Sziasztok! Tudom, sok idő telt el, de azért remélem még örültök egy kis maylor au-nak. Igen hosszú is lett, de ehhez a történethez szerintem ez fog illeni. Mindegy. Kellemes olvasást! Mindenképpen írjátok meg, hogy tetszett-e! :)

07:47

A második félévet senki sem várja igazán. Az Acadia High-ban legalábbis a legbúskomorabb, legkellemetlenebb arcok sorakoznak a kapuban, akik az utolsó cigijüket elszívva sompolyognak csak be az épületbe, határtalan lelkesedésüket fitogtatva.

Furcsa az idő, a szél délről fúj, és az ég színe is megmagyarázhatatlanul lilás, ami nem vall egy januári napra. Az eső halkan szitál a homályba borult szürke köd felett. Mire gyerekek bemenekülnek az Acadia falai közé, a nagy folyosón a téli bál jegyeit árulják egy selyemmel borított iskolapad mögött.

Miss Sabab, az indonéziai származású lány ül középen, aki harmadik éve ünnepelheti diákelnökségét. Mellette két oldalt Mr. Kent és Mr. Davidson, akik éppen Nessa Sabab elbűvölésén dolgoznak, igen hűségesen. Az ázsiai lány különlegesnek számít, és a népszerű tanulók, és a lúzerek között áll. Hogy mi tette különbé az utóbbi skatulyába tartozó diákoktól? Az ég kimondottan dús keblekkel áldotta meg, amire minden lány irigy, kivéve Rene Deloris, aki az iskola legnagyobb melltartóméretével büszkélkedhet, ahogy a legkisebb IQ-val is.

Sabab mindig is jóban volt a tanárokkal, talán egy kicsit túl jóban is. Rebesgetik, hogy Mr. Luke Perin, az akkori testnevelés tanár vette el a szüzességét, mielőtt Ausztráliába költözött. Minden estre, mikor szeptemberben Nessa meghallotta, hogy új tanár érkezik az Acadia-ba, hihetetlenül izgatott lett. Hirtelen a fizika lett a kedvenc tantárgya, és a Triumph-ból néhány új push-up melltartója. Mondani sem kell, Brian hónapok óta bujkál előle. Azzal persze nem számol, hogy a nagy folyosó közepén van a tanári egyetlen bejárata, így elkerülhetetlen a találkozás Miss Sabab-bal.

- Mr. May! – hallja meg Brian a lány hangját, ahogy a kapun belépve lerázza a kóbor vízcseppeket öreg bambusznyeles esernyőjéről. – Tanár úr! – mászik ki a pad mögül Nessa, mire Bri nagyot sóhajt.

- Jó reggelt Miss Sabab! – köszönti illedelmesen, mosollyal rejtegetve hétfői kedvetlenségét.

- Tessék, itt vannak a jegyei a bálra, ugye eljön? – harsogja vidáman Nessa, egyenesen Brian szemébe nézve, ami őszintén idegesízi.

- Persze – vágja rá, hogy minélhamarabb megszabaduljon a lánytól.

- Nagyszerű! Tudja, én rendezem ez eseményt, és ezúttal a Galaxis a téma, és a csillagok.

Brian bólint, és elmegy. Egyszerűen képtelen kezelni ezt a lányt. Inkább felvállalja a kínos, néma lépteket tovább, minthogy még egy szót is halljon szegény kislánytól. Régen pedig szerette a gyerekeket. Nem mintha ezek azok lennének. Csak hét évvel idősebb a legtöbbeknél, és az nem elég ahhoz, hogy ők felnőttként tekintsenek rá.

08:42

A huszonhármas teremben szinte minden hely foglalt. A szoba tömve van pubertáló tinédzserekkel, akiknek a fejében semmi olyan nem jár, amiről Roger ne tudna mindent. Hiszen megkapta a kiképzést. Baggins hadnagy már hónapok óta idióta tinidrámákat nézetett vele, és sorozatokat. Glee-t, Riverdale-t, meg hasonló hülyeségeket, amikről ha egy szót is meghallana, azonnal széttörne valamit.

Egy fekete, sötétített ablakú Mercédesz áll az Acadia High előtt.

