Úgy ültem fel hirtelen az ágyon mintha drót kötélen rántottak volna fel. Hangosan zihálva kapkodtam a levegőt, de úgy éreztem, hogy még sem jut a tüdőmbe oxigén. Próbáltam lehiggadni és összeszedni a gondolataimat, nagyon nem volt kedvem egy pánikrohamhoz. Vajon azelőtt is küzdöttem ezzel a betegséggel vagy ezt az új életemhez kaptam bónuszként, hogy ne legyen annyira tökéletes minden? Tenyerem a homlokomra tapasztottam majd szinte azonnal fintorogva elvettem onnan, ugyanis úsztam az izzadságban. Lomhán a telefonomért nyúltam és fájdalmasan felnyögtem mikor megláttam, hogy még csak hajnali 4 van. Remek, ha ez így megy tovább kénytelen leszek felkeresni egy dilidokit az idióta álmaim miatt... Nagyon nem pálya, hogy nem tudom normálisan kipihenni magam.

Egy 80 éves néni fittségével vánszorogtam ki az ágyból és előre görnyedve kicsoszogtam a fürdőbe. Még aludhattam volna 3 órát, de tudtam, hogy esélytelen ilyen álom és ébredés után. Ahogy a kis helységbe léptem hirtelen éles pengeként hasított az agyamba a fájdalom és erőtlenül a földre rogytam. A kínzó érzés végig áramlott a testemen, átjárta minden porcikám és elérte, hogy hangosan, maga tehetetlenül sikítsak. Újra hallottam azt a nevetést amit álmomban és utolsó erőmmel a fülemre tapasztottam a kezem, de nem lett jobb... A hang nem kívülről jött, hanem belülről és egyre hangosabban visszhangzott a fejemben.

Hideg és nyirkos volt, de nem tudtam megállapítani, hogy mi az. Képtelen voltam megmozdulni, megszólalni vagy akár csak kinyitni a szemem, de aztán mintegy varázsütésre visszatért az élet a testembe. Lassan pislogni kezdtem, látásom nehezen fókuszált, de már határozottan felismertem Sookie hangját.
-Ha nem az lenne a szitu ami, akkor határozottan vicces lennél - mosolygott rám legjobb barátnőm, de szemében könnyek csillogtak. - Olyan vagy mint egy másnapos kiscica.
-Úgyis érzem magam - nyögtem bágyadtan. - Leszámítva a kiscica részt...
-Félve teszem fel a kérdést, de mi történt? - érdeklődött óvatosan Sookie miközben lassan felültetett. Ajkaim keserű mosolyra húzódtak és lemondóan megráztam a fejem.
-Pont ugyan ezt akartam kérdezni tőled...

Pár másodpercig szótlanul néztük egymást majd Sookie felállt és talpra segített engem is. Amikor feltápászkodtam akkor szembesültem vele, hogy még mindig a fürdőben vagyok. Óvatos léptekkel követtem a barátnőmet majd döbbenten pislogtam körbe a szobámban.
-Hány óra van Sookie? - kérdeztem szinte már hisztérikusan mikor kilépve a helységből észrevettem, hogy hét ágra süt odakint a nap.
-Mindjárt 10... - sóhajtott a barátnőm. - Miután már több mint fél órát késtél a munkából és a telefont sem vetted fel azonnal ide rohantam.
-Basszus - kiáltottam fel riadtan majd mint egy őrült turkálni kezdtem a ruhás szekrényemben.
-Mit csinálsz? - fogta le a kezeimet határozottan Sookie.
-Ruhát keresek, lefürdök, felöltözök és megyek dolgozni - hadartam egy szuszra.

