A felsőm pántját megigazgatva nevettem fel hangosan, miután Thor Natasa cipőjének rúgott egy kavicsot.

A város szélén sétálgattunk, közel a tengerparthoz.

Már lemenőben volt a nap.

Stark és Steve kő-papír-ollóztak elől, Sam, Thor, Bruce, Natasha egymást kergették, míg Barnes és Én hátul kullogtunk.

-Pizza? - kiáltott fel Stark.

-Még szép! - nevettem fel.

-Mehet - kurjantott fel Sam.

-Én húsosat kérek! -sikkantott Thor.

-Oh, ez az Thor, hangosabban! - gúnyolódott Natasha. - Nem hallotta még az egész világ.

-Mi az? - löktem meg Barnes vállát. - Elég csendes vagy.

A férfi felhorkantott.

-Mit mondhatnék - hunyorgott le rám.

-Bármit - forgattam a szemem.

-Úgy ismersz, mint aki...

-Nem, de néha tudsz jó társaság lenni - vigyorogtam fel rá szeszélyesen.

-Oh, igazán? - lassított léptein.

-Igazán, katona.

-Ne hívj így, Amaris. - feszült meg.

Megálltam.

Farzsebembe csúsztatva ujjaimat húztam ki magamat, a szemébe nézve.

A férfi komor volt. Pulcsija lazán esett vállára. A többiek egyre messzebb voltak.

Mélyen néztem a szemébe, a férfi pedig hunyorgott.

Aztán... Elmosolyodott.

-Csak érjünk haza. - ragadta meg vigyorogva a kezem.

-Oh, már várom. - nevettem fel hangosan.

-Te nő. - ragadta meg állkapcsom.

Istenem, meg akarom csókolni.

Olyan vonzó volt.

És olyan rég volt az az egy év.

És olyan rég volt, hogy elkezdődött.

-Oh, istenem, köszönöm - rántottam fel az autó ajtaját.

A hajamból ömlött a víz sőt, ahogyan becsatoltam magam, az állam élén egy újabb csepp esett le ölembe.

Bucky egy törölközőt nyújtott felém lazán.

-Ah, James. Imádlak - töröltem bele arcomat. -Örökké hálás leszek.

A szívem már eléggé dobogott, már amikor beszálltam. Barnes nagyon jól nézett ki. Haja kócos volt, kabátja olyan jól állt neki. Én pedig annyira kezdtem bele esni.

Ő pedig annyira elérhetetlen volt.

Mostmár eljutottunk arra a szintre, hogy már tényleg hozzám szól.

Fura volt, de egyre többször kaptam magam azon, hogy egyre jobban keresem a férfi társaságát, attól függetlenül, hogy egyáltalán semmi érdeklődést nem mutatott felém. A férfi hideg volt és... közömbös.

-Bármikor, Amaris.

Szipogva mosolyogtam el, egy zsepit kivéve a táskámból. Úgy zuhogott az eső, mintha csak öntötték volna.

Elegáns ruhám csak úgy rám tapadt, mindenem átázott a víztől.

De még is... a Gombás leves után, a közös (bár véletlen) edzések után, sőt egyszer már egymás mellett ültünk a kanapén - ami Barnes esetében nagy szó - valahogy azon kaptam magam, hogy James nagyon is jó társaság.

Nagyon jó társaság.

Az egyetlen baj volt, hogy nem nagyon talált ez viszonzásra.

-Oh, Istenem, mindenem csupa víz - hajtottam le a tükröt. -Köszönöm, hogy... - kezdtem.

-Semmiség.

-Nem, tényleg - töröltem le elfolyó sminkem. -Most megmentetted az életem.

A férfi felhorkantott.

-Amúgy is, honnan tudtad, hogy hol vagyok? - néztem oldalra, szipogva. 

Barnes állkapcsa megfeszült.

- Csak erre jártam.

Megakadtam. Óvatosan fürkésztem a katona arcát, idegesnek tűnt.

-Milyen volt a randid? - kérdezte, rekedtes hangon.

-Nem mentem el. - néztem az ölemben pihenő kezeimre.

-Ah, igazán? - fékezett le a piros lámpánál.

Kicsatolta magát.

Már nyitottam volna a számat, amikor a férfi kibújt a kabátjából.

És felém nyújtotta.

Hevesen dobogó szívvel vettem el szinte remegő kezekkel a kabátját, magamra véve.

-Köszönöm James.

-Hogy érted, hogy nem...

-Nem mentem el. - néztem ki az ablakon. -Lemondtam.

-Van valami probléma? - kérdezte. -Megbántott? - sandított rám.

Felnevettem.

-Dehogy. - piszkáltam ujjaimmal a szoknyám szélét. -Nem éreztem... Nem.. Nem akarok randizgatni - vontam vállat.

A szemöldökét ráncolta.

-Mondott valamit? - nézett rám óvatosan.

-Dehogy.

-Akkor... - kezdte.

-Más dolgokra kell figyelnem mostanság - vontam vállat, Ő pedig lazán húzta be a kézifékét a torony előtt.

-Ha bármit csinált veled Amaris, mond meg.

-James! - nevettem fel hangosan. -Nyugodj meg. 

-Komolyan mondtam.

-És én is. - szippantottam egyet. -Nyugalom. Én gondoltam meg magam. 100% az én kezem van benne. - biztosítottam.

A férfi hunyorgott rám.

-Én nem akarom már. - biccentettem.

És... Elmosolyodott.

A homokot rúgdosva meztelen lábammal tűrtem el hullámos hajamat, amíg Steve Starkot kergette a vízbe. Natasha mellettem vonult, másik oldalamon meg az orosz katona. Előttünk a többiek.

Éppen elmosolyodtam valamin, amikor valaki a nevemet kiáltotta.

Meglepetten kaptam hátra a fejem, Natashával együtt lelassítva, Barnes pedig szintén azonnal megfordult - vagy a kíváncsiság, vagy az ösztönös védelmezés - megállt.

Megtorpantam, és döbbenten bámultam a szőke férfira, aki értetlenül, még is vidáman lépkedett felém - a férfi, aki az elmúlt időben bombázta a mobilomat, aki a virágot küldte, aki azt a száz meg száz megannyi sms-t küldte amelyekre azóta sem válaszoltam.

És itt állt Barnes előtt.