Mivel még mindig felfüggesztésben voltam, elkísértem anyut dolgozni. Nagyon sok megbeszélni valónk volt, de az iratai rendezésével húztam az időt, ugyanis fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele. Lehet, hogy az "összefeküdtem egy sráccal, aztán az exemmel" nem jó kezdés. Sőt, biztos. Anya a haját tépné, aztán kitagadna a családból. Idegesen gondolkoztam azon, hogy hogyan mondjam el a mostanában történteket úgy, hogy az igazat mondjam, de mellette ne tűnjek ősribancnak. A kezemben lévő tollat rágcsálva pakoltam a polcra, amikor anyu mögöttem megköszörülte a torkát, én pedig elejtettem minden kezemben lévő cuccot.
- Már vagy fél órája csak robotszerűen pakolgatsz. Tudom, hogy valami bánt szivem.. Nem haragszom semmiért csak kérlek mondd el, mert engem az bánt, hogy hetek óta nem mondasz el semmit. Nem szeretnék olyan anyuka lenni, akiben nem bízik a saját lánya és kizárja az életéből. - mosolyodott el anyu szomorúan.
- Annyira sajnálom, hogy ezt éreztettem veled anyu. Nem állt szándékomban, de az utóbbi hetekben annyi rossz döntést hoztam. - hajoltam le a cuccokért, amiket az előbb leejtettem.
- Mesélj el mindent. - ütögette meg az irodában lévő kiskanapét.

Másfél órán keresztül csak meséltem és meséltem. Elmondtam, hogy hogy basztam el minden esélyemet Nathannél azért, mert a fejemben élő, álomszerű Cameron Dallast kergettem, vagy hogy miket mondott nekem Harper.
- Ugye tudod kicsim, hogy attól még, hogy valaki azt kéri, legyél vele, ne tedd. Ne más miatt akarj vele egy párt alkotni, hanem magad miatt. - simogatta meg az arcom, mire sóhajtottam.
- Újra összejöttem vele, Nath-et megbántottam, a legjobb barátnőmmel összevesztem és balesetet szenvedett miattam.. Szörnyű ember vagyok. - zokogtam el magam.
- Jajj Zara, ne mondj ilyet. Mindenki követ el hibákat, és Melanie-nak semmi komolyabb baja nem lett. - ölelt át. - És mi lett ezzel a Nathan fiúval? És Cameronnal?
- Tegnap szakítottam Cameronnal és Nathannek megírtam, hogy sajnálom az egészet ami köztünk történt, és remélem talál valakit, aki megérdemli. Hiszen ez a szerelem, nem anya? Amikor feltétel nélkül boldognak akarjuk látni a másikat. - szipogtam, anyu pedig csodálattal fordult felém.
- Mikor nőttél fel kicsim? - kérdezte, mire felnevettem. - De szivem, attól még, hogy boldognak akarod látni, neked nem kell boldogtalannak lenned. Emeld fel a fejed és lépj tovább.
- Szeretlek anya. - bújtam hozzá.
- Én is téged.

Később folytattuk a munkát, majd elmentük kajálni. Anyu valami flancos étterembe akart menni, de meggyőztem, hogy inkább a mekit ejtsük útba. Elvégre is, a törött szíven az egészségtelen kaják segítenek, nem? Hát így utólag, a válasz: nem. Ugyanolyan szarul voltam, csak maximum pár kilóval nehezebb. A kocsiban megkaptam a kérdést, hogy miért lettem felfüggesztve, és vonakodva bár, de elmeséltem a sztorit. Anya hatalmasat fékezett, majd szembefordult velem, és látszott az arcán, hogy nagyon dühös.
- Hogy mit csináltál?
- Anya.. Elém ugrott. 30-cal mentem, és valaki lefotózta az egészet, olyan szögből, hogy az nem lehetett égből kapott amatőrfotó egy szemtanútól. Biztos vagyok benne, hogy ezzel is volt valami szándéka.. Csak tudnám mi.. - mélyültem el a gondolataimba, de szülőanyám kirobbanása kirángatott a bambulós állapotomból.
- Az a kis ribanc.. Ne aggódj kislányom, nagyon jó ügyvéded leszek, ha arra kerül a sor, hogy tárgyalásra megyünk. Ő viszont kapni fog, amiért bántani merészelte a lányomat. - szorította össze az öklét. Sosem láttam ilyen dühösnek, de megnyugodtam, hogy ez nem felém irányult, hanem Ava felé.
- Azt reméli, hogy összeveszel velem, ezért vitte el Aaront a suliból helyettem. - malmoztam az ujjaimmal. Anyu feje paprikavörösre váltott.
- HOGY MIVAN? - ordított.

Csaknem fél órámba telt anyut lenyugtatnom, és kaptam is egy hét szobafogságot, amiért Cameronnal hancúroztam ahelyett, hogy az öcsémért mentem volna. Nem panaszkodtam, elvégre igaza volt. Nem helyezhetek holmi faszikat a testvérem elé. A szívemről pedig hatalmas kő esett le, a bűntudat sem marrt már, legalábbis nem ezért. Az agyam egy apró zugában ugyanis a megbántott Nathan képe foglalt helyet, és a közös emlékeink, egészen a megismerkedésünktől az utolsó veszekedésig. Hiába próbáltam kizárni, egy-egy aprócska kép időnként felbukkant.

