Jade

Túl hamar eljött a reggel. Telefoncsörgésre ébredtünk. Damien is álmosan tapogatózott az idegesítően zenélő szerkentyű után.

- Halló - szólt bele, miután megtalálta. - Ó, szia Paul - ült fel az ágyon és nekünk is kinyílt a szemünk a menedzser nevének említésére. - Jó, oké, ott leszünk... Az szuper... Szia - nyomta ki a készüléket és kíváncsi fejünkre nézett. - Paul üzeni, hogy egy óra múlva az aulában találkozunk. Először reggeli, majd elvisz minket a koncert helyszínére, hogy a technikusok a mi zenénkre is betudják hangolni a felszerelést.

Nagyot nyögve dőltem vissza a párnámba. Hát kezdődik.

- Jade, akarsz elsőnek menni a fürdőbe? - nézett rám Pepe, mire megingattam a fejem és úgy válaszoltam.

- Menjetek csak, én majd utolsó leszek - húztam a fejemre a takarót és próbáltam még egy kicsit kizárni a külvilágot. Hallottam a fiúk susmutolását, matatását, de nem figyeltem rájuk. Gondolataim messze jártak. A tegnap este képei kísértettek. Mit fogok ma csinálni? Szívem szerint összepakolnék és lelépnék, de nem tehetem. Egyrészt aláírtam a szerződést, másrészt nem hagyhatom cserben a barátaimat. Muszáj leszek túlélni valahogy. Joe, mintha a gondolataimban olvasna, hozzám hajolt és a fülembe suttogott.

- Nyugi. Ott leszünk veled és ha hozzád mer szólni, akkor elássuk őt a sivatagban.

Megnyugtató szavaira felnevettem, főleg mikor láttam, hogy a többiek hevesen bólogatnak a mondatára. Átkaroltam a nyakát és egy puszit nyomtam az arcára.

- Köszi fiúk - néztem meghatódva rájuk. Odajöttek hozzánk és ők is átöleltek. Mit átöleltek? Rám borultak és a végére már kicsi a rakás pozícióban voltunk, aminek természetesen én voltam az alján.

- Agyonnyomtok - nyögtem fel, mire leszálltak rólam és végre levegőt is kaptam.

- Igyekezzetek - szólt Damien miközben az órájára nézett. - Fél óra múlva jelenésünk van.

- Ki nem volt még zuhanyozni? - néztem kérdőn a többiekre és egyedül Joe tette fel a kezét. - Akkor menjünk együtt, úgy gyorsabban kész leszünk - tanácsoltam.

A többiek hangosan nevettek.

- Biztos vagy te abban? - röhögött Adam.

- Majd visszafogom magam - vigyorogtam.

- Te lehet, de Joe nem biztos, hogy kordában tudja tartani a kígyót - röhögött most már Dam is.

Szemeimet forgatva szedtem össze a ruháimat és a törölközőmet, majd megcéloztam a fürdőt.

- Nyugi - szóltam hátra -, tehetséges kígyóbűvölő vagyok.

Nem láttam az arcukat, mert már csuktam be az ajtót magam után, de a nevetésük így is eljutott a fülembe. Hálás voltam nekik, hogy nem emlékeztetnek a tegnap történtekre és úgy viselkednek, mintha nem lett volna semmi. Így könnyebb volt nekem is. Utálnám, ha egész nap a sajnálkozó pillantásukat éreztem volna magamon.

Már a zuhany alatt álltam és folyattam magamra a forró vizet, mikor kinyílt a kabin ajtaja és egy hideg légáramlattal Joe vigyorgó képe bukkant fel mellettem.

- Így tényleg gyorsabb - mondta, majd tusfürdőt nyomott a tenyerébe és végig kente rajtam. Alaposan megfürdetett, ahogy én is őt. Nem csináltunk semmi mást, csak belemasszíroztuk egymás bőrébe a tusfürdőt. A zuhanyrózsa alá állva lemostuk magunkról a habot. Joe hirtelen magához ölelt, a nyakamba csókolt és halkan beszélni kezdett.

- Ugye tudod, hogy mi melletted vagyunk? Megbeszéltük a fiúkkal és ha gondolod, visszalépünk...

- nem engedtem, hogy folytassa. Szájára tapasztottam a tenyerem és a szemébe néztem.

- Nem akarok ezzel foglalkozni. Le akarom tudni ezt az egészet és aztán szeretnék végre hazamenni - engedtem el. Végigsimított az arcomon és bólintott, hogy megértette.

- Ha az a köcsög csak egy szóval is megbánt, akkor...

Kénytelen voltam betapasztania száját újra, de most nem a kezemmel, hanem az ajkaimmal. Gyors csók volt, de annál intenzívebb. Lihegve váltunk el és mosolyogva néztünk egymásra. Megtörölköztünk és felöltözve léptünk a szobába. A többiek az óráikra néztek, majd ránk.

