Barnes ölében ülve öleltem át szorosan a nyakánál a férfit, míg Ő nagy tenyereivel a hátamat simogatva húzott magára mégjobban.

Hajával játszottam, míg Ő szorosan ölelt - a borostája pedig csiklandozott.

Oh, és nem ez nem egy újabb visszaemlékezés volt arra, hogy milyen is volt még tavaly, ebben a faházban - nem, ez a valóság volt. Hús és vér.

Sokszor morrant fel Barnes a csókjainkba, míg néhol az én kacagásaim törték meg a csendet. Úgy imádtam. Olyan jó volt.

Hiányzott az érintése, de úgy eszméletlenül. Olyan sivár volt ez a sok idő amit egymás nélkül töltöttünk.

-Megőrjítesz, Te nő - markolt a csípőmbe.

-Gondoltad volna, hogy valaha eljutunk még ide? - markoltam vállába. Hegei szépen gyógyulgattak.

-Nem, de minden nap imádkoztam. - akasztotta övszíjjamba ujjait.

-Szép. - simítottam végig a fém kar végénél. -Már nem annyira heges.

-Sosem lesz ugyan olyan. - mondta, visszahúzva magához, bár nem engedtem.

-Nem is kell ugyan olyannak lennie. - ráncoltam a szemöldökömet, mellkasánál kitámasztva magam. -Nincsen vele baj, Bucky.

-Nem igazán szeretem. - fogalmazott keserűen.

-Nem kell szeretned. De nem kell gyűlölnöd - toltam el újra, a férfi pedig szenvedően dőlt hátra a falnak.

-Amaris - szólt rám.

-Hé, nem csak erről szól - mutogattam magunkra. -Szeretném ha megbíznál bennem.

-Mikor nem bíztam meg benned - vonta össze a szemöldökét. 

-Egész életedben.

-Nem, volt egy év.

-Akkor sem bíztál meg teljesen. Sőt, Te senkiben.

-Ez már az én defektem. -mondta komoran, Én pedig dühösen csíptem meg alkarját. -Hé! - harsant rám dühösen villodzó szemekkel.

-Te nem lehetsz mérges, most Én vagyok mérges! - csaptam a tenyerére.

-Amaris! - szólt rám. 

-Te nem vagy defektes! - szóltam rá.

-Dehogynem.

-Barnes! - meredtem rá, a férfi pedig szenvedve egy nagyot sóhajtott. -Bocsánat. -mondtam azonnal.

-Nem. Félre érted -ült fel újra. -Így nem tudok rád haragudni. -ragadta meg tarkómat, Én pedig elvigyorodtam.

-Oh, igazán, Barnes?

- Amaris.

-Mi az, Barnes? - ragadtam meg arcát, Ő pedig azonnal megcsókolt.

A homokban vigyorogva vártam, hogy a labda végre embert váltson. Bikinifelsőm vonalában már megkapott a nap.

A nap virított, a levegő meleg volt, mi pedig fociztunk.

A barna labda csak úgy repült emberről emberre, a riválisok mindent megtettek, hogy akadályozzák az ellenfelet.

És.... Bucky és én nem egy csapatba kerültünk.

-Álmaidban - ragadta meg a vállam Barnes.

-Ne csalj, szépfiú - löktem le érintését magamról.

-Oh, ezt inkább neked kéne figyelembe venni - ragadta meg csípőmet, magához rántva hátulról.

-Nem meleg egy kicsit az öltözéked? - szívtam a vérét.

A férfi fekete hosszúujjúban és nadrágban állt.

-Látni akarod, hogy leveszem? Hű, Amaris fékezd... - kezdte, de azonnal löktem a vállán egyet.

-Nem, de igazán csökkenti a játék teljesítményedet - vigyorogtam.

-Ah, tehát béna vagyok?

-Még szép.

-Te Nő... - ragadta meg állkapcsomat, azonnal megcsókolva.

Jól esően hümmögtem, de el is toltam magamtól.

-Nem versz át.

-Natasha, ide! - kiáltott Steve.

-Na persze! - ugrált Stark. 

A labda repült, Én pedig felugorva ragadtam volna meg, ha Barnes nem ragadja meg a derekam és ránt le azonnal.

A homokba bukva markoltam a férfi vállát magammal rántva.

Talán egy métert is összegabalyodga gurultunk, amikor is felül kerekedve kiprüszköltem a hajam az arcomból.

-Asszem nyertem. - suttogta Barnes.

-Csak szeretnéd -vigyorogtam rá.

-Menjetek szobára! - kurjantott Sam.

-Fúj! - sipított Stark, Én pedig felpattanva ragadtam meg a labdát és rohantam Barnes elől.