-Winter! - riadtam fel Sookie hangjára és óvatos lökdöséseire. - Minden rendben van? - kérdezte aggódó arckifejezéssel, mikor végre volt erőm kinyitni a szememet.
-Nem tudom... - suttogtam és fájdalmasan a fejemhez kaptam. - Áhh bassza meg - sziszegtem mérgesen, majd megpróbáltam lassan felülni. - Hány óra van?
-Reggel 6 -válaszolt a barátnőm és összeszűkült tekintettel vizslatta tovább az arcomat.
-Mi az? - kérdeztem rekedtes hangon.
-Mit álmodtál? - érdeklődött óvatosan, mire az agyamban azonnal cikázni kezdtek mindenféle rémképek... A lift... A pokol... Gödröcskés mosoly...
-Jeongin... - suttogtam magam elé, majd az arcomon végig folyt egy könnycsepp.
-Oké... Kezdem elveszíteni a fonalat. Ki az a Jeongin?
-Nem tudom - ráztam meg a fejem komótosan.

-Na most vesztettem el végleg a fonalat - sóhajtott Sookie. - Mi történt az éjjel Winnie?
-Miután elköszöntünk lefürödtem és amint becsuktam a szemem rögtön el is aludtam. Viszont... Elég különös álmom volt - haraptam be félénken az alsó ajkamat. - Ráadásul nem ez volt az első eset, hogy ezzel a fiúval álmodtam - vallottam színt szem lesütve.
-Lehet, hogy a múltad...? - kérdezte finoman Sookie, mire hevesen megráztam a fejem.
-Mindkét alkalommal egy felvonónál támaszkodva várt rám és végig Eminek szólított. Az első álmomban hamar elbúcsúztunk egymástól, ma éjjel viszont... - nagyot nyeltem, majd Sookiera emeltem a tekintetem. - Elmentünk a pokolba.

Sookie nagyokat pislogva bámult rám és gondterhelten a hajába túrt.
-Igazából ez lehet csak egy sima álom... - adott hangot a véleményének. - Viszont a nevekre érdemes lenne talán rákeresni.
-Te tudod mennyi Jeongin mászkál a világon? - néztem rá tányér méretű szemekkel. - Az Emiről nem is beszélve hiszen az lehet Emili, Emília, Emina, Emira, E... - soroltam mire Sookie a számra tapasztotta a tenyerét.
-Befognád kérlek csak 2 percre, hogy halljam a saját gondolataimat is? - kérdezte vigyorogva, majd levette a kezét rólam. - Van 1-2 jó ismerősöm, akik talán tudnának segíteni. Nyilván nem arra gondoltam, hogy üljünk le a google elé és pötyögjük ezt a két nevet a keresőbe...

-Annyira hálás lennék ha megtennéd ezt nekem - öleltem át rövid ideig a barátnőmet, majd egy óriásit nyújtózkodtam. - Lassan készülődnöm kéne - mondtam ki a nyilvánvalót.
-Hát az biztos - nevette el magát Sookie. - Mármint nem akarlak megbántani, de a kinézeted alapján el is hiszem, hogy a pokolban jártál az éjjel.
-Úgy is érzem magam - néztem rá savanyú arckifejezéssel, miközben kimásztam az ágyból.
-Na nyomás, én addig csinálok reggelit és kávét - állt fel Sookie és halkan becsukta maga után az ajtót. A fürdőbe léptem, majd szemügyre vettem meg gyötört tükörképem és ijedten ugrottam hátra, mikor megláttam benne Jeongint...

-Ez csak egy álom volt... - suttogtam mikor újra a tükörbe néztem és már nem láttam benne a fiút. Lassan kibújtam a pizsamámból és megnyitottam a csapot, majd beálltam a kellemesen hűs vízsugár alá. Amennyire gyorsan csak tudtam megmostam a hajam, az arcom és kiszálltam a zuhany alól. Végig Jeonginen járt az eszem... Vajon hol van? Ki volt ő nekem? Jól van...? Vagy az egész csak a képzeletem szüleménye? Gondolataimba merülve vettem fel a fehérneműm, mostam meg a fogam és vittem fel egy kis sminket magamra. Elgondolkodva néztem a diszkrét makeupot viselő tükörképem. Vajon azelőtt is ilyen voltam...?

