Tökéletes család, tökéletes ház, tökéletes élet. Ezzel jellemeznek kisvárosunk lakói. De azt senki nem tudja, hogy a látszat szinte mindig csal. Az életem közel sem tökéletes. Apám elhagyott minket születésem előtt, így anyu új férjét tekintem apámnak. Van egy kisöcsém, aki most töltötte a 12-t és nagyon jól kijövünk egymással. Sam, a nevelőapám valami neves cég vezérigazgató-helyettese, anyu pedig sikeres ügyvéd. Ennyit mindenki tud rólunk Geelongban. Azt viszont senki sem tudja, hogy darabokban vagyok. Egy ügyes műmosoly, és senkinek eszébe sem jut, hogy Zara Brooke-kal, a suli legnépszerűbb lányával, a pomponcsapat kapitányával valami nem stimmel. Még az úgy nevezett legjobb barátaim sem tudják az igazat. Az egyetlen ember aki mindent tud rólam Ő. Akit szerettem. Akit még mindig szeretek.

*****

-Zara, Aaron kész a reggeli. Siessetek, mert el fogtok késni. -jött anyám hangja a konyha irányából.
-Hmm palacsinta, a kedvencem. -léptem be a konyhába puszit nyomva anyám arcára.
-Elviszed Aaront suliba kicsim? Most hívtak, hogy az egyik tárgyalást előrébbhozták, és Melbourne-t ismerve ki tudja mekkora dugóba keveredek. -nézett rám.
-Persze, nem probléma -válaszoltam teli szájjal.
-Mi nem probléma? -lépett be Aaron is a konyhába. -Zara, ne edd már meg az összes palacsintát. -nézett rám dühösen.
-Ma én viszlek suliba öcsisajt.
-Király. A haverjaim szerint úgyis jó csaj vagy.
-Aaron! -szólt rá anya.
-Tizenkét évesen én is a barátnőim helyes tesóiról beszéltem? -néztem anyura.
-Hála az égnek nem. Fogadj szót a nővérednek. Mennem kell. Ne késsetek el. Szeretlek titeket. -mindkettőnket homlokon puszilt, majd kiviharzott a házból.
Anyu már csak ilyen volt. Hiába volt mellette Sam, aki kőgazdag volt, nem tudta feladni az állását, de nem is akarta. Ugyan mindig el volt havazva, mégis ez tette boldoggá. Mindig azt mondta, ne függjek senkitől. És mennyire igaza van. Függni valakitől olyan, mintha hozzá lennél láncolva; egy idő után minden elromlik, mégsem tudsz elszakadni tőle. Anyu és Sam is sokszor veszekedtek. Ilyenkor én mentem anyuval az ő lakásába, ami Melbourne-ben volt, Aaron pedig maradt Sammel. Volt, hogy a balhé sokáig tartott. Ilyenkor hetekig anyu kérójában dekkoltunk. Eddig a leghosszabb idő talán 2 hét volt. De ezt persze a városbeliek nem tudják. A kezemet rá, hogy Sam tett róla, hogy ne menjen híre ennek az egésznek. Az ilyen balhéknál látom igazán értelmét annak, hogy anyu dolgozik. Ha bármikor válásra kerülne a sor, nem lesz az, hogy "most mi lesz velünk".
-Zara, figyelsz egyáltalán rám? -rángatott ki Aaron a gondolataimból.
-Bocsi öcsisajt, mit mondtál?
-Azt, hogy késésben vagyunk. -mutatott az órára.
Basszus! Anya megöl, ha az az idegesítő Mrs. Ferlin felhívja, hogy az öcsém megint késett.
-Fogd a cuccod és ugorj be a kocsiba. -sürgettem.
-Melyikkel akarsz menni?
-Az enyémmel. -forgattam a szemem, mire bólintott és bepattant az autómba.

15 perc múlva kiugrott a kocsiból, majd se puszi se pá, elindult be a sulijába.
-Az óráim után itt vagyok érted.. -kiabáltam utána, mire az egyik kezét felemelve jelezte, hogy vette az adást, és rohant is tovább.

-Zara, végre itt vagy. -vinnyogta mellettem Melanie miközben megölelt.
-Ja, elég sokat késtél ma. Mi történt? -kérdezte Pamela, hidrogénszőke haját csavargatva.
-Dolgom volt. -válaszoltam olyan pillantással, amiről mindketten tudták, hogy még egy szó, és kinyírom őket. Pamela egy hülye kurva, de méhkirálynőként ritka az igaz barát. Mindenkit csak a pénzem érdekel, vagy az iskolai hierarchia. Régen ez az egész cécó nem érdekelt, normális barátaim voltak, akikben megbíztam. De 8 hónappal ezelőtt gyökeresen megváltoztam. A régi barátaim társaságát nem kerestem, belefeledkeztem a munkába. Sikereket akartam elérni a suliban és a pomponban, ha már a párkapcsolatok terén megbuktam. Így történt az, hogy egyszer csak megválasztottak csapatkapitánynak és a hierarchia élére kerültem. Innen pedig csak süllyedtem. Körbevettem magam anyagias libákkal és hormontúltengéses focistákkal. Fűvel-fával összefeküdtem, buliról bulira jártam, piáltam, drogoztam, mindezt azért, hogy kiverjem a fejemből. És a legszörnyebb a kínzó bűntudat, hogy anyu erről semmit nem tud, illetve csak annyit, hogy a tengerparti nyaralónkban vagyok hétvégente. Azt nem tudja, hogy a bulik nagyrésze ott zajlik, vagy ha máshol, akkor fogalmam sincs arról, hogyan keveredek oda reggelre. Szégyellem magam, és ilyenkor a szemébe se tudok nézni.

