─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Jisung csak hallgatott pár percig és kavargatta kávéját. Emésztenie kellett a beszélgetésüket.

— Majd ha... Egyszer velünk történik valami, akkor is azt mondod majd, hogy ami köztünk volt, nem számított igazán? — Teljesen egyetértett azzal, hogy a kapcsolata Minhoval nem fejezte ki szándékát arra, hogy az életükben akart maradni, de ez csak úgy... Fúrta oldalát.

— A te szavaiddal élve, a mi kapcsolatunk teljesen más — elhalkult szövege szúrta ki magát közéjük. Hirtelen beállt egy kellemetlen némaság az oxigénra kacagva csüggedt hálókon.
Az alig húsz perce lévő vidám és édes létet az a fagyos ridegség váltotta fel, ami mostanság annyiszor felzabálta őket; de valahogy mindig megakadtak a csoda torkán és a földön landoltak, egymásra esve, azzal egy ismételt esélyt kapva a felhők fellettiektől. A kérdés már csak az volt, hogy ez a csodás lánc mikor akart megszakadni és felemészteni lenyelt lelküket.

Jisung ismét magát hibáztatta; ha nem hozta volna fel Minhot, akkor az egész fel sem vetül közöttük. Ámbár, ha jobban belegondolt, a Felixszes dologról amúgyis ejteniük kellett volna pár szót, amivel már értelme sem volt tovább várni. Már úgyis eléggé rohadtak volna az egyszeri virágok közöttük aznapra.

— És Felixre miért vagy annyira kibukva? — Kortyolt bele már lassan hülésbe kezdő finomságába és barna íriszeivel a hirtelen eltorzult fizimiskát hesszelte.

Hyunjin percekig nem szólt semmit, csak kavargatta édes löttyét; hirtelen túlságosan sok felkavaró szó értő őt. Ismételten elkezdte érezni azt a rémesen feszítő érzést mellkasában, gyomra pedig felfordulva gömbölyödött össze egy picike gombóccá.

— Tudod, ez egy eléggé fontos dolog — sóhajtotta, míg ezerszer végigpörgette fejében, hogy mi is lett volna a helyes válasz. — És eltitkolta. Mármint... Mikor akarta elmondani? — Horkantott fel, ahogy az elmúlt finom napok eszének képébe ötlöttek; mintha az a Felix teljesen más lett volna, mint aki elhallgatott egy ilyen lényeges dolgot. Lehet, hogy teljesen más is volt, csak még nem tudott róla igazán. De bármit is próbált elkövetni agyában, ő csak azt az édes, szeplős kis csillagot látta Felixben, nem pedig holmi titkolozó, sötét alakot. Annyira akarta, hogy igaza legyen és a fiú még mindig egy dédelgetett lélek volt.

— Beszéld meg vele kérlek — sóhajtotta Jisung, ahogy egy pillanatra megfogta az idősebb kezét és annak felső részére simított egy ujjával.

— Nem akarok vele beszélni — felháborodottan rázta meg a fejét.

— De a legjobb barátod, muszáj beszélnetek.

— Nem akarok, mert baromira nagyot csalódtam, oké? Egyszerűen csak nincsen hozzá kedvem — vonta össze szépen szedett szemöldökeit.

— Csak annyiról van szó, hogy nem mondta el, hogy Changbinnal randizott — emelte meg egyik szeme felett helyezkedő prémet, mire Hyunjin kissé hátrahőkölt azon okán, ahogy a szavak elértek hozzá és felfogta őket.

— Mindegy — bárcsak ennyi lett volna a dologban...

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

☆ na hi bubs! azt tekintve, hogy valentín nap van, arra gondoltam, hogy ma két fejezetet is kiraknék, hummm. remélem senkit sem fog zavarni^×^ egyébként is kicsit töltelékrésznek érzem ezt a kettő fejezetet, szóval talán jobb is lesz, ha nem húzzuk el két napra. anyways, happy valentine day and be happy, be safe and i love you all♡︎ ☆