- Ez most csak valami elcseszettül összehangolt időzítésű vicc, igaz? -bámult ránk képtelenkedve az UV sugarakat visszatükröző Yoongi-

Orcánk hirtelen az imént elhangzott kérdés tulajdonosa felé szökkent, s kórus szerűen vágtuk rá a választ:

- EZ NEM AZ AMINEK LÁTSZIK! -szinte visongtuk-

- Uram atyám, egyre gyanúsabb... Mind meg fogunk halni! -majrézott Hoseok fejét tartogatva-

- Nyugodjatok le, az első teendőnk, hogy fel kell halmoznunk elég élelmiszert, aztán--- -csitította le Jin a pánikoló fiút, azonban hamar félbevágták-

- Hyung... Nem hozhatod fel mindenre a kaját megoldásként... Inkább bújjunk el valami szűk helyre, ahol biztosan nem keresnének! -hozta fel sorsfordító stratégiáját Jimin, miközben hajába túrva tündökölt-

- És mi legyen a többiekkel, akik nem férnek el egy egérlyukban? -vigyorgott Jungkook önelégülten-

- Nem mintha az én mániám lenne kis helyekre bepréselődni! -viaskodott bőszen az ifjú-

- Más is megéhezett egy kis gyrosra? Mondjuk nutellás palacsintára se lenne nehéz rábeszélni. -kalandoztak el gondolataim Jin megjegyzésére-

- Édes Istenem... Fogjátok már be! Ha ez igaz, akkor értesítenünk kell a nemességet! Miután végeztem emlékeztessetek, hogy egyáltalán miért állok veletek még szóba! -indult meg pöffeszkedve a napsugárzást átszűrő lélek-

- Várj, Hyung! -üvöltött utána Jungkook-

Ám ekkor mindenki a fiú felé vette a tekintetét, aki kétségekben úszva mustrálta a talajt, s annak szerkezetét, azonban amint feltekintett, szemei körül valamiféle fekete anyag kezdett gyülemleni, s írisze a Napon megcsillanva, vörös fényben pompázott. Ajkai belső részén szintén a szokatlan jelenség oszlódott szét esztétikusan, majd a naiv s ártatlan kisfiú helyett a semmiből termett ott egy "daddy" külsejű, nőfalő bestia.

Rugódzó szemeim a talajnak pattanva taszították ki az utolsó lehelletet is belsőmből, mire se szó se beszéd, lekaptam egyenruhám felső részét, majd nemes egyszerűséggel paplanként dobtam kobakjára, ám volt egy olyan sejtésem, hogy eme krízishelyzet leküzdésére talán nem lesz elegendő e rögtönzött cselekedet. 

A síri csend, mely ekkor végigsuhant a tömegen, egyre inkább azt sugallta, hogy a bambán előre meredés helyett, talán elő kéne állni egy némileg több értelmet tartalmazó okkal a közel jövőben.

Ámde rövidesen jött is a megrendítően szenzációs teória:

- Öhm... A dohányzás tehet róla... - közöltem balta arckifejezéssel-

- Tényleg? Ez volt a legjobb, amivel elő tudtál állni? -tekintett rám szkeptikus ábrázattal-

- Sajnálom, leblokkoltam. A memóriatörlés lett volna a következő. Lehet azzal kellett volna indítanom? -nyeltem egy nagyot pánikolva-

Az ezt követő részletekben, több órás beszámolót hallhattunk Jungkook jóvoltából, aki az eddigi ismereteimet kibővítve mesélte el, hogy miután a terv sikeresen lezajlott, véget akarnak vetni a közönséges lelkek befogadásának, mivel ezek után feleslegesnek vélik a spirituális erővel nem rendelkezők létezését. Persze szükségtelen említenem, hogy ezután már nem én voltam az egyetlen a társaságban, aki legszívesebben faágként rejtőzköde élte volna le a hátralévő életét.