Az Baggins hadnagy a díszegyenruhájában ül hátul, és éppen arról beszél, hogy milyen fontos is ez az ügy, de Roger másra sem tud gondolni, csak arra, hogy máris elege van ebből az egészből.

- Taylor nyomozó – súgja hirtelen Jim, aki éppen a soffőr szerepét játszotta Roger mellett. – Sok szerencsét – mosolygott keserédesen.

- Ne aggódj Jim, megtalálom, hogy ki a felelős a kishúgodért – mormolja Roger halkan, nehogy félbeszakítsa a hadnagy fontos beszédét.

- Én még mindig nem értem, hogy miért nem én csinálhatom ezt az akciót – szól közbe a nagyszájú Felicity Humphrey nyomozó.

- Te csak mindenkit megdugnál – nyögi Roger mosolyogva.

- Ne ez a beszéd az, amit a gimiben nem díjaznak, és amiért nekem kellene menni – vágja rá Humpfrey gyorsan.

- Ellenkezőleg, a gyerekek pont így beszélnek – védi meg Rogert a hadnagy büszkén. – Ezzel könnyen beépül majd a diákok közé, hiszen ez a cél. Nem a tanárokat kell lenyűgöznünk Felicity – teszi hozzá Baggins, és Roger gőgösen néz hátra a lányra, azt tátogva: ,,Stréber!"

07:53

A tanári az egész épület egyik leidősebb szobája, és semmit nem is alakítottak át rajta, már hosszú évek óta. Egy tágas, nappali szerű tér nyúlik középen a két oldalra, ahol is az irodai asztalok sorakoznak, a tanárok nevével, és azoknak személyes holmijaival. Szerencsére Brian kapta az egyik legjobb helyet, az ő asztala az ablak melletti. Gyönyörű kilátás tárul elé, akárhányszor csak leül. Még egy barátját is elhozhatta magával, a közepes méretű botpálmát, Jesse-t.

Ahogy beér a tanáriba, kissé megnyugszik, hogy most már csak a többi tanárral kell elbánnia. Belépked az asztaláig, ahol is Jesse boldogabb, és fényesebb, mint valaha.

- Legalább neked jól indul az év – húzza ki magát Bri, majd előkapja a vizesüvegét, és Jesse törzsére csöpögtet némi folyadékot. – Nem is tudom, hogy bírod az életet nap nélkül? – kérdi barátságosan, mikor a szomszédból egy másik tanár feje bújik elő.

- Már megint a pálmádhoz beszélsz, May? – kíváncsiskodik Fred, a tánctanár, aki csak az év bizonyos hónapjait tölti itt, amikor is felkészíti a diákokat a bálra. Egyébként egy kisvárosi bandában énekel.

- Talán baj? – von vállat Brian. – Mercury – mondja ki Freddie nevét kéjesen.

- Uhh, imádom, ahogy a nevemet mondod – ül le Bri asztalára, amit ő nem igazán értékel, de mivel Fred az egyetlen barátja a tanárok közül, kénytelen elnézni.

- Csak mert egy bolygó – próbálna valami értelmeset is kihozni a beszélgetésből.

- Hát igen, én vagyok a legközelebb a naphoz – vigyorodik el Freddie. – Még mindig van egy vakrandim neked, ha érdekel. Vörös.

- Már mondtam, hogy nincs időm rá. Azt sem tudom mi az első órám – keresgél a papírjai között Bri, majd az órájára nézve egészen izgulni kezd. – Talán a végzősökkel leszek? A fene se tudja.

- Nem hozzájuk jön ma egy új diák? – próbálna Freddie segíteni Brian-nek, de a rendetlenség puszta látványától is irtózik valójában. – Véletlenül meghallottam, hogy különleges a kölyök valamiért, de hogy miért? Talán meleg. Ha helyes, a végén még lecsapok rá – nevetett, majd gyorsan elhalkult, ahogy a hangyás igazgatóhelyettes-asszony elment mellettük. Mrs. Dawn.

- Azért akár ki is rúghatnak, ugye tudod.

- Csak ha rájönnek – mosolyodott el Freddie vidáman. – Na, én megyek, a kicsikkel kell keringőznem – csap Fred Brian vállára, és a hozzá illő táncos léptekkel indul kifelé, dúdolva.