Sokszor fogalmam sincs, hogy mi alapján cselekszem, vagy döntök bizonyos helyzetekben, de úgy érzem ösztönből jön. Biztos sok mindenben befolyásol Sookie és Yoongi, hiszen új életem 99%-át eddig velük töltöttem. A fürdőből kilépve neki álltam feltúrni a szekrényem és boldogan mosolyodtam el mikor megláttam benne pár új ruha darabot. Ez tuti Sookie műve volt... Magamra kaptam egy piros-fekete kockás inget, egy szaggatott fekete farmert és már kész is voltam. A szobából kilépve pirítós és friss kávé illata csapta meg az orromat. Elégedetten szimatoltam a levegőbe, imádtam az ilyen reggeleket.

-Látom megtaláltad az új ruhákat - vigyorgott rám Sookie, majd tejes kávét és 4 vajas pirítóst tett le elém a pultra.
-Uhum... Köszönöm - mondtam hangosan csámcsogva. - Tudom a pofátlanság netovábbja, de nem dobnál el a kiadóba? - rebegtettem meg a pilláimat.
-Nem kell bájolognod, amúgy is bementem volna Yoongi miatt - nevetett Sookie és velem szemben ülve lassan kortyolgatta a koffein bombáját.
-Még mindig nem szokásod reggelizni? - csóváltam meg a fejem. - Pedig tudhatnád, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése.
-Nekem ez a reggelim - bökött a kávés bögréjére és lehúzta a maradék feketéjét. Elmerengve piszkáltam a saját csészémet. Vajon én is olyan voltam azelőtt mint Sookie...? Vagy ilyen mint most? Vagy esetleg még többet ettem?

-Már megint elkalandoztál Winnie - simított végig a kezemen Sookie. - Látom nagyon az álom hatása alá kerültél - húzta keserű mosolyra az ajkait.
-Csak tudod... - kezdtem bele és egy óriásit sóhajtottam. - Fogalmam sincs tényleg ez vagyok én? Mármint ilyen voltam mielőtt megtaláltatok volna? Milyen volt a viselkedésem, a természetem? Ugyan ezeket az ételeket szerettem? - magyaráztam lendületesen, Sookie pedig szelíden mosolyogva hallgatta végig a kirohanásomat.
-Erre a kérdésre lehet sosem kapsz választ, de nézd a jó oldalát Winter. Kaptál egy tiszta lapot a sorstól! Bárki lehetsz, úgy formálod magad ahogy akarod és mivel fiatal vagy, előtted van az egész élet. Tudod mennyi lehetőséged van? Mások ölnének ezért...

Nem szóltam semmit csak csendesen emésztettem a hallottakat. Mélyen legbelül tudtam, hogy a barátnőmnek igaza volt, de én még sem éreztem magam teljesnek... Folyamatosan úgy éreztem, hogy valami, vagy valaki, hiányzik az életemből.
-Nézd... - vett egy mély levegőt Sookie. - El sem tudom képzelni milyen érzések kavarognak benned, de abban biztos vagyok, hogy folyamatosan rágódsz lényegében a semmin. Az emlékeid majd visszatérnek, de ha nem akkor is itt van előtted egy csodálatos élet amiből azt hozol ki amit csak szeretnél! - szorította meg a kezem bátorítólag, mire halványan elmosolyodtam. - És most irány dolgozni mielőtt a főnököd szétrúgja a seggünket.

A kocsiban végig zenét hallgattunk és hangosan énekeltünk, Sookie mellett képtelenség volt szomorkodni vagy unatkozni. Nem lehettem elég hálás a sorsnak amiért pont őt és Yoongit sodorta az utamba. Kisebb dugóba keveredtünk, de még így is 8 előtt odaértünk a kiadóhoz, ahol a parkolóban rögtön kiszúrtam Jackson autóját. A puszta tény, hogy egy épületben tartózkodom a sráccal már elég volt ahhoz, hogy tokától bokáig vörös legyek. Szép indítás, bár a múltkor bemutatkozásomnál már semmi nem lehet rosszabb. Gondoltam naivan...

-Végre itt vagytok - vigyorgott ránk egy zombi kinézetű Yoongi, majd egy gyors puszit nyomott Sookie szájára. A lány szúrós tekintettel nézett végig szerelmén, rosszallóan megcsóválta a fejét és ennyiből már tudtam, hogy amint kettesben lesznek Yoongi szép fejmosást fog kapni.
-Köszönhetek jó reggelt-el, vagy már megint nem aludtál semmit? - mérgelődött Sookie, mire szerelme lágyan átölelte őt és a lány nyakába fúrta a fejét.
-Ne puffogj már annyit, árt a szépségednek - hízelgett Yoongi, de Sookiet ennyivel nem lehetett levenni a lábáról. - Ígérem ma korán haza megyek és ágyba bújok. Oké anya? - szemtelenkedett a fiú, mire hangosan nevetni kezdtem. Imádtam mikor úgy viselkedtek mint a 60 éves házasok.

