Másnap reggel újabb csoda fogadott minket, amikor a sulihoz értünk. Raven az épület előtt lévő pad tetején feküdt, és eléggé úgy tűnt, hogy napozik. Mellette ott álldigált Vicky, aki a telefonját nyomkodta, miközben az egyik focista nyakába kapaszkodott, és ott volt Hayley is, akinek új külsejét a foccsapat többi része csodálta.
- A fiúk ki lesznek akadva, igaz? - néztem Calumra, aki röhögve bólintott, majd átkarolta a vállamat, és a suli felé irányított, hogy még véletlenül se menjek oda közéjük. A bejáratnál ott áll Dylan és Will.
- Sziasztok! - köszöntöttem őket, majd megöleltem Dylant.
- Valamelyikőtök elárulná, mikor lett Ravenből jótevő? - nézett ránk Will szúrós szemekkel.
- Haver, Ravenről van szó. Kinézem belőle, hogy holnap már ő lesz az amerikai elnök, ha éppen azt veszi a fejébe - veregette hátba Calum, majd távozott köreinkből.
- Néha úgy érzem, Hood jobban ismeri Ravent, mint én - sóhajtott Will. Lehajtottam a fejemet.
- Talán a szex helyett beszélgetni kellett volna - motyogtam. Dylan meghallotta és hatalmasat röhögött, mire persze én is elmosolyodtam. Will kérdőn nézett ránk, majd kacsintott a mellettünk bejövő Liznek. - Na jó - mondtam, majd megragadtam Dylan karját és elkezdtem befelé húzni. Mivel kémiánk volt, egy terembe mentünk, hála istennek.
Körülbelül az óra felénél járhattunk, amikor a hasam valami iszonyatos módon görcsölni kezdett. Hát persze. Hülye menstruáció. Összegörnyedve ültem végig az óra hátralévő részét, miközben szememet folyamatosan az órán tartottam.
- Valami gond van, Miss Crane? - kérdezte a tanár úr, mire megráztam a fejemet. Mégse jelenthetem be egy egész osztály előtt, hogy női gondjaim vannak. - Ez remek, akkor mondja a megoldást! - Ijedten Dylanre néztem. Nem tagadom, fogalmam sem volt nem hogy a válaszról, de még a kérdésről sem. Dylan persze megsúgta, így nem lettem kiosztva.
Amikor aztán kicsöngettek, elsőként rohantam ki a teremből, egyenesen a legközelebbi WC-be, ahol aztán elvégeztem a teendőimet. Valaki kopogtatott az ajtómon.
- Hahó, Liane! Jól vagy? - hallottam meg Hayley vékony hangját. Kinyitottam a zárat, majd nevetve jöttem ki.
- Persze, csak tudod... - húztam el a számat, mire kínosan mosolyogva bólintott. Gyorsan bevettem egy görcsoldót, majd kicsit rendbe szedtem magam, és már indultam is kifele. Dylan ott állt a WC előtt és persze ő is bombázott ezekkel az ugye 'jól vagy?' kérdésekkel.
A nap további része unalmasan telt el, még ebédszünetben sem történt semmi, meglepő módon.
Viszont apa és Ann nem voltak otthon, így a mienk volt az egész ház. Ki is élveztük, max hangerőn bömböltettük a 'Best of Nickelback' válogatást, miközben a nappali közepén énekeltünk és táncoltunk. Calum szerzett mikrofonokat és állványokat, így tök élethű volt. Szerencsére a görcsölésem is elmúlt, így korlátlanul ugrálhattam össze-vissza. Éppen a Rockstar refrénét énekeltem, amikor mintha csengőhangot hallottam volna.
- Te Calum! Nem csengettek? - néztem rá.
- Passzolom - rántotta meg a vállát. Tudom, hogy neki édes mindegy volt, de én azért úgy gondoltam, megnézem. Megigazítottam magam, majd az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. Ashton állt ott, kézenfogva egy kb. 4 éves kisfiúval.
- Liane! Szia! - ölelt magához, amit meglepődve viszonoztam.
- Ashton ki ez a gyerek? - suttogtam.
- Az unokaöcsém. Nekem kéne rá vigyáznom, de kibaszottul nem értek a gyerekekhez.
