─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Vagy húsz perc eltelt, mióta kitért a szobából és már csöndesen lépkedett oda vissza. A korlátról még lelesve látta, ahogy Bangchan telefonján pötyköd valamit, de hála az égnek egyáltalán nem tűnt föl neki semmi. Pedig mennyivel könnyebb lett volna, ha akkor Chan felrohan hozzá és összekaparja. Ehelyett saját magát kellett, de ezért nem hibáztatta az idősebbet.

Viszont bűnbe esett lelke, sírni akart és beszélni, ezért elméje csöndesen vitte rá arra, hogy letérjen a lépcsőn, majd barátja elé sétálva fakadjanak ki könnyei azon nyomban, ahogy a füléből a rejtett hangszórókat kivevő Bangchan ránézett. A fiú aggódva ült fel, miközben takaróját elhúzva utalt arra Hyunjinnak, hogy üljön le mellé.

A fiatalabb nem tett semmi mást, csak helyet foglalt és kesernyés szájízzel átölelte a másikat. Próbált halk lenni, hiszen a ház oltalma sem volt teljesen hangszigetelt, arra pedig senkinek sem volt szüksége, hogy bárki is megébredjen keserves emócióinak hangjára.

— Elmondtam neki — dörmögte az idősebb vállára, akinek erre mindhiába, egy nagy kő esett le szívéről, pedig pontosan tisztában volt azzal, hogy ez semmilyen kellemeset sem okozott az elkövetőnek.

— Büszke vagyok rád — mosolyogva eresztett bíztató simogatást a magasabb hátára, aki csak egyre könnyeit folyasztva akart tovább és tovább mesélni, de valahogy alig ment neki.

— Ne mondj ilyet — fordultak ki szavai halkan. — Egy rossz ember vagyok, Hyung — majd záporozása mégjobban belekezdett abba, hogy eláztassa a másik fekete pizsomapólóját.

— Dehogy vagy rossz ember — döntötte saját fejét a másikénak, majd eltolva a fiút magától takarta be annak lábát puha takarójának másik felével és háta mögül odaadományozott neki egy szőrös, bíbor színű párnát. — Inkább azt meséld el, hogy mi volt rá a reakciója — minden nyugtalansága ellenére tartotta hangját egy kedvező mélységben és hangsúlyban.

— Igazából — fújta ki levegőjét, miközben sós könnyei belefolytak szájának üregébe és csak tovább szárítva azzal a fiú nyelvét röhögtek rajta. — Azt mondta, hogy nem utál, meg nem is undorodik, de majd később megbeszéljük. És, hogy ez nem változtat azon, hogy megcsaltam —  törölte le izzadt orcáiról tündérlelkeit, aztán erőt véve magán folytatta. — De egyszerűen képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy még mindig Minhot szereti. Hyung, nekem nem megy ez. Már meg is csaltam miatta, és ahelyett, hogy azon nyomban kidobott volna és utálna, még csak nyugtatni próbált. Eközben én? — Kérdezte felháborodottan. — Eközben én majd beleőrülök abba, hogy biztos még Minhot szereti — szavai a végére már remegtek, érezte, ahogy egészen gyomrától a torkának fellegéig görcsbe szorul mindene és ismét erősen fulladtak ki könnycseppjei az egereknek javára.

— Nem bízol benne — mondta ki egyszerűen Chan. — És ne mondd nekem, hogy de, mert akkor nem lennél ennyire kibukva. Még mindig nem azt mondom, hogy nem értem meg az okodat arra, amiért Felixhez futottál, de Jisung csak... Érez. Nem teheted ezt vele, de legfőképp magaddal nem. Ha még arra sem vagy képes, hogy új esélyt adj a dolognak, hogyan akarod rendbehozni? Teljesen becsapod vele magatokat. Egyikőtök sem érdemli ezt — fogta meg a fiatalabb térdeit, majd hüvelykujjával kezdte el azokat ciórgatni nyugtatás képpen. — Csak próbáld meg, jó? Kérlek, ha nem is magatok miatt, akkor legalább értem, rendben? — Döntötte oldalra fejét, majd még hozzá fűzte. — Tudod, nagyon sok... Barátom van és eléggé sokuknak van, vagy volt párkapcsolata, de a tiétek eddig messze a legszebb, a legtisztább és a legerősebb. És ezt most nem csak azért mondom, mert nyugtatni akarlak. Hanem mert ezt komolyan is gondolom. Hyunjin, talán neked ez nem annyira egyértelmű, de ha Jisungnak azt mondanád, hogy holnap költözzetek az Egyesült Államokba futna csomagolni a bizonytalanba még azok után is, hogy megcsaltad és tud is róla. Nem engedheted el őt... Ő sem engedett el téged — bolygatta meg hangszálait Chan, majd elmosolyodott. — És csak úgy hozzá tenném, hogy nagyon erős vagy — bökte meg annak orrát, aztán hátradőlt a kanapé karfájának.

— Gondolom mennyire — forgatta meg szemeit Hyunjin, aztán fáradt elméje csakis azon fundározott, amit az idősebb mondott. De egyszerűen lelke nem volt hajlandó fordítani és minden egyes percben újra és újra beleesett ugyanabba a csapdába.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─