Reggel egyedül ébredtem. Kimentem a szobából és megéreztem a palacsinta illatát.

- Nem túl nyálas, ha én készítek reggelit neked? - röhögött.
- Inkább csak kellő képpen aranyos - átöleltem, miközben az utolsó simítasokat végezte.
- Kész is van - adott puszit a fejemre.
- Nem lesz kevés az kettőnknek?
- Cica, mondta bárki is hogy ehetsz belőle?
- Nekem nem kell engedély, én kiszolgálom magam - kacsintottam, és elvettem egy palacsintát a tányérról.

Válaszképp csak rácsapott a fenekemre, én pedig bementem a szobába felöltözni. Mikor kész lettem ismét kimentem a konyhába. Már sehol nem volt palacsinta.

- Te tényleg felfaltad az összeset? - Tudod, hogy ébredés után mindig sokat eszek.
- Na de hogy ilyen éhes disznó legyél... - nevettem.
- Komolyan te szólsz be? Ekkora seggel inkább hallgatnék.
- Te most ledagattoztál?
- Kicsim, egy tehén elbújhat mögötted.
- Na, ezért nem jár vacsi!
- Nem nekem van szükségem fogyokúrára...

Ezek után nem mondtam semmit, csak bementem a szobába. Az előző "veszekedés" egyáltalán nem volt komoly. Egy szót sem gondolt komolyan egyikünk sem. De úgy gondoltam megszivatom egy kicsit.

Leültem az ágyra, felhúztam a térdeim és belefúrtam az arcom. Kis idő után Ben bejött a szobába.

- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi - mondtam flegmán.
- Ugyan, látom hogy van valami. Elmondod?
- Én ezt nem bírom tovább. Nem ez volt az első eset, hogy a súlyommal piszkálódsz. De ez nekem nagyon fáj, oké? Egész kiskoromban küzdöttem a túlsúllyal, és rengeteg beszólást kaptam miatta. Ez nagyon fájó pont nekem, és te felszakítottad ezeket a sebeket - mondtam neki.

A végére már egy-két könnycsepp is megjelent a szememben, természetesen a visszafolytott nevetés miatt, de ő ezt nem tudja. Szerintem mesteri alakítás volt. Az arca mindent elárult. Teljesen lefagyott. Bevette az egészet.

- Basszus, kicsim. Sajnálom, én nem tudtam, ne haragudj.
- Nem, ez nem csak miattad van. Mindenki más miatt, te csak felszínre hoztad ezt.
- De tényleg ne haragudj, én nem akartam semmi rosszat. Csak hülyéskedtem - itt már nem bírtam tovább.
- Én is - kacsintottam.
- Mivan?
- Csak hülyéskedtem - röhögtem el magam.
- Basszus, a frászt hoztad rám - egy párnával kezdett püfölni.
- Bocsi, de nem hagyhattam ki.
- Én meg ezt nem hagyhatom ki - mondta és megcsókolt.