-Na meg a lófaszt - bukott ki a nem túl nőies válasz a legjobb barátnőmtől. - Yoongi üzeni, hogy szabadság egész hétre és keressük fel a dokidat.
-De én a munkám nélkül semmit sem érek - hajtottam le csüggedten a fejemet majd reménykedve Sookiera néztem aki édesen elnevette magát.
-Azt hiszed meghat ez a cuki kölyök kutya pofi? Ugyan kérlek... - legyintett vigyorogva. - A világ legmunkamániásabb emberével élek együtt évek óta, sziklaszilárd vagyok - kacsintott rám mire mérgesen fújtattam egyet és megadóan felemeltem a kezeim.
-Rendben van... Akkor keressük fel Dr. Cuki mosolyt.
-Na ezt a lelkesedést már szeretem - kócolta össze az amúgy is csapzott sörényem Sookie és már én sem bírtam megállni nevetés nélkül.

Villám gyorsan rendbe szedtem magam és amennyire tudtam emberi külsőt varázsoltam magamnak. Lefürödtem, hajat és fogat mostam majd eltüntettem a szemem alatt húzódó sötét karikákat. Grimaszolva néztem a tükörképemre, nem voltam elégedetten a látvánnyal, de hát szarból nem lehet várat építeni. Már nem is táskásak voltak a szemeim hanem inkább hátizsákosak, vagy poggyászosak... Röviden tömören förtelmesen néztem ki.
-Huh, de szarul festesz - bukott ki Sookieból az őszinte vélemény amikor leültem vele szemben a kis reggeliző asztalhoz.
-Jaja, tudom... Egy rendes pálcika embert sem tudok rajzolni.

-Jól van a borzalmas humorod megmaradt - forgatta meg a szemeit a lány. - Kérdezhetek még valamit? - szegezte rám komolyan a tekintetét.
-Persze - vontam meg lazán a vállaimat és nagyot kortyoltam a tejes kávéból amit legjobb barátnőm készített nekem. Igazán kitett magáért, volt rántotta kávé, szendvics és narancslé is.
-Mit álmodtál? - Egyetlen kérdés csupán elég volt ahhoz, hogy az arcom fájdalmas grimaszba torzuljon és újra meg újra átéljem a borzalmakat. Bangchan... Az a velőtrázó nevetés... Miért hívott engem bukott angyalnak? - Hahó Winter? Minden oké? - lengette meg a kezét az orrom előtt Sookie mire riadtan összerezzentem. Lehúztam a kávémat és mesélni kezdtem...

Legjobb barátnőm figyelmesen hallgatott végig, néha értetlenül pislogott, máskor a homlokát ráncolva gondolkodott a hallottakon. Mire az álmom végére értem elfogyott a reggeli is így Sookie felállt az asztaltól és csendben összepakolt. Segíteni szerettem volna neki, de egy kézmozdulattal leintett és mindent megcsinált egyedül. Mikor végzett a rendrakással hálásan magamhoz öleltem amit legnagyobb meglepődöttségemre viszonzott.
-Minden rendben lesz! Elmegyünk cuki dokihoz és rendet tesz a kis fejedben - simított végig a homlokomon a hatás kedvéért amit mosolyogva tűrtem.
-Oké anya - szemtelenkedtem vele majd magamra kaptam egy szandált és útra kész voltam.

Sookie autójával mentünk és a kocsiban ülve felhívtam Dr. Songot, hogy tud-e fogadni. Baromi nagy mázlim volt, hogy igent mondott és szorított nekem helyet a nem kicsi várólistáján... Elmerengve bámultam ki az ablakon miközben lábammal megállás nélkül doboltam.
-Ha akarnád sem tudnád titkolni, hogy ideges vagy - sóhajtott Sookie gondterhelten majd hirtelen lefékezett a klinika előtt.
-Nem akarom - közöltem kurtán majd mikor a lány a biztonsági öv csatjához nyúlt finoman elkaptam a kezét. - Tudom már Jeonginnal is sokat kértem, de lenne még itt valami. A fiú az álmomban... Bangchan. - Akaratlanul elmosolyodtam ahogy eszembe jutott a cuki kócos feje, édes mosolya és gödröcskéi. - Channie... - suttogtam magam elé.

