Yuki
Fájt a mellkasom és a fejem is lüktetett, mégis Mahiruhoz bújtam, amennyire csak tudtam, mikor sírni kezdtem.
- Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc! - kapaszkodtam bele az ingjébe. Lágyan a hátamra simított, miközben ő is sírni kezdett. - Ugye csak egy rossz vicc?
- Én tényleg sajnálom. Én ki voltam idegileg és nem tudtam kontrollálni magam. - magyarázta Mahiru és nekem a mellkasom még jobban szúrni kezdett. Nem kaptam levegőt, mindenki aggodalmasan nézett, de én egyre rosszabbul kezdtem érezni magam.

-Yui-chan, hívd a mentőket! - hallottam meg Okaa-san hangját, de már elég távoli volt az is.

-Yuki, kérlek, ne hagyj magamra! - szorított magához Mahiru, miközben egyre nehezebb volt levegőt vennem és nyitva tartani a szemem.

Asato

Idegesen figyeltem, ahogy Yuki elájul Mahiru karjaiban. Megközelítettem őket, hogy megnézzem lélegzik-e még.

- Ez a te hibád! - ütöttem meg Mahirut, arra ügyet sem vetve, hogy esetleg Yuki is megsérülhet. - Kihasználtad a helyzetet és magadba bolondítottad!
- Asato-chan! - kiáltott rám Yuki anyukája. - Most nem ez a legfontosabb! Az a lényeg, hogy Yuki magához térjen!
- Tényleg az én hibám... - motyogta Mahiru és ekkor megérkeztek a mentők. Idegesen pattant be Mahiru a mentőbe, míg mi kocsiba szálltunk... valahogy természetesnek tűnt, hogy ő volt mellette. Mikor beértünk az orvos 5 perc várakozás után közölte, hogy minden rendben van. Mahiru még mindig magába volt roskadva és miután hallotta, hogy Yuki jól van haza is ment. Yuki, amint magához tért Mahirut akarta.
- Yuki, ő megerőszakolt téged! - kiáltottam a fiúra, mire egy lágy mosolyt eresztett meg felém.
- Az az egyik leggyengébb a húzásai közül... - motyogta, mire mind rákaptuk a tekintetüket, kivéve Yui-chant, úgy tűnt, hogy ő tudja miről is van szó. - Megerőszakolt, zaklatott, elintézte, hogy ne legyenek barátaim rajta kívül és többször meg is ütött... de az a vicces, hogy még mindig szeretem.
- Yuki! - ragadtam meg a felkarjánál fogva a fiút. - Hülyeséget csinálsz! Tiszta öngyilkosság visszamenni hozzá!
- Asato, én csak vele tudom elképzelni az életemet... - magyarázta Yuki, majd óvatosan lefejtette a kezeimet magáról. - Tudom, hogy féltesz, de jól leszek... rendben leszünk...
- Ezt rajtad kívül senki sem hiszi el! - kiáltottam magamat is meglepve. - Te is tudod, hogy bántani fog! Megint megteszi veled azokat a szörnyű dolgokat majd!
- Asato, én szeretem őt és elfogadom olyannak, amilyen... - motyogta Yuki, majd rám emelte a tekintetét. Íriszei őszinteséget kükröztek, mégis az játszódott le a fejemben, ahogy üti Mahiru Yukit, ahogy ez a számomra kedves személy sebeit rejtegetve megy mindenhová... mindezt csak azért, mert állítólag szereti a fiút.
- Honnan veszed, hogy ő is szeret téged? - kérdeztem, mire a család női tagjai is rám néztek. - Honnan veszed azt, hogy nem csak egy pszichopata mániákus, aki rajtad akarja kiélni a vágyait? Mi van, ha egyszer odáig fajul a dolog, hogy meghalsz?