Morogva szálltam ki ágyamból hajnalok hajnalán és ráadásul szombaton. Anyáék végül is késő este érkeztek meg, mert valami vacsorára mentek apa főnökével. Halkan lépkedtem le a lépcsőn, hogy anyáékat fel ne keltsem, mert talán vagyis inkább biztos, hogy kapnék ezért is. Komolyan mondom olyan vagyok anyáék szemében, mint egy kis óvodás, akit meg kell nevelni. Azonban ezt a kort már 14 éve kinőttem, mégis ragaszkodnak ehhez a nevelés módhoz. Erről ennyit...

Lefőztem egy kávét és az ameddig lefőtt addig felkaptam magamra egy normális ruhát, amiben el tudok menni a stúdióba. Kissé izgatott vagyok, de bennem van a félelem, hogy nem tudom megoldani vagy a tehetségem kevés lesz hozzá.

Férfi, akivel megbeszéltem a stúdió lefoglalását csak annyit tudott mondani, hogy minél előbb menjek, hogy az elsők között legyek, mert nem elég, hogy a városban ez a legjobb stúdió, ráadásul a közelben lévő városokból ide jönnek, pluszban a nevesebb hírességek is.

Írtam egy cetlit anyának, hogy a stúdióban leszek és remélhetőleg délre itthon leszek, majd magamra húztam cipőmet és kulcsomat magamhoz kapva léptem ki a házból. 7 óra volt, de a szomszédaim többsége már kint volt a gyerekeikkel. Busszal bő 20 perc alatt értem be a belvárosba, majd 10 perc séta után értem a stúdióba.

Recepciós lányhoz léptem, aki bájos mosollyal az arcán üdvözölt és megkérdezte, hogy miben segíthet.

-A hét elején jelentkeztem be Louis Tomlinson néven -bólintott, majd a gépén kezdett keresgélni, mielőtt egy 3-mas számú papírt csúsztatott elém.

-2 stúdió jelenleg működőképes, amit már le is foglaltak, szóval ha látod a képernyőn a számod -mutatott fel a felette lévő kis képernyős tv-re -Akkor mehetsz be- bólintottam, majd helyet foglaltam az egyik bőrkanapén.

Magamhoz kaptam az egyim újságot, majd azt kezdtem el lapogatni unalmamba, de igazából nem is figyeltem semelyik oldalra se. Volt benne minden féle botrány, amit én nagy ívből leszarok. Jöjjenek el az én családomhoz és kapnak egy olyan igazi botrányt.
Utolsó oldalon azonban megálltam és tátott szájjal bámultam a párt, a párt aki a pincsi szülei. A párt, akiknek most született gyereke a királyi családba.

-Mi a fasz -suttogtam nagyon halkan, majd olvasni kezdtem a cikket, miszerint megszületett az első trónörökös. Alaposabban végig néztem a páron és szinte 1000%-osan biztos vagyok benne, hogy ők voltak az igazgatói irodába a pincsivel. Mi a kibaszott isten ez? A pincsi akkor mi nekik? Örökbe fogadták vagy mi a franc?
Kínomban felkuncogtam, majd az újsággal a kezembe mentem a mosdóba, ahol kitéptem az oldalakat, amiket a zsebembe raktam, mielőtt vissza raktam volna a helyére vagyis a várakozóba.
Telefonomat előhúztam zsebemből, majd azon kerestem tovább, de mindenhol egy gyermeket említettek, aki természetesen most született.

Több weblap átolvasása után jelent meg a számom a kijelzőn, így elraktam a telefonom, majd átvettem a stúdiót az előttem lévőtől.
Azonnal a zongorához ültem és egy dúdolt ritmust kezdtem el lejátszani, de állandóan bele kavarodtam így kényszeredetten fújtattam és ott hagytam a kedvenc hangszerem és a gitárhoz mentem.
Nem elég, hogy zenei aláfestést kell csinálnom, fel is kell énekelnem, majd megvágnom a zenét és ezt úgy hogy alig jövök ki a techinikai rendszerrel. De bízom magamban!
Azonban állandóan a fejemet a pincsivel kapcsolatos kérdések gyötörték. Kibaszottul ki fogom deríteni!