1 hét telt el a bál óta, vagyis eljött a nap, amikor anyuhoz utaztam. Pár telefonálás után beleegyezett, hogy vigyem magammal Calumot, aki csak szimplá unalomból akart velem eljönni. Amolyan családi kirándulásnak indult, ugyanis mind a négyen beszálltunk a kocsiba, ugyanis apa vitt el minket, de úgy döntöttek Ann-nel, hogy akkor már kiruccannak egyet. Mivel 'röpke' 8-9 órás útról volt szó, pénteken már nem is mentünk be a suliba, hanem már reggel elindultunk. Calum már az elején hisztizett, hogy az ő zenéjét hallgassukl apa pedig nem tudott neki nemet mondani. Szerencsére a többségük olyan szám volt, amit én is szeretek, szóval nem volt gond végig énekelni azt a 9 órát. 
De persze volt, akiknek nem volt szimpi, hogy utazunk. Főleg a két Hemmingsnek. Raven szerette volna Calummal tölteni a hétvégét, Luke pedig valami hatalmas buliról mesélt, amit nem szabadott volna kihagynunk. Hát mindegy is, ismerem őket, és tudom, hogy ellesznek nélkülünk is. 
Szörnyen kellemes érzés volt, amikor beértünk az ismerős városba. Az meg plána, amikor befordoltunk az utcánkba. Izgatottan húztam ki magam, hogy mindent láthassak, habár semmi sem változott.
- Hű, itt aztán semmi sem változott - nevette el magát apa, aki viszont már évek óta nem volt itt. A házunk előtt leassított, majd megállt. Elsőként pattantam ki a kocsiból, magamba szívva az édes otthon illatát. Apa is kiszállt és megállt mellettem. - Durva belegondolni, hogy egykor én választottam ki ezt a színt - nézett végig a hatalmas házon. - Jé, ez még mindig megvan? - figyelt fel az udvaron álló hatalmas fára, melynek egyik ágán egy hinta lógott, lombkoronájában pedig egy bungalló volt építve. 
- Szerinted anyának volt szíve lebontani? - nevettem el magamat, majd hagytam, hogy magához húzzon és nyomjon egy puszit a fejemre. Közben Ann és Cal is kiszállt, én meg elindultam a ház bejárata felé. Remegő kézzel becsöngettem. Pár perc múlva nyílt az ajtó, és ott állt velem szemben az anyukám. Először próbált hűvös arcot vágni, de nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. 
- Szia! - nyögtem ki, mire aztán hirtelen magához ölelt. 
- Istenem, de hiányoztál már... - suttogta. Erősen szorítottam magamhoz, hiszen bármennyire is romlott meg a viszonyunk, nekem is ugyanúgy hiányzott. Mégis csak az édesanyám. 
Miután kellőképpen kiölelkeztük magunkat, hátrébb léptem. 
- Anya, szeretném neked bemutatni Calumot, a mostohatesómat, Annt, a nevelőanyukámat és hát... Apát - mutattam körbe a mögöttem álló, új családomon. Anya nagyot sóhajtva, egy kissé bágyadt mosollyal nyújtotta a kezét, majd adott puszit mindenkinek. Még apának. Amin szerintem minden jelenlévő meg is lepődött. 
- Na kölykök, akkor kirakjuk a cuccotokat, aztán megyünk is. Vasárnap jövünk - jelentette ki apa.
- Jajj, ne hülyéskedj már! - szólt rá anyu. Egyrészt gyertek csak be nyugodtan, másrészt pedig majd mi hazavisszük őket. Na, hol vannak azok a cuccok? - tette csípőre a kezét. Hűha, jófej anyu előtört. 

Apuék először tartózkodtak az ötlettől, de végül sikerült őket meggyőzni, hogy még maradjanak egy picit. Henrik is megjelenet és hát kénytelen voltam kedvesen üdvözölni. Ha anyu kedves az én szeretteimmel, akkor én is az leszek az övével. 

Leültünk a régen látott nappalinkba (bezsúfoltam magam a kis kanapéra, a régi helyemre) és elkezdődött a bájcsevegés. Kivel mi történt az elmúlt évszázadban (hahahaha, mekkora poén), na meg a drága nosztalgiázás. Anyu előszedte az ősrégi fotóalbumokat, és nevetve mutogatta őket Ann-nek és Calumnak. Persze nagyon örültem neki. Aztán egy msáfél óra után apuák elindultak. Minket pedig ott hagytak. Felmentünk a szobámba, ami pontosan ugyanúgy állt ott, mint ahogy ott hagytam. Gyorsan berendezkedtem és átvittem a lépcső mellé kikészített vendégágyat. 
