Békés szendergélésem a madarak csicsergése provokálta megszakításra, s amint kicsöppentem az álomvilág nyújtotta kényelemből, máris nyilallás harsogott végig fejem búbján, miközben visszaidéztem a tegnap esti drámát, amely úgy tűnt ma kényszerít learatni a gyümölcseit.

Azonban, e reggel első meglepetése az engem átkarolva sziesztázó ifjú volt, aki egy milliméternyi távolságot sem hagyott kárba veszni kettőnk között. 

Ahogy feljebb tekintettem körvonalazódott, hogy a jelenlegi pozitúránk jócskán túllépi a barátsággal kapcsolatos fogalmak mindegyikét. 

Arcom hirtelen a kitörő vulkánt kezdte imitálni, s én álmának eleget téve kezdtem el hevesen izzadni, csekély mennyiségű tapasztalatomnak köszönhetően. 

Megfeszített izmokkal próbáltam kikászámódni , azonban ninja gyakorlatomat az ébresztő óra már az elején bukott hadgyakorlatnak vélte, s így félbe is szakította.

- Úgy érzem magam, mintha egy egyéjszakás kaland után próbálnék hazasunnyogni... -mormogtam képtelenkedve önmagamban-

Tekintve, hogy ezután már nem volt okom tovább óvatoskodni, egyszerűen felültem, s az óra kikapcsolását követően a fiúra pillantottam, aki sandítva s félálomban pislákolt. 

- Jó reggelt, te kis becstelen pajkos némber. -mosolyodtam el lüke arckifejezéssel- Remélem kellően elgyötörten érzed magad, miután elvetted az ölelkezve alvási szüzességem a beleegyezésem nélkül. -imitáltam a megsértett áldozatot-

A fiú kótyagosan ugrott fel, majd ijedten rámvetette tekintetét, s fájdalmasan fogta meg fejét, miközben pillantását az ágyra terelte.

- Hé! Hogy vághatsz undorodó képet?! Mégcsak nem is én vetettem rád magam, ahogy terveztem! -förmedtem rá kínos tekintettel-

Ám Jong Suk egyre csak rázta fejét, amíg szinte már én éreztem bűnösnek magam. 

Tarkómat vakargatva álltam lesokkoltan, gondolatok hiányában, s közben egyre inkább gyökeret eresztett a tudatomban, hogy talán mégis én kényszerítettem őt álmomban, hiszen esélytelen, hogy magától közeledjen felém ilyen téren. 

Lelkiismeretem fürgén fedte el a sötétség, s az emlékek, melyek mind azt bizonyítják, hogy az elméletem helyes.

- Eh... Oké bocsánatot kérek, de nem voltam eszméletemnél, többé nem kell hozzáérned gyomorforgató lényemhez, csak ne vágd már ezt az öklendező arckifejezést, mert kezdem szükségét érezni annak, hogy magamra hívjam a rendőrséget szeméremsértésért. -nyeltem egy nagyot, miközben egóm a földet taposta- 

- N-n-n-nem é-é-én s-s-sajnálom, csak á-átöleltelek, és hirtelen elálmosodtam, aztán kiütöttem magam. -dadogott magyarázkodva, s ezalatt arca vörösben pompázott-

- Oh~, ez esetben rá se ránts, inkább törd azon a kívánatos kis fejedet, hogy mégis hogyan kéne innen kibaktatnunk, miután az egész estét itt töltötted, mégsem kell infúzión keresztül adagolni belém a rántottát. -mosolyodtam el kételkedően-

- Egészen ámulatba ejtő, mennyire hiszel abban, hogy hirtelen elfelejtik a teljes létformád. - vágta keresztbe karjait, s nézett rám elképedve-

- Hahaha... Bíztató... Eltekintve ettől, ha szemmel tartottak volna, akkor nem érezhetném többé a kényszerét annak, hogy pillanatragasztóval az ablakhoz erősítsem a kisujjad, szóval azt hiszem a sima "tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna" taktika egyelőre megteszi. - vontam meg vállaimat könnyűszerrel-

Bár úgy tűnt félvárról vesszük az ügyet, belül mindketten tudtuk, hogy a neheze csak most kezdődik, ennek ellenére ez nem gátolt meg minket abban, hogy a reggelünk is felhőtlen hangulatban teljen. 

Igaz az égvilágon semmilyen bántódásunk se esne, ha kihagynánk a reggelit,  vagy a kávészünetet, mégis megszokottan ültünk le az asztalhoz, szürcsölve s csámcsogva, akár a jó testvérek. 

Ahogy Jong Suk-ra néztem olyan érzés fogott el, mint hogy ha a létező összes terhet levette volna a vállamról, csupán a jelenlétével. Bizonyára el tudta képzelni milyen kétségbeeseten s egyedül érezhetem magam a látszat ellenére, hiszen valljuk be, nem sok fény szűrődött át a helyzet borongós felhői között. 

Eme gesztust, hálám jeléül egy gyors tányér cserével viszonoztam, hiszen az enyémben már éppen hogy csak leledzett. 