Brian akármennyire is szeretné, az istenért sem találja meg az új órarendjét, amit a második félévre az igazgató megváltoztatott. Inkább előveszi a bőrtáskájából a noteszát, hátha abba feljegyezte már. Szerencséjére ott van, nehezen kiolvasható betűkkel a 23-as szám.

08:57

Roger Taylor kiszáll azt autóból. Mostantól nem nyomozó, nem rendőr, nem is felnőtt. A régi, fiatal énjének mását kell adnia, aki jó pár éve létezett.

Ahogy egy század másodpercre visszaemlékezik, nem is volt olyan ártatlan, mint hitte. Ugyan fogalma sem volt, hogy mit szeretne később csinálni, azért elég jól elvolt magával. Most is így lesz.

Amint ráteszi a lábát az iskolai macskakövekre, újra fiatal, csábító, és rendkívül veszélyes. Át sétál a parkon a feszes, farmerjében, és vagány bőrdzsekijében, ami alatt egy Hard Rock Cafe-s póló feszül izmos mellkasán. Az orrán egy eredeti Ray Ban napszemüveg ül, míg a kezén egy furcsa fonott karkötő, hátán meg egy fekete Vans hátizsák. A Puma cipője az egyetlen, ami nem divatos, de olyan jól áll a lábán, hogy nem is igazán számít.

Ahogy besétál a folyosóra, minden egyes tekintet rászegeződik, és Roger nem is lehetne elégedettebb. A járása sem mutat mást, mint a szakadatlan magabiztosságot, amit ha akarna, se tagadhatna le. 

Mikor az aulába ér, a tinédzser lányok egy vegyes sora dermed meg az emeletre vezető lépcsősor mellett. Van köztük szebb, kevésbé szebb, fiatalabb és idősebb is. Mind egyszerre tátják szájukat Rogerre, aki mély levegőt vesz, majd beletúr tejfölszőke hajába, mire a hölgykoszorú csak még jobban ámul, és bámul. Erre Rog nem bírja ki, hogy legalább ne mosolyogjon magában. Azért számított némi rajongásra, de azért nem ennyire.

Még csak egyszer volt itt, és akkor is este volt. Fel kell mennie az első emeletre, ahol az igazgató irodája van, először is, hogy beszéljen vele.

Nem telik túl sok időbe, mire végre megtalálja a nagy tölgyfaajtó, amire a Mr. Wilfred Bennett név van kiírva. Bekopog, és benyit, elfelejtve, hogy ezt diákként nem igazán tehetné meg.

Az igazgató a hatalmas, már-már rémísztő székében ül, és a napilapot olvassa békésen, mikor Roger a szépen, stílusosan berendezett szobába lép.

- Jó reggelt – köszön illedelmességet magára erőltetve, ahogy Bennett felnéz az újság mögül.

- Ó, Mr. Taylor – mosolyodik el a közel hatvanéves, kopaszodó férfi. – Nagyon vártam – áll fel, és egy steril kézfogás után visszaül. – Nos, akkor kezdhetjük?

- Persze – bólint Rog.

  - A végzős osztályban találtam magának helyet. Az is a legjobb, hiszen úgy tudom, hogy azt feltételezi a rendőrség, hogy ott van a mi kis tettesünk, igaz? Az a szegény kislány is oda járt – gyengül el az idős férfi hangja.

- Hannah – feleli Roger. – Még mindig nem került elő, de hamarosan megtaláljuk, ez biztos.

- Helyes. Az iskola természetesen mindenben a segítségére áll, és ha bármire szüksége van, csak szóljon nekem, vagy a titkárnőmnek. Több ember nincs beavatva, még a tanárok közül sem, ahogy kérte. És, azt hiszem ennyi. Kérem tájékoztasson, ha bármi fejlemény lenne! – hadarta Bennett, majd a fiókjából előhúzott egy mappát. – Itt az órarendje, és a papírjai.

- Köszönöm – veszi át a mappát Roger, és rögtön megpillantja a 23-as terem számát. – Akkor, viszlát – áll fel, míg az igazgató int egyet, újra az újságát fogdozva.

