A mai egy vérfagyasztó s lelket szipojozó éjszaka. Bizonyára már feltetted magadban a kérdést, hogy vajon ki lehet ez a lány, aki hullaként hempereg a földön, beazonosítatlan tárgyat szorongatva kezében élettelenül s hanyagul, akár egy magára hagyott eb, melyet egész életében éheztettek. Nos, ez a monológ pontosan szemlélteti érzelmeimet, melyek akkor járták át mellkasomat, tőrszerű sebeket hagyva maguk után, ugyanis ez a személy itt én vagyok!

- Mozdulj arrébb barom! -csengett egy ismerős hang fülembe-

- Oly kegyetlen ez az élet, úgy érzem mindentől megfosztanak, ami szép s jó. -nyöszörögtem erőtlen hangsúlyban-

- Ki a halált érdekel? Anya küldött kávéért, és a gyomorforgató lényedtől nem férek a polcokhoz... -rúgdosott gyomromba gyengéden a lány-

- Mily szánalmas halandók élnek e Földön, melyek szemtelenül hagyják cserben társaikat, s közben mosollyal az arcukon húnyják le szemük, míg én a porban heverve mosom arcomat könnyeim zuhatagával. -kapartam végig a fagyott talajt, mely csikorgott, mintha táblán végeztem volna a műveletet-

- Ember, problémáid vannak... Fordulj már orvoshoz! -lépett rám érdektelenül, ügyet sem vetve a létezésemre-

- A probléma az, hogy elfogyott a kedvenc márkám! Hogy tehetik ezt? És mi lesz, ha ez a pár szem kávé mentené meg az emberiséget?! -pattantam fel drámaian-

- Szia! -köszönt el flegmán, hitetlen tekintettel-

- Hogy hagyhatsz itt?! Kegyetlen némber! Hallod, te esztétikai hulladék? Vonszold vissza azt az otromba képed! ...Franc... -kiabáltam utána, de bármily szép szavakkal illetten, vissza sem nézett-

Most kénytelen leszek használni a vészkészletem...

*másnap iskolaidőben*

Rim-mel másodévesek vagyunk az egyetemen. A középiskola elvégeztével nem merült fel kérdésként, hogy egy helyre íratkozunk-e, hisz ritkaságszámba megy azon élőlények populációja, akik fel tudják velünk venni az ütemet. Igaz, én a jog után tapogatózok, őt pedig a bűnügy hozza lázba, de ez sem térít el minket a kedvenc elfoglaltságunk űzésétől: a szemrevaló férfiak utáni kémkedéstől. Talán kereshetnénk hétköznapibb hobbit is, viszont a telefonunk tárhelyének megtöltése, jogilag megkérdőjelezhető képekkel és információkkal, sajnos túl élvezetes ahhoz, hogy egyéb tevékenységek iránt is érdeklődést mutassunk. 

... 

Ez a reggelem is a szokásos bambán lézengő izemmódban indult, azonban a nyugalom szigetét megzavarva, váratlan és feledtébb hangos egyének zúzták darabokra a zent, mely körülölelte testem. 

- Sora! Hallottad, hogy Jong Suk lelőtte Woobin apját, és mióta kereket oldott, azóta nyomoznak utána? -zúgott át dobhártyámon az információáradat-

Fapofával húztam ki füleimből a dugót, melyből az addig békésen tóduló dallam suhogott, s fáradtan pillantottam a buzgó fiúra.

- Ha percre pontos akarok lenni, akkor egy éve, hat hónapja, tizenkét órája és... -tekintettem rá telefonomra- huszonnégy perce tudok erről, mióta megtörtént az eset. -sandítottam a srácra, amolyan "Ezt meg mégis hogyan vették fel ide?" szempárral- 

- Úgy értem, végre megtalálták őt! A víz kimosta a partra a testét, feltételezhetően öngyilkos lett. -igazította meg szemüvegét, bárgyú mosollyal az arcán-

- Hmm, nem vitatom én is meggyaláznám a hulláját, de te férfiból vagy, nem indokolatlan ez a vigyor egy szemerkényit? Avagy... -vizslattam tetőtől talpig, perverz tekintettel-

- Ahh~, tudhattam volna, hogy te nem az a személy vagy, akivel empatikusan kéne viselkednem... Figyeld, tudom, hogy közel álltatok, így szóltam a tanároknak, hogy te nem veszel részt a gyakorlaton. -érintette meg vállamat gyengéden-

...