- És szerinted én igen? - kérdeztem vissza, miközben kibontakoztam az ölelésből, majd beengedtem őket.
- De lány vagy, és a lányok jobban értenek hozzá, mint a fiúk. És te vagy az egyetlen normális lány ismerősöm - mondta, miközben mögöttem bejöttek.
- Ez kedves, de nem ígérek semmit. - Leguggoltam a kisfiúval szembe. - Hogy hívnak, öcsi?
- Alo - válaszolta a kissrác mosolyogva. Mérhetetlenül édes volt. Hatalmas zöld szemei voltak, és szőke, enyhén hullámos haja. Picit hasonlított Ashtonra.
- Az meg milyen név? - néztem fel aztán Ashre. Közben segítettem Alonak levenni a pulcsiját.
- Alonso - válaszolta az, majd már be is rohant a nappaliba. Ez a hülye most tényleg rám hagyta ezt a kölyköt.
- És neked mi a neved? - kérdezte Alo hatalmas szemekkel.
- Liane - mosolyogtam rá, majd bevezettem a szobába.
- Nagyon szép neved van. Te is nagyon szép vagy, Liane. És ki az a bácsi? - mutatott Calumra aki éppen Ash-sel röhögött valamin.
- Ő Calum.
- Ő a férjed? - kérdezte, mire felnevettem.
- Nem, ő a bátyám - simítottam meg a buksiját.
- De hát ő kínai, te meg nem.
- De attól még a testvérem - nevettem. Nem hiszem, hogy egy 4 éves gyereket a mosthoa tesós sztorival kéne tömni.
- Na ez meg ki? - kérdezte Calum meglátva a gyereket.
- Ő itt Alo, az unokaöcsém - vigyorgott Ashy, miközben levágta magát a kanapéra.
- És mit lehet egy ekkora emberrel csinálni? - ráncolta a szemöldökét Cal, miközben ő is leguggolt hozzá. Érdeklődve fürkészte tetőtől talpig, miközben Alo eleinte csak mosolygott, majd egyre közelebb jött hozzám.
- Calum, hagyd már, megijeszted! - csaptam orrba a bátyámat, mire mérgesen nézett rám, de nem érdekelt. Ash-hez fordultam. - Tényleg, Ashton, mi foglalja le?
- Bármi. Viszonylag nyugis gyerek. De amúgy passzolom a dolgot.
- Fifázhatunk vele? - kérdezte Calum.
- Mittomén' - válaszolta Ash flegmán, majd elkezdte a telefonját nyomkodni. Tisztára, minhta Luke-ot látnám. Calum felállt és össszeszerelte a Playstationt.
- Na öcskös. Az a lényeg... - kezdte el magyarázni Calum, miközben a TV és a konzol között mutogatott. Mert valószínű, hogy egy 4 éves gyerek megérti. De inkább nem szóltam semmit. Végül Ash leült Calum mellé és az ölébe vette Alot, így játszottak. Én addig kimentem a konyhába, és hoztam nekik üdítőt, majd neki álltam palacsintát sütni. Miután a fiúk végeztek a játékkal (természetesen csak Ash és Calum játszott, Alo pedig csak szurkolt, de azt legalább élvezte), elözönlötték a konyhát és tömni kezdték magukba a palacsintát. Különösen Ash. Na persze, ő járt a legjobban. Csak random ránk bízta ezt a gyereket, és még palacsintát is ehetett. Persze, nem haragudtam meg rá.
Ez után kimentünk az udvarra. Calum a garázsból előhozott egy kissé ütött-kopott focikaput, na meg egy labdát, így neki álltunk focizni. Alo kívánsága volt, hogy velem lehessen, amitől én eleinte féltem, mert nem nagyon tudok focizni, és hátha összetörik a pici lelke, ha nem nyerünk. De szerencsére a fiúk hagyták magukat, így Alo hatalmas mosoly keretében indult aztán haza.
- Máskor is jöhetek? - fordult még vissza, amikor már a házunk előtt jártak.
- Persze - mosolyogtunk Calummal, mire Alo ugrándozni kezdett Ash mellett. Közben apuék is hazaértek.
- Mi nem akarunk kistesót? - kérdezte Calum, de úgy, hogy a szüleink is hallják.
- Felejtsd el! - vágtuk rá mindhárman egyszerre.