Roger komótosan lép ki az irodából, beleveszve órarendje számaiba. – Mikor lett ilyen bonyolult az iskolába járás? – súgja halkan, miközben elpakolja a dolgait. Ekkor jut eszébe, hogy egy új telefont is kapott, amire eddig még rá sem mert nézni. Főleg azért nem, mert Baggins hadnagy még facebook fiókot is kreált neki, amihez a helyszínelők fotósát is áthívták. Ha csak belegondol, kínosan érzi magát.

09:11

Miközben Bri a fizikaterem felé tart a végre üres folyosókon, éktelen hangzavarra lesz figyelmes. A 22-es teremben éppen a harmadikosok ordítoznak, ami nem igazán jó így.

Brian be sem megy, inkább újra a tanári felé fordul, ahonnan meglátja elrohanni Mrs. Davidsont, akinek a 22-es teremben lett volna órája. A középkorú nő zaklatottan rohan a kijárat felé, mikor az igazgatóhelyettes is arra téved.

- Mi történt Mrs. Davidsonnal? – kérdezi aggódó tekintettel Bri.

- A jegyese lelépett egy fiatalabb nővel – mormolja az idős hölgy, aki annak idején még Briant is tanította. – Menjen az órára fiam, egy-két hét és jobban lesz – tette hozzá Mrs. Dawn érzéketlenül, ahogy belépett a 22-es terembe, ahol azonnal elhallgattak a gyerekek.

Brian csak álmodozhatna ilyen fegyelemről az ő óráján. Ő legtöbbször csak éppen halkan tudja tartani a diákokat, és csupán pár kölyök van, akit valóban érdekel az, amibe ő beleszeretett a napon, amikor felfedezte, a csillagászatot. Persze az csak egy részét teszi ki a fizikának, amit tanít. Elvileg a matematikát is taníthatná, de arra van elég vaskezű öregasszony, mint az igazgatóhelyettes.

Nem mondaná magát jó tanárnak, inkább olyan közepesnek.

Erőt vesz magán, és besétál a 23-as terembe, ami eredetileg fizika terem, hiszen az elején egy terebélyes asztalon egy termetes bunsenégő áll, és a mögötte lévő szekrények tömve vannak kémcsövekkel, és egyéb eszközökkel. Minden padsor mellett van több konnektor, és a padok körül egyszerre hatan ülnek a forgós kisszékeken, amik valójában hihetetlenül kényelmetlenek.

- Üdv! – jelzi Brian ittlétét, és az amúgy közepesen zajos osztály elcsendesedik.

Elöl ülnek az intelligens, „stréber" gyerekek, hátrébb a sportolók, zenetagozatosok, utánuk a népszerű kölykök, és végül a kissé maguknak való művészkölykök, akiknek a dolgozatán mindig szerepel valamilyen rajz, vagy firka, amiket Bri kimondottan élvez. Főleg a kis képregényeket, amiket Lisa Clyde, a kedvence csinál neki. De az első sorban is akadnak olyanok, akiket Brian nagyon kedvel. Például Kris Archer, aki mindig tisztában van a legújabb fizikai, vagy kémiai felfedezésekkel, bár Troy Dolawnds is a favoritjai közé tartozik, a vicces pólói miatt.

- A jegyekről szeretnék beszélni veletek – ül le a tanáriasztalhoz, majd oda dobja a táskáját is, benne a naplójával. – Úgy hiszem, hogy mindenkit sikerült lezárnom félévre, ugye? Nos, nagyon örülök, hogy idén senki sem kapott elégtelent, de azért van itt min javítani. Örülnék, ha kicsit komolyabban vennétek az iskolát, mert pont most kell kicsit felnőnötök, hogy hamarosan vége az iskolai éveknek. Vagy ilyesmi – zavarodik be a saját mondanivalójába. – Mindegy, ma filmet nézünk, mert mégis csak ez az első óra a szünet után, szóval nem akarok szemét lenni. Troy, kérlek! – mutat az elektronikus táblára Brian, és a fiú már ugrik is. Mikor a fiókot próbálná a kulcsával kinyitni Bri, hirtelen Nessa sétál előre, jobbra-balra illegetve csípőjét, és a rajta lévő szoros ruhát.

- Mi az, Mrs. Sabab? – kérdezi a zárral játszadozva.

