-Helena!-Kiáltott egy reggel Laura, a lány anyja.-Hát ez nem lehet igaz! Erik, előkerítenéd a lányodat? Már megint eltűnt!-Ripakodott rá férjére.
  -De hát drágám, miért kell megkeresni? Biztos minden rendben van vele!-Ám mivel választ nem kapott, kelletlenül felordított az emeletre.-Helena, hol vagy?
   Hát igen. Így kezdődik egy átlagos nap a Grooden-házban. Laura főz, Eric Helenát keresi, Mike zenét hallgat, Lisa pedig... Lisa alszik.
   De hogy hol is van Helena? Csak ott, ahol mindig: reggelente nem szeretném felébreszteni a durmoló családját, ezért gyakran felhúzódik a padlásra, hogy az egereknek, Gusztinak és Artúrnak egy kis konyhából csent sajtot adjon, na meg hogy tovább agyalhasson a könyvén. A hűvösebb, csendes helyeken mindig jobban jön az ihlet. Igen, Helena könyvet ír. Kiskorában Laura gyakran olvasott neki tündérmeséket, de a lány többre vágyott. Nem, nem olyan kalandokra, mint amikor gumicsizmában szemétszedő túrára indultak a patakba Harryvel. Hát igen, az egy érdekes történet, de sajnálom, most nem fogom elmesélni. Szóval Helena világot akart látni, kalandot keresni. Hát, ebben a legnagyobb bökkenő a lány szülei voltak. Azt mondták a lány még túl fiatal. Ez volt kb. három éve. Laura azt javasolta, hogy majd tizenkét éves korában kiutazhat egyedül egy rokonhoz vagy baráthoz. Ettől a naptól fogva Helena minden évben várva-várta a december 25-ét. A várakozás idejére elkezdett írni egy könyvet, Álomeső címmel, melyben kifejtette álmait: a főhős állandóan kalandokba, veszélyekbe keveredett. Igazából Helena már három éve ír, és ebből a kis történetből regény lett. Helena idén lesz 12 éves. Türelmetlenül várja születésnapját a szürke októberben.
   Október 28-a, szerda volt. Helena szokás szerint a padláson ült, tollat rágcsálva figyelte a két egeret. Gondolataiból szülei óbégatása szakította ki, amint az ő nevét kiabálták.
-Megyek!-Ordította le, majd leszáguldott a létrán, aztán a lépcsőn egyenesen a konyha felé. Anyja végigmérte. Miután megbizonyosodott róla, hogy a lányát most sem ejtették rabul a padlásszellemek, feltette a már rég unalmas kérdést:
-Hol voltál?
Helena szemét forgatva belépett a konyhába.
-Miért alszotok ilyen sokáig?-Felelt kérdéssel a kérdésre.-Nem tehetek róla, hogy képtelenek vagytok dél előtt felkelni.
-Nyolc körül mindig fent vagyok!-Dohogta Laura.-Na jó, Reggeliztél gyorsan és öltözz fel kicsit igényesebben! Kettőre vendégünk jön.
-Oké, de előbb elmegyek sétálni, jó?-A lány, látva anyja fájdalmas arcát, hozzátette:-Max egy órára! Na puszi!-Majd Laura válaszát meg sem várva elmart egy pirítóst és kivágtatott az ajtón.
Csípős őszi hideg volt. Borús ég, itt ott néhány pocsolya. A lány az erdő felé irányult. Gyorsan elérte, mivel kb. egy utcányira volt tőlük. Az erdő sötét volt és sáros. Helena bemerészkedett a fák közé, de hirtelen hátrahőkölt: egy sötét alakot vélt felfedezni egy odvas tölgy árnyékában. „Úristen ki lehet ez?"Gondoltad riadtan. „Biztos csak egy ártatlan ember...Nem vagyok egy krimiben!" Óvatosan tedd felé egy lépést.
-Hát itt vagy!
Helena ereiben megfagyott a vér. „Tudja, hogy mögötte vagyok!" Az alak lassan megfordult. Nem látszott az arca, bár Helena férfinek ítélte a hangja alapján. Az alak Helena arcát fürkészhette, viszont ezt a lány nem látta tisztán. Iszonyú ismerős volt a hangja, bár a fák között úgy futott végig a visszhang, mintha kergetnék. A férfi közelített egy lépést, Helena pedig hátrált. Mielőtt viszont a lány futni kezdhetett volna, valami kemény a tarkójának csapódott. Szeme szédültem adta át magát a sűrű vaksötétnek.