A fiú könnyekkel küszködve mesélte el, hogy amikor megkapta a küldetést, készen állt eleget tenni a parancsaiknak, azonban amint találkozott régi bajtársaival, teljesen más szemszögből látta az eseményeket, s ezért egy tapodtat sem mozdult melőlük azóta, mivel elhatározta, hogy mindenképpen megvédi a srácokat. Utóra még az is megemlítésre került, hogy tulajdonképpen puszta véletlen folytán vált démonná, miközben Namjoon próbálta felhúzni túrázás közben az egyik meredek szikláról. Szerencsétlenségére, már csupán három további percet kellett volna kiállnia, amíg egy lavina el nem vitte a többieket is. Ekkor tudatosult bennem, hogy elég egy rossz lépés ahhoz, hogy gyilkosként légy megítélve, függetlenül a szándéktól, ami nyilván ebben az esetben cseppet sem volt ilyen jellegű. 

Miközben belemerültem a sztoriba, megannyi érzelmes percen keresztül tombolt fejemben a gondolat, hogy mégis mennyire nehéz lehetett mindez idáig eltitkolni és óvni őket a "távolból". S mégis milyen hálás lehetett az igaz barátainak, akik még ilyen megrendítő történet hatására is együttérzően bólogattak, s nem illették egyetlen fájó megjegyzéssel sem a fiút. 

A szívem szinte szilánkosra tört, mikor megláttam Taehyung-ot, aki maga felé fordította, majd szorosan áttölelte cimboráját. Darabjainak földdel való koccanása tisztán zengett a fülemben, amint a többiek is egytől egyig hangyabolyként gabalyodtak egymásba szemem láttára. 

Könyörtelennek találtam elviselni a tudatot, hogy ahelyett, hogy hasonlóan viszonyultam volna Jong Suk-hoz, én ridegen dobtam el magamtól, nem is gondolva bele, hogy talán ő is hasonló nehézségekkel küszköd mindeközben. 

Végül is, e a gondolat sarkallt arra, hogy felpattanjak a kényelemből, s végigsuhanjak a folyosón, egészen a terem ajtajáig, ahonnan már órák óta késésben voltam akkorra. 

Persze a fogadtatás is ehhez igazodott, így unottan ültem vissza székembe, kiadós szidásom után. 

<><><>

- Már egy órája le se vetted rólam a szemed! -pusmogta magyarázattal háttérzene gyanánt-

- Az a stírölés lényege, hogy sokáig csinálod... -vágtam rá közömbösen-

Úriemberünk, a másodperc tört része alatt borult rózsásba füléig, s fordult vissza a könyv irányába. 

- Már késő szégyenlősködni... Egyébként is minden nap megteszem... Nem változtat semmin, hogy most éppen látod is... -folytattam flegmán-

- M-m-mégis mióta? -hebegett-habogott zavarában-

- Mióta túl jól nézel ki, hogy bármilyen ellenérvet találjak, amiért abbahagyhatnám... -vontam meg vállaimat nemtörődöm stílusban-

- Maguk aztán ketten eléggé élvezik a hangulatot úgy látom. -reccsent meg a tanári pad-

- Akkor egy kiadós dioptria cserére lenne szüksége, mert mostanra odáig fajult a helyzet, hogy szemmel öltöztetem, miután már a csontszerkezetét is átfutottam kétszer, oda-vissza... -pillantottam felé fásultan-

<><><>

Végül éjnek évadjára sikerült hazakecmeregnünk, "hála" eszményi személyemnek. 

Talán meglepőnek tűnhet, ámde még a mennyben is megtalálhatók olyan elektromos kütyük, mint például a telefon vagy a fülhallgató, bár a kávéforraló után már ez sem rendített meg különösebben. Rengeteget töprengtem, vajon miért hasonlít ennyire az itteni környezet az emberek világára, tekintve, hogy a fejemben mindig az a jelenet nyer értelmet, amikor is a holt lelkek átnyúlnak a tárgyakon, viszont úgy érzem nem most jött el a pillanat, mikor ezen lenne érdemes agyalnom, így félretéve eme gondolatmenetet, hallgattam az egyetlen zeneszámot, mely rajta volt, mikor kézhez kaptam Mr.őrangyal-tól. S ez a remekmű egy csöpögős, romantikus dal, mely már az első hallgatás után elhitette velem, hogy valamiféle latinamerikai színésznő vagyok, aki szívét kigombolt inges, napsütötte férfiak törik össze. 