-Sziasztok - hallottam meg a hátam mögül egy vidám köszönést, amitől még a vér is megfagyott az ereimben. Ezer közül is felismerem a hangját...
-Szia Jackson - vigyorgott Sookie, mire én erősen összeszorítottam a szemeimet és imádkozni kezdtem azért, hogy nyíljon meg a föld alattam. Nem jött be... Így hát a legszebb mosolyomat elővéve megfordultam és az idolra pillantottam.
-Szia - üdvözöltem kurtán. A múltkori bravúros alakításom után egyenlőre nem mertem egy szónál többet mondani Jacksonnak.
-Akkor jössz Winter? - karolta át a vállam Jacks, én pedig hirtelen levegőt venni is elfelejtettem.
-Hova...? - kérdeztem félénken, majd egy nagyot nyeltem.

-Ajjaj... - vigyorodott el pimaszul Yoongi. - Elfelejtettem mondani, hogy ma Jackson és a Team Wang asszisztense leszel?
-Hát el... - sziszegtem mint egy felhergelt vipera és hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy betörjem a főnököm orrát. Sookie próbált szigorúan nézni a párjára, de a visszafojtott nevetéstől megremegő szája miatt nem volt túl meggyőző.
-Ha nem szeretnél velem dolgozni akkor semmi gond - vakarta meg a tarkóját Jackson és olyan szomorúan nézett, hogy legszívesebben halálra ölelgettem volna.
-Dehogynem szeretnék! - kiáltottam fel lelkesen. - Egyszerűen csak nem szeretem ha váratlan feladatokat kapok és nem tudok felkészülni - néztem dühösen a még mindig vigyorgó Yoongira.

-Ne félj, semmivel sem lesz másabb ez a munka napod mint a többi - nyugtatott Jackson, majd finoman megragadta a csuklómat. Hehe... Bájos, hogy így érzed Wang, gondoltam magamban.
-Akkor ebéd szünetben tali - kacsintott rám Sookie, én pedig hagytam, hogy Jacks maga után húzva irányítson.
-M-E-G-Ö-L-L-E-K - tátogtam hátra fordulva Yoonginak, mire ő nevetve egy szívecskét mutatott válaszul. Még fél füllel hallottam, ahogy barátnőmmel együtt jól kiröhögtek, aztán hirtelen egy irodában találtam magam. - Sziasztok - köszöntem sután a Team Wang többi tagjának, akik mosolyogva üdvözöltek és hellyel kínáltak.
-Nos akkor... - rakott le elém egy halom papírt Jackson. - Ezeket kéne átnézned és mappába rendszerezned dátum szerint, időrendi sorrendben.

-Ennyi? - pislogtam az idolra meglepetten.
-Igen. Miért mit hittél, hogy majd atom fizikából fogunk vizsgáztatni? - nevette el magát aranyosan, mire az én ajkaimra is mosoly kúszott.
-Nem, igazából nem hittem semmit - vontam meg a vállam. - De szerintem kezdjük valami sokkal fontosabbal - dörzsöltem össze a mancsaimat. - Ki kér kávét? - kérdésem hallatán 5 kéz lendült a magasba, én pedig lejegyzeteltem egy papírra, hogy ki hogyan szeretné és elindultam a kiadóhoz tartozó konyhának csúfolt aprócska helységbe.
-Várj, hagy segítsek - loholt utánam Jackson.
-Nem bízol a pincérnői képességeimben? - néztem rá tettetett szigorúsággal, mire aranyosan nevetve megrázta a fejét.
-Dehogy nem, csak a szüleim úriembernek neveltek.

A napom végül jobban alakult, mint ahogy azt reggel gondoltam. Yoongi meglepetése végül jól sült el és sikerült túl élnem a munkaidőm Jackson társaságában, anélkül, hogy valami bődületes hülyeséget csináltam volna. Épp a holmimat pakoltam össze amikor valaki váratlanul végig simított a karomon.
-Basszus - ugrottam hátra ijedten, majd mérgesen a nevető Jacksonra néztem. - Ne már Wang, a szívbajt hoztad rám.
-Sajnálom - emelte fel mindkét kezét védekezésképpen. - Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy nincs szükséged egy fuvarra? Szívesen haza doblak. - Az ajánlat több mint vonzó volt, így rövid gondolkodás után egy aprót bólintottam.

