─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Beköszönve szüleinek robogott fel szobájába, majd levágva táskáját vetült ágyára és mit sem törődve egész nap hordott ruháival, tette le fejét az egyik párna mellett heverő plüssre.

Gondterheltnek érezte magát, miközben felháborodottságát a bűntudat ötvözte. Talán igazán bele sem gondolt abba, hogy Jisungot mennyire bánthatta az elmúlt napokban. De egyszerűen össze volt zavarodva, törve és minden porcikája egy kis megértésért remegett, de tudta, hogy azt sem Felixtől sem Jisungtól nem haphatta meg. Mind a két fél kiváltságos körülmények között tartogatott fájdalmasabbnál fájdalmasabb sztorikat. Meg persze Felixhez még fele annyi kedve sem volt, mint párjához. El sem tudta dönteni, hogy melyik oldal sértette őt jobban; az, amelyik hazudott, vagy amelyik akaratlanul kidobta a kukába. Gondolatai és emóciói összekuszálódtak és lehetetlen csomókat ejtettek magukon. Néha már keverte, hogy kitől milyen borzalmat kapott, annyira összemosódtak benne a dolgok.

De mindazok által, hogy ő mindig ott volt mindenkinek, olyan vasas helyzetbe kergette magát, hogy ő most senkire sem tudott teljes szívéből számítani. Egy ideje már amúgysem volt őszinte szerelmével, arról pedig ne is beszéljünk, hogy Felixnek miket mondott; neki adta tovább az igazságot, az ausztrál tudott mindenről és mégis hátbavágta és még csak nem is kereste.

Ugyanis Felix nem nagyon kapálózott azért, hogy  ezt megbeszéljék, vagy csak egy esélyt adjanak arra, hogy társalogjanak. És habár igaza lehetett volna Jisungnak abban, hogy Hyunjin nem tudhatta az okát annak, amiért Felix titkolózott előtte, viszont a valóság mégis rácáfolt. A szőke pontosan tudta, hogy mégis mi rejtőzött minden egyes ilyen szó és tett mögött — talán ezért is marta őt fel belülről ennyire.
Viszont úgy érezte, hogy senkire sem támaszkodhatott akkor; a szüleivel nem szeretett volna hibáiról és az általuk kapott karmáról beszélni, a két fiú kizárva, Changbin pedig ki tudja, hogy mennyire volt beszámítható, azt tekintve, hogy a szeplőssel hogyan összemelegedtek, honnan tudta volna, hogy az ő barátságuk ettől mennyire kalandozott el, és amúgyis, talán még a szemébe sem lett volna képes nézni.

Persze, sok barátja volt, viszont azok, akik igazán közel álltak hozzá, egy kezén meg tudta volna számolni. És az egyetlen, akihez a tartozó ujjat még nem tette le sorjázása során, az Bangchan volt. Az az ember, aki már nem egyszer volt nagy támasza, viszont az elmúlt egy évben köztük is megromlott valami. Talán mert kevesebb időt töltöttek együtt, esetleg mert Hyunjinban volt egy kisebb versengés az idősebbel szemben Felixen. Ki tudja.

Viszont annyira kétségbe volt esve, hogy ezen ponton ez már nem érdekelte és mérgelt, vehemenciával megtelített mozdulatokkal és lélegzetekkel nyitotta meg a reggel utoljára aktív chatet.

llama baby
Beszélnünk kell.
Nagyon fontos.

                         Channie hyung
                             Felhívlak.

Meglepődött, hogy ilyen gyorsan kapott választ, hiszen az utóbbi időkben megszokta a másiktól, hogy az lassabban válaszolt neki a kezdődő vizsgái miatt, amikre olyan becsületesen készült.

— Oh, azt hittem, hogy megint tanulsz — kuncogta el magát a fiatalabb, majd másodiknak szánva köszönését múlt el minden aprón felbukkanó jókedve és boldogsága is az idősebb hangjára.

— Tartok egy hetes szünetet, mert kezdem érezni, hogy kisül az agyam, annak meg nincsen túl sok értelme, hogy túlhajszoljam magam, nem leszek tőle sikeresebb a tanulásban. — Hallotta Hyunjin, ahogy az ausztrál fiú mosolyogva válaszol, majd komolyra fogta a szót. — Mit szeretnél mondani?
A szőke kellemetlenül elhúzta ajkait; a történésben lenni sokkal nehezebb volt, mint ahogy azt elgondolta, hogy lesz.

— Te mit tennél akkor, ha olyan szinten felhalmoztad volna a rossz tetteidet, hogy már a pároddal és a legjobb barátoddal sem lehetsz tiszta és őszinte?

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─