Hazaérve felmentem a szobámba, lefürödtem, majd bekapcsoltam az American Horror Story legújabb évadának első részét. Valahol a vége felé pedig sikerült elaludnom.

Nathan szemszöge:

Egész nap nem csináltam semmit, csak a plafont bámultam. Lehetséges, hogy még egy csillárról is Zara jut eszembe? A gondolat, hogy így elcsesztem, mint valami betegség, belülről emésztett fel. Anyu egyszer bejött a szobába, de amikor látta, hogy nem fogok megmozdulni vagy megszólalni, kiment. Megértette, hogy nem vágyok társaságra. Semmi mást nem akartam, csak kilépni az életből egy pár percre, megfeledkezni minden fájdalomról, ami eddig ért. Sokat gondolkoztam azon is, milyen lenne, ha nem lennék. Érdekelne bárkit is, hogy meghaltam? Feltűnne nekik, hogy nem vagyok köztük vagy csak a Porsche-m hiányozna nekik az iskolaparkolóból? Természetesen feltűnne nekik, hiszen én vagyok a suli "nagymenője", akit mindenki ismer. Illetve mindenki azt hiszi, hogy ismer. De ha egyszer is hallanák a gondolataimat, hogy azok nem csak a szexről és a fociról szólnak, sírva rohannának el előlem. Apa három éve halt meg. Azóta pszichológushoz járok, de ezt se tudja senki. Elvégre mit gondolnának, ha kiderülne, hogy Nathan Gilinsky elmeroggyant. Persze a pszichomókusom mindig mondja, hogy nem vagyok idióta. Viszont amióta Zarát megütöttem, annak látom magam. Semmiben nem vagyok jobb Cameron Dallasnál. Jobbat érdemel nálam és nála is. Egy herceget fehérlovon, aki lesi minden kívánságát. Olyat, aki nem bántja egy gyenge pillanatában. Olyat, aki feltétel nélkül mellette áll. Olyat, aki nem én vagyok.

Zara szemszöge:

A másnapi reggelimet a délután két órai keléssel kihagytam. Arra ébredtem, hogy Aaron kivágja a szobaajtómat és bejön. Tátott szájjal bámult körbe, majd leült az egyik sarokban lévő babzsákfotelemre.
- Kicsit sötét a szobád, nem gondolod? - értetlen arckifejezésemet látva megköszörülte a torkát és hozzátette: - még sosem voltam itt. Nem szoktál beengedni senkit.
- Mintha most beengedtelek volna. - morogtam. - mit szeretnél öcsisajt?
- Beszéltem anyuval. Tudom, hogy nem Ava a jóarc a sztoriban. Annyit akartam, hogy sajnálom, hogy kérdezés nélkül neki hittem, és nem neked. Szeretlek Zara. - arckifejezése bűnbánóba torzult.
- Nekem se az exbarátommal kellett volna lennem, hanem veled. Azt hiszem így kvittek vagyunk. Én is szeretlek Aaron. - pusziltam meg a homlokát. - Viszont ha nem zavar, akkor.. - vetettem egy pillantást az ajtó felé, jelezve, hogy igazán kimehetne. Még mindig kellemetlenül éreztem magam, ha valaki volt a szobámba.
- Már megyek is. - emelte fel a kezeit, mintha megadná magát, de az ajtóból még visszafordult. - Anyu üzeni, hogy negyed óra és kész az ebéd.
- AZ EBÉD??! - kaptam fel a telefonom. 1:53 pm. Basszus. Aaron még az ajtómból visszanevetett rám, majd kiment, én pedig úgy vágódtam ki az ágyból, mintha rakétából lőttek volna ki.
- Mi ez a sietség kislányom? - mosolygott rám anya, ahogy beértem a konyhába.
- Öö.. én csak.. hát izé.. - hebegtem össze-vissza.
- Tessék Zara. - nyújtott felém Sam nevetve egy bögre kávét. Mosolyogva megköszöntem és leültem közéjük.

Anya alig negyed óra múlva végzett is az ebéd elkészítésével, aminek már az illatától összefutott a nyál a számban. Lasagne. A kedvencem. Kínos sztorikat mesélgetve, ügyesen kerülve az utóbbi eseteimet, jókedvűen ettünk, amikor a csengő éles hangja hasított a kellemes légkörbe. Anyu fel is pattant, hogy kinyissa az ajtót. A család két férfitagja kiváncsian tekintett az ajtó felé, velem együtt, de az ebédlőből lehetetlen volt rálátni a bejáratra. Keservesen lassú 5 perc után anya visszajött az asztalhoz, majd nagyot sóhajtott, és ledobott elém egy levelet.
- Kezdődik. - hatalmas, aggodalmas sóhaj szakadt ki belőlem.

Sziasztook:)
Bocsi, hogy így estefelé hoztam a részt, és azért is bocsi, hogy kicsit lame lett, de a szombati részre megedzem magam, eskü. Addig is ha tetszett jelezzétek valamilyen úton-módon. Mindenkinek jó sulit, már csak 2 nap és hétvége🙌🏼 kitartás😄
Xoxo