Nos igen, Lee Jong Suk... Óvodában nagyon közel álltunk egymáshoz, viszont ez a kötelék megtört, mikor általános iskola harmadik osztályában külön öltözőt kaptak a lányok és a fiúk, így fény derült a titokra, miszerint a másik nemhez tartozom. Azt hiszem kisebb sokként érte az eset. Próbáltam megbeszélni vele a kissé meghökkentő szituációt, viszont erre nem biztos, hogy épp az "Esküszöm abban a tudatban nőttem fel, hogy 6,9%-os esélyt láttam arra, hogy valójában fiú vagyok." mondat volt a legmegfelelőbb. Ezután eltávolodott tőlem, és teljes fordulatot vett a személyisége, azonban mivel én ismertem az igazi lényét, a kritizálásaim áldozatává vált, s ahogy cseperedett, enyhébb szexuális zaklatássá fajult ez a dolog részemről. 

...

Fejemet inogtatva hagytam ott a fiút minden szó nélkül, s ballagtam tovább, ámbár immáron más uticéllal előttem. Igaz fűz némi gyengéd baráti szál Sukie-hoz, de ez nem tántoríthat el attól, hogy a jövőben ügyvéd, majd bíró legyek. A végső cél a  világ feletti uralom, viszont egyelőre megelégszem azzal is, ha mások felett mondhatok ítéletet. 

Habár az 'univerzum ura' pozíció betöltése átmenetileg váratott magára, hiszen megpillantottam a félrevonult, falnak támaszkodva fulldokló Ara-t. Ő az a kis szimpatikus egyén, aki semmi esetre sem akarja, hogy a védőügyvédje legyek egy esetnél. 

Gyaníthatóan, nem ejtenék felesleges könnycseppeket, ha még pár percig szórakoztatna, de hihetetlenül "segítőkész" személyem nem képes magára hagyni egy végtelen teremtményt, mégha egy rohadt idegesítő szúnyog is az. 

<>

A hátán csüngő táska felé kapva kicipzároztam azt, s félredobálva abból minden felesleges kacatot szúrtam ki az inhalátort, s vágtam szájába, majd fújattam amennyit nem sajnáltam, remélve hogy iszonyatosan borzalmas íze van. 

Amint némileg lecsitult a helyzet, Rim borongós arca tárult fel a háttérben, mely lazán kullogva felénk közeledett. 

- Feltételes kizárást kaptunk a múlt héten, emiatt a gyökér miatt! És nem véletlen, hogy egy ilyen zsúfolt folyosón senki nem segít neki, te ormótlan gennyláda! -szidott le Rim, villámokat szóró szemeivel-

- Te is azért jöttél erre, mert segíteni akartál... Hordd az irhád innen te idomtalan parazita! -nevettem fel hangosan, majd pacsiztam le vele-

S ezután, mintha misem történt volna hagytuk ott a lányt, majd intéztem el a gyakorlatban való részvételemet. Habár ez a pillanatnyi béke nem tarthat sokáig, hiszen Ara is részt vesz benne, ami egy újabb esélyt ad neki, hogy besározzon minket. 

*22:30*

Útban hazafelé tartottam Rim-től, a lánytól, aki este tízkor csak azért riadót fúj, mert kinyomozta egy fiú lakcímét, akit az utcán látott. Mármint zseniális meg minden, de éppen a szokásos esti rutinomat végeztem, mikor bezavart a képbe. A mai világban az embert már a saját bajtársai se hagyják illegális pókerjátszmákon, degeszre keresni magát. Bár azt hiszem az utóbbi meghekkelt szerveren gyanút fogtak, ezért talán legközelebb nem hatvankilencessel végződő álnevem lesz.

<> 

A szűk s kísérteties utcákon haladva, a zene ütemére lépdelve feledkeztem meg a világról, mígnem kiszúrtam a tömbházat, melyet egy ideje már otthonomnak nevezek. Felcsillantak szemeim, a hamarosan bekövetkező hosszú pihenő érzetétől, s dúdolászva szökdeltem, mikor az egyik utcai lámpa leoltódott, s szikrái a fejem felett fénylettek, akár egy hullócsillag. Lekaptam magamról fülhallgatómat, s visszalendítve fejemet bámészkodtam a kihalt környék kellős közepén, törött üvegdarabokkal a lábam előtt, mely fentről hullott alá. 

