Lehúnytam szemeim, ahogy bizonytalan léptekkel unszoltam magam, s bőrömmel érintkezve a különös anyag körülölelte egész testem. Ahogy sejtettem állaga vízszerű folyadék volt, így kétségbeesve imádkoztam, hogy véletlenül se legyen kifejező az előző becenév, amivel illettem. 

Mezítelen lábujjaim közé fúródó, nedves fűszálak kényszerítettek libabőrödzésre, azonban az időjárást kifejezetten kellemesnek ítéltem. Bár ez cseppet sem volt meglepő, miután téli egyetemi grillezés után, hirtelen egy sivatagban terveztem penészedni az idők végezetéig. Egyébként sincs ellenemre egy könnyed tavaszi lazulás, tekintve az utóbbi két eseményekben bővelkedő napot. 

<>

A kutyus apró szuszogása vállamon biztosított afelől, hogy innentől felfedező túrára indulok. 

Hatalmasat sóhajtottam, majd pásztázni kezdtem a tájat. Tulajdonképpen az, amit láttam, nem éppen tükrözte vissza a másvilágról alkotott elképzeléseimet. Egy szédítően elit hatású városhatár peremén álldogáltam, a rettentő esztétikus, homeless külsőmmel, egy apró ebbel mellkasomon. Bárgyú tekintettel csörtettem végig a letisztult, gigantikus épületek között. Mintha "áthaltam" volna Dubai-ba, vagy lélekvándorlással történő költözködés áldozatává avanzsáltam volna. A környezet túlzottan modernül, és valamilyen szinten megszokott módon díszelgett. 

Mármint én személy szerint azt vártam, hogy miután alulról kedzem szagolni az ibolyát, vagy egy lávatengeregben dévajkodok, -nyilván ez lett volna a legvalószínűbb- vagy fehér felhők között szaladgálok majd, bamba arckifejezéssel, -ha figyelembe vesszük, hogy rólam van szó, erre meglehetősen gyér esélyekkel számoltam- illetve a teljes sötétség jöhetett még szóba, de ez a Los Angeles hangulat egészen irreális a szememben. 

Viszont mindezek ellenére sem támadtak kétségeim afelől, hogy ez nem az emberi világ, vagy ha az is, akkor leárazások vannak a másik féltekén. Az utcákon alig lézengtek páran, s azok is feltűnően kerülték szerény lényemet, bár bizonyára én sem sietnék egy trágyaként bűzlő Bear Grylls utánzat segítségére. 

Mivel ötletem sem volt mit kezdjek az életemmel, és idő szűkében sem voltam, kiszemeltem a legfeltűnőbb és legeltúlzottabb épületet magamnak a távolban, s lomha léptekkel cammogtam, kelletlen pillantásokat társítva a szituációhoz. 

<>

A messzeségben feltűnt egy idegesen üldögélő fiatalember, aki mellesleg távolságot félretéve, hangya nagyságban is szemrevalóan festett. 

Ámde közeledve az épület felé egyre tisztább és tisztább képet kaptam eme egyén kilétét illetően. Szemeim az eredeti állapotuk kétszeresére tágultak, s az eb csaholásba kezdett, így elképedt tekintettel helyeztem le őt a talajra, aki azonnal bőszen rontott gazdája karjai közé. Miután egy méreteset nyeltem, a lábaim szinte földbe gyökereztek, s a szavak torkomon kapartattak gőzerővel. Megdörzsöltem szemeimet, s többször is pislogtam, hogy megbizonyosodjak, biztosan nem halucinálok. 

A fiú tekintete enyémbe vésődött szégyenkezve, azonban nem sokáig tartott ki ez így. Pillantása a földet pásztázta szomorúan s esetlenül. 

Nem törődve a helyzet képtelen alakulásával, eleinte vonszolt léptekkel, majd hanyatt-homlok rontottam rá a srácra. Karjaim szorosan fonódtak köré, s úgy éreztem képtelen vagyok elengedni abban a pillanatban. 

- Barom Sukie! Legalább ilyenkor ne vágd ezt az elkenődött arcot! Leugrani egy hídról?! Mi a francért nem tudtál megkeresni az eset után?! -szinte visítoztam dobhártyája közvetlen közelében-

- Miért tettem volna? Az is csak egy ugyanolyan elcseszett döntés lett volna, mint ahogy ez is... -taszított el magától, majd elsétált míg én tanácstalanul néztem végig léptei hanyag ismétlődését-

Hangszínéből összetéveszthetetlenül kikövetkeztettem, hogy nem leli épp örömét jelenlétemben. Megspóroltam volna magamnak egy kifejezetten kínos szituációt, ha továbbra is magamban tartom aggódásom, s az etikett szerint a hogyléte felől érdeklődöm először. Bármi is legyen, ezt az arckifejezését most látom első alkalommal. Sohasem túl boldog, mikor szaggatom az idegeit, de ezúttal nem erről volt szó. Szemei szinte könnyben úsztak, mégis düh pislákolt minden apró gesztusában. Bármennyire is bizonygatta, hogy csak egy meglehetősen agyfacsaró púp vagyok a hátán, végül különös módon minden alkalommal ugyanabban az iskolában végeztük, egyazon szakon, különbségek nélküli felvett órákkal. S ha ez nem lenne elég, akárhányszor Rim-mel eltettük magunkat egy szórakozóhelyen, mindig ő cipelte haza a seggem, így soha nem volt kétségem afelől, hogy csak a tsundere-t játssza előttem. 

