Amikor Charlie mellett vagyok mindig boldognak érzem magam. Ragyogó mosolyával képes megnyerni bárki szívét, legalábbis az enyémet sikerült. Amikor rá nézek nem tudok nem rá mosolyogni, és folyton az jár a fejemben, hogy hogyan tudnám boldoggá tenni. És akkor rá jöttem. Talán ha segítek neki a terveiben ő is másként tekint majd rám. Hát nem.

Hiába voltam/vagyok mellette mindig, ő akkor is csak egy jó barátot  lát bennem. Egy barátot akit átölelhet ha szomorú, akivel együtt mosolyoghat, szórakozhat. Aztán rá jöttem, hogy hiába látom őt boldognak, én többre vágyok, szerelemre amit ő nem viszonozhat. De félek a jelentése kezd megváltozni. De erről csak is én tehetek, mert voltam olyan naív hogy barátodként melletted maradhatok, s lebuktam a mennyből, amit igazából annyira nem bánok, mert ott nem kaphattam volna meg azt amit itt viszont igen. Vannak barátaim és olyan érzéseket tapasztalhatok meg, amiket életemben nem volt lehetőségem. 

Talán erős túlzás, de valahányszor végig nézek a hotelben nem tudok nem ara gondolni, hogy itt mindenki a barátom (még Alastor is). A mennyben sosem tudnám meg milyen érzés amikor összeveszek egy baráttal. Angel Dustnak köszönhetően tudom, hogy a barátság többől áll, minthogy mindig mindent megbeszéltek és egymás mellett álltok. Néha a veszekedés jelenti azt, hogy barátok vagytok. Alastor miatt megtanultam, hogy milyen érzés mosoly mögé rejteni mindent. Nem sokat beszélek Alastorral, de amikor igen, mindig az az érzésem támad mintha újra ember lennék, csak más időben, ebből is látszik, hogy bizony két különböző korból származunk, ami néha elég vicces. Például amikor a tv rejtélyeiről, vagy éppen a telefonról beszéltem. Ja, és amikor a zenéről beszéltem! Alastor nem nagyon kedveli az olyan zenéket amik halála után készültek még is, valahányszor mutattam neki egyet, mindig végig hallgatta, s értékelte egy 10-es skálán. Nem mutatja ki, de ha éppen nem a pszichopata énjét adja akkor ő a legkedvesebb ember akit ismer (persze csak Charlie után).

Tudom milyen érzés részegre inni valakivel, ezt pedig a mi kis csaposunknak köszönhetjük aki sokszor viselkedik úgy, mint egy anime karakter akit még régebben láttam életemben. Ő is egy csapos ember féle volt és szeretett hűtőket dobálni emberekre (de jobban mondva leginkább csak egy emberre. ) Na, Husk is hasonló, csak ő inkább piás üvegekkel vagy poharakkal doálta az illetőt (aki nem más, mint Angel).

Nifftynek köszönhetem, hogy néha az egyszerűség a legjobb, s mindenben kételkedni. Mármint, soha nem tudhatjuk, hogy egy férfi valóban az-e. Mármint, ha valaki rá néz Angelre, nem hinném, hogy a "férfias" szó jut róla eszébe. Mennyi emlékem van olyan helyzetekről amikor valaki azt hitte rá, hogy nő! Éppen Pentagram utcáin sétálgattunk amikor egy kanos pasi elhaladva mellette rácsapott a fenekére, s mikor Angel perverz megjegyzést tett a srác elnémult.Ó, és azonnal el is tűnt! Olyan vicces volt. Nem akarom, hogy ezek az emlékek eltűnjenek, s éppen ezek miatt gondolok arra, hogy... Mi lesz a cél végén?

   Charlie nagy mosollyal az arcán néz rám, szívem pedig nagyot dobban. Olyan jó láti azt a nagy mosolyt az arcán.

-Segíthetek valamiben?-kérdezi kedvesen, mire lehajtom a fejem. Habozok. Lehet hagynom kéne a témát, de félek ha magamban tartom akkor felemészt. Tudom még messze van az az idő, még is...

-Én csak... Kérdezni akarok valamit.-mondom halkan. Érzem, hogy könnyek nélkül nem fogom kibírni. Miért kell mindennek fájdalmasan végződnie? Én... Segíteni akarok neki, azt akarom, hogy sikerüljön a terve, hogy boldog legyen de... De közben még is közben azt kívánom bár sose teljesülne be a kívánsága mert... Mert akkor el kell hagynom az oldalát...

-Valami baj van Veggie? Nagyon szomorúnak látszol.-mondja aggódva, mosolya pedig le hervad. Pedig mennyit dolgoztam, hogy az a mosoly ott legyen az arcán, erre meg... Erre meg én is tépem le róla... Milyen kegyetlen vagyok.

-Én gondolkodtam...-kezdek bele lassan. Mély levegőt veszek, visszanyelem könnyeim.-Mi lesz a cél végén?-kérdezem halkan. Charlie hirtelen nem tudja mit mondjon, látom rajta, hogy nem számított erre a kérdésre. Pedig tudhatta volna, hogy egyszer ez is eljön. Mi lesz a cél végén?

-E-ezt, hogy érted V-veggie?-hangja remeg, szemei pedig rémülettel telnek meg. Kényszeredetten elmosolyodok. Pedig pontosan tudja jól, hogy miről beszélek.

-Ha... Ha sikerül a célod elérni és mindenki a mennybe kerül... Veled mi lesz?-Charlie szemei kikerekednek, ajkait formálja, mondani akar valamit de a szavak a torkán akadnak. Igen, ismerős érzés. Akkor tapasztaltam ezt először amikor megláttam őt. Milyen jó, hogy a szerelmem ilyen közvetlen személyiség. Még az sem érdekelte őt, hogy angyal vagyok, egy nem éppen angyali személyiséggel.

-É-én...

-Charlie... Annyira fáj mert ha sikerül elérned a célod... Akkor mindenki elfog hagyni. Én is.- nagyot nyel, szemeibe könnyek gyűlnek. Nagy krokodil könnyekként hullnak le hófehér bőrén, amik végül álla után a földre csöppennek. Ahh... Le akarom törölni azokat a könnyeket.-Charlie én, én még nem állok készen jónak lenni!-kezdek el kiabálni, s végül én sem állom meg, hogy ne sírjam el magam, ám hiába mert Charlie... Charlie nem szólal meg...

Sziasztok! Sajnálom, kissé szomorúra sikeredett ez a történet, viszont most kicsit ilyen a hangulatom mostanában, szóval jó volt kiadni magamból :D

Remélem tetszett nektek azért ez a rész, ha úgy van akkor vote és kommentbe írd le a véleményedet, meg ha van valamilyen ship akikről szívesen olvasnál tőlem :)

Hamarosan jelentkezek a következő sztorival addig is sziasztok <3