Jackson remek sofőr volt és még jobb társaság, folyamatosan be nem állt a szája, így esély sem volt arra, hogy kínos csöndben gubbasszunk egymás mellett. Szerettem az idolból áradó pozitív energiát, egyszerűen feltöltődtem mellette. 
-Hát itt volnánk - fékezett le a kis bérlakásom előtt Jackson. - Vigyázz magadra Winter és álmodj szépeket - mosolygott rám, majd hirtelen egy puszit adott az arcomra.
-Te is Jackson, köszönöm a fuvart - motyogtam az orrom alatt és úgy hagytam el a kocsit, mint megvadult ménes a lángoló istállót. Tagadhatatlanul vonzódtam hozzá, de örültem volna ha ez előtte minél tovább titokban marad...

Egy kimerült, de egyben elégedett sóhaj hagyta el az ajkaimat amint átléptem az otthonom küszöbét. Kapkodva lerúgtam magamról a cipőt, majd erőtlenül rogytam le az egyik konyhai székre és rájöttem mennyire utálok egyedül lenni. Szinte egész nap alig gondoltam Jeonginra, de most, hogy nem volt a közelemben egy gondolat elterelő Jackson, újra eszembe jutott a cuki mosolyú, fogszabályzós, gödröcskés srác. A telefonomért nyúltam és üzentem Sookienak. Tudtam, hogy Yoongi ma haza ment, ezért nem mertem telefonálni, nehogy khm valamit megzavarjak a hívásommal. A pultra tettem a mobilom és előkerestem a kedvenc lábasom, hogy instant ráment főzzek magamnak. Nem vágytam az este már semmi másra, csak egy jó vacsira és egy forró fürdőre.

Már a kész levest lapátoltam befelé amikor Sookie felhívott. Gyorsan lenyeltem a számban lévő falatot majd felvettem a telót.
-Bocsi, hogy zavarlak babe, de csak azt szerettem volna kérdezni, hogy... - kezdtem bele a mondandómba de Sookie kuncogva félbeszakított.
-Ne is folytasd! Tudom mit szeretnél kérdezni és sajnálom, de még nincs semmi hír.
-Hmm... Sejtettem. Végül is egy keresztnévvel nem mennek messzire, nem igaz? - húztam keserű mosolyra az ajkaim. Annyira örültem volna ha még is találtak volna valamit.
-Ne aggódj szívem, a legjobb rendőr és hacker ismerőseimet béreltem fel.
-Tudom és köszönöm szépen! - hálálkodtam a barátnőmnek. - Vigyázzatok magatokra, jó éjt.
-Jó éjt Winnie - köszönt el Sookie és bontotta a vonalat.

Befejeztem a kajálást, gyorsan elmosogattam és fél 10 volt már mikor az órára néztem. Bármennyire is jó fej meg rendes volt velem Yoongi, de ez a munka megette minden szabadidőmet... Baromi nagy szerencse, hogy a hétvégéim szabadok voltak. Egy lajhár tempójával a fürdőbe vonszoltam magam és engedtem egy jó nagy kád vizet. Úgy gondoltam ennyi lazítás ki jár nekem és amíg habfürdőm elkészült gyorsan csináltam egy rosé fröccsöt. Fáradt, de elégedett mosollyal az arcomon merültem el a habokban, majd nagyot kortyoltam az italból. Ilyenkor jó Winternek lenni.

Amikor a fürdővizem kihűlt és a borom is elfogyott, úgy gondoltam ideje lenne kimászni a kádból. Majdnem 11 óra volt mire ágyba kerültem, de legalább friss voltam és illatos. A kedvenc láma mintás pizsimben kuckóztam, miközben unottan kapcsolgattam a tv-t, de miután semmi jó műsort nem találtam  inkább álomra hajtottam a fejem. Arra számítottam, hogy megint a jól ismert felvonónál kötök ki, de nem így történt... Egy kosár pálya szélén álltam ami körbe volt kerítve és a kerítés túl oldalán egy fiú unottan dobálgatott a palánkra.