-Channie? - ismételte meg Sookie amit mondtam. - Oké leadom a drótot... Egyre jobban kezd engem is érdekelni, hogy kik ezek a fiúk.
-Bangchantól megkérdeztem azt mondta, hogy nagyon szerettük egymást mielőtt elvesztettem volna az emlékeimet - suttogtam magam elé megtörten. Sookie egy óriásit sóhajtott majd gyengéden magához húzott.
-A végére járunk, ígérem! De most menjünk, ne várassuk meg Dr. Cuki mosolyt - kacsintott rám a barátnőm majd kiszálltunk az autóból. Már a lift felé lépkedtünk mikor a telefonom többször egymás után csipogott én pedig ingerülten némítottam le a készüléket, anélkül, hogy megnéztem volna ki keresett.

-De népszerű vagy Winnie - bökött oldalba vigyorogva Sookie, de tőlem csak egy fáradt mosolyra futotta.
-Lehet, de most minden más várhat...
-Azért nézd csak meg, lehet fontos - erősködött barátnőm mire megadóan sóhajtottam egyet és elővettem a mobilt. 6 üzenet és mind Jacksontól... Fülig vörösödve vágtam zsebre a telefonom, olyan gyorsasággal mintha tűzbe nyúltam volna. - Na? Ki volt az? - érdeklődött Sookie.
-Senki - sikítottam egy oktávval magasabb hangon amiből legjobb barátnőm természetesen levágta, hogy milyen "senki" keresett...
-Oké. Akkor mától szegény Wanget senkinek fogjuk hívni - nevetett fel ördögien én pedig olyan picire húztam össze magam, amennyire csak tudtam.

Dr. Song ajtaja előtt állva egy pillanatra elbizonytalanodtam. Mennyire jó ötlet lelkileg ennyire levetkőznöm valaki előtt? Megráztam a fejem a gondolatra, nevetséges... Hiszen ő az orvosom. Azért van, hogy segítsen nekem pedig minden őszintén el kell mondanom neki. Amíg én egy helyben toporogtam Sookie átvette az irányítást és határozottan bekopogott az ajtón ami szinte azonnal ki is nyílt és stabil szemezésbe kezdhettem a dokim mellkasával.
-Szia Winter - köszöntött barátságosan a jól ismert mély hang. - Gyere beljebb - szólított meg újra majd odébb állt az ajtóból, én pedig könnyedén befurakodtam mellette.
-Szia Mingi - motyogtam szemlesütve. Annyira fura volt még mindig, hogy tegeztem az orvosom... Hiába volt kb egy idős velem, csak a dokim.

-Sajnos a telefonban nem igazán értettem, hogy mi a baj... Eltudnád nekem mondani újra? Kérlek - tette hozzá szelíden az utolsó szócskát. Mély levegőt vettem majd fájdalmas arckifejezéssel Dr. Songra néztem.
-Borzalmas rémálmok - sóhajtottam fásultan majd felszisszenve a fejemhez kaptam amint újra peregni kezdtem szemem előtt a képek. Bárhogy is próbáltam egyszerűen képtelen voltam kinyitni a szemem... A hallásom tompa lett és úgy érzékeltem Mingi hangját mintha víz alatt beszélgetnénk majd zuhanni kezdtem, de nem fájt mert valami puhára érkeztem. Az utolsó dolog amit láttam Jeongin és Bangchan arca volt...

Egy ismeretlen helyen tértem magamhoz, de a körülöttem lévő emberek ismerősek voltak. Mingi és Sookie aggódva álltak a lábamnál és halkan beszélgettek. Tudom nem szép dolog hallgatózni, de érdekelt mit sutyorognak, így úgy tettem mintha még nem lennék magamnál.
-Mióta tart ez? - faggatta Mingi a legjobb barátnőmet.
-Biztos régebb óta mint ahogy beavatott volna engem is... Őszintén fogalmam sincs a valós dátumról, de a ma reggeli után mondtam neki, hogy a héten szabira kéne mennie - felelte suttogva Sookie. Dr. Song fásultan sóhajtott egyet majd ha lehetséges még halkabban folytatta.
-Ha ez így folytatódik kénytelen leszek beutalni... Most az egyszer hazaengedem, de ha bármi gyanusat észlelsz kérlek azonnal hívj.