- Ez gyors volt - szólalt meg Pepe.

- Mondtam, hogy tudok bánni a kígyójával - vontam meg a vállam nevetve.

- Persze, mert nem engedtem a közeledbe - pimaszkodott Joe, mire nyakon csaptam.

Nevetve, jókedvűen szálltunk be a hatalmas liftbe. Imádtam a barátaimat, akik egy időre feledtették velem a gondjaimat.

- Várjatok! - hallottuk meg valaki kiabálását, mielőtt bezárult volna a liftajtó. Adam gyors volt és a lábát az összecsukódó lapok közé tette, így az újra kinyílt.

- Köszi - lihegett Liam, majd intett a többieknek, akik szintén köszöntek és beléptek mellénk. - Ti is reggelizni mentek? - nézett ránk, de a szeme megakadt rajtam. Messziről sütött róla a sajnálkozás, amitől nekem felfordult a gyomrom.

- Igen - csattant fel Damien hangja és mikor ránéztem, akkor láttam meg, hogy miért ilyen mérges. Harry engem nézett, majd a fiú hangjára elkapta rólam a tekintetét.

- Szia - nyomakodott közelebb hozzám Niall és egy halvány mosollyal az arcomon, fogadtam a köszönését. - Jobban vagy? - súgta oda nekem úgy, hogy csak én és Joe hallottuk.

Aprót bólintottam, majd a barátomra néztem és a szememmel üzentem neki, hogy később megbeszéljük.

Magamon éreztem megint a göndör tekintetét, így inkább elfordultam és Joe mellkasába fúrtam az arcom. Teste megfeszült, mert tudta, hogy miért bújok hozzá. Hála istennek gyorsan megérkeztünk a földszintre. Kiléptünk a liftből, ahol Paul már várt ránk.

- Jó reggelt! - köszöntött minket felpörögve. - Egy gyors reggeli közben ismertetem a mai tervet - indult az étterem felé, ahol egy hosszú asztalhoz vezetett minket. Úgy látszik, direkt ránk vártak. Leülésnél a fiúk figyeltek rá, hogy Harry és én, jó messzire kerüljünk egymástól. Joe és Dam úgy ültek mellettem, mint két testőr. Megrendeltük a reggelit és amíg vártunk, addig Pault hallgattuk. Legalább ő beszélt, ha már mi meg sem szólaltunk. Nem tűnt fel neki a feszültség, ami körbe vett minket.

- Szóval, elsőnek hangpróba, majd Dam csapatát kezelésbe veszi a stylist és a fotós.

- Állj! - tettem fel a kezem. - Semmiféle stylist mókus nem fog rajtam változtatni - néztem a menedzserre mérgesen. - Ez az én stílusom, ha nem tetszik, akkor ennyi volt - dőltem hátra.

- Rendben. Akkor csak azt engedd meg, hogy a fotózásra alakítsanak egy kicsit rajtad - kérte.

A fiúkra néztem, akik kiskutyaszemekkel néztek rám. Felsóhajtottam.

- Jó, de előre kikötöm, semmiféle rózsaszín cuccot nem vagyok hajlandó felvenni.

- Megegyeztünk - vigyorgott rám Paul.

Meghozták a reggelinket. Gyorsan elfogyasztottuk, majd Paul utasításait követve, elindultunk egy buszhoz, ami feltűnőbb már nem is lehetett volna. Az oldalán az öt fiú vigyorgott, messziről hirdetve, hogy kik utaznak benne.

- Édes jó istenem - sóhajtottam fel, mikor megláttam.

- Nem tetszik? - állt meg mellettem Niall. - Pedig olyan cuki vagyok rajta - vigyorgott.

- Elhitted - nevettem rá én is, majd egy puszit nyomtam az arcára. Ez az ír fiú már az első pillanattól fogva a szívembe lopta magát. Színpadiasan a szívéhez kapott, majd az arcán simított végig és egy óriási sóhajt hallatott.

- Ahhh, szívem hölgye, mivel érdemeltem ki csókodat? - pislogott rám fapofával.

- Sir Horan - válaszoltam neki felvéve az ő stílusát -, ön mindig zavarba hoz. Ez a csók, csak azt jelképezi, hogy kedvelem magát - sütöttem le a szemem, mint egy urihölgy.

- Tényleg? - zökkent ki a szerepéből és kérdőn nézett rám.

- Tényleg - bólintottam komolyan.

- Köszönöm - szorított magához egy ölelésben, ami olyan megnyugtató volt.

- Nincs mit, Sir Horan - emeltem fel a fejem és néztem a szemébe.

- Khm, khm... Zavarunk? - mosolygott mellettem Pepe és csak most tűnt fel, hogy a többiek is ott állnak és minket néznek.

- Nem - vigyorodtam el és még egy puszit nyomtam Niall arcára, aki fülig vörösödött. Elléptem tőle, majd csatlakoztam Damékhez, akik akkor léptek fel a buszra.