- Z, holnap este buli nálatok? -mosolygott rám Nathan, a suli egyik alfahíme ebédnél.
- Milyen kérdés ez, Nath? -mosolyogtam vissza, mire felállt az asztalra.
- Emberek, Zaránál buli péntek, azaz holnap este. Aki akar jöhet, a beugró a szokásos. -már lépett volna le az asztalról, amikor megtorpant, mintha eszébe jutott volna még valami -Ja igen, lehetőleg a nyomik maradjanak otthon.
-Te hülye -csaptam rá a kezére nevetve.
- Csak elővigyázatos vagyok. -vette elő Colgate-mosolyát.
Nathan volt az a srác a suliban, akire mindenki felnézett. Ugyan néha voltak bunkó beszólásai, de sosem bántott senkit csak hogy megmutassa, ő a főnök. Leginkább talán ezért tisztelték. És persze a belső mellett a külső is megfogta az embereket. Szőke félhosszú haj, nagy zöld szemek, izmos testalkat. Régen nagyon is odavoltam érte, de ez még azelőtt volt, hogy megismertem őt.
- Már megint ez a nyomorék -fújtatott mellettem Pam, mire felkaptam a fejem.
Akkor lépett be az ebédlőbe Cameron Dallas. Az exem. Az, akit még mindig szerettem. Oldalán pedig ott díszelgett  Harper, a lány, akit ki nem álhattam. A lány, akivel Cam a szakításunk után alig egy hónappal jött össze. Hiába próbáltam befogni a számat, ha róla volt szó, a legrosszabb énem tört felszínre. De mint mindig, most is Melanie nyitotta ki gyorsabban a száját.
-Hé Harper, nem megmondtuk, hogy valahol máshol old meg a kajálást? Undorodunk a fejedtől. -kiabálta felé, mire Harper leszegett fejjel kirohant az ebédlőből. Szemem automatikusan Camre tévedt, aki rámnézve rosszallóan csóválta a fejét, majd barátnője után futott.
- Köszi Mel. - néztem rá hálásan.
- Tudod, hogy utáljuk a csajt. Egyszer lenyúlta az én palimat is. Hülye kis ribanc. - forgatta a szemét.
Na ja. Melanie volt a normálisabb a két csatlósom közül. 3 hónapja volt együtt Chrissel, a lacrosse csapatkapitánnyal, aki nagyon is jó hatással volt rá. Pamela viszont gyakrabban változtatta a partnereit, mint a bugyijait. A suliban alig maradt olyan srác, akinek még nem fordult meg az ágyában. 4 emberről tudok összesen. Chris-ről, Nathan-ről, Cam-ről és Nash-ről. Nash Cameron legjobb barátja volt, és 3 éve együtt volt egykori legjobb barátnőmmel, Ava-val. Pam egy jó ideig őt is be akarta cserkészni, ám amikor látta, hogy Nash és Ava kapcsolata sziklaszilárd, leállt az ügyről.

A suli további része halál unalmas volt. Melanie Chrissel enyelgett, Pamela pedig Nathant próbálta megfűzni az estére, de Nath nem ment bele a játékába, és faképnél hagyta. Ciki volt, de Pam önbizalmát egy cseppet sem húzta le. Mivel a lány új célja, hogy Nathannel lefekszik, nem hinném, hogy ilyen hamar feladná.

Amikor az utolsó órámról is kicsengettek, sietve indultam a kocsim felé, szigorúan a földet nézve. Ha nem ezt teszem, valószínűleg valami elsőéves kiscsaj megállít és megpróbálja belopni magát a szívembe, hogy ballagás után ő vehesse át a "helyemet". Nem viccelek, csütörtök van, és már legalább 3 elsős beképzelt liba próbálkozott nálam. Ha nem tudnám, hogy az ilyenek mire mennek, könnyen azt hihetném, hogy bejövök nekik. Ugyan ez még csak az első hét volt végzős évemből, mégis teljesen kivagyok.
Ahogy odaértem a kocsihoz, egy pár Converse-t pillantok meg, ám amikor felemelem a fejem, a szívem nagyot dobban. Az a csodálatosan szép barna szempár, ami szembe néz velem ugyanakkor nem osztozik az érzésen, ugyanis elég pipának tűnik.
- Zara, utoljára mondom el, szálljál le Harperről te is, meg a csordád is. -mondta fenyegető hangnemben.
- És ugyan ki vagy te, hogy megmondod, mit tehetek és mit nem? Ezt a jogodat 8 hónappal ezelőtt elvesztetted, Cameron. -néztem rá szúros szemmel, majd beszálltam a kocsiba, bevágtam az ajtót, és a lehető leggyorsabban kihajtottam a parkolóból. Így is elegen látták ezt az alig 2 perces közjátékot, szóval ha még a megeredni készülő könnyeimet is észreveszik, akkor csúnya pletykáknak néznék elébe. Tehát amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a suli területéről, és útközben hagytam, hogy a könnyeim megeredjenek, amiknek már 8 (na jó, 6) hónapja gátat szabtam.

******

Sziasztok😊
Szóval ez lenne az első fejezet, remélem tetszett😁 Igyekszem rendszeresen frissíteni és új részeket feltölteni.
Jó olvasást👐🏼🙊