─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Hyunjin — szólalt fel az alacsonyabb a másik ágyán ülve, amíg az valamit gépénél ügyködött. — Kérdezhetek valamit? — Harapta be ajkait és stressz szintjét elviselve leste a szőkét.

— Igen?

— Mikor fogunk kettesben lenni végre? — Nem volt rest megkérdezni. Már másfél hete alig voltak csak maguk, mert Felix vagy Felix és Bangchan folyton velük lógott. Aminek egyrészt persze örült, viszont másrészt zavarta, hiszen miután ketten maradtak, általában már késő volt és csak aludtak. Váltottak pár szót, de nem történt semmi különös. A két fiú még az iskolában is inkább csak egymással volt elfoglalva.

— Most is kettesben vagyunk — kapcsolta be végül a hosszabbító lelkét és leülve gurolós, műbőr borítású székére leste a kisebbet, kinek ajkai aprón összehúzódtak, egy nagyobb ponttá; pontosan, mint amikor ideges, vagy mérges volt.

— Addig, amíg át nem ér Felix — forgatta meg szemeit és sóhajtva a barna hajába túrt. — Aztán megint itt lesz estig, mert valamit nézünk és utána lefekszel aludni, mikor elment. — Mérte íriszei szúrós egészét a magasabb fekete gömbjeibe és megtartva azokat rázta meg fejét. — Mindegy, felejtsd el.

— Ne, mondd el, hogy mi bánt. Másképp nem tudom meg — váltott át a másik arca is komolyabba. Olyan vegyes érzései támadtak.

— Folyton velünk vannak Felixszék. És nem is töltünk együtt időt. Alig beszélgetünk, sőt, van, hogy egész nap egy árva puszit sem adsz, vagy meg sem kérdezed, hogy én egyáltalán mit akarok csinálni. Csak áthívsz, aztán ha én kérlek meg rá, akkor azt mondod, hogy "De már megbeszéltem Felixszel, hogy átjön, gyere te most.". És mindig átjövök, mert attól még legalább ennyire veled lehetek — fújta ki levegőjét és csillogó világait végiglegeltette a másik fizimiskáján; zavarodott volt és olyan... Megrezzent.

— Sajnálom. Csak... Eléggé sokáig távol volt és úgy gondoltam, hogy akarok vele is lenni, de nem tudtam, hogy neked ez ennyire kellemetlen. Meg kellett volna kérdezzelek előtte — elmélyült orgánuma faragatlanul szökött ki ajkai közül, majd nagylevegőt véve fogta meg telefonját és elkezdett rajta pötyögni. — Szólok neki, hogy mégse jöjjön — de mielőtt leírhatta volna teljes üzenetét, Jisung közbevágott.

— Nem kell! Ne. Majd elmegyek Changbinnal valahova és akkor majd.... Estére visszajövök — erőltetett magára egy mosolyt, majd homlokon csókolva az idősebbet vette fel táskáját és amíg elsétált az előszobába, megkérdezte Binnietől, hogy egy egyáltalán szabad volt-e.

Hyunjin párja után ment és habár szíve hevesen dobogott a boldogságtól, miszerint megint Felixszel lehet majd, bűntudatot érzett; még csak észre sem vette, hogy Jisung mennyire kényelmetlenül érezhette magát az elmúlt napokban.

— Majd akkor este jövök baba — a magasabb elé állva csókolta meg gyorsan, aztán hangosan elköszönve ment biztosra, hogy a saját szobájában pihenő édesanyuka is hallotta távozását. Hyunjinra mosolygott, majd becsukta maga után az ajtót és az egyik legszorítóbb érzéssel indult el a központ felé, ahol Changbinnal volt a találkozója egy órán belül.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─