A ritmus ismétlődése közben kopogásra ütöttem fel fejemet, a zaj forrása felől pedig egy szemerkényi kétségem sem támadt. 

- Máris hiányzok? -vigyorogtam önelégülten- 

- Mintha elfelejtettél volna megemlíteni egy fontos részletet... -fintorgott rám dühösen-

- Következtetve a szavaidból, már egyébként is tudsz róla, szóval ha nem bánod. -nyomtam felé az ajtót zárásra-

- És mi gátolt meg abban, hogy tőled halljam? -tekintett rám fájdalmas pillantásával-

-Így is egy egész szeméttárolónak érzem magam, mit tettem hogy ezt a nézést érdemlem? -néztem az ég felé széttárt karokkal-

- Nincs olyan hangulat, amit ne lennél képes egy mondattal szétbarmolni igaz? -rázta fejét fáradtan-

- Kerülj beljebb. -invitáltam, terelve a témát-

Miközben zenebona csendült fülembe, Jong Suk kimerülten terült el mellettem az ágyon, összehúzott lábakkal, s lehúnyt szemekkel. 

- Minél többet hallgatom ezt a számot, annál inkább úgy érzem, hogy mindenkibe szerelmes leszek, akire rápillantok. Bár megeshet, hogy az is hozzájárul, hogy véletlenszerűen egy gigolo oldalon kötöttem ki. -bólogattam bágyadtan-

- Nem bánnám, ha örökké szólna, miközben egyedül engem nézel. -tekintett mélyen szemembe elszánt vonásaival-

- Waow~~ Ez de romantikus volt. Bekerülhetne akár egy könyvbe is. Ki gondolta volna, hogy ilyen tehetséges van ebben. Le vagyok nyűgözve. -derült arcom, miközben bőszen tapsoltam-

- ... Feladom. Csak dugd vissza a fülhallgatót... Ébresztj fel, ha végeztél! -fordult be a fal irányába-

Megvontam vállaimat, azonban szívem nehézkesen lüktetett, s mellkasom egyre csak préselte ki a levegőt tüdőmből, míg végül képtelen voltam szavak nélkül hagyni érzelmeim. 

Bekuporodtam a fiú mögé, s karomat átcsúsztatva oldalán, öleltem át szorosan, félve attól, hogy ismét elveszíthetem. 

- Talán késő kimondanom, de .... Sajnálom.... Önző módon tekintettem rád megvetően, miközben éppen ekkor lett volna alkalmam bizonyítani, hogy számíthatsz rám. Annak ellenére, hogy mellőztem minden gondolatot azzal kapcsolatban, hogy mégis mennyire fájdalmas döntéseket kell meghoznod, most mégis arra kérlek, hogy maradj mellettem és bízz bennem. -simultam hozzá gyengéden, miközben egyre mélyebben gyökerezett bennem a szánalom, amelyet magam iránt éreztem-

- ... Kegyetlen vagy. Hányszor akarod még elhitetni velem, hogy ezúttal nem feleslegesen hoztam rossz döntést. Bár talán jobb is így, soha nem szabadna észrevenned, ki is vagyok valójában. -mormogta szomorkásan-

<><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!

<><><><><><><><><><><>  

Igaz, tegnap estére ígértem egy kedves olvasónak, de remélem nem haragszik meg a majdnem két órás késésért, amire az a magyarázatom, hogy próbáltam utána nézni, mi értelme annak, hogy a narancshéjon belül külön vannak a narancsok, de a google se tudott rajtam végül segíteni. -.-' Ami azt igazolja, hogy tényleg feleslegesen pocsékolja az idejét a gyümölcs!!! B-)