Óvatosan mocorogni kezdtem, hogy Sookie és Mingi észrevegyék már ébren vagyok majd lassan felültem az ágyon.
-Ahj Winnie a frászt hoztad rám - szorított magához Sookie. Bágyadtan visszaöleltem majd tekintetem Mingiébe fúrtam.
-Mi lesz most a sorsom? - kérdeztem csendesen.
-Sookie unszolására hazaengedlek, de ez nem játék Winter... Kérlek pár napot most CSAK pihenéssel tölts otthon! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon az orvosom majd a kezembe nyomott egy kis dobozt. - Ezt pedig vedd be minden lefekvés előtt. Ne félj tőle csak egy kis gyógynövényes stresszoldó - mosolygott rám biztatóan.
-Köszönöm - mondtam majd lassan az én ajkaim is felfelé görbültek.

Miután Mingi ellátott pár jó tanáccsal és paranccsal, kettesben maradtunk Sookieval aki a száját rágta idegességében. Tudtam, hogy ez csak egyet jelenthet... Valamit titkolt előlem.
-Na bökd ki gyorsan - fújtam ki a tüdőmbe rekedt levegőt majd határozottan a lányra néztem.
-Előbb menjünk haza kérlek... - túrt ingerülten a hajába Sookie. - Ezt kurvára nem itt kell megbeszélnünk. - Megadóan bólintottam egyet majd óvatosan talpra szökkentem és legjobb barátnőmbe karolva elhagytam a klinikát.
-Amúgy hova haza gondoltad? Hozzám vagy hozzád? - kérdeztem elmerengve.
-Mi ez? Valami rossz randira hívás? - poénkodott Sookie mire nevetve meglöktem a vállát.
-Veheted annak is csak legyen bor!
-Megbeszéltük - karolta át a vállam könnyedén a barátnőm és ráérősen átsétáltunk a kórházzal szembeni kisboltba.

-Yoongi haza megy ma? - kérdeztem mikor már a kocsiban ülve bíbelődtem a biztonsági övvel.
-Tudod, hogy ez nála olyan stabil mint a won árfolyama - mosolygott keserűen Sookie.
-Nem akarom elrontani az estéteket ha esetleg haza talál - mondtam az orrom alatt motyogva majd lopva a lányra néztem. - Valami nagy szar történt, ugye?
-Nem akarom kerülgetni a témát, de jobb ha otthon beszélünk egy pohár bor mellett - zárta rövidre a kérdést Sookie majd gázt adott és óvatosan kigurultunk a kórház parkolójából. Egész úton majd szétvetett az ideg. Mi a szar történt?

Sookie végül az én lakásom előtt fékezett le, amit egy elégedett sóhajjal nyugtáztam. Bár az ő otthonuk az enyém is volt hónapokig, most mégis jobb volt a saját kis kuckómba hazatérni. Kikászálódtunk a kocsiból, fellifteztünk az emeletre majd az ajtón belépve Sookie szabályosan a konyhába rontott. Amíg legjobb barátnőm poharakat és bornyitót keresett én ráérősen ledobtam a szandálom majd szélesre tártam az erkély ajtót. A nap már nem tűzött az erkélyemre, de még így is bőven 30 fok fölött volt a hőmérséklet, de legalább nem sültünk rák vörösre ha kiültünk. Kényelmesen helyet foglaltam az egyik székben majd elvarázsolva néztem a tájat. Valamiért úgy érzem, hogy sosem tudnám megunni Szöult...