- Single player megint? Pedig a kezemet tettem volna rá, hogy ez dungeon-nak számít. -fogtam fejemet drámai előadást nyújtva-

- Gamer lány Kookie. Használd ki az alkalmat, lehet kicsit hibás, de füldugóval nem is rossz. -hallatszott hátam mögül egy rettentő érdektelen hanglejtésű egyén motyogása-

- Hyung, csak segíteni jöttünk ide! Amúgy is most veszekedtek a fiújával. -dühöngött egy másik ifjú-

- Inkább egyedi baráti üdvözléskét jellemezném. -fordultam feléjük, dörzsölgetve államat-

- Ázsia melyik részén köszönnek így? -bámult rám furcsán a legmagasabb férfiú-

- Főzök neki valamit, szomorúnak tűnik... -aggodalmaskodott a következő-

- Hyung szerintem nem biztos, hogy erre is a kaja a legjobb megoldás... -húzta oldalvást száját egy alacsonyabb srác-

- Azért a pizza elég mély depresszióból is kigyógyított már. -vontam meg vállaim-

- Tae már megint kiszagolt egyet a fajtánkból. -nevetett az elragadó mosolyú srác, csillogó szemekkel, közvetlen mellém pillantva-

Nem tartottam feltétlenül szükségesnek feltenni a kérdést, ki ez a szerzemény, hiszen egy elképesztően édes fiú szobrozott mellettem, a többieket pásztázva szemeivel, majd mikor leesett neki, hogy mindenki pillantása őt kérdőjelezi meg rájött, hogy talán a társasága mellett kéne dekkolnia, így megugrott, majd kétségbeesett tekintettel rohant a másik oldalra, s tett úgy, mintha meg sem történt volna az iménti akciója. 

- Ugh... Had jegyezzem meg, hogy szerfelett szimpatikusnak találom. Hol lehet ilyet örökbe fogadni? -surrantam közelebb a sráchoz, s vizslattam át tetőtől talpig-

Kínos csönd és egy csipetnyi tétovázás után, az érzelemmentes tekintetű fiatalember flegmán vágta rá:

- Szívességet tennél, ha vigyáznál rá helyettünk. Akár most a nevedre íratom, még fizetek is érte. - mondta egyazon hangnemben-

- Hyung, komolyan fogja venni! -duzzogva csapta vállom a beszélgetés tárgya-

- Megírom a használati utasítást hozzá! -pacsizott le a csupa vigyor fiú, a tökéletes ellentétét képviselő sráccal-

A random összezörrent közösséggel való párbeszédem végül elég hosszúra nyúlt, s ezen nem kegyelmezett a cseppet sem sürgető idő sem. 

Az emberkereskedelemmel nagyban összefüggő társalgás után megtudtam, hogy bizony a mennyország nem egy habos-babos élményfürdő, hiszen eszményi személyem egy ideje az utcáin koslat, alkalomhoz kevésbé illő szettben. A tömérdek információhalomból annyit kaptam el, hogy be kell jegyeztetnem magam a lakossági nyilvántartásba, s ez a négy túlvilág egyike, melyben az angyalok kapnak helyet, ami nem mellesleg én is vagyok. 

Időt se hagyva a feldolgozásukra vonszoltak magukkal a gigantikus épület belsejébe, ahol valamiféle portás bácsihoz löködtek, akinek ha lehetséges még semlegesebb tekintete volt, mint nekem vagy Yoonginak, az érdektelenség mintapéldányának. 

Éppen készültem követni eme lelkes illetőt, azonban ebben meggátolt a két kéz, mely amúgy is szanaszétt tépázott ruháimat szorongatta, viszont hátratekintve tulajdonosaira a másodperc tört része alatt enyhült meg a szívem, s váltam kezesbáránnyá. 

Amolyan két kopasz, buldózer alkatú úr szugerált összeráncolt szemöldökkel, míg engem levert a hideg verejték. Az öltönyös bácsik cseppet sem tűntek úgy, mint akik vendégszeretetből ráncigálnak egy vörös, bőrrel borított ajtó mögé, így valamilyen oknál fogva nem találtam a kedvemet arra, hogy ellenállást tanusítsak. 

Hála a jó égnek nem ők rendelkeztek mondanivalóval számomra, s ezt az orrom előtt bevágott ajtóval jelezték is, egyedül hagyva így egy jócskán szimpatikusabb úrral, aki arcátlanul kényszerített ki belőlem perverz gondolatokat, a beleegyezésem teljes hiányában. 

Bár valószínűsíthetően ő keresett engem, nem tűnt éppen úgy, mint aki alig fér bele a bőrébe a boldogságtól. Roppant módon hajazott arra a kifejezésre, amit az összes közeli ismerősöm mutat felém, mikor ismét előszedek valami kegyetlenül nagy baromságot gondolatmenetem közepette. 

<><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!

<><><><><><><><><><><><>