- Nem igaz... Te mindenhol ott vagy? Mégis miféle bűnt követhettem el előző életemben? -nézett az ég felé a zavarodott fiú- 

- Ugyan már Sukie~. -csaptam vállon vihogva- Nyilván egy egész civilizációt menthettél meg, hogy most esélyed nyílt ilyen páratlan szomszédság jelenlétére. -pattogtattam szemöldökeim- 

Jong Suk hangos sóhajtást követően, egy utolsó fájdalmas pillantást vetve rám visszalépett a lakásába, majd megforgatta szemeit, s becsapta az ajtót maga után. Ezt követően kétszeres kucsfordulást, majd a zár elhúzódását hallottam. 

Úgy látom az utóbbi két év alatt egy cseppet sem változott. Makacs módon próbál elszigetelődni tőlem. Bár minden hiába... A továbbiakban ugyanis a halálos fenyegetés sem lesz megrendítő indok a zaklatásaim csitításaként. 

Orrom alatt elmosolyodva nyitottam be magamhoz, s meglepő luxus fogadott odabent. A tágas folyosó lágy, natúr színei csalogattak a nappali felé, ahol egy szépen elrendezett és hangulatos szonyókáló helyiség kérlelt magához alvásra. Ám erős akaratom és megdönthetetlen önfegyelmem a fürdő felé terelte gondolataimat egészen addig a percig, amíg szagot nem fogtam. A kávé édes és hívogató illata azonnal elfeledtette velem határozott személyem jelenlétét, és a pórázként magához húzó zamatot követve már ki is nyitottam a szekrényt, mely mélyén ott lapult egy zacskó felnyitott álomvilág. Amolyan eufórikus állapotba zuhanok, mikor hosszú ideig nem jutok megfelelő koffein adaghoz, így nem lepett meg, hogy mikor észhez tértem már egy fél bögre kávénak nyoma is veszett, amire még csak nem is emlékeztem, hogy elkészítettem volna valaha. 

Vállamat megvonva a megmaradt részt is felhörpintettem, s ezúttal ténylegesen levedlettem ruháim, majd a zuhany alá vetettem hab testem. Egy órát sikáltam magamról a három réteg penészpopulációt, később pedig szédelegve borultam ágynak homlokkal. 

<> 

Reggeli ébresztőóra helyett azonban egy éles ordítás zavart fel a bárányok számlálásából. Jong Suk lakásáról jött a hang, így letörölve félrecsorgott nyálamat, hanyatt-homlok zuhogtam át a kijáraton keresztül a folyosóra, ahol oldalra pillantva szemem elé tárult a szomszéd nyitva felejtett ajtaja. 

Ámulva szörnyűlködtem, hogy az emberek még a mennyben sem vetik meg a bűnözést. Mégis milyen kegyetlen világban élünk?

Végül is félretettem összeesküvés elméletemet, s gorilla módjára vágtam ki az ajtót, majd paszírozódtam át rajta, minden eshetőségre felkészült, elszánt ábrázattal. Ámde kiderült, hogy a helyzet cseppet sem olyan elvetemült, mint ahogy azt akciódús fantáziám kreálta az imént. A szemeim közé loccsanó vízsugár kiölt minden "szörnyű világunkkal" kapcsolatos gondolatot agytekervényeimből, s pókerarccal bambultam a kócos hajú, csicsás ruhákban, vízipisztollyal a kezében hadonászó fiút, akinek gyermekded arckifejezésétől képtelen voltam eldönteni,  hogy miképp kéne reagálnom eme hirtelen támadásra. 

- Öhm... Au...? -fikszíroztam kérdően-

- Sora! T-te meg hogyan jöttél be? -ejtette le "halálos fegyverét" rémültem-

- Nyitva volt az ajtó, és sikítást hallottam. Nem hittem volna, hogy végül bevetését végző katona helyett a céltábla szerepét töltöm majd be. -pillogtam visszafojtott mosollyal arcomon- Tulajdonképpen miért is kell a lakásodon végső nyugalomra lelnem? -szorítottam össze ajkaimat, s köszörültem meg torkomat-

- Ez nem! Én csak... Ahh~ mindegy, szerencsére csak a te bamba képed látott meg. És most menj szépen, és takarózz be melegen... mondjuk egy mázsa betonnal. -mosolyodott el gonoszan, majd csapta be orrom előtt az ajtót-

Szemöldökömet összeráncolva, kobakomat vakargatva próbáltam felmérni a történteket, de végül megráztam fejemet, s bezárkózva megfejeltem ismét az ágyat, viszont ezúttal tényleg csak az ébresztőórára kellett életet lehelnem szöveteimbe. 

<>

Épp a reggeli rutinomat végeztem, mikor hangos zörej hallatszódott a bejárat felől. Fogkefével a számban nyitottam ajtót a kora reggeli vendégemnek, aki meglepetésemre a tegnap esti őrült gyilkos volt. 

- A tanár üzeni, hogy ha elkésed az első órát, akkor azt büntetésben ülöd le később. -igazította meg magán az egyenruhát, majd távozott-

- Rohadék Sukie! Szólnod kellett volna! -kaptam ki számból a fogkefét, majd kiabáltam utána, mire ő pöffeszkedett képpel visszapillantott rám, s tovább haladt. 

A másodperc tört része alatt készülődtem el, majd kérdeztem végig az összes óra alatt lézengő diákot, hogy mégis merre tovább, s amint megérkeztem bevágódtam az ajtón, ezt követően pedig zihálva mutatkoztam be. 

- Min Sora, jelen és büntetésre felkészületlenül! 

