Az ablakon kinyújtva a kezem nevettem fel hangosan, míg a fém kéz felhangosította a kocsi rádióját.

Hajamat erősen fújta össze a szél, ha napszemüvegem pedig nem lett volna, biztosan megvakultam volna.

Bucky egy elégedett vigyorral ajkain gyorsított fel az autóval míg Én hangosan éneklésnek nem nevezhető módon daráltam a szöveget.

Egy rap, régi stílusú, még 'kilencvenes évek' beli zene bömbölt.

Ez volt Barnes kedvenc száma. Nehéz volt átszoknia az új életbe, de ez a szám megfogta. Bár nem egy olyasmi meghitt, romantikus zene volt, mint amit ő megszokhatott még anno', szépen lassan beleszokott ebbe a stílusba is.

Habár elég trágár volt.

-Szép - horkantott fel biccentve. -Tehát ismered a kedvenc számom.

-Hogy ne ismerném! - csaptam össze a tenyereimet. -Kívülről tudom az egészet.

Csak néhány hete járhattunk. Talán max egy-másfél hónapja, hogy megkérdezte, leszek -e a barátnője.

-Akkor had halljam. - nézett ki az ablakon, lazán vezetve.

A piros autó már majdnem, hogy szétesett alattunk.

Nem tudom, hogy tudta -e; nem azért ismertem a zenét, mert szerettem. Nem azért tudtam az egész szöveget oda-vissza kívülről, mert én ilyen zenét hallgattam.

Azért ismertem, mert ő szerette.

Bőre finoman barnult le, jól állt neki. Haja nem volt se rövid, se túl hosszú - hagyta, úgy ahogy van.

Bár kezét még mindig takarta egy pulóverrel - a negyven fokban - már annyira bátorkodott, hogy rövid nadrágot viselt. Színes ruhákban volt. Soha nem láttam még ilyennek.

Büszke voltam rá.

A kezét óvatosan tette meztelen combomra, hiszen én persze csak egy sötét kék trikót, és fehér rövid nadrágot viseltem. Mint minden normális ember.

Olyan jó volt.

A kapcsolatok eleje talán mindig a legjobb. A mézes hetek, amikor még olyan fiatalok vagytok együtt, mindenem csak nevettek és elpirultok, a pillangók a gyomrodban megőrülnek, a másiknak semmi hibája nincsen...

Minden rózsaszín.

Ellenben....

Arra kaptam fel a fejemet, ahogyan egy tálca sör huppan az orrom elé.

Megugorva rezzentem össze, felnézve.

Barnes komor képe nézett le rám.

-Nesze.

Nagyokat pislogva néztem körbe.

A többiek visszaértek a nagy bevásárlásból, Stark már kint gyújtotta be a grillhez valót, míg Natasha és Thor a dolgokat pakolták a hűtőbe.

-Mikor jöttek meg? - álltam fel a pulttól.

-Már egy tíz perce itt vagyunk. - mondta Steve, a másik oldalamról. -Minden rendben? Mostanság elég... távol vagy.

-Persze. - vettem ki a kezéből a saláta mixet. -Nem aludtam ki magam. - biztosítottam egy mosollyal.

Mire megfordultunk, Barnes már itt sem volt.

Sam lépett be a konyhába.

-Ki jön sütni? - kapta fel a pultról a maradék nyers ételt.

-Én! - kaptam fel a kezem, Steve-vel egyszerre.

-Én sütöm a krumplit. - vett elő egy tálat Natasha.

-Én... - kezdte Thor.

Kérdőn néztünk rá.

-Te sosem csinálsz semmit. - mondta Sam unottan.

-Hát.... -folytatta. -Alszom. - vont vállat, majd nemes egyszerűséggel megfordult, és szobájába vonult. 

-Nem lepődtem meg - nézett ránk Natasha somfordálva, Én pedig nevetve vettem el Samtől néhány zacskó grillkolbászt.

A napszemüvegemet jobban az orromba tolva legyezgettem magam egy papírtányérral.

Eszméletlen meleg volt, kibírhatatlan volt lassan. Steve a tarkójához nyomta a hideg, bontatlan üveg sört, míg Én a húst megforgatva fújtam ki a levegőt. 