-Oké... - huppant le mellém Sookie majd a kezembe nyomott egy teli poharat és nagyot kortyolt a sajátjából. - Teljesen őszinte voltál velem a fiúkkal kapcsolatban? - nézett rám olyan tekintettel, hogy ha nem ő ült volna velem szemben biztos bokáig fostam volna magam.
-Pe-per- persze - feleltem kissé dadogva. - Miféle kérdés ez Sookie? - ráncoltam össze dühösen a szemöldököm majd egybe lehúztam a poharam tartalmát. Legjobb barátnőm újabb kört töltött miután ő is ledöntötte a saját adagját és olyan tüdőrepesztő sóhaj tört ki belőle, hogy még az én testem is belesajdult.

-Amíg te elvoltál ájulva hívtak az ismerőseim... - Sookie újabb mély levegőt vett, megint kiitta a pohara tartalmát és ismét az enyémbe fúrta a tekintetét. - Jeongin és Bangchan halottak, de ha ez még nem lenne elég elég rejtélyes körülmények között tűntek el - nézett rám olyan acélos pillantással Sookie, hogy azzal vallatni lehetne. - És... Hogy őszinte legyek ez kicsit gyanús lett a rendőr barátaimnak - folytatta a lány. - Természetesen kiálltam melletted, bevédtelek, de ha mással nem is de velem legyél kérlek őszinte Winnie... Van bármi más amiről tudnom kéne?

Tátott szájjal meredtem Sookiera, a tudatom képtelen volt befogadni a hallottakat.
-Én mindent elmondtam neked tényleg - sikítottam egy oktávval magasabb hangon és éreztem ahogy a pánik bénító érzése lassan szétáradt a testemben. Sookie rögtön a lábam elé guggolt és csitítani kezdett mint egy gyereket.
-Hiszek neked Winter! Hallod? Nyugodj meg kérlek - simított végig újra és újra a hátamon. Minden erőmmel azon voltam, hogy rendezzem a légzésem, de úgy éreztem jelen helyzetben képtelen vagyok rá... Bangchan és Jeongin halottak... Te jó ég milyen szarba keveredtem?
-Menjünk be inkább kérlek - suttogtam elfúló hangon. Az addig kellemesnek ható nyári meleg is fullasztó lett hirtelen...

Féltem az éjszakától, de amennyire rettegtem tőle, annyira vártam is. Kimerült voltam az összes lehetséges módon és vakon bíztam benne, hogy Dr. Songtól kapott pirulák majd segíteni fognak. Miután jól beboroztunk Sookieval rendeltünk egy adag kaját, filmet néztünk és megvacsoráztunk az ágyban. Örültem, hogy mellettem maradt éjszakára és bár tudom, hogy sosem ismerné be, hogy így van, de neki is jobb velem mint otthon egyedül. Mikor vége lett a filmnek Sookie szó nélkül felpattant és megágyazott magának a kanapén.
-Biztos nem alszol bent? Elférünk - kérdeztem miközben lazán az ajtófélfának támaszkodtam.
-Nem, nem! Pihenj csak nyugodtan, de ha baj van itt leszek.
-Köszönöm - mosolyodtam el hálásan. - Aludj jól Sookie! - köszöntem el majd lekapcsoltam a folyosón a villanyt.

Az ágyamon ülve elmerengve forgattam a kezemben a gyógyszert amit Mingitől kaptam. Végül is nincs mit veszítenem, nem igaz? Ennél borzalmasabbak már nem is lehetnének az álmaim és az éjszakáim... Igazából csak nyerhetek ha valami csoda folytán segíteni fognak a kis kapszulák. Kivettem két szemet majd egy korty víz segítségével lenyeltem a bogyókat és elterültem az ágyon. Egy ideig még hallgattam a nyitott ablakon át beszűrődő város zajokat és éreztem ahogy a pilláim egyre jobban elnehezültek. Gyere rám megváltást hozó álom világ...