- De hát nem is vagy éhes! -háborodott fel viselkedésemen-

- De te se. Vagy mindent a szádba veszel, ami beléfér? -vigyorogtam önelégülten-

- Vitatkoznék, de mindig lenyűgöz, hogy képes vagy még a zabpehelyből is kihozni erotikus indítatású témát, annak ellenére, hogy még egy egyszerű "barát" érintésétől is rákvörös lettél. -kezdett el tapsolni szánakozóan-

- T-t-te ébren voltál végig?! -álltam fel a székről pirongva-

- Hehe~, az igazat megvallva: nem! Viszont elég ideje ismerlek ahhoz, hogy tudjam, a nagy szavak ellenére rögtön kereket  oldasz, amint valaki egy ujjal is hozzád ér. Bár meglepő, hogy még velem is működik. -mosolyodott el gőgösen-

- Ne értsd félre, csupán azért történt, mert a melegséged szaunaként ragasztotta rám a szexuális identitásod. -bámultam rá pöffeszkedve-

Ezután úgy tűnt eme párbaj győzteseként én kerültem ki, s vesztesünk csüggedten majszolta tovább reggelijét, egyetértően bólogatva.

- Ahh~, hogy adhatod fel ilyen könnyen? Persze hogy zavarba jöttem, nem mintha nem tekintenék rád férfiként... -biggyesztettem le ajkaimat csalódottságomat kimutatva-

Ahogy kislisszoltak hangszálaimon keresztül a mondatok, Jong Suk azonnal abbahagyta a falatozást, s némán csörtetett ki az ajtón, ezzel ismét kétségek között hagyva. 

Hogy jöhetett le ez a szituáció úgy, mint hogy ha a házassági ajánlatomat utasították volna el... Hiszen csak egy nyilvánvaló tényt közöltem, s mégis úgy érzem, mint ha egy szűz lányt próbálnék megrontani. 

Miután megráztam fejemet, s tudatosítottam, hogy inkább emlékeztetek egy szőrös, nagydarab, perverz kukkolóra, mint önmagamra, végül én is kiballagtam az ajtón, s megindultam az úgymond "iskola" felé, azonban meglepő módon a folyosón lézengő embertömeg teljes hiányát véltem felfedezni. 

Beérve a terembe, Jong Suk-on kívül egyedül az oktató fogadott, hatalmas vigyorral az arcán, amely viszonzására szerfelett nem találtam kedvemet. 

- Sora-shi... Szóval itt bújkált. Van fogalma róla, hogy Jong Suk-shi-vel együtt mennyi bevezető óráról maradtak le? Egyébként is, mivel későn érkezett, figyelmeztetést ragasztottam az ajtajára, amelyben összefoglaltam, hogy pontosan melyik terembe várom a bepótlásukra, azonban ahogy látom teljesen figyelmen kívül hagyta. -mosolygott továbbra is vérfagyasztóan-

- Oh, arra a cetlire érti, ami a kilincsen lógott, és arra használtam, hogy galacsinként Rim-et dobáljam vele? -bámultam rá érdeklődően-

- Igen! Pontosan arra, és most készüljön fel arra, hogy egy hétig éjjel-nappal tömni fogom a fejüket, mivel kettejükön kívül senkinek nem volt eddig mersze ignorálni! -dühöngött, miközben az asztalra hajította könyveit-

Sietve meghajoltam, majd a Sukie melletti padot választva helyezkedtem el kényelmesen. 

<><><>

*pihenő alatt*

Mivel mindeközben kiderült, hogy minden alkalommal, mikor másmerre kóborogtam, Jong Suk is így tett, engem követve, ezért különböző utakra kényszerítve minket barangoltunk. Én a park felé vettem az irányt, ahol ugyan gyéren, mégis lazsált pár emberke, beleérte hét ismerős arcot is. 

Már messziről integetett a közösség, így bátorkodtam odasietni, azonban eme döntésemet később teljes mértékben megbántam. 

- Jó, hogy jössz Sora. Tae-nek éppen valami "hihetetlenül fontos" mondandója van. -forgatta szemeit Namjoon, az előtte ácsorgó másik bolygóról szalajtott fiúra-

- De Hyung, ez most tényleg halálosan komoly! -kérlelte figyelemre a srácot-

- Mint amikor a minap azért hívtál oda minket egy fán ragadt lufihoz, mert szerinted gonosz szándékkal érkezett? -tekintett rá lekicsinylően Jin, a hercegnő imitátor, akin mindig találni legalább egy rózsaszín ruhadarabot-

- Csak azért mondod ezt, mert nem láttad mikor megtámadott, de ezúttal esküszöm, hogy láttam egy démont az átjárónál! -bizonygatta hangoskodva-

Amint elhagyták ajkát az iménti szavak, jómagam és a csapat legfiatalabb tagja azonnal rátapasztottuk szájára tenyerünket, vagyis pontosabban én Jungkook kezére, de ez csupán részlet kérdés. 

A srác ijedten tekintett rám, én pedig kérdően vetettem felé pillantásom. 

- Szóval te vagy a harmadik... 

<><><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!

  <><><><><><><><><><><><>