A sörös üveget megragadva ugrottam Bucky nyakába, kissé mámoros állapotban már. Olyan jó volt.

-Na mi az, kislány? - ragadta meg derekam fél kézzel, megtartva engem.

-Jössz focizni? Elverlek, meglátod - csókolgattam a férfit. -Ne hívj így.

-Csak szeretnéd, hogy elverj. Hidd el, én nyernék. - mosolygott borostás arcával a csókba.

-Nagyon elbíztad magad -kortyoltam az üvegbe.

-Nem gondolod,  hogy ebből elég? - húzta el a számtól a zöld üveget.

-Félsz, hogy megiszom előled? - vigyorogtam rá.

-Naná, Amaris - rakott le. -Óvatosan. - csapott a fenekemre.

-Mindig óvatos vagyok, ígérem.

-Arra nem vetnék mérget - hajolt hozzám, megfogva arcom.

-Gonoszság! - mormogtam a csókjába.

-Sajnálom.

-Gyere. Fürödjünk. - húztam magam után lefele a faház teraszáról, egyenesen a tó felé.

-A többieknek nem... - kezdte összevonva a szemöldökét.

-Buck, nem kell mindenről tudniuk. - vigyorogtam rá, majd a pólómat lekapva szaladtam a hideg víz felé a holdfényben.

Összerezzenve kaptam fel a fejem az ajtó keserves, hangos nyikorgására és néztem fel a magas férfira, aki társaságomba lépett.

A csillagok már fent voltak, a hold csak úgy ragyogott.

Teli hold volt.

Kontrasztot ütött a természetes hideg fény, a fa oldalából kiálló meleg fényű lámpással.

James Buchanan Barnes nézett le rám vészjóslóan.  Összeráncolta szemöldökét.

A földön guggolva néztem fel rá, pulóveremben és shortomban.

Bucky kabátban állt.

-Te mit művelsz? -nézett le rám komoran. 

-Elvitték a babzsákokat, amik itt voltak. -néztem vissza a tájra.

A ház előtt lévő tavacska tükréről visszaragyogott minden.

-Nem úgy értem. Itt, kint, egyedül.  - mondta.

-Csak jól esett. - mondtam esetlenül. 

Milyen jó volt egy éve, közösen fürdeni a többiek tudta nélkül. Az volt az első alkalmak egyike, amikor igazán kettesben lehettünk, amikor először összejöttünk. A többiek nem tudták, nem is akartuk, hogy megtudják...

-Jól vagy? - kérdezte Barnes, egy kis idő után.

Nem tudtam, hogy illendőségből kérdezi, vagy mert tényleg, őszintén érdekli.

Sosem tudtam.

Óvatosan mosolyogtam fel rá, majd hajamba túrva néztem rá a mobilomra.

Lassan negyed egyet ütött az óra.

-Te mit csinálsz itt kint?

-Túl sok ideje volt csönd odabent. Fura volt. - célzott arra, hogy egy ideje már idekint ülök. - Nem volt ki felidegesítsen.

-Örülhetnél ennek.

-Örülök is - kortyolt bele üveg sörébe.

-Nyugodtan visszamehetsz.

-Nem nagyon érdekel az engedélyed.

A szemeimet megforgatva horkantam fel.

-Te jó ég, most tényleg csak ezért jöttél ki? - néztem fel rá villogó szemekkel. 

-Nyugalom kislány. - vigyorgott le rám gúnyosan, én pedig döbbenten kaptam fel rá a fejem.

Emlékszik?

Emlékszik, hogy így hívott?

-Ne hívj így.

-Egálban vagyunk.

-Nem egészen. Aminek téged hív mindenki, ezáltal Én is, az a neved. Te csak le akarsz alacsonyítani.

-Ha te mondod - nézett el a tó felé, míg Én a homlokomat megdörzsölve sóhajtottam fel.

-A többiek?

-Már alszanak. -mondta, órájára nézve.

-Szuper. -motyogtam kelletlenül, felállva. -Hát... Jó éjt.

-Jó éjt. - nézett rám komoran.

Az ajtón belépve túrtam a hajamba, a szobák felé sétálgatva. Tudtam, hogy a legtöbb már foglalt lesz, de két feles szobának muszáj volt még maradnia.

Aztán, Barnes benyitott a legelsőbe ahol... kettő üres ágy volt.

-Ugye nem... - sikkantottam fel.

-Ez nem lehet.

-Nem. - döbbentem le azonnal, Barnes pedig bár sose mutatott sok fajta érzelmet, most kifejezetten megrökönyödött. -Nem, nem, nem, nem! - kapaszkodtam meg az ajtófélfában.

Mivel két ágy volt, ez azt jelentette, hogy mindenki megválasztotta magának a maga párját, nekem pedig maradt...

Az ex-barátom, James.