassan kezd vörössé válni. Összeesik, én pedig utána kapok. A hasára fordítom, letépem a nadrágom alját, és próbálom elállítani a vérzést. A harc hangjai csillapodnak, és egyszer csak azt veszem észre, hogy a Bosszúállók körbe állnak bennünket. Fáradtak, sebesültek, de megmaradnak. Mi a bátyámmal. a két testvér kiknek nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk itt fekszik a földön, és mind a ketten az életünkért küzdünk, miközben egyre több vért vesztünk. Alig látok a könnyeimen át.

-Ne merészelj még egyszer itt hagyni.-suttogom neki, miközben a sebét szorítom le. A kezemen a saját vérem, és az övé is rajta van.

-Soha többet nem hagylak el.-suttogja erőtlenül.

A szemem kezd homályosodni, de nem a könnyektől. A fejem zúg. Kezdem elveszíteni az eszméletemet. Nem is csoda, szinte egy vértócsa van alattunk. A bátyám mellé hanyatlok, és hagyom, hogy elnyeljen a sötétség.

-----

A gyengélkedőn ébredek fel, mint a múltkori alkalommal.

-Óvatosan.-siet mellém Tony.

-Köszi.-mondom mikor segít felülni.

-Szívesen.-mosolyog rám aggódva.

-Adam jól van?-kérdezem rémülten. Nem érdekel, hogy zúg a fejem, hogy a jobb combom megbénul az elviselhetetlen fájdalomtól. Tony gyengéden a keze közé zárja az enyémet.

-Él, és ezt csakis neked köszönheti. El sem tudom mondani, hogy mit éreztem amikor meglőtted magad.-hajtja le a fejét.-Csakis arra tudtam gondolni, hogy mennyire kegyetlenül megbántottalak, és hogy nem csókoltalak meg. Rettegtem, hogy elveszítelek.-vallja be őszintén.

-Nem haragszom már rád.-nyugtatom meg.-Gyere közelebb kérlek.-felül az ágyam szélére.-Még közelebb.-kíváncsian felém hajol. Fájdalmasan felemelem a fejemet, és megcsókolom. Belemosolyog a csókunkba, ami nem tartott sokáig, mert a fájdalom visszadönt a párnára.

-Ha még egyszer ilyen őrültséget csinálsz, akkor esküszöm hogy én lövök beléd.-morogja rosszallóan.

-Igenis uram.-nevetek fel fájdalmasan.