Összehúztam szemöldökeim, s egy horrorfilmbe illő jelenetet megelőzve, alaposan körültekintettem. Semmi hangulatom sem volt egy tömeggyilkos karjai közé rohanni vígan, mint a tinifilmek idióta szőkéi, így a zsebem mélyére csúsztatva kezemet, simítottam végig a bicskámon ujjaimat, mely gondtalanul szunnyadt ott, ahol utoljára hagytam. 

Veszélyes világban élünk, néha szükség van némi óvintézkedésre, főleg ha jogilag erősen megkérdőjelezhető életet élsz, mint én és Rim.

Előrántottam a pengét, s kioldva azt kezdtem lassan hátrálni, mire egy érdekes mozgásra lettem figylemes. Közelebb hajolva, a karnyújtásnyira lévő üzletlánc, egyik kivilágított ajtaja felett árnyékra emlékeztető kéz és láb nyomokat láttam. 

- Wow, ez mikor került ide? Este talán kerül egy-két snikers a nadrágomba tőle, de tulajdonképpen egész pofás. -mosolyodtam el csodálva a remekművet, ami azonban a következő pillanatban helyet változtatott- 

Arcomról a boldogság a másodperc tört része alatt fagyott le, s szívem zakatolni kezdett rendszertelenül, minden porcikámat remegésre késztetve ezzel. 

- Ajjaj... -mondottá egyszerű kis lényem, majd sarkon fordulva iszkoltam egészen a lépcsőház bejáratáig-

Kulcscsomómat előkapva, ügyetlenül szúrtam bele a lyukba, majd rántottam ki az ajtót, melyet hangerőt nem kímélve csaptam vissza. Lassan, araszolva hátrébb csoszogtam remélve, hogy csak Rim ragasztott rám valamiféle paranoiát. 

Azonban ez az elmélet hamar megdőlt, hiszen az árnyék, melynek teste hiányzott, csattanás szerűen nekivágódott az ajtó üvegének, s én lélegzetvisszafojtva vártam, hogy vajon mikor takarodik el innen a bűbánatba, hogy aztán elmondhassam Rim-nek, hogy egy pszichopata árnyék az életemre tört. 

A tenyér-talp duónak azonban nem telt bele sok időbe, mire tulajdonképpen nemes egyszerűséggel átszivárgott a vakolaton keresztül préselődve, egészen a lépcsőház falára, ahol kopogó s csattogó hangokat hallatva közeledett felém, mintha csak valaki négykézláb mászott volna  eszméletlen iramban. 

Pupilláim kitágultak, s a lift gombját nyomkodva egyre kétségbeesetebben és feleslegesebben paszíroztam bele ujjamat, habár szerencsémre csupán egy emeletet kellett jönnie értem, ámde az egy örökkévalóságnak tűnt. Így szinte átrobbanva az ajtaján ziháltam pánikolva, a cseppet sem megszokott szituáció rémképeitől. 

Lehúnytam szemeimet, ezzel is nyugtatva magam, s térdeimre helyeztem tenyereimet, mintha valamiféle durva üldözési jelenetet rendeztem volna le, pedig az igazat megvallva maximum tíz métert futhattam. 

Pillogva szuszáltam, amikoris végre felemeltem tekintetem, s kiegyenesedve könyveltem el magamban, hogy nem követett. Vagyis így gondoltam, amíg a lift ajtajának fényezésén vissza nem tükröződött a hátam mögött megbúvó teremtmény, amelyre egyetlen értelmes magyarázattal sem tudtam szolgálni. 

Nyeltem egy hatalmasat, s a masina végre valahára megállt. Óvatos léptekkel nyitottam ki azt, majd haladtam ráérősen, s megfontoltan a lakásom irányába. Csak imádkozni tudtam, hogy hátramarad, hiszen a lélek sem vitt rá, hogy fogyatékos módjára visszaforduljak. Besurranva a megszokott környezetembe, ledobtam táskámat a földre, majd erőt vettem magamon, s tétovázva billentettem tekintetem a zár felé. 

A lénynek nyomát sem láttam, és legszívesebben inkább elfelejtettem volna a semmiből rámhullott, rögtönzött akciójelenetet. 

<>

Arcomat tenyereim közé temettem, s ingatva fejemet vágódtam bele az ágyamba. 

- Azt hiszem Rim importált vodkájába csempésztek valami meglepit is... 

<><><><><><><><><><><>

Köszönöm, hogy elolvastad!

  <><><><><><><><><><><>