49.rész

Szerdán már a magán gépen ültünk útban Ausztrália felé, szerencsére csak ketten, mivel Eddie és Gerhard már előre mentek. Ennek ellenére, az újrakezdés kicsit döcögősen indult, de nem mi a hibánkból. Chris ugyanis ki sem látszott a munkából, az út nagy részében emaileket írt, és olvasott egy végeláthatatlan papírkupacot. Már alig volt több mint egy óra Melbourne-ig, amikor felállt, fogta az egész bagázst, és laptoppal együtt földhöz vágta.

Döbbenten néztem rá.

- Látom anyagilag jól áll csapat, hogy hetente futja új céges műszaki cikkekre...- morogtam.

- Elegem van! Ez kész káosz! Itt semmi sem működik, és ami működik az is szarul!

- Üdv a világomban, a Red Bull világában! - vigyorogtam egyet.

- Gúnyolódj csak! – kiabált rám.

- És mégis mi mást csinálhatnék? Majd minden megoldódik a maga útján, ne pattogj! Ezzel nem oldasz meg semmit, csak tönkreteszed magad! –néztem rá kicsit lekezelően.

Eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy engem is felbosszantson.

- És mégis mit csináljak? – mérgelődött tovább.

Megrántottam a vállam.

- Írj egy listát, és találd ki mivel kell kezdeni, aztán haladj szépen sorban, ha valamiben tudok segíteni akkor segítek, és szerintem Gerhard és Eddie is hajlandó, az ő érdekük is, hogy ne bukjon meg a csapat.

Chris fáradtan rogyott le a mellettem lévő székbe.

- Soha nem volt még ennyi gondom! –sóhajtott fel.

Elkezdtem masszírozni a vállát.

- Olyan ez az egész, mint valami rossz rémálom...

- Ne aggódj már ennyit! Pihenj inkább! Fáradt vagy, és türelmetlen.

- A sajtó ízekre fog szedni!

- Az Istenit már! Lazíts! Nézd a jó oldalát, a negatív reklám is reklám!

Felnevetett.

- Látom követed a pozitív gondolkodás elvet!

- Melletted muszáj, különben én is idegroncs leszek!

- Sajnálom, de ez egy darabig még így fog menni, kell még jó pár hét, mire összekaparjuk magunkat.

- Tudom....

Abbahagytam a masszázst, ő pedig fáradtan hátradőlt az ülésben.

Kinéztem az ablakon, már látni lehetett a kontinens körvonalait.

Mire visszafordultam, Chris már el is aludt.

Bár Dietrich valamilyen csoda folytán, a történtek ellenére is a helyén hagyta Christ, és én is utazhattam a versenyekre, azért tudtam, hogy az osztrák árgus szemekkel figyeli Chris minden mozdulatát. Megértettem miért csinálta, de ezzel még nagyobb nyomást helyezett a csapatfőnöke vállaira és ez nem igazán tűnt nyerő ötletnek. Nagyon túl volt hajtva, és ez meg is látszott az arcán, a hangulatán, a viselkedésén. Ideges volt, türelmetlen, morcos, veszekedős, és bármin fel tudta húzni magát fél perc alatt. Amennyire csak tőlem telt, próbáltam nyugtatni, és támogatni, meg persze tompítani a veszekedései élét az embereivel.

Egyenlőre az tűnt a legjobb megoldásnak, ha a munkám mellett, igyekszem Christ is figyelni, hiszen ezzel az eszelős viselkedéssel, kezdett elég puskaporossá válni a hangulata, két nap alatt művészien összeveszett: Adriannal, Andrew Greennel – főmérnökkel -, Peter Prodromouval – az aeodinamikai főnökkel -, Guillaume Rocquelinnel – Seb mérnökével- és Eddievel is. A dolog minden esetben úgy indult, hogy ordítozott velük, végül kivettem a kezéből a telefont, és megkérdtem a vonal másik végén lévőt, hogy mondja el mi a gond, mi a megoldás vagy megoldási lehetőségek. Majd kimagyaráztam Christ, letettem, aztán lenyugtattam, átbeszéltük a dolgokat, visszahívta az illetékest, és döntöttek.

Nem volt más választásom, ha hagyom, hogy Chris mindenkivel haragban legyen, akkor nem lesz csapat, mire a versenyhelyszínre érünk, mert mindenki felmond.

Így is számítottam valamiféle összeesküvésre ellene, mert elég durcásan beszéltek hozzá.

Mire landolt a gép, Chris is felébredt.

Az biztos, hogy jót tett neki a pihenés, mert kicsit nyugodtabb, és jó kedvűbb volt, de nem ringattam magam illúziókba.

Igazam lett, a pályára érve, összehívott egy értekezletet, ami hatalmas veszekedésbe torkolt. Próbáltam lehűteni mindkét felet, de két óra civakodás után otthagytam őket, sem a kis főnökökre, sem Chrisre nem tudtam hatni. Mindenki ellene volt, ő pedig a többiek ellen.

