Jade

- Kész vagy? Mehetünk? - dugta be Paul a fejét az ajtómon, majd elfelhősödött tekintettel beljebb lépett. - Gyönyörű vagy - állt meg előttem.

- Köszönöm - nyögtem ki a torkomat fojtogató gombócot lenyelve és lehunytam a szemeimet, hogy a vadul dobogó szívemet lecsillapítsam.

- Jade minden oké? - köszörülte meg a torkát amitől felkaptam a fejemet.

- Persze, csak ideges vagyok - ropogtattam meg az ujjaimat.

- Nyugi - nevetett fel halkan - nem a vérfarkasok elé veted magad csak férjhez mész - simított végig a vállaimon amiket szabadon hagyott a ruhám.

- Tudom - sóhajtottam fel miközben újra lehunytam a szemeimet. - Félek - pattantak is ki azonnal és elgyötörve néztem velük a férfi arcára. - Mi van, ha nem én vagyok neki az igazi? Ha elkapkodja az egészet vagy ha csak azért vesz el, mert kötelességének érzi? - tódultak ki a napok óta érlelt kétségek a számon.

- Te is tudod, hogy ez hülyeség. Mindennél jobban szeret téged és a lányokat. Ti egy család vagytok.

A fejemben kavargó rémképek szép lassan lecsendesedtek és újra tudtam tisztán gondolkodni. Paul is észre vette a változást, mert rám mosolygott. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az aki majd megnyugtató beszédet mond nekem, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. A kezdeti ellenségeskedés után itt áll mellettem és arra készül, hogy oltár elé vezessen.

- Most már indulhatunk? - vigyorgott rám, megint kirántva a gondolataim közül.

- Igen - fogadtam el a felém nyújtott karját és erősen belekapaszkodtam. - Légyszi ne hagyd, hogy pofára essek - morogtam az orrom alá.

- Bízz bennem - nevetett fel halkan.

Szótlanul lépkedünk le a lépcsőkön, majd a nyitott teraszajtón keresztül kijutottunk a kertbe, ahol már vártak a barátok és néhány családtag a McIntry famíliából, de én csak egy embert néztem. Tekintetünk összefonódott és a belőle kiolvasható mérhetetlen szerelemtől megnyugodtam. Tudtam, hogy helyesen döntöttem.

Joe, magabiztosan, csillogó szemekkel állt egy emelvényen. A megbeszéltek szerint az egyik fellépő ruhájában volt, ami egy bőrnadrágból és egy kigombolt fehér ingből állt, míg rajtam a kedvenc tüllős aljú, fűzős ruhám volt.

Sikerült egész kecsesen fellépnem mellé és elmosolyodtam mikor Paul áthelyezte a kezemet Joe-éba.

- Vigyázz rá! - morogta a menedzserünk, akit szinte a második apámnak tartottam.

- Úgy lesz - válaszolt a srác, de a tekintetét egy percre sem vette le rólam. - Gyönyörű vagy - suttogta majd odafordultunk az anyakönyvvezető felé, aki hatalmas vigyorral az arcán köszöntött minket.

Szinte semmire nem emlékszem a beszédből csak arra, hogy a mellettem álló Joe magabiztos, hangos igennel adta tudtára mindenkinek, hogy akar engem és én ugyanilyen határozottan tettem ugyanezt. Mikor végre megcsókolt a pillangóim násztáncot jártak örömükben.

- Hé, elég lesz - tolta el tőlem az öccsét Dam. - Most már meg akarom ölelni a sógornőmet - vigyorgott rám és a karjai közé vont. Nem sokáig tarthatott így, mert mások is szerettek volna ugyanígy tenni. Mindenki gratulált és kézről kézre adott.

- Nézd csak Joanne, milyen szép az anyukád - állt meg aztán előttem Niall, aki szinte le sem tette a lányokat a kezéből mióta megérkeztek. - Gratulálok - vigyorgott rám a jól ismert kedves mosolyával.

- Köszönöm - pusziltam meg az arcát és közben átvettem a felém kéredzkedő kislányt. - Hanna merre van? - néztem körbe idegesen.

- Hazza bevitte tisztába tenni - vonta meg a vállát az ír srác.

Szemöldököm felszaladt a homlokomra és a kíváncsiságomtól hajtva elindultam befelé, miután vissza adtam a kicsit a keresztapjának. A gyerekszoba ajtaja nyitva volt így premier plánban láthattam és hallhattam a göndör srác minden gondolatát amit megosztott a pelenkázón fekvő kislánnyal.