- Durva egy szoba - mondta Calum, miután alaposan végig mérte a dolgokat. Hát igen. Az összes falat fényképek borították. Barátok, család, kedvenc együttesek. Minden. Ezen kívül a falak amúgy pinkek voltak, a berendezés pedig fehér. Minden más diszító elem lila. A polcon ott hevert pár plüssöm, amit vagy nem volt szívem kidobni, de nem akartam átcipelni magammal, vagy csak szimplán itt hagytam. A szekrényembe benéztem, és megtaláltam többek közt a kedvenc farmerdzsekimet és a bőrszoknyámat, szóval azt bele is vágtam gyorsan a bőröndömbe, mielőtt még egyszer itt hagyom. Aztán bedőltem az ágyba, ami fölött még mindig ott lógott az az égősor, amit egyik karácsonykor a nagynénémtől nyúltam le. Hát igen, elég sunyi kiskölyök voltam. 
- Ő kicsoda? - mutatott Cal egy világosszőke hajú lányra, aki meglehetősen sok képen szerepelt. 
- Oh, ő Winter, az unokatesóm. Régebben szinte mindent együtt csináltunk, mondhatni a legjobb barátnőm volt.  
- Az nem ő? - mutatott  fekete hajú lányra, aki szintén jó sok képen szerepelt. 
- Jajj, ő Sena. Ő a sulistársam volt. Barátnők voltunk, de nem voltam vele sohase annyira jóba, mint pl. Winterrel. 
- Értem - bólintott. - Hát hozzá kell tenni, nem néznek ki szarul - vigyorodott el aztán kajánul, mirehozzávágtam egy párnát. - Nyugalom, hugi, te ezerszebb voltál és vagy is - lépett az ágy mellé és bevetette magát mellém. - De azért most szebb vagy. 
- Köszönöm Calum - fúrtam bele a a fejem a vállába nevetve. A világ legjobb tesója. 
- Tartod még velük a kapcsolatot?
- Csak a közösségiken.
- Meg tudlak érteni - dünnyögte. Ránéztem. - Mármint mi azért sokkal jobb arcok vagyunk - vigyorodott el. Megforgattam a szemeimet, de én is elnevettem magam. - Nem amúgy. Én is így vagyok Maliaval. Csak a közösségi. Meg néha lelépek hozzá. És ennyi. Pedig ő nekem a nővérem. Anyával pölö alig beszél. És nem látszik rajta, de tudom, hogy bántja, hogy egy ünnepen se jelenik meg, hiába hívjuk. De ez már ilyen lesz. Malia felnőtt, senki nem mondhatja meg neki, mit tegyen. 
- De azért, egyszer majd bemutatsz neki, ugye? - kérdeztem. 
- Hülye kérdés. Hát persze. Hát, ha úgy vesszük, az ő tesója is vagy. De anya miatt szeretném, ha az egyik hétvégén eljönne. Majd intézkedem. 
- Azért vígasztal valamennyire, hogy a ti családotok is ennyire szét van esve - nevettem fel keservesen. - Mondjuk anyu most igencsak kedves volt nem csak apával, de anyukáddal is. Ami különösen meglepett, legalábbis amennyire utálta ezt az új család dolgot.
- Szerintem ő is rájött, mennyire jó arcok vagyunk - röhögött fel újra Calum, miközben előhúzta a telefonját, és készítette magunkról egy szelfit, ami 2 percen belül az Instagramon landolt. 
Később lementünk vacsizni. Anyu a kedvenc kajámat, lasagne-t csinált, a régi idők emlékére. Szinte ahogy leültünk, már jöttek is a kérdések, természetesen anyutól, természetesen Calumhoz.
- És mond csak, hány éves is vagy?
- Nem sokára betöltöm a 18-at - válaszolta Calum, talán kissé feszengve. 
- Hányadik osztály? - jött a következő kérdés. 
- 11. Jövőre végzek. 
- Sportolsz? 
- Nem, az nem illene az imidzsemhez.
- Van valami hobbid? 
- Zenélek, pontosabban mondva basszgitározok. A barátainkkal van egy bandánk, 5 Seconds of Summer a nevünk. 
- És fel szoktatok lépni? - kérdezte most már Henrik, akit amúgy igencsak érdekelt ez a zenélés téma. Amikor mi anyával neki álltunk mosogatni, ők még mindig az azstalnál ültek és ezt a témát vitatták. Sőt, én már elmentem fürdeni is, és körülbelül 20 percig feküdtem a szobaámban egydül, mire Calum felért. Akkor gyorsan leraktam a vonalban lébő Dylant. 
- Na mi van? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem vágom mi bajod van ezzel az emberrel, full jó arc, és végre egy felnőtt, akivel tudtam is beszélgetni ilyen komoly témáról. Tiszteletem. Most pedig még egy kérdésem lenne. 
- És pedig? 
- Hol a fürdő?