- Csak a hiányzásom – vigyorodik el, csillogtatva hófehér fogait.

- Ha jól emlékszem nem én vagyok az osztályfőnököd – válaszolja Brian ridegen.

- Igen – kuncog a lány. – De tudja, nem akarom, hogy elkeveredjen, és ha jól tudom a tanáriban majdnem Mrs. Chang mellett ül. Megtenné, hogy az asztalára rakja? – hadarja csábosan, és Brian felhúzza a vállát. Nem akar goromba lenni.

- Rendben.

- Nagyon szépen köszönöm! – nevetgél, és elindul. – Ó, és nagyon csinos az új öltönye, jól illik a csokornyakkendőjéhez – vigyorodik el. – Talán a titkos mikulása hozta? – kacérkodik a lány, és Brian egy árva szót sem tud szólni, miközben Nessa a helyére sétál, egyenesen Vicky O'Neil mellé.

Vicky nem tűnt ki a többiek közül semmiben, talán ezért olvadt be olyan könnyen a népszerű lányok közé. Ő az, akire ha a többiek ránéznek, kicsivel csinosabbnak érezik magukat, még ha Vicky igazán jó barát is.

- Én mondom Vick, a bálig elcsábítom ezt a kis cukorfalatot – súgja Nessa a szőke lány fülébe, mire ő csak grimaszol.

- Szerintem fura haja van – feleli fintorogva. – Tiszta göndör, és óriási, a pasi maga meg tök kis vékony.

- De szép az arca, a szeme főleg. Meg kedves is, nem?

- Hát, tényleg nagyon kedves. Amióta ő tanítja a fizikát, nagyon jól megy. Pont ezért nem kéne elbasznod. Szó szerint – fordítgatja a fejét Vicky, miközben a film elkezdődik. – Perin is itt hagyott minket, amiért neked el kellett csábítanod.

- Arról inkább én tehetek – szól közbe Rachel, az aranyérmes tornászlány. – De olyan helyes volt, nem bírtam magammal.

- Szerintem sokat elmond egy tanárról az, ha kiskorú tinilányokkal kefélget – szűri le a lényeget Vick. – Csak ti nem tudjátok észrevenni.

Brian próbál hátra dőlni, élvezni a filmet, amit huszadjára is ugyanúgy érdekesnek talál, mikor a zaj kissé megemelkedik, köszönhetően a lányok pletykálkodásának. Bri mutatóujját a szája elé húzza, és a három lányka elhallgat.

09:26

Roger tanulva az előző hibájából kopog, aztán vár. Nincs válasz a 23-as terem mögül. Megpróbálja hangosabban, mire halk válasz érkezik.

- Igen? – Egészen tetszik neki ez a hangszín. Nyugodt.

Benyit, és a sötétített szobából szinte semmit sem lát, főleg a napszemüvegje miatt. Az előtte ülő tanárnak is csak a körvonalát tudja felfedezni, ahogy megállítja az éppen játszódó filmet, és felkapcsolja a lámpát, aminek fénye kimondottan bántja a szemét.

Teljes némaság tör ki a teremben.

Brian, ahogy teljes pompájában megpillantja az ismeretlent, még jobban lefagy, mint Nessa bókjától. De nem csak ő van így vele. A diákok meghökkenve mérik fel bokától fülig az új diákot. Legalábbis ez áll a papíron, amit Brian kezébe nyom. „Új diák."

- Ho-hogy hívnak – fut át Bri a nyomtatott szövegen zavarában, ugyanis alig mer a fiúra nézni.

- Roger Taylor – vágja rá magabiztosan, a maga mély, karcos hangján, majd mikor elege lesz az indokolatlan némaságból kinyögi: - Leülhetek? 

- Pe-pe-persze – biccent Bri, és Roger az egyetlen üres helyre, a második sorba ül. Lábához ejti táskáját, és mélyen hátra ereszkedik a székében, alaposan körül nézve, miközben Brian remegő kézzel indítja újra a filmet, majd sötétíti a termet.

- Szia! – nyúl hirtelen egy kéz Roger felé, ami először megijeszti, amíg egy kellemes mosoly nem társul hozzá. – Az én nevem John Deacon.