- Édesem, te aztán szép kis csomagot csináltál nekem - somolygott a kíváncsian figyelő babára. - Ne vigyorogj te szépséges nőszemély - fedte meg bohóckodva miközben tiszta pelenkát tett a kicsi feneke alá. - Hát szabad ilyet csinálni? Mit fognak szólni a pasik? Bár tudod mit, meg se szólaljanak - komorult el az arca - mert ha csak egy is a közeledbe megy, velem gyűlik meg a baja, na meg apáddal és a keresztapáddal - magyarázta majd elhallgatott és én lélegzet visszafojtva vártam, hogy folytassa, amit néhány pillanat múlva meg is tett. - Tudod, hogy majdnem én lettem az apukád? - nézett a kislányra, aki egy hatalmas mosollyal köszöntötte a bejelentését. - Na igen, ha nem vagyok olyan idióta, most én lennék apukád helyébe - sóhajtott fel és újra a kicsire nézett. - De tudod mit? Így sem jártál rosszul. Apád imád titeket, talán jobban is, mint én. Anyud pedig szintén szereti őt. Jó lesz így nektek - suttogta ás halvány mosolyra húzta a száját. - De azt soha ne felejtsd el, ha valami gond van, Harry bácsira mindig számíthattok - simított végig Hanna arcán, aki ezt kitörő lelkesedéssel és egy meglepő próbálkozással fogadta.

- Ha.i - csücsörítette össze a száját, mire a göndör elképedve nézett rá.

- Igen szívem, Harry - emelte fel a karjára nevetve.

- Ha.i - vette két kicsi kezét közé az énekes arcát a lányom és vigyorogva figyelte a reakcióját.

- Ó, édes Istenem - nyögött fel a srác és magához szorította a babát. - Szeretlek - sírta el magát és ezt már én sem tudtam halkan végig nézni, úgyhogy egy reszketeg sóhajjal felfedtem magam és beléptem a szobába.

- Ő is szeret téged - néztem a könnyező fiúra - és én is - engedtem meg egy halvány mosolyt.

- Ö.. - jött zavarba - Szia Jade. Mióta vagy itt?

- Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, Hannának és Joannenak nem lesz egyszerű kamaszkora mellettetek - vigyorodtam el, amit viszonzott.

- Nézd, amit mondtam... - túrt fél kézzel a hajába miközben Hanna a mellkasának dőlt és az ujját szopva nézett rám.

- Hazza - emeltem fel a kezemet, hogy elnémítsam. - Választottam, de attól neked még mindig különleges helyed lesz a szívemben - néztem vele farkasszemet. - Te voltál az első szerelmem és ez olyan kötelék, amit nehéz elfelejteni - mosolyodtam el.

- Elég mély benyomást tettem rád, igaz? - vigyorodott el végre.

- Ó te, beképzelt, perverz majom - boxoltam bele a vállába amit csak nevetve tűrt majd magához húzott és arcát a a hajamba temette.

- Az vagyok, te meg gyönyörű, mint mindig - csókolta meg a fejem búbját. - Jók lesztek együtt - morogta. - Ennek így kellett lennie - engedett el és újra láthattam a csodálatos zöld szemeit, amik most kedvesen csillogtak rám. - Nála jobbat el sem tudnék képzelni neked.

- Köszönöm - nyeltem le a gombócot ami fojtogatta a torkomat.

- Na gyere, mert szerintem már el sem tudják képzelni, hogy hol maradunk ilyen sokáig - húzott ki maga után a szobából és vezetett a többiek közé, ahol Joe kérdő pillantása azonnal ránk vetült. - Remélem tudod, hogy mekkora mázlista vagy? Gratulálok - nyújtotta neki a kezét Harry miközben Dam elvette tőle a már félálomban lévő Hannát, hogy betegye a babakocsiba a már alvó testvére mellé.

- Igen, tudom - bólintott a raszta srác elfogadva a békejobbot és közben magához húzott egy szerelmes csókra, amit én készségesen viszonoztam. Ahogy befészkeltem magam a karjai közé, egy furcsa, meleg, jóleső érzés, teljesen elárasztotta a testemet és a lelkemet. Úgy éreztem hazaértem.

Két évvel később.

Idegesen nézegettem az órámra.

- Hol a fenében vannak? - dünnyögtem.

- Nyugi Cica - csókolta meg a vállamat hirtelen Joe. - Ilyenkor a legnagyobb a forgalom. Biztos dugóba kerültek.

- Tudom, csak már annyira hiányoznak - nyafogtam látványosan.

- Ó, ha ennyire nem bírsz magaddal, van egy ötletem, hogyan tereljem el a figyelmedet a várakozásról - húzta végig a nyelvét a nyakam vonalán, amitől felnyögtem és arrébb biccentettem a fejemet, hogy jobban hozzám férjen. Testem azonnal reagált a kényeztetésére, de mielőtt belemelegedhettünk volna egymásba, hangos dudaszó törte meg az intim pillanatot. Szemeim kipattantak, a ruhám megigazítása után az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Mosolyogva néztem a három hatalmas Rovert ahogy felparkoltak a házunk elé. Az egyikből a Hellboys család tagjai szálltak ki, míg a másik kettő a One Directiont és barátnőiket rejtette, na meg persze a lányainkat. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat mikor megláttam a két sötét barna fürtös kislányt ahogy Zayn és Louis karjaiban aludtak.

- Elfáradtak - vigyorgott rám a pakisztáni fiú és két gyors puszi után eltűnt a bejárati ajtó mögött.

- Ahogy mi is - köszönt hasonlóképp a répaimádó is és követte a barátját a lakás mélyére.