Egyértelműnek tűnt, hogy a helyzet reménytelen, és ez nem vetített előre derűs hétvégi kezdést.

Seb is lógó orral kullogott, mert összekapott Zoéval azon, hogy most ők akkor hivatalosan is egy pár e vagy sem. Zoé ugyanis – gondolom részben Eddie reakciója miatt, részben a Sebre irányuló figyelem miatt – nem akarta nagy dobra verni, Seb meg persze nem akarta ezt a titkolózást. Nekik sem volt könnyű, de irigyeltem hogy ennyi a problémájuk. Nem mondtam el Sebnek, hogy a főnökségi kutyák éppen most harapják át egymás torkát, nem kellett erről tudnia. Végül Sebbel az oldalamon átmentem Zoéhoz, és elsimítottam a kettejük vitáját.

Abban maradtak, az én ötletemnek hála, hogy még egy darabig Zoé csendes társként szerepel, és ha valóban tartós a dolog, akkor színtvallanak. Persze, ez egyrészt önös érdek is volt részemről, hiszen ha kipattan a hír róluk, akkor Chrisnek még több gondja lesz, persze főleg Eddievel, aki minden bizonnyal fasírtot csinál Sebből, de minimum laposra veri.

Mire visszaértem a tárgyalóba, a vita véget ért.

Chris az üres szobában ült, asztalfőn, kezébe temetve az arcát.

- Mi lett a vége? –kérdeztem óvatosan.

Fel sem nézett. Bezártam magam mögött az ajtót, és elfordítottam a kulcsot.

Át akartam beszélni vele, hogy mi volt anélkül, hogy bárki megzavarna minket, és megint veszekedés lenne.

- Nem akarnak velem dolgozni....

- Senki?

- Senki.

- Próbáltad meggyőzni...

- Igen, de semmi eredménye sem volt. Pedig végül még Gerhard és Eddie is mellettem kardoskodott.

- Legalább számíthatsz rájuk.

- Az ő érdekük is, ha én megyek, ők is mennek!

Mögé léptem, és megint masszírozni kezdtem.

- Ne add fel! Harcolj a csapatért!

- Egyedül mindenki ellen? Az egész csapat ellen? –nézett rám morcosan.

- Szerencse, hogy ezt Eddie, és Gerhard nem hallotta. A magam nevében pedig köszönöm! – válaszoltam csípősen.

- Tudod, hogy, én nem...

- Tudom! Van még valami dolgod?

- Lenne, de ahhoz már fáradt vagyok, majd holnap. Most egy forró zuhanyra, és egy hosszú alvásra vágyom!

- Kár! – mondtam letörten.

- Miért? Elfelejtettem valamit? –kérdezte fáradtan.

Rámosolyogtam.

- Volt egy kósza gondolatom, hogy mit kezdenék veled, de ha fáradt vagy....

Magához húzott.

- Annyira nem vagyok fáradt...- mosolyogott vissza kajánul.

- Sejtettem...

Kibontakoztam az öleléséből, és felültem az asztalra.

Kicsit gyanúsan nézett rám.

- Ez az asztal elég stabil – veregettem meg az asztal lapot – és széles! Mindig ki akartam próbálni, hogy milyen egy irodai asztalon szeretkezni.... – mondtam vágyakozó pillantást vetve Chrisre.

Közelebb jött, és átölelt.

- Ránk nyithatnak... - morogta a nyakamba.

- Félted az ázsiódat? Egyébként meg elfordítottam a kulcsot a zárban...- súgtam a fülébe.

A következő egy órában erősen igénybe vettük az asztalt, de túlélte, nem rogyott össze alattunk. Bár kicsit hangosabbak voltunk, a megszokottnál. És erős a gyanúm, hogy le is lepleződtünk, mivel egy alkalommal halk beszélgetés zaja szűrődött be a folyosóról, és az ajtóból, majd be akartak nyitni, aztán hírtelen eltűntek.

Nem érdekelt a dolog, és Christ sem. Úgy volt vele, hogy ennél jobban már nem fújhatnak rá, én meg úgy könyveltem el, hogy fergeteges menetet hoztunk össze, és Chris pedig, jó leckét adott a hallgatózóknak, hogy mit is kel kezdeni egy nővel, hogy letépje a pasiról a ruhát.

Ugyanis konkrétan sikerült eltépnem az ingjét, és kénytelenek voltunk így végig menni a bokszon és a paddockon, Chris szakadt felsővel, én pedig kócos hajjal, és szintén megtépázott ruhával. Az arcokon pedig az tükröződött, hogy tudják mit műveltünk! Ha valaki vette volna a fáradtságot, és meg meri kérdezni, a képébe mondom fapofával, hogy éppen a hazám szexuális szokásaiba avattam be Christ, aki módfelett élvezte a dolgot.

Amikor beültünk az autóba kitört belőlünk a nevetés, ugyanis csak kicsit keveredtünk kínos a szituációba.