Jade

Lesokkolva, akadozó lábakkal közelítettem meg Harry kocsiját.

- Jade jól vagy? - ugrott ki a vezetőülésből a barátom, majd aggódva mellém lépett. - Gyere ülj be, mert mindjárt összeesel - nyitotta ki nekem az autó ajtaját. Mint egy robot, követtem az utasítását és beültem. Becsukta az ajtómat majd megkerülve a terepjárót, ő is helyet foglalt mellettem.

- Mi történt? Baj van a babával? - kérdezte aggódva, amitől én elsírtam magam. - Hé, nyugi - húzott magához és nyugtatólag simogatni kezdte a hátam.

- Harry... én... - kezdtem bele mikor végre észhez tértem az orvos által közölt sokkból - nem tudom, mit csináljak.

- Dehát mi a baj? Mond el és együtt kitalálunk valamit.

- Ikrek - nyögtem ki majd tekintetemet Hazza arcára emeltem. - Két kislány - suttogtam.

- Basszus - túrt sóhajtva a hajába - a frászt hoztad rám. Azt hittem valami komoly baj van.

- Hát nem érted? - emeltem meg a hangom. - Még Manócskát is nehezen fogtam fel és most meg kiderült, hogy ketten vannak. Mit fogok csinálni két kisbabával? - kérdeztem magam elé meredve az ülésben, miközben a szemeimből újra könnyek kezdtek potyogni.

- JB. - fogta meg az államat Haz. - Nézz rám - kérte kedvesen. - Felfoghatnád már, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyok neked én és persze Niall is - fúrta gyönyörű zöld szemeit az enyémekbe. - Mindenben segíteni fogunk.

- Biztos? - pislogtam rá elveszetten.

- Becsszó - villantott rám egy féloldalas mosolyt, amitől azonnal jobb kedvem lett. - És nézd a jó oldalát - húzta el a száját, én pedig értetlenkedve pislogtam rá. - Most már kilencvenkilenc százalékig biztos lehetsz benne, hogy Joe az apjuk.

Döbbenten tátottam el a számat, mert ez eddig nekem le sem esett. Igaza volt, mivel az ikreknek nagyobb az esélyük rá, hogy az ő gyerekeik is ikrek lesznek.

- De még mindig ott van az az egy százalék - morogtam magamnak, de a göndör meghallotta.

- Ne legyél már ennyire negatív! Ezzel csak ártasz a lányoknak - vigyorodott el. - Úristen! - nyögött fel fájdalmasan.

- Mi van?

- Három bombázó fog a szomszédomban lakni. Hogy fogom a pasikat elzavarni? - nézett rám huncut mosollyal.

- Bolond - löktem vállon és már én is nevettem, majd kezeimet a pocaklakóimra csúsztattam. - Hát csajok azt hiszem még meg kell szoknom, hogy hárman leszünk - motyogtam nekik.

- Mi az hogy hárman? - kiáltott fel felháborodva Harry. - Niall nevében is kikérem magunknak, mert mi is ott leszünk ám, várjatok csak - csúsztatta szabad kezét ő is a hasamra, ezzel megsimogatva a kezemet, amitől még a levegőt is szaporábban kezdtem venni. - Majd meglátjátok, hogy Niall bácsi és én mennyi mindenre megfogunk tanítani benneteket.

- Igen? És mire? - néztem nevetve rá.

- Mondjuk, hogyan kell focizni, autót vezetni, gitározni, énekelni, pasizni - sorolta hadarva.

- Ácsi - tettem fel a kezeimet. - Ezekkel bőven ráértek majd. Amúgy sem hiszem, hogy a pasizást tőletek kéne megtanulniuk.

- Most miért? Elmondanánk nekik, hogy soha ne bízzanak egyik srácban sem és ha valamelyik mégis összetörné a kicsi szívüket, akkor mi szívesen törjük össze a pofáját - kormányozta be az autót egy szabad parkoló helyre. - De randizni úgyis csak nyolcvan éves koruk után engednénk őket - nézett rám komoly képpel, amitől kitört belőlem a nevetés.

- Olyan hülye vagy - törölgettem a könnyeimet, amik most kivételesen nem a szomorúságtól csorogtak le az arcomon.

- Nem is - nézett rám kiskutyaszemekkel, de látszott rajta, hogy ő is alig tudja visszatartani a nevetését.

Rendbe szedtük magunkat és a kocsiból kipattanva besétáltunk az épületbe. Elővigyázatosságból az orromra toltam a napszemüvegemet, hogy megpróbáljam elrejteni magam az ismerősök elől, ami sikerült is. Senki nem ismert fel míg feljutottunk Paul irodájához, ahova a kopogtatás után beléptünk. A menedzser már jókedvűen üdvözölt minket.

- Gyorsak voltatok - nézett rám kedvesen. - Minden rendben van veletek? - szegezte a tekintetét a pocakomra, ami most a feszülős pólómban elég jól látszott.

- Történt egy kis malőr, de már minden oké - sóhajtottam fel.

- De nem a babával ugye? - kérdezte aggódva.