Sorban jöttek a többiek is. Dam Liliennel, Adam és Pepe egyedül, Liam, Sophiával, Niall a legújabb barátnőjével Jenniferrel, aztán Perrie aki kedvesen megölelt majd ment, hogy megkeresse az elkóborolt vőlegényét és végül Harry, aki egy világos barna hajú és zöld szemű lány kezét szorongatta.

- Ő itt Fanny - vigyorgott a lányra, mint a tejbetök. A göndör hajú srác arcáról sütött a szerelem.

- Szia Jade vagyok - mutatkoztam be. - Örülök, hogy megismerhetlek. Hazza már rengeteget mesélt rólad - löktem vállba a zöld szeműt, aki csak zavartan megvonta a vállát.

- Én is rengeteget hallottam rólad - mosolyodott el a lány és ebből a mozdulatból azonnal tudtam, hogy jóban leszünk. Bekísértem őket az új otthonunkba, amit nemsokkal az esküvőnk után vettünk, hogy kényelmesen elférjünk a lányokkal együtt.

Végre mindenki leült az asztalhoz és én elégedetten körbe néztem. Ők voltak az én családom. A családom, akik mellett annyi mindent átéltem, jót és rosszat egyaránt és most, hogy így együtt láttam őket, még jobban eluralkodott rajtam az érzés, hogy tartozom valahová.

A kezdeti hangzavart felváltotta az érdeklődő csend, amikor mindenki elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt hetekben, hónapokban.

- Még meg sem köszöntem, hogy elvittétek a lányokat a hétvégére - néztem Niallra, aki csak látványosan felvonta a szemöldökét.

- Nincs mit, de valld be, sokkal jobb volt úgy dugni, hogy kiereszthetted a hangodat - kacsintott rám és hangosan felröhögött mikor meglátta az elképedt arcomat.

- Niall Horan, te mikor lettél ilyen perverz dög? - nyögtem ki mikor végre szóhoz jutottam.

- Mióta barátnőm van - csókolta meg kicsit sem óvatosan Jennifert, akivel lassan már egy éve együtt voltak és aki nagyon jó hatással volt az ír srácra.

- Szobára! - kurjantotta el magát Louis, aki mostanában a szinglik aranyéletét élte.

- Fiúk - szólalt meg Liam halkan, mégis mindenki oda kapta a fejét.

- Igen? - néztünk kíváncsian a barna srácra, aki egész megférfiasodott az elmúlt hónapok alatt.

- Én...mi... - nyökögött, majd vett egy mély levegőt és kezébe vette Sophia kezét, aki bátorítólag rá mosolygott. - Szóval, az van, hogy megkértem Sophiet és ő igent mondott - hadarta el.

Ahogy felfogtuk a mondata értelmét, felpattantunk és azonnal gratuláltunk a jegyeseknek. Miután kiörömködtünk magunkat, magamhoz ragadtam a szót.

- Azt hiszem ennél jobb időpontot nem is választhattam volna, hogy én is közöljek valamit - köszörültem meg a torkom, mire azonnal rám kapta mindenki a fejét, még a férjem is, aki szintén nem tudott semmiről.

- Baj van? - nézett rám rémülten.

- Baj? - simítottam végig az arcán, ahonnan az elmúlt évek sem tudták letörölni a szerelmet amit irántam érzett. - Nincs baj - haraptam be a szám szélét - ha csak az nem az, hogy megint gyarapszik a családunk - tettem a hasamra a kezemet, hogy felfogja miről beszélek.

Nem tudom, a többiek hogy reagáltak, de Joe szemei elkerekedtek mikor megértette a mozdulatomat.

- Terhes vagy?- kérdezte suttogva.

- Igen - bólintottam. - Méghozzá megint ikrekkel - sütöttem le a szemeimet zavartan.

- Azta ... - nyögtek fel a többiek míg végül Damien volt az aki egy jókedvű beszólással megtörte a kínos csendet.

- Az igen öcskös! Ehhez már tudomány kell! Remélem fiúk lesznek és akkor egálban lesz a nemek aránya a családban - veregette vállba a testvérét röhögve, aki még mindig lefagyva nézett rám.

A szívem bolondul kalapálni kezdett az ijedtségtől. Most mi lesz? De úgy látszik, nem volt okom a félelemre, mert néhány pillanat múlva már a karjai közt voltam, ajkaival a számon.

- Istenem JB. annyira szeretlek - suttogta miközben figyelmen kívül hagyta a minket figyelő barátainkat.

- Én is téged - sóhajtottam fel megkönnyebbülve. - Féltem - vallottam be halkan.

- Mitől kicsim?

- Hogy ez már túl sok lesz neked. Hogy nem akarod őket.

- De buta vagy - emelte fel az államat, hogy a szemembe nézhessen. - A lányokkal sok mindenről lemaradtam és most pótolhatom - húzta édes mosolyra a száját. - Készülj fel, mert nem lesz még egy kismama akit annyira elkényeztetnek majd, mint én téged. Mindennél jobban szeretlek - csókolt meg újra.

- Az életemnél is jobban - sóhajtottam fel boldogan.

                                                                    VÉGE