-Há-hát te?-dadogtam.
-Hát én-tárta szét a karját ölelésre várva.
-JAMES-kiáltottam, és megöleltem az ott álló fiút.
-Én is örülök neked Blye-nevetett.
-Ó, fogd már be Harrison
James Harrison... Annyit kell róla tudni, hogy velem egy idős, California-ban lakik. Magasabb is nálam, ami miatt néha cseszeget.... De már megszoktam.
-Amúgy... Itt maradok a városban...-közölte.
-Meddig maradsz?
-Nem tudom még-mondta.
James-szel az oldalamon lementem a konyhába, ahol anya meg apa beszélgettek.
-Na Kicsim? Mit találtál a szobában?-nevetett anya.
-Csak szemetet-mondtam.
-Hé-bökött meg James.
-Ja igen... Meg még megtaláltam őt is-mutattam James-re.
-Na azért-mosolygott rám a fiú.
-Te James. Van kedved elmenni valahová? Megmutatnám a várost-lelkesedtem.
-Bocsi Kelly de mennem kell sajnos. De van egy jó hírem. De azt csak holnap tudod meg-koppintott az orromra.
-Ó.... Rohadj meg....
-Khm-köhécselt anya.
-Mármint imádlak James
-Viszlát Ed és Karen. Helló Kelly-köszönt el.
Én visszamentem a szobámba, ahol mosolyogva konstatáltam, hogy megint látom ezt a nyomorékot.
-Ki volt ez?-hallottam a mély hangot.
-Ahogy látom szeretsz hívatlanul jönni-jegyeztem meg.
Láttam, hogy Mysterion nem nevet.
-Khm... Szóval miért vagy itt?-tértem a témára.
-Kelly. Tudom, hogy a szerelem néha nehéz. Nem tudjuk mindig kifejezni az érzéseinket. De próbáld meg. Szeress. Szívedből. Légy önmagad Kelly. Ne hagyd, hogy mások irányítsanak. Tedd azt, amit a szíved súg-mondta.
-Mi-mire gondolsz?
-Szerintem te is tudod
-De-de ho-honnan tudod?-dadogtam.
-Fogadd meg a tanácsom Kelly Blye-mondta, majd eltűnt.

Kyle szemszöge

Idegesen doboltam az asztalomon... Mikor megláttam az ismerős alakot.
-Mit keresel itt?-néztem rá.
-Kyle. Valld be, hogy mit érzel-kezdte.
-Mysterion. Mit keresel itt?
-Csak tedd azt, amit jónak látsz
-Jólvan Kenny, gyere be, és fejezd be ezt a csöpögős szart-szidtam le.
Kenny levette a csuklyáját a fejéről.
-Baszki. Egy kicseszett szuperhős vagyok, nem párkapcsolati tanácsadó-háborodott fel-Amúgy meg totál beléd van zúgva a csaj
-Mi van?
-Jól hallottad haver. Kelly Blye oda van érted. Úgyhogy két választási lehetőséged van. Vagy megkeresed a tökeidet, és férfiként elmondod neki, hogy mi a szitu, vagy pedig valami mániákus figyeled a háttérből, és engem küldesz, hogy kémkedjek utána....
-Tudod mit haver? Igazad van-mondtam.
-Na ez a beszéd. És most a megbocsátasz, én mennék is-mondta Kenny, majd elment.
Igaza van.... Nem várhatok a csodára... Valamit tennem kell. Jó, mondjuk a mai dolgot nem mondanám randinak.... Inkább valami elbaszott találka... Inkább alszom rá egyet.

