Zayn

- Mit szólnátok, egy bulihoz a Funky Buddhában? - kérdezte jókedvűen Louis.

- Jó ötlet, de mit ünnepelünk? - kérdeztem mosolyogva, miközben Perrievel chateltem.

- Mit-mit? Az új lemezt - vágott hátba úgy, hogy majdnem elejtettem a telefonomat.

- Nem kéne ezt Paullal is megbeszélnünk? - aggodalmaskodott Liam.

- De. Bár nem hinném, hogy bármi ellenvetése lenne. Mostanában jó kisfiúk voltunk - pattant fel a foteljéből Lou.

- Most hova mész? - néztünk rá értetlenül.

- Paulhoz? - nevetett fel és elindult az ajtóhoz.

- Várj, mi is jövünk! - kiáltott fel Niall és Louis hátára pattant.

- Baszd meg Horan, leszakad a vesém! - lökte le magáról a kék szemű és fájdalmasan felnyögött.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? - szipogott fel színpadiasan a szőke srác.

- Nem drágám, csak nagy felületen szép - nyomott puszit, vigasztalásul az arcára.

- Bolondok - nevetett fel Liam is a két fiú évődését hallva, miközben megérkeztünk a menedzserünk szobájához.

- Akkor fiúk - kacsintott ránk Louis. - Egy, két, há-rom! Pauuul! - robbantunk be mit sem sejtve az irodába. A menedzser az asztalánál ült, de minket az ablaknál álló páros sokkolt le.

- Jade? Harry? - hallottam meg Louis döbbent hangját.

Tekintetem, ahogy szerintem a többieké is, a göndör barátunk kezein állapodott meg. Nem, semmi kétségem nem volt afelől, hogy Jade nem csak egyszerűen meghízott, hanem terhes. Mikor végre sikerült elszakadnom a domborodó pocakjától, jobban szemügyre vettem az arcát. Megdöbbentett a változás. A haja szőke lett és rövidebb, arcát pedig már nem ékesítették az őt oly különlegessé tévő piercingek, de így is gyönyörű volt.

- Ezt most nem értem - nyögött fel Liam. Jade ajkáról egy hatalmas sóhaj szakadt fel, majd megfordult Harry karjaiban és hozzá simult.

- Miért nem mondtátok el? - találta meg a hangját Louis.

- Mit? - kérdezte tettetett nyugalommal Harry.

- Hát ezt! - csattant fel a kék szemű és a párosukra mutatott.

- Mert nem volt mit elmondanunk - szólalt meg végre a lány is.

- Aha, mert szerinted azt nem kell az orrunkra kötni, hogy az egyik barátunk apa lesz? - nézett Lou felháborodva Jadere.

- Nem , mert nem ő az apa - mondta JB. és egy pillanatra rajtam felejtette a tekintetét, majd idegesen elfordult.

- Mi?...Hogy? - hápogott Lou. -Mármint...Akkor ki?

- Louis, nem hiszem, hogy ehhez neked bármi közöd is lenne - szólt közbe most már Paul is, de Louis letorkolta.

- Te csak ne beszélj! Nagyon jól tudtad, hogy mennyire kiakadtunk, mikor JB. eltűnt! Legalább annyit mondhattál volna, hogy jól van.

- Én is csak pár napja szembesültem vele, hogy ő írta a dalotokat - mentegetőzött a menedzser.

- Te írtad a You and I-t? - lepődtünk meg mindannyian.

- Igen - sütötte le a szemeit.

- Áh, most már nem kell titkolózni - lépett hozzá Niall. - Jól vagytok? Mit mondott az orvos?

Meghökkenve néztünk az írre, aki mackó ölelésben részesítette a lányt.

- Ne mond, hogy te is tudtál róla? - sóhajtott fel fájdalmasan Lou. Nehezen emésztette meg, hogy kihagyták valamiből.

- Akkor nem mondom - vigyorodott el a szőke srác.

- De mégis hogy tudtátok titokban tartani? - tette fel kíváncsi kérdését Liam, míg én még mindig Jade előző mozdulatán kattogtam. Fura volt ahogy rám nézett. Várjunk csak!