- Ohh~ meglep, hogy ilyen becsületes diák érkezett hozzánk. Általában hagyjuk kiheverni a történteket egy hétig, de úgy látom maga  nagyon erős jellem. -kacagott a tanári padban üldögélő idős hölgy-

- Úgy érti ma be se kellett volna jönnöm? - meredtem rá bárgyú tekintettel-

- Persze hogy nem, bizonyára megviselte a halála ilyen fiatal korban, de ha már így alakult foglaljon helyet Lee Jong Suk és Kim Bora között. -vigyorgott továbbra is a nénike-

Fogaimat csikorgatva poroszkáltam a jól ismert név tulajdonosának irányába, majd az egyszemélyes padba vágódva gyilkos pillantást vetettem a fiúra. Arcvonásaim hirtelen meglágyultak, s halvány mosollyal suttogtam felé kedveskedő szavaimat: 

- Hehe~, ha még egyszer elsütsz ilyesmit, anális úton fogok szemműtétet végezni rajtad,  puszta kézzel. -derültem önfeledten, majd a másik irányba fordulva meghajoltam, s üdvözöltem a lányt-

Az óra további fele egyébként különös módon érdekesen telt. Az élők világában sokszor felesleges anyagokkal próbálják felkelteni az érdeklődésem, sikertelenül. Egy ideje rászoktam, hogy ha nem kávés bögrével járok be, akkor előhalászom táskámból a kölyökkutya mintás párnámat és végigdögledezem az egész tanítást, egészen addig még haza nem baktatok, ahol ismét eme nemes tevékenységet űzöm. Ötletem sincs ennek ellenére mégis hogyan tartozhatok a legjobb tanulók közé... Biztosan egy zseni veszett el bennem. Mindazonáltal a lényeg, hogy már most tanultam pár lebilincselő tényt e világgal kapcsolatban. Először is, hogy az angyalok csakis kizárólag démon által okozott sebbe képesek belehalni s, hogy itt az öregedés egy nem létező fogalom, ami elég méretes kiszúrás a nagyikkal és az öregapókkal szemben, hiszen a maximum ezer évig, - amíg itt tartózkodhatnak - protkóval és járókerettel kell galambokat etetniük, mert bizony utána kiküldik őket az emberek világába megpusztulni. És ha ez nem lenne egyébként is kellően elbűvölő, kérésre még ugyan így öngyilkosak is lehetnek. Hát nem ennivaló? Ennek dacára, végül is érthető az itteni szisztéma. Igaz foglalkoztatják a spirituális erővel nem rendelkezőket is, - hiszen ők végzik a már általunk megszokott munkafajtákat - azonban tulajdonképpen ez teljesen felesleges, végtére is itt nem kell az életbenmaradásért még az ujjbegyünket se megmozdítanunk. Eme világban a szárnnyal rendelkezők olyasmik, mint nálunk a politikusok, meg lehet átkísérik a halott lelkeket, de egyébként csupán élvezik a luxust, és teljesen elhatárolódnak. Ámde erre sincs túl sok érdembeli okuk, hiszen megmenteni egy emberi életet nem is olyan bonyolult, mint ahogy gondolnánk. Ugyanis elég, ha van bennünk annyi emberség, hogy visszahúzzunk valakit az útról, mielőtt szétloccsanna a szélvédőn, és tadá vannak is szárnyaink, persze nem mindenki hajt végre ehhez hasonló hősies tetteket, de ettől függetlenül ennek normálisnak kéne számítania. 

A nemességgel más a helyzet. Mostanra elég magabiztosan állíthatom, hogy közéjük tartozom. Végtére is nem számít, hiszen nem tervezem felvállalni publikusan. Az utolsó amit akarok az, hogy egy démon falatkákként tállaljon fel vacsorára a családi asztalnál. Pontosan ezért nem fogom eljátszani a hőst... Nem hiszem, hogy ez a feladat pont az én személyemnek lett kitalálva. Másfelől pedig emberi életek száradnának a lelkemen, ami csak még több indok arra, hogy növeljem titkaim listáját. 

<>

Az elmetornámat felzavarva, meghallottam a szünetben bájosan kacarászó Sukie hangját, amitől majdhogynem hanyatt is estem a székemmel. 

A színészi tehetségét ennél már nem is fejleszthette volna magasabb szintre. A zavarodott, ártatlan kisfiút tettetni, míg reggeli szórakozásként az én agyam húzza... 

Így történt, hogy sunyin már a háta mögé is lopództam a kis hamisnak, ki homlokán a verejték gyöngyödzése azonnal szembetűnővé vált. 

- Sziasztok, úgy látom jól szórakoztok. -tűrtem fülem mögé hajamat, finom nőies mozdulatokkal-

- Ohh, Sora igaz? Üdv köztünk! Jong Suk-ot már ismered, ha jól tudom. Kissé félénk, ezért meglepődtünk, mikor olyan barátságosan sugdolóztál vele. -fogadtak be a társaságba szívélyesen-

Kénytelen voltam megköszörülni torkom, hogy ne rontsam el egyből ezt az érdekes szituációt, ámde úgy döntöttem egyelőre meg kéne tartanom magamnak, amolyan zsarolási indokként. 

- Ahh~, igen oppa gyakran jön zavarba, de mi nagyon közel állunk egymáshoz, ugye OPPA? -dőltem vállának ragaszkodó kislány módjára- 

Mondatomra a tömeg hangos huhogásba kezdett, s Jong Suk valószínűleg medencét izzadt az egyenruhája alatt, megértő személyem jelenlétének köszönhetően. 

Majd ekkor lépett be Rim a képbe.

<><><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad! 

  <><><><><><><><><><><><><>