Kelly szemszöge

Eh... Reggel... A legrosszabb dolog. Mentem volna ki az ajtón, de megláttam valakit.
-Jó reggelt Csipkerózsika. Felkeltél?-nevetett.
-Fogd be James
James-szel az oldalamon sétáltunk a buszmegállóba. Valamin nagyon nevettek.
-Sziasztok-köszöntem.
-Helló-köszöntek vissza.
-Srácok, bemutatom nektek James Harrison-t. Most költözött ide-mutattam be-James, ők itt Kenny, Stan, Kyle, és Cartman-mutattam be a fiúkat.
-Örülök az ismerettségnek-mondta James.
-Kelly... Tudod, hogy szeretlek-nézett rám boci szemekkel Kenny.
-Tessék-adtam oda neki a matek házim.
-Igazából a biosz nincs kész
Én csak szemforgatva vettem ki a bioszfüzetet a táskámból, és nyomtam a kezébe.
-Köszi-ölelt meg.
-Kell még valami?
-Öhm..... Van matek házid?-nézett rám Kyle.
-Jézus úr isten. Kyle Broflovski nem csinált házit? Ilyen létezik egyáltalán?-kaptam kezemet a szám elé.
-Nem volt időm-mondta.
-Tessék-nyújtottam felé a füzetem.
-Minden reggel így szokott indulni?-nézett rám James.
-Hát.... Volt már rá példa-kuncogtam.
Ahogy láttam, Stan még mindig nagyon szomorú volt Wendy miatt. De úgy gondoltam, hogy most nem zaklatom ezzel. Szegény... Lehet beszélek Wendy-vel... Nem nagyon szimpatizál velem, de egy próbát megér.
-Mi gondolkozol Kelly?-támasztotta a könyökét a vállamra James.
-Semmi. De ezt ne csináld, mert tudod, hogy csikiz
Még egy darabig beszélgettünk, ameddig nem jött a busz. Ahogy láttam a fiúk egész jól kijöttek James-szel. Suliba érve, gondoltam beszélek Wendy-vel. Nagyon sajnálom Stan-t.
-Szia Wendy-köszöntem.
-Te meg mit akarsz?-mondta mérgesen.
-Figyi. Tudom semmi közöm, de miért szakítottál Stan-nel?
-Jól tudod. Semmi közöd hozzá-vágta be a szekrény ajtaját-Meg amúgy is. Mit érdekel téged?
-Mondjuk, hogy Stan kibaszott szarul van, és mint haverja szeretnék neki segíteni-emeltem egy kicsit a hangomon.
-Elég annyit tudnod, hogy ne üsse bele a kibaszott orrod mások dolgába-kiabált.
-Ahogy látom veled beszélni sem lehet-mondtam, majd elmentem.
Sóhajtva bementem a terembe, és leültem Craig mellé.
-Nem vagyok az a lelkizős, de ahogy látom nagy a szar-mondta.
-Jó megállapítás Tucker-mondtam unottan.
-Na. Mi az?
-Wendy és Stan szakítottak. Stan kurva szarul viseli, ezért gondoltam, hogy ma beszélek Wendy-vel, de csak leüvöltötte a fejem... Szegény Stan
-Figyelj Kelly. Stan már nagyfiú. Meg tudja oldani a problémáit
-De Stan mégis csak a barátom
-Hidd el Kelly, minden rendben lesz
-Ilyennek sem láttalak még Craig-kuncogtam.
-Milyennek?
-Hát... Ilyen lelkizősnek
-Nem is vagyok az-mondta rezzenéstelen arccal.
-És visszatért a régi Craig
És Mr. Garrison is bejött a terembe.
-Na kis pöcsök. Új osztálytársatok van. Mutatkozz be kérlek-nézett James-re.
-Sziasztok, James Harrison vagyok, Californiából érkeztem. 17 éves vagyok, és szerintem ennyi-vont vállat.
-Rendben. Kérlek ülj le oda Kyle mellé-mutatott az üres helyre.
Kyle olyan furcsán viselkedik... A buszmegállóban is olyan búbaszott volt.