- Hányadik hónapban vagy? - szólaltam meg halkan, mégis meghallották. Jade ijedten kapta rám a tekintetét és úgy éreztem, ettől megvilágosodtam. Feszülten vártam, hogy cáfoljon rá a megérzésemre, de ez elmaradt, mikor kimondta.

- Négy és fél hónapos - suttogta alig halhatóan. A fiúk csak kapkodták a fejüket köztünk, míg mi egymást bámultuk.

- Az enyém? - tettem fel félve a kérdést, mire Jade megrázta a fejét, de mielőtt megkönnyebbülhettem volna, folytatta.

- Nem tudom.

Kijelentése után szinte vágni lehetett a feszültséget a szobában. Senki sem moccant, mindenki az elhangzottakon gondolkodott. A döbbent csendet Niall hasának hangos korgása törte meg, mire nevetni kezdtünk.

- Jól van na! Nem bírom a feszültséget! Mindig megéhezem tőle - vonta meg a vállát a haspók.

- Mit szólnátok egy vacsorához együtt? Szerintem sok megbeszélni valónk lenne, főleg nektek - mutatott ránk Liam.

- Nem is tudom - ölelte magához Harry a lányt, aki úgy bújt hozzá, mint kiscica a gazdájához. Nem tetszett amit láttam, nagyon nem.

- Én azt hiszem kihagyom - szólalt meg Jade.

- De miért? - pislogott rá kétségbeesetten Niall.

- Nem szeretnék címlapra kerülni - nézett rá könyörgőn a lány.

- Oh, igaz, de akkor is meg kéne ezt beszélnünk - hajtotta le a fejét Niall, de aztán elvigyorodott. - Nem mehetnénk hozzád? Csinálhatnál megint valami finomat - pislogott rá az ír kiskutya szemekkel.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólalt meg végre Harry is. - JB-nek pihennie kell - simított végig a lány karján.

- Hagyd csak - mosolygott fel rá Jade. - Niallernek igaza van. Most, hogy lebuktunk, talán be kéne avatnunk őket is.

- Biztos vagy benne? - nézett Harry olyan érzelmesen a lány szemébe, amit mi nem kis döbbenettel néztünk végig.

- Nyugi - állt lábujjhegyre Jade és puszit nyomott a göndör arcára. - Így legalább már nem kell titkolóznod a barátaid előtt.

- És én? - hördült fel Niall. - Én sem kotyogtam el semmit - mutatott az arcára, mire Jade nevetve megpuszilta.

- Örülök, hogy ez megoldódott - szólalt meg Paul, akinek a jelenlétéről el is felejtkeztünk. - Gondolom, így már nem kell teljesen elszeparálnom téged? - nézett a lányra. - Viszont beszéltem Brenttel, aki azt üzeni, hogy hétfőn tárt karokkal vár.

- Köszönöm - mosolygott rá hálásan a lány.

- Jade újra énekelni fog - oldotta meg nekünk a rejtélyt Harry.

- Az szuper - bólogatott Liam.

Elköszöntünk a menedzsertől, el is felejtve, hogy miért törtük rá az ajtót, hiszen Jade titka sokkal jobban izgatott mindenkit. Harry és a lány beszálltak a göndör autójába és elindultak, mi pedig követtük őket. Ismerős utcákon keresztül jutottunk el az úticélig.

- Ez nem Harry háza? - mutatott Louis az előttünk lévő épületre.

- De igen - bólogattunk meglepetten, csak Niall vigyorgott ránk sunyin.

Kiszálltunk az autóból és csodálkozva figyeltük, ahogy Jade és Harry elindul a szomszédos ház felé.

- Ti nem jöttök? - sétált el mellettünk Niall röhögve.

- Te mióta tudod ezt? - kérdezte hisztis hangon Lou.

- Nem olyan régóta - vont vállat az ír. - Egyik reggel nem találtam otthon Hazzat, így becsöngettem a szomszédba, hátha tudnak róla valamit. Így buktak le - somolygott Niall sejtelmesen.

Beléptünk a házba, ami elég kicsi volt, de annál otthonosabb és barátságosabb.

- Üljetek le - pislogott ránk zavartan Jade. - Mindjárt készítek nektek valamit - sietett el a konyha felé. Harry, mint aki otthon van, poharakat vett elő és inni töltött nekünk. Nem bírtam tovább, így felpattantam és a lány után indultam. Nekem háttal állva a pultnak támaszkodott, remegő vállakkal nézett kifelé az ablakon. Sírt.