-Szia - köszöntem neki félénken, mire ő lustán rám pillantott.
-Emi? - kezdett el rohanni felém, majd széles mosoly terült szét az arcán. - Annyira vártam már, hogy találkozzunk - hadarta lelkesen és a rácsok rései közt összefonta az ujjainkat amennyire csak tudta. - Hol voltál ennyi ideig?
-Én... Nem tudom... - fújtattam riadtan. - Miért szólít mindenki Eminek, mikor nem is ez a nevem? Winternek hívnak - mondtam szinte suttogva. A fiú lassan elengedte a kezem és könnyes tekintettel hátrálni kezdett.
-Szóval igaz...
-Micsoda? - kérdeztem rémülten.
-Hogy kitaszítottak...

-Ezt, hogy érted? - vontam össze a szemöldökömet. - Basszus tényleg egyre értelmetlenebbek az álmaim - dörzsöltem meg fáradtan a homlokom. Az idegen ismét átnyúlt a rácsokon és finoman megragadta a kezem.
-Minden értelmet fog nyerni egyszer, bízz bennem!
-Akkor segíts kérlek - néztem rá könyörögve, mire szomorúan megrázta a fejét.
-Bárcsak megtehetném... De már így is többet mondtam mint szabadott volna. Különben is a te feladatod segíteni rajtam, nem pedig fordítva - húzta keserű mosolyra az ajkait. A tekintetéből áradó fájdalom szinte égetett. Kellemetlenül bizsergett tőle a bőröm és a zsigereimben éreztem, hogy ez a fiú még sem annyira idegen számomra, mint ahogy én azt gondoltam...

-Elárulod a neved? Kérlek - pislogtam rá nagy szemekkel.
-Bangchan - felelte röviden, tömören.
-Te ismertél engem mielőtt...? - érdeklődtem finoman és a fiú félszavakból is tudta, hogy mit szerettem volna kérdezni.
-Igen - bólintott határozottan.
-És... Szerettük egymást? - motyogtam alig hallhatóan, mire Bangchan édesen elmosolyodott. 
-Nagyon - nézett rám csillogó tekintettel, aminek a mélyén még mindig ott lapult a kín és a keserűség. Egyik ujjammal lágyan végig simítottam a gödröcskéin és ezzel a cselekedetemmel újabb vigyort varázsoltam gyönyörű szép arcára.
-Sajnálom, hogy mindent elfelejtettem - suttogtam és hirtelen úgy éreztem mintha szíven szúrtak volna egy jégcsappal. Tudtam, hogy Chan olyan ember akinek meghatározó szerepe volt az életemben, de bárhogy gyötörtem magam, képtelen voltam emlékezni...

-Semmi baj... Winter - szólított kimérten a szerinte nem valódi nevemen.
-Veled nem megyek egy kört a felvonóval mint Jeonginnal?
-Nem, felesleges lenne. Még nem állsz rá készen.
-Mire? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, mire a szájára tette a mutató ujját. - Jó, oké... Értem. Vagyis nem, de mindegy - nevettem fel lányos zavaromban.
-Ne gyötörd magad Jeongin miatt.
-Tessék? - néztem rá tányér méretű szemekkel. - Honnan tudod, hogy...?
-Nem úgy van közöd hozzánk mint ahogy az te gondolod - tette hozzá sejtelmesen, majd a rácsok közt áthúzott tenyerembe csókolt.

Fülig vörösödve néztem telt ajkait ahogy a kezem súrolták és próbáltam értelmet keresni az egészben. Az emberek szoktak furcsaságokat, hülyeségeket álmodni, de kezdett erősödni az a megérzésem, hogy ezek nem szimpla álmok. Miért olyan valóságos érzés, ahogy szája a tenyeremmel érintkezik...?
-Itt a búcsú ideje - rántott ki a gondolataim közül Bangchan hangja. - Örökre... - tette hozzá mosolyogva. Még egyszer végig futtattam ujjaim tökéletes arcvonásain és nevetve megbökdöstem a gödröcskéit.
-Most már remélem emlékezni fogok rád - suttogtam könnyes szemmel. Miért fáj valaki elvesztése, akit amúgy nem is ismertem? Ahogy hátrébb léptünk a kerítéstől az egész terület megremegett, lángok csaptak fel és az utolsó amit láttam Bangchan szomorú tekintete volt. Fülsértő nevetés csendült fel valahol a közelemben, de akárhogy forgolódtam nem láttam a hang tulajdonosát.

-Nyolcból kettő az enyészeté lett. Miattad, bukott angyal...