-Kelly. Jössz már?-sürgetett Kenny.
-Igen. Egy pillanat-zártam be a szekrény ajtót.
-Ah... Végre már-forgatta meg a szemét.
-Te nekem ne forgassad a szemed McCormick-fenyegettem.
-Igen is hölgyem-nevetett.
Elindultunk ketten haza. Vagyis Kenny-ék is arra laknak, amerre mi, úgyhogy pont útba esik a házunk.
-Te Kelly. Kérdezhetek valamit?-nézett rám Kenny.
-Persze
-Igazából két kérdésem lenne....
-Mondjad-sóhajtottam.
-Neked tetszik ez az új gyerek?
Én nekem leesett az állam, hogy ilyet kérdezett.
-Mi van?
-Neked tetszik James?
-Te hülye vagy? Dehogy is-nevettem.
-Most miért nevetsz ki?-szomorodott el.
-Figyelj Kenny. Nekem soha a büdös életben nem fog tetszeni James... Gondolom te sem járnál rokonnal
-Várj... Mi van?-lepődött meg.
-James az uncsitesóm-magyaráztam meg.
-Ne bassz.....
-Komolyan-nevettem tovább.
-Szeretsz?-nézett rám boci szemekkel.
-Mi van?
-Ez a második kérdésem
-Persze Kenny. De mint haver-tettem hozzá.
-Én is így gondoltam-nevetett.
Még beszélgettünk egy darabig, majd a mi házunkhoz értünk. Elköszöntem Kenny-től, majd bementem, és leraktam a cuccaimat. Hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam, hogy átmegyek a szomszédba. Be is csengettem.
-Jó napot Mrs. Marsh. Stan itthon van?-kérdeztem.
-Szia Kelly. Az a baj, hogy Stan most nem akar senkivel sem beszélni...-mondta szomorúan.
-Kérem Mrs. Marsh-könyörögtem.
-Jobbra az első ajtó, az ő szobája-sóhajtott.
-Köszönöm-mondtam, majd felmentem az említett helyiségbe, ahová bekopogtam, de nem érkezett válasz, ezért benyitottam. Függöny el volt húzva, zsebkendők szanaszét hevertek a földön, és valami depis zene ment.
-Szia Stan. Bejöhetek?-kérdeztem.
-Ühüm-hümmögött.
Én beléptem a szobába, kikapcsoltam a depis zenét, és leültem az ágyra.
-Stan. Tudom, hogy magad alatt vagy. Hidd el, én is voltam nemrég-vallottam be.
-Tényleg?-ült föl az ágyon.
-Igen-tekintetem a szeméről lejjebb vándorolt.
A karja tele volt vágással.
-Stan... Ugye nem...?-néztem rá aggodalmasan.
-Nem-húzta el a karját.
-Nekem ne hazudj. A vak is látja-suttogtam-Stan... Ez nem old meg semmit. Tudom. Hidd el nekem. Kérlek, ne tedd ezt magaddal-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
Csak bűnbánóan lehajtotta a fejét.
-Stan. Had meséljek valamit. Történt velem egy nagyon rossz dolog. Én is bántottam magam miatta. De rájöttem, hogy az nem old meg semmit. Kérlek. Te ne tedd ezt-könyörögtem.
-Rendben Kelly-mondta halkan.
Közelebb húzott magához és megölelt. Nem hezitáltam, visszaöleltem.
-Stan. Hidd el, idővel minden jobb lesz-simogattam a hátát-Gyere. Menjünk el valahova, vagy csináljunk valamit, mielőtt még gruftis leszel nekem
-Áh, azon már túl vagyok-mondta egyhangúan.
-De ne legyél még egyszer olyan. Legyél a boldog Stan. Aki élvezi az életet. 17 éves vagy. Fiatal-vígasztaltam.
-Tudod mit Kelly? Kurvára igazad van-távolodott el tőlem-Gyere. Meghívlak egy fagyira
-Most januárban?-kuncogtam.
-Miért ne?-mosolygott.
-Na, végre egy mosoly
-Most akkor megyünk, vagy nem?-sürgetett.
-Oké főnök-nevettem.
Felkapta a kabátját, én is az enyémet, és indultunk is.
-Várj Stan. A pénztárcám otthon van-állítottam meg.
-Minek az?-vont vállat.
-Mondjuk a fagyizáshoz?
-Hagyjad. A vendégem vagy-kacsintott.
Hihetetlen. 10 perce még egy depressziós fiú volt, most meg mint egy élettel teli 5 éves. Én nevetve néztem azt az élettel teli fiút, aki mellettem sétált.
-És mi van ezzel az új csávóval?-nézett rám.
-Mire gondolsz?
-Hát hogy...... Öhm...-próbálta magát kifejezni.
-Jajj, ne legyél már Kenny-forgattam a szemem.
-Nem... Én jobban nézek ki nála-húzta ki magát büszkén.
-Álmodban Stanley-forgattam meg ismét a szemem.
-Akkor is jól nézek ki. Én mindig jól nézek ki-fényezte magát.
-Akkor módosítom a válaszom. Nem vagy rossz, de nem jönnél be nekem-javítottam ki magam.
-Akkor jól nézek ki-biccentett-De visszatérve. Neked bejön az a James? Vagy esetleg jártok?
-Fúj. Dehogy. James az unokatesóm-magyaráztam meg.
-ÓÓÓ
Én csak elnevettem magam, majd sétáltunk tovább a fagyizóba, ahol ismerős emberekbe botlottunk.

Aww. Imádom ezt a képet 😍
Bocsi, ezt muszáj volt így a végére beraknom 😂