Sikítani tudtam volna amikor megint annál a rohadt liftnél találtam magam.
-Ez csak egy kibaszott álom - motyogtam magam elé miközben mindkét kezem a halántékomra tapasztottam. - Ébredj már fel Winter baszdmeg - szitkozódtam, de a testem csak nem akart szót fogadni így megadóan sóhajtottam egyet és kinyitottam a szemeimet. A felvonóban egy rendkívül vonzó fiú állt. Melegséget árasztó szemei, dús ajkai és édes mókuspofija láttán belém hasított a felismerés, mint egy villám csapás. - Jisung? - suttogtam félénken mire a fiú arcán széles mosoly terült el.
-Talán még sincs minden veszve, ugye Emi? - nézett rám boldogan.

Figyelmen kívül hagytam, hogy ő is azon a néven szólított és bátortalan lépésekkel megindultam Jisung felé. Óvatosan beszálltam mellé a liftbe mire ő semmit sem szólva megnyomta a jól ismert piros gombot.
-Hova megyünk? - pillantottam a nálam fél fejjel magasabb fiúra.
-Erre a kérdésre szerintem te is tudod a válasz - felelte lágy hangon mire ingerülten megforgattam a szemeimet.
-Ha te is azt mondod, hogy a pokolba akkor kiugrok ebből a szarból - mérgelődtem mint egy bolhás kutya amin a fiú roppant jól szórakozott.
-Bízom benne, hogy Jeongin és Bangchan "elmondták" neked az elmondhatatlant, így mindent felteszek egy lapra - közölte sejtelmesen.

A lift nagy robajjal megindult és pont mint az első alkalommal most is sikerült halálra rémülnöm. Kétségbeesetten szorítottam meg Jisung kezét és nem értettem miért olyan jó érzés ez nekem. Hiszen nem is ismerem őt...
-Nézd... - szólaltam meg csendesen. - Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de nem szeretném ha hiú ábrándokat kergetnél. - Jisung a homlokát az enyémnek döntötte és egy pillanatra behunyta a szemeit és lágyan elmosolyodott.
-Ha nem úgy lenne, mint ahogy gondolom akkor mivel magyarázod azt, hogy tudtad a nevem?
-Nem tudom - válaszoltam még mindig suttogva majd mikor újra szóra nyitottam volna a szám a felvonó nagyokat rázkódva megállt.

Jisung egy hatalmasat nyelve meredt a sötétségbe majd kétségbeesetten rám nézett. Térdre vetette magát előttem és a lábaim átölelve könyörgött megállás nélkül.
-Kérlek Emi! Kérlek emlékezz...
-Sajnálom, de nem megy - ráztam meg a fejem és éreztem ahogy a könnyeim megállíthatatlanul ömleni kezdtek. - Nem tudom, hogy mire kéne emlékeznem... - zokogtam magatehetetlenül. Jisung velőtrázóan sikítani kezdett és olyan erősen kapaszkodott belém, hogy elvesztve az egyensúlyom lerogytam mellé a földre. Karjaim védelmezően a fiú köré fontam, de egy kis hang a fejemben azt súgta, hogy semmi értelme... Hirtelen arra eszméltem fel, hogy a levegőt szorongatom mert Jisung nyomtalanul eltűnt. - JISUNG - ordítottam teli tüdőből, de tudtam, hogy minden hiába, mikor ismét meghallottam azt a borzalmas nevetést.

-Ismét elhibáztad... Mindenki miattad szenved bukott angyal.

Remélem idáig mindenkinek elnyerte a tetszését a könyv, igyekszem minden héten legalább egy új részt hozni! 💕

Nem mindegyik rész lesz ennyire hosszú, de mivel ez "csak" 10 fejezetes fici lesz, nem tudom 1000-1500 szó/fejezetben összesűríteni a cselekményeket.

Szívesen olvasnám kommentben a sztorival kapcsolatos teóriáitokat! 🥰

Szeretettel: Raven. 💜