-Azt hiszem meghalok - nyöszörgött Stark.

-Te meg ne szólalj - meredt rá Sam. -Amióta haza jöttünk, csak fekszel.

-Ez nem igaz - szólt közbe. -Én gyújtottam.

-Igazán megterhelő - ráncoltam a szemöldökömet. 

-Ha én csinálnám, senki nem enné meg.

-Nem véletlen - horkant fel Steve.

-Hé, tragacs! Valamit mondani akarsz esetleg? Azt hiszem, a hangodat 1940-ben hagytad. - sértődött be Stark, mire hangosan felnevetve töröltem tenyerembe a homlokomról folyó cseppeket.

Az üveg ajtó húzódása hallatszódott, majd a jó kedv abba is maradt - ebből tudtam, hogy Barnes lépett ki.

Stark mosolya leapadt, Sam azonnal kelletlenül húzta ki magát. 

-Hogy megy? - kérdezte komor hangon, Én pedig meglepetten fordultam hátra.

Nem hittem volna, hogy csatlakozik hozzánk.

-Megyeget - biccentett Steve.

Barnes egy pulcsiban és hosszú, fekete farmerban lépett közelebb, sőt - lépett közénk. 

Sam egy hideg sört nyújtva felé húzta egy mosolyra száját, a kék szemű pedig egy hamiskás félmosollyal biccentett.

-Tudok valamiben segíteni? - kérdezte rekedtes hangján.

-Nem, nem kell. Élvezd csak a... - kezdte Sam.

-De! - harsant rá a magyarázkodóra Stark szúrósan.

Megértettem őket.

Nem tudták eldönteni, hogy hagyják, hogy Barnes kiteljesedjen, ezáltal megkockáztatva azt, hogy kimaradottnak érezze magát - vagy sózzanak rá minden munkát, ezáltal megkockáztatva azt, hogy elijed.

-A húst mindig sütni kell - mosolygott Steve.

-Nem kell, itt vagyok... - biztosítottam.

-De kell. - hunyorgott Stark, így elhúzva a számat vettem egy mély levegőt. 

Barnes mellém lépve fogott meg egy húscsipeszt, kelletlenül.

-Lesz mustárba pácolt is. - lökte meg a vállát Stark, mielőtt bement.

Az volt Bucky kedvence.

-Köszönöm.  Nem kellett volna. - biccentett Barnes.

Stark bentről kacsintott rám, Én pedig hangosan sóhajtva fordultam vissza a húsokhoz.

Steve és Sam beszélgettek, néha egymást fröcskölték a sörről lecsöpögő vízzel, mi pedig egymás mellett forgattunk a sütnivalót.

-Az már jó lesz - mutatott a csipesszel a jobb sarokban lévő húsra.

-Nem, most fordítottam meg. Még kell neki egy kis idő. - biztosítottam kedves hangon.

-De... jó lesz. Hidd el. - mondta.

-De nem jó. - néztem rá a szemöldökömet ráncolva. 

-De igen.  Mindjárt megég. - nézett le rám komoran.

-Dehogy is! A fele még át sem sült.

-Amaris, oda fog kapni a hús. Vedd le.

-Nem veszem le - grimaszoltam rá. -A fele még nyers.

-A másik fele meg fekete.

-Bucky! - harsantam rá.

-Ne hívj Buckynak!

-Istenem, állj már le! - ciccentem fel. -Még is minek hívnálak, ha nem a neveden? - puffogtam.

-Vedd le a húst!

-Oké, de Te eszed meg! - böktem mutató ujjammal karjába, Ő pedig gyilkos szemekkel villant rám. -Én ehhez nem érek hozzá. - dobtam külön tányérra.

-Megeszem. - mormogta az orra alatt. -Kösz, hogy elégetted.

-Bocs, nem szeretem a csirkén a szalmonella ízesítést. - horkantam fel. -És nincs elégetve.

-Persze.

-Jól van, viszlát Barnes. - raktam le a csipeszem, ott hagyva a férfit, egyenesen az üvegajtó felé indulva.