- Jade - szólítottam meg halkan, de így is összerázkódott.

- Jól vagyok - törölte le az arcáról az árulkodó jeleket majd egy erőltetett mosollyal felém fordult - csak a hormonok.

Hozzá lépve magamhoz öleltem az így terhesen is törékeny testét.

- Miért nem mondtad el? - kérdeztem rá halk, rekedt hangon.

- Nem akartam belerondítani a kapcsolatodba - suttogta a mellkasomnak. - Mire észrevettem, hogy gond van, már rég Perrievel jártál.

- Mit jelent az, hogy nem tudod, hogy enyém-e a baba?

- Mert ez az igazság - nézett fel rám. - Fogalmam sincs, hogy te vagy Joe az apa - remegett meg a hangja. - Emlékszel még az utolsó éjszakánkra? - suttogta és én már az említésétől is keményedni kezdtem. - Úgy érzem, igen - kuncogott fel JB, majd hátrébb lépett. - Akkor történhetett, de hogy megnyugtassalak, nagy valószínűséggel Joe az apjuk.

- Miből gondolod? - néztem rá érdeklődve.

- Mert ikrek. Két kislány - simított végig a hasán, amit én megbabonázva néztem.

- Szabad? - pislogtam rá kérőn, majd mikor bólintott, óvatosan leutánoztam a mozdulatát. Furcsa érzés kerített hatalmába. Valahol legbelül vágytam rá, hogy az enyémek legyenek. - A mi családunkban is vannak ikrek - ejtettem ki a szavakat elvarázsolódva.

- Na készül a kaja, mert lassan mindenki éhen hal - lépett be Harry jókedvűen, megtörve az idillt. Szemei elkomorultak, mikor meglátott minket.

- Ó, bocsánat - nézett rám gúnyosan majd fogta magát és kiviharzott.

- Ennek meg mi baja? - néztem utána döbbenten.

- Szerintem féltékeny - motyogta Jade.

- Mi?

- Féltékeny - nézett rám félve a lány. - Ő és én...lefeküdtünk, de megmondtam neki, hogy ne várjon tőlem semmit, mert nem szeretném elveszíteni, mint barát - pislogta ki a feltörő könnyeit.

- Szerintem ő már rég nem barátként tekint rád - világosítottam fel.

- Tudom, de önző mód még így sem akarom elveszíteni - sóhajtott fel. - Annyi mindent köszönhetek neki - sírta el magát.

- Jade - fogtam kezei közé az arcát és hüvelykujjammal letöröltem az egyre sűrűbben folydogáló sós cseppeket - most már itt vagyok én is és ha kiderül, hogy ők az én babáim akkor...

- Nem - tépte ki magát a kezeim közül. - Nem engedem, hogy miattam szakíts Perrievel. Ti együtt vagytok boldogok. Látod, ezért nem akartam, hogy tudjatok róla - zokogott fel keservesen. - Nem akarlak magamhoz láncolni és boldogtalanná tenni.

- Jade... - néztem rá hitetlenkedve, hiszen még most is csak arra tud gondolni, hogy nekem jó legyen.

- Zayn! - csattant fel mögöttem Harry hangja. - Hagyd békén! Nem tesz jót nekik, ha felidegesíted - villantotta rám haragos tekintetét, majd Jadehez sétált és magához ölelte. - Csssh, semmi baj - simogatta a hátát.

Úgy éreztem, hogy megfulladok, ha nem mehetek ki a levegőre és nem gyújthatok rá egy cigire, így otthagytam őket és sietős léptekkel az ajtóhoz mentem. Szinte felszakítottam azt majd megkerestem a cigisdobozom és rágyújtottam. A nikotin nyugtatólag száguldott végig a testemen, így szépen lassan agyalni kezdtem, hogy most hogyan tovább. Két dologban biztos voltam. Az egyik, hogy nem akarom elveszíteni Perriet, a másik pedig, hogy ha a kicsik az enyémek, akkor szeretnék mindent megadni nekik, beleértve egy szerető családot is. Erre mondják, hogy a huszonkettes csapdája.