- Nem... vagyis... - dadogtam, majd úgy döntöttem, hogy beavatom a dologba. - Ikreket várok.

- Ú, gratulálok - villantott rám egy széles mosolyt. - Lehet tudni, hogy mik lesznek?

- Csajok - kotyogott bele Harry, levakarhatatlan vigyorral a képén. - Három szuper csaj - áradozott rólunk, ami nagyon jól esett.

- Hazza - röhögött fel a menedzser - úgy be vagy sózva, mintha a te csináltad volna őket.

- Nem én voltam - sértődött meg a fürtös -, de én fogom őket mindenre megtanítani - húzta ki magát. - Én leszek a pótpapájuk - jelentette ki, amitől Paul és én csak döbbenten meredtünk rá. - Most mi van? Csak nem nőhetnek fel úgy, hogy nincs mellettük egy férfi, aki mindenben segít nekik? - nézett ránk, mintha az előző kijelentése teljesen természetes lenne.

- Ne is foglalkozz vele - tértem észhez - úgy látszik bolond gombát reggelizett.

- Okkké - nyomta meg a szót Paul, majd az asztalához vezetett. Harry összeszorított szájjal nézett ránk és ebből tudtam, hogy szerinte még nem végeztünk és később még elő fogja hozni ezt a témát.

- Itt vannak a papírok - tolta elém a férfi a szerződést. - nyugodtan olvasd át és ha megfelel, akkor írd alá - mosolygott rám. Így is tettem. Tüzetesen átnéztem a leírtakat, majd egy határozott mozdulattal aláfirkantottam a nevemet.

- Gratulálok - fogott velem kezet Paul. - Mostantól már dalszerző is vagy. Ha megint írsz néhány ilyen remek művet, akkor keress meg nyugodtan.

- Rendben és köszönöm - bólintottam, majd elkomolyodva folytattam. - Van itt valami, amit szeretnék még megbeszélni - néztem félve a menedzserre.

- Mond csak nyugodtan.

- Sokat gondolkodtam tegnap azon, amit mondtál - néztem az ölembe ejtett kezeimet -, hogy a Hellboysnak adod a dalaimat. Nem akarom, hogy más énekelje el helyettem a számokat - emeltem fel a fejemet, hogy a szemeibe nézhessek. - Azok az én érzéseim és nálam jobban senki sem tudja átélni őket.

- Értem, de tegnap még azt mondtad, hogy nem akarsz találkozni a fiúkkal - pislogott rám kérdőn Paul.

- Most sem akarok - jelentettem ki. - Meg lehetne oldani, hogy az én részemet külön feléneklem, majd összevágjátok a fiúkéval? - vázoltam fel egy gondolatot az előttem ülőnek, aki egy pillanatra elgondolkodott, majd szép lassan elmosolyodott.

- Szerintem megoldható.

- Biztos vagy benne Jade? - kérdezte Harry bizonytalanul. - Nem fogod túlhajtani magad? A babák...

- Haz - szakítottam félbe - te is nagyon jól tudod, hogy semmit nem csinálok otthon, csak unatkozom. Azzal, hogy éneklek, nem hiszem, hogy ártanék nekik, de hogy megnyugodjál, ma beszéltem az orvosommal és ő azt mondta, hogy nincs akadálya, hogy csináljam, csak a pihenésre kell odafigyelnem.

- Azt pedig én fogom szigorúan ellenőrizni - nézett rám mosolyogva Paul.

- Hát jó, ha ezt akarod csinálni - sóhajtott fel Harry. - Legalább közel leszel hozzám - derült jobb kedvre.

- Köszönöm, hogy megértesz - léptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.

- Szerintem akkor én már el is kezdem leszervezni a külön stúdiót neked, mert gondolom nem akarsz összefutni senkivel - vette kezébe a telefonját a menedzser.

- Jó lenne, ha csak ti tudnátok róla - mosolyogtam rá.

- Oké, akkor pár pillanat és már mondom is, hogy mikor tudsz kezdeni - bújt bele a telefonjába.

Odasétáltam az ablakhoz és kinéztem a város forgatagára, majd oldalra fordultam, hogy az ablak tükröződésében gyönyörködhessek a pocakomban. Félve gondoltam rá, hogy mit fogok csinálni, ha a kicsik megszületnek. Harry, mintha megérezte volna az idegességemet, mögém lépett és kezeit a hasamra csúsztatta. Egy kívülálló azt hihette volna, hogy szerelmespár vagyunk, akik kisbabát várnak. Mosolyogva emeltem fel a fejemet, hogy felnézhessek a mögöttem magasodó fiúra. Összerezzentem, mikor kivágódott az ajtó és négy nagyon ismerős fiú nyomakodott be rajta.

- Pauuuuuuuul! - kiáltották vidáman, de mikor megláttak minket, lefagyva álltak meg a szoba közepén. Szemeik Harry kezeire tapadtak, amik még mindig óvón ölelték körbe a hasamat. Louis tért magához először.

- Jade? Harry?

Lemondóan felsóhajtottam. Ennyit arról, hogy nem akarok találkozni velük.