─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Már percek óta a fehér takaróval beborítva ült. Hátát nekitámasztotta az ágy támlájának és csak nézett maga elé. Már sokkal nyugodtabb volt, Bangchannal vagy egy órán keresztül beszéltek, a mutató pedig azt ketyegte, hogy elmúlt már négy óra is. Fáradtan sóhajtott egyet, majd a neki hátat fordító párjára lesett. Annak egységes szuszogása édes hangot imitálva folyt bele füleibe, amitől elmosolyodtak telt ajkai.

Mély sóhajt eresztett, aztán már jobban összeszedett gondolatait fújta ki dunyháin.

— Jisung? Gondolom nem hallod ezt, de ki tudja, lehet, hogy ezzel fogsz majd most álmodni, vagy felébredsz rá — keserűen húzódtak el vonalai. — Sajnálom... Mindent nagyon sajnálok Jisung — orgánuma keskeny volt és jeges, de annál inkább őszinteséggel vegyített. — Nem tudom, hogy hol volt az eszem, amikor Felixszel... Tudod, hogy mit csináltunk. De én csak egy kis megnyugvást akartam és úgy éreztem, hogy benne megkaphatom ezt, mert folyton velem volt — hajtotta le fejét. — És emiatt esett olyan rossz, hogy ő közben Changbinnal randizgatott. — Éles levegővétellel szakította félbe mondandóját. — Mindegy is ez. Amit mondani akartam igazából, az az, hogy bocsánat, amiért az agyam nem képes elengedni azt, hogy mi van, ha te Minhoba vagy még mindig szerelmes. Talán ez már annyira lerágott csont és unalmas, de az én agyam folyton ezzel van teli, szinte a megszállottja lettem ennek a félelemnek... Bangchannak igaza, van nem bízok benned, miközben te mindig is kitartottál mellettem. Még most is. — Folytatta ujjai ideges babrálását, miközben a lehúzott redőny lyukain beszűrődő utcai lámpák fénye nyaldosták íriszei. — Igazából te voltál az egyetlen, aki hitt ebben — a bánat ráesett tüdejére és lelkébe nyilakat eresztve maradt ott és táncot járt rajta. — Komolyan nagyon sajnálom Jisung — hangja megremegett, érezte, ahogy teste ismét erős esőzésbe kezd, majd inkább lefeküdt és egy cseppet sem gondolkodva bújt oda párjához, kit hátulról átölelve font magához. Rácsókolt annak pamutjával borított vállára, majd mélyen beszippantva illatát próbálta magát még utoljára ezzel nyugtatni.

⊱✿⊰

Szemfátylai fájdalmasan nyitódtak fel, ahogy megjajjdulva könyörögtek még egy kis alvásért. A kisírt fehérségek égve szisszentek fel a Nap sugarainak erős testére, azonban ami felkeltette őt, az igazán finomnak bizonyult. A haja mozgolódott ide-oda, néhol még arcához is hozzáért a puhaság. Akkor pillantotta meg a félig mellette fekvő Jisungot, aki felé fordulva cirógatta hajszálait. Amint összebarátkoztak íriszeik, Jisung még álmos hangja szakajtotta ki magát helyéről.

— Ebben csak te hittél, huh? — A kérdése végére elmosolyodott, majd lefeküdt vissza párja mellé és saját hasára rakta kezeit.

— Fent voltál? — Ásítása követte a halk megszólalást, mire csak egy bólintást kapott válaszul. — Mennyit hallottál?

— Csak ezt — egy kellemetlen csíkká húzódtak ajkai. — Egyébként délután fél kettő van és Changbinon kívül már mindenki elment. Bangchan bejött szólni reggel, hogy hagyjalak aludni, mert sokáig fent voltál — sóhajtotta a fiatalabb, majd kinyújtózkodott, azzal takarója alól kikandikáló lábfejének szomort okozva. — Meg szeretnéd ma beszélni, hogy mi történt? — fordította fejét az idősebb irányába, mire annak rémült szembogarai köszöntek vissza rá.

— Muszáj lesz, nem? — Engedte ki elégedetlenül szavait. Nem akarta, legkevésbé sem vágyott rá, teli volt rossz megérzésekkel és nem tudta őket eltörölni. — Egyébként mit beszéltetek tegnap Minhoval?

— Biztos, hogy akarod tudni? — Jisung félően leste tovább a szőkét.

— Ennél rosszabb lehet szerinted? — Nevetett fel szomortól kövezve, majd elnézve párjáról a szoba csukott ajtaját kezdte el fixírozni.

— Megbeszéltük a dolgokat... Én elmondtam neki, hogy engem hogyan érintett a dolog, és, hogy most amiatt vagyunk ilyen helyzetben veled, aztán ő is elmondta az ő részét. És megtudtam, hogy Jeongin már évek óta szerelmes Minhoba. Már akkor is az volt, amikor mi együtt voltunk. Azért eléggé sajnálom szegényt. És... — Itt tartott egy kis hatásszünetet, majd mindenét kockáztatva folytatta. — Elmondta, hogy még mindig érez irántam valamit — erre látta Hyunjin erős nyelését és ahogy arcizmai megfeszültek. — És azt is megbeszéltük, hogy én nem — tette hozzá kihangsúlyozva szavait.

— Ez remek — hamis mosollyal bólintott a szőke, majd meglepődötten tapasztalta Jisung vékony ujjait állán.

— Majd valahogy megoldjuk, rendben? — Nyomott egy gyors csókot párja ajkaira, aztán kikelve az ágyból ment le, hogy köszönthesse az ott üldögélő három jómadarat.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─