Zayn

Még mindig a csukott ajtót néztem, pedig a lány már jó ideje lelépett. Fülemben visszhangzik utolsó mondata, amitől testemen jóleső borzongás fut át. Arcomra idétlen vigyor kúszik. Sóhajtva dőlök a lépcsőház falának és kutatni kezdek a zsebemben egy szál cigiért. Miután meggyújtom, élvezettel fújom ki a füstöt. Agyam az elmúlt félórát vetíti elém újra és újra.Látom magam előtt Jade vágytól ködös tekintetét, fülembe csengenek élvezetének hangjai. Istenem, mit vélt ki belőlem ez a lány? Pedig még csak nem is voltunk "úgy" együtt. A gondolattól, hogy milyen lehet őt érezni, újra életre kelek odalent. Innen is látszik, hogy tényleg régen voltam nővel, mert már a puszta gondolat is beindít.

- Zavarlak? - hallom meg Liam hangját mellőlem. Megrázom a fejem. Annyira lekötöttek a gondolataim, hogy észre sem vettem, mikor kijött a tetőre. - Szóval itt bujkáltatok? - néz körül, majd a tető széléhez lép pont úgy, mint a lány. Nézni is rossz, ahogy egyre közelebb kerül a mélységhez. - Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert a kielégülten somolygó fejed mindent elárul - nevet rám és leesik, hogy még mindig vigyorgok. - Mázlista - lép mellém és a vállamra csap.

- Csak jókor voltam jó helyen - hülyéskedek, de tudom, hogy ez így nem teljesen igaz, mert Jade és én már az első perctől kezdve vonzódtunk egymáshoz.

- Legalább megérte? - kíváncsiskodik, amitől nekem leesik az állam, mert Liam nem szokott ilyenekről beszélni. Észreveszi az értetlenséget az arcomon és azonnal szabadkozni kezd. - Bocs, tudom, hogy magánügy csak már olyan rég voltam otthon - sóhajt fel. Megértően nézek rá, neki is hiánya van.

- Nagyon is - bólintok vigyorogva, majd folytatom -, bár igazság szerint ez csak petting volt.

- Akkor ti nem...? - néz rám elkerekedett szemekkel.

- Nem jutottunk el odáig - vonom meg a vállam.

- Miért?

- Nézz már körül - mutatok rá, hogy baromságot kérdezett. - Egy tetőn vagyunk, ráadásul valaki - nézek rá csúnyán - akkor hívott, mikor épp repetázni akartam.

- Ne haragudj - kér bocsánatot -, de Joe már idegbeteg volt, hogy hol lehet a lány. Apropó Joe! Mi lesz, ha megtudja?

- Mi lenne? - értetlenkedek. - Nem járnak, így semmi számonkérni valója nincs rajtunk.

- Ezt ugye te se hiszed el? A srác fülig bele van zúgva Jadeba, de szerintem titkolja a lány előtt, mert fél, hogy akkor vége lenne a barátságuknak - világosít fel a barátom.

Elgondolkodtató amit mond, nem akarok senki boldogságának az útjába állni, de aztán bevillannak a Jadeval töltött percek, és minden más feledésbe merül.

- Leszarom - csúszik ki a számon. - Amíg mi jól érezzük magunkat egymással, addig nem érdekel senki és semmi.

- Hülye vagy - komolyodik el Liam. - Kockára akarsz tenni mindent?

- Megéri - kúszik megint egy perverz vigyor az arcomra. - Az érzés amit ő nyújt, annyira intenzív. Tudod már az felszabadító érzés, hogy nem lát bele dolgokat ebbe az egészbe, nem akar a barátnőm lenni, nem akar azonnal a tulajdonának tekinteni. Teljesen elengedhetem vele magam. Megértem Joet, hogy foggal körömmel ragaszkodik hozzá, mert ez a csaj egy főnyeremény. Harry pedig egész életében bánhatja, hogy eldobta - fejezem be az áradozást, majd eldobom a csikket, ami már percek óta leégett az ujjaim közt.

- És mi lesz Perrievel? - teszi fel halkan a kérdést Liam. Annyira ráérez, hogy mivel tudja a lelkesedésemet lelohasztani. - Nem úgy volt, hogy alakul valami köztetek?

- De - bólintok és most először érzek egy kis lelkiismeret furdalást, de gyorsan elhessegetem. - Amiről nem tud, az nem fáj. Amúgy is, hivatalosan még nem vagyunk együtt, tehát addig azt csinálok, amit akarok - próbálom szépíteni a dolgokat.

- Csak ismételni tudom önmagam - néz rám Liam. - Hülye vagy!

- Ne mond azt, hogy te nem gondoltál még "úgy" rá, mert nem hiszem el.

- De igen - vallja be zavartan -, de más gondolni rá és más megtenni.

- Üres frázisokat pufogtatsz. Ha te lettél volna a helyemben, te sem hagytad volna ki - vágom a fejéhez és mivel nem válaszol, elkönyvelem magamban, hogy igazam van.

A kínos csendet Liam telefonjának csörgése szakítja meg.

- Paul az - olvassa le a hívó nevét. - Igen? - teszi a füléhez és elkomolyodva hallgatja a menedzserünket. - Jó, megyünk - nyomja ki a hívást. - Beszélni akar velünk. Nagyon komoly volt a hangja - néz rám aggódva.

- Induljunk - nyitom ki a lépcsőház ajtaját és egy utolsó pillantást vetve a helyre, elindulok a lifthez.