-Manóó- kiáltotta el magát James. Nem számítottam rá, így összerezzentem.

-Ne ordibálj!- fordultam felé felhúzott szemöldökkel- itt ülök melletted!

-Csak fogd be és halgass meg- mosolyodott el. Széttártam a karjaim, amolyan "szabad a pálya" stílusban, majd felhúzott szemöldökkel vártam, hogy mi az a fontos dolog- szóóval- kezdte- már egy ideje együtt vagyunk, de még sosem volt rendes randink.

-James...

-Légyszi Manó- kapta el a kezemet és hatalmasra nőtt sötét szemeivel kezdett méregetni.

-Ha elmegyek veled, nincs több hülye becenév?- húztam fel játékosan a jobb szemöldökömet.

-Ííí- fintorodott el- ezt nem ígérhetem.

~•~

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elérkezett a szombat. Egy utolsó pillantást még vetettem magamra a tükörben. Beletúrtam sötét, szinte fekete hajamba és a helyére igazítottam a kósza tincseimet.
Igazán rámférne már egy fodrász.
Kék része a szememnek alig látszott, pupilláim akkorára tágultak.
Mintha most szívtam volna el egy egész szál füvescigit.
V kivágású, fekete pulcsimat megigazítottam, majd hanyagul az ugyanilyen színű farmerembe tűrtem.
-Aaron- hallottam meg anya hangját a hátam mögül, majd a tükörben is megpillantottam. Szembefordultam vele és elmosolyodtam, mikor arcomhoz nyúlt-ahol nem volt semmi kosz- és hüvelykujjával megtisztította- ne aggódj, James el lesz ragadtatva- pillantott rám könnyes szemekkel.

-Anya- nevettem fel- mi az Istenért sírsz?

-Nem tudom- kezdett hangos zokogásba- talán a hormonrendszerem. Tudod... az én koromban elég labilis.

-Öhm... oké.

-Van fogalmad róla, hogy milyen érzés, mikor a tested egyértelmű jelét adja annak, hogy öregedsz?

-Ha arra gondolsz, akkor normális, hogy a te korodban elkezdenek megjelenni a kissebb ráncok.

-Nem arra értettem- törölgette a könnyeit.

-Az őszülés is normális.

-Nem erre gondoltam!

-Öhm...akkor sajnálom, de fogalmam sincs, még csak 18 vagyok.

-Hencegj csak, persze- egy másodperc alatt hagyta abba a sírást és kiáltott rám.

-Most úgy teszek, mintha tudnám miről beszélsz, jó?- húztam fel a szemöldököm, majd érintettem meg a vállát. De csak egy ujjal mertem hozzáérni, mert ilyenkor tényleg nagyon labilis.

-Szerinted miről beszélek? Ha?- hajolt közel az arcomhoz. Kék szemeiben újra könnyek kezdtek csillogni, majd apró testét hozzámpréselte és szorosan átkarolt- 4 hónapja nem vérzek. Egy öregasszony vagyok.
Jajj ez kicsit több infó, mint amit hallani akarok!!

-Nem vagy az anya- simítottam meg világosbarna haját.
Jesszus... James, kérlek gyere már!
Még pár percig vígasztaltam az éppen klimaxoló anyámat, mikor kopogtattak az ajtón. Villágyorsan ott termedtem és rángattam is be szegény fiút az ajtón, hogy ne kelljen mégegyszer ezt a beszélgetést eljátszani köztem és anya között. Talán moderálja magát James előtt.

-Szép estét Mrs. Gliff- adott két puszit a fiú, anya arcára, aki elpirult, majd legyezgetni kezdte magát. James egy diadalittas mosollyal pillantott rám.

-Jajj. Ismét van egy kis hőhullámom.
Felnevettem. A kis naív azt hitte, hogy anya miatta olvadozik, aztán rá kellett jönnie, hogy nem. Szegénykémnek tuti összetört a szíve.

-Mrs. Gliff. Ne tessék ezt mondani. Azért nem vagyok annyira meleg.

-Úr Isten! Hova kerültem?- pillantottam segítségkérően apára, aki visszafojtott nevetéssel nézte végig az előbbi percek történéseit.

-Gyere szivem- ragadta meg anya kezét- megnézzük azt a filmet tudod, amit nagyon szeretsz. Amikor az az éneklő fiú megint gimis lesz.

-A megint 17-et?- szipogott anya.

~•~

-Bocs az előbbi jelenetért. Csak tudod... anyukám 4 hónapja nem vérzett- húztam el a számat és próbáltam nem felnevetni James arckifejezésén- amúgy hova megyünk?

-Majd meglátod Bogyó- kacsintott.
A fekete autó egy elhagyatottnak tűnt épület előtt parkolt le.

-Mondd, hogy csak meg akarsz dugni, azért álltunk meg és nem azért, mert itt fogjuk eltölteni az időnket- pillantottam könyörgően James-re.

-Igen...

-Mi?

-Meg akarlak dugni, igen- nevetett fel angyalian, mintha nem is piszkos dolgot ejtett volna ki a száján- de itt fogunk randizni.

Fél óra kellett, mire be tudott rángatni az épületbe James. Egy sötét sikátor végéhez sétáltunk, majd egy ajtón-gondolom ez a hátsó bejárat- bementünk. Pont olyan volt, mint valami bár. A hangos zene és a tömeg helyett, valami egészen más fogadott. Az egész helyiség sötét volt, csak a plafonról lelógó lámpák adtak némi fényt. Lélegzetelállító látványt nyújtott az egyre több és több fényes izzó.

-Tetszik?- kulcsolta ujjait az enyémre James, majd elkezdett húzni maga után. Egy olyan helynél álltunk meg, aminél a falon voltak a fények.

-Hogyan szervezted ezt meg?- pillantottam a fiú tökéletes arcára.

-Az teljesen mindegy. Csak örömet akartam szerezni, mert szeretlek- mosolyodott el. Szóra nyitottam a számat. Készen álltam kimondani, hogy halálosan beleszerettem és nem tudom, hogy mi lesz velem, amikor 3 évig távol lesz, de nem hagyta, hogy megszólaljak. Ajkaimra tapasztotta az övét, majd finoman, mégis szenvedélyesen megcsókolt. Kezemet arcáról, fenekére csúsztattam, majd belemarkoltam, mire belekuncogott a csókunkba. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mikor vihogni kezdett.

-Desszert, majd csak a végén, Bogyó- kacsintott, majd ismét összefűzte ujjainkat és egy asztalhoz navigált. Helyet foglaltam, majd elragadtatva néztem, hogy a gyertya fénye megvilágítja a fiú arcát és a csókunkól még mindig feldagadt ajkait.

~•~

A "desszert" után, csak feküdtünk, a gondolatainkba merülve. Mutatóujjamal James mesztelen felső testét símogattam, amitől kezén felálltak az apró szőrszálak. Tekintetem tricepszére tévedt, ahol megpillantottam a sebhelyét.
Aggodalom futott végig az agyamban és nem tudtam kiverni a fejemből egy gondolatot.

-Mi a baj?- simította meg az arcomat. Megráztam a fejem, nem akartam, hogy tudja, hogy ezen aggódom. Aztán észrevette, hogy mit nézek. Egy mozdulattam kihúzta feje alól a kezét és hasamra helyezte, szembe fordulva velem- ne aggódj miattam. Esküszöm neked, hogy jól leszek és épségben fogok visszatérni. Oké?

-Ne beszéljünk erről. Kérlek... ne ma.

-Márpedig ezt nem hagyhatjuk lezáratlanul.

-Ne ma, James- mondtam kissé nyomatékosabban.

-Amikor, 3 év után hazajövök, mert haza fogok jönni- mosolyodott el- ígérem neked, hogy...

-James- csuklott el a hangom. A könnyeim marni kezdték a szememet és féltem, ha pislogok, utat törnek majd maguknak.

-Együtt fogunk élni. Addigra végzel a sulival és lehetőleg nem kukás leszel- felnevettem.

-Oké, te most sírsz, vagy nevetsz?- kezdett el piszkálódni, de láttam, hogy neki is csillognak a szemei.

-Szerintem... inkább mindkettő.

-Hány gyerekünk lesz?
Erre a kijelentésre elkomorodtam. A szívem megbolondut. Azt éreztem, hogy komolyan gondolja.

-1 lányunk lesz- pusziltam meg az arcát.

-És, hogy fogják hívni?

-Azt döntsd el te- fúrtam mellkasába a fejem. Hasamon pihentetett kezét karomra vezette, majd szorosan magához húzott.

-Legyen mondjuk Isabella.

-Ugye tudod, hogy Bellának elcseszett szülei lesznek?

-Szeretem az elcseszett embereket.

-Elcsesszük őt is?- mosolyodtam el.

-Még szép- nevetett fel.

-Majd várjuk, hogy mikor hozza haza a hapsiját. Aztán majd lecsekkoljuk- kacsintottam a fiúra, aki értetlen tekintettel pillantott rám.

-Hagyd békén a lányom pasiját! Elégedj meg ezzel- mutatott végig mesztelen testén.

-Elég kielégítő vagy James- markoltam rá férfiasságára. Mély lélegzetet vett, majd ráharapott alsó ajkára.

-Had nézzem, hogy te és a szád